Észak-Magyarország, 1995. március (51. évfolyam, 51-77. szám)
1995-03-02 / 52. szám
2 ÉSZAKrMagyarország Országban - Világban ......... 1995. Március 2., Csütörtök. K ovác kételkedik Pozsony (MTI) - Beiktatásának második évfordulója alkalmából nemzetközi sajtótájékoztatót tartott Pozsonyban Michal Kovác, a Szlovák Köztársaság elnöke, aki hangsúlyozta, hogy államfőként az elmúlt két év során a pártatlanság elvét követte, és arra törekedett, hogy a társadalomban jelenlevő differenciáltságot figyelembe véve, elsősorban a belpolitikai stabilizáció fontosságára összpontosíthasson. Integráló szerepet igyekezett betölteni és tette mindezt a polgári, nemzeti és a politikai megbékélés érdekében - foglalta össze az általa követett szándékot Michal Kovác. A magyar-szlovák alapszerződéssel kapcsolatos kérdésre a szlovák köztársasági elnök az válaszolta, „nagy várakozással” néz elébe a dokumentum megszületésének. ,Annál is inkább, mert a magyar-szlovák történelmi megbékélést, a történelmi kézfogás fontosságát jó ideje magam is szorgalmazom. Más kérdés, vajon március 21-ig sikerül-e odáig jutni a tárgyalásokban, hogy a kormányfők legalább parafáim tudják a szerződést” - tette hozzá Kovác. Leszavazták a Pawlak-kormányt Varsó (MTI) - A lengyel törvényhozás szerdán délelőtt elfogadta a Pawlak-kormánnyal szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt, és Józef Oleksyt, a szejm eddigi elnökét bízta meg az új kormány megalakításával. A kormányváltás mellett 285 képviselő voksolt, csupán öten fejezték ki ellenvéleményüket, 127-en pedig tartózkodtak a szavazástól. Az indítvány elfogadásához legkevesebb 209 voksra volt szükség. Józef Oleksy (középen) a szavazás után bejelentette: lemond eddigi posztjáról, és reméli, hogy Lech Walesa államfő még a nap folyamán hivatalosan is felhatalmazza az új varsói kabinet vezetésére Főszerkesztő: Görömbölyi László Főszerkesztő-helyettesek: Hajdú Imre, Priska Tibor Szerkesztők: Bánhegyi Gábor, Csömök Mariann Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Marczin Eszter (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Poros László (sport), Laczó József (fotó) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc Pf.: 351. Telefonok: központ: 341-611, titkárság: (fax is) 341 -888, 341-630. Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdasági: 341-601, kulturális: 411-275, sport: 341-700, fotó: 341-611/207, levelezési: 341-866. Regionális szerkesztőségek: Tiszaújváros, Bariók Béla u. 7„ tel: (49) 343-316. Szikszó, Kálvin tér 25., tel: (46) 396-174. Sátoraljaújhely, Dózsa György út 12., tel: (47) 321-926. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em, 8. Telefon: 111-4475,269-5706 Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: Thomas Koch és Nagy József Ügyvezető igazgatók: Veres Mihály és Horváth Ferenc Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341 -817,411 -276. Telefax: 341 -817. Reklám és hirdetés: Toka Zoltán Telefon, telefax: (46)411-425 Hirdetésfelvétel: 3532 Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős: Polgár Miklós Telefon: (46) 412-162 Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Felelős vezető: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, a kiadóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 pénzforgalmi jelzőszámára, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetés díja egy hónapra 378 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 21,90forint, a pénteki lapszám 24,50 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató Meg nem rendelt kéziratokat nem örziink meg és nem küldünk vissza! Terjesztési panaszaival hívja az alábbi telefonszámokat : Miskolc (46)412-542 Kazincbarcika (48) 317-157 Szikszó (46)396-174 Sárospatak (47) 323-340 Tiszaújváros (49) 349-025 Groznij - pusztítás és újjáépítés A csecsenföldi humanitárius segélyek a feketepiacon landolnak? Croznijban 3,5 millió négyzetméternyi lakás semmisült meg, valamint 37 iskola, 12 kórház és 14 klinika lett rommá Fotók: AP Moszkva (MTI) - A Csecsenföld- nek szánt humanitárius segélyek a szomszédos volt szovjet köztársaságok feketepiacán tűnnek fel, vagy maga az orosz hadsereg teszi rá a kezét - nyilatkozta a csecsen sajtószolgálat igazgatója, Movladi Udugov. Egyben felszólította a humanitárius szervezeteket, hogy segélyeiket közvetlenül Csecsenfóldre juttassák el, és az elosztást is maguk végezzék a helyszínen. A Dudajev-kor- mányzat képviselője szerint a segélyszállítmányok nagy része a kaukázusi köztársaságok Ingusfóld, Dagesztán és Eszak-Oszétia sőt Oroszország feketepiacain köt ki. Udugov állítása szerint a segítség egy részét maga az orosz hadsereg „téríti el”, és Csecsenföldön harcoló csapatainak ellátására használja fel. Az orosz külügyminisztérium konzuli szolgálatának első helyettese, Mihail Tyimoskin ugyanakkor úgy nyilatkozott: a Csecsenföldnek szánt segélyek eljuttatásában tapasztalható fennakadásokat kizárólag szervezési, nem pedig adminisztratív akadályok idézik elő. A Csecsenfóldre küldött segélyek ellenőrzését külön stáb intézi, és operatív módon folyik a vízumok kiadása is a humanitárius szállítmányok kísérői számára. A segély eljuttatásához való jogot senkitől sem tagadjuk meg - erősítette meg. A csecsen főváros, Groznij újjáépítéséhez három év kell, és a költségek várhatón 680 millió dollárra rúgnak majd - vélekedett Jefím Ba- szin orosz építésügyi miniszter. Borisz Agapov ingusföldi alelnök szerint a csecsenföldi viszály új szakaszába lépett, és most már partizánháborúvá szélesedett. Agapov kijelentette, hogy lényegében most már Csecsenföldön mindenütt harc folyik. A magyarság egy és oszthatatlan Határon túli magyar szervezetek képviselői Budapesten Budapest (MTI) - A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) vezetői nem vettek részt azon a szerdai budapesti konzultáción, amely Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára kezdeményezésére jött létre a határainkon túli magyarság szervezeteinek képviselőivel. Lábody László címzetes államtitkár, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke a VMDK álláspontját tolmácsolva elmondta: a szervezet etikai kérdésnek tekinti, hogy távol maradjon az olyan tárgyalásoktól, ahol a Vajdasági Magyar Szövetség is képviselteti magát. Tabajdi Csaba elmondta: a kárpátmedencei magyar nemzeti közösségek első ízben találkoztak ilyen széles körben. Azt vitatták meg, miként lehetne jobban megjeleníteni érdekeiket a nemzetközi fórumokon. Tabajdi Csaba nyolc pontban fogalmazta meg a kínálkozó lehetőségeket a kisebbségi magyarság számára: a helyi politizálásban, a helyi önkormányzatokban való' aktívabb részvételt; a polgárosodás, a piacosodás, a privatizáció adta lehetőségek kihasználását az egzisztenciateremtésben; az igények minél konkrétabb, egyértelmű és világos követelményrendszerként való megjelenítését; a magyar szervezetek különböző áramlatainak együttműködését, szolidaritását; a politizálásban a határozottság és a következetesség összhangba hozását a higgadtsággal és a rugalmassággal, a jogos igények feladása nélkül; a hatékonyabb propagandát a külvilágban; a mindenkori magyar kormánnyal való viszony kérdését; a magyar kisebbség követeléseinek offenzívabb módon való megjelenítését a magyar kormány által. Markó Béla, az RMDSZ elnöke szerint számos olyan elvi és gyakorlati kérdés van, amiben szükséges az egyeztetés, és ez elősegítheti az egymás iránti bizalmatlanság eloszlatását is. Kérdésre válaszolva kijelentette: az RMDSZ-ben nem várható szakadás. Tőkés László református püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke szerint Románia vonatkozásában nem kedveznek a feltételek egy hiteles alapszerződés megkötéséhez, mert a mai román kormány nem mutat semmiféle politikai akaratot az azzal kapcsolatos kötelezettségek betartására. Duray Miklós, a szlovákiai Együttélés elnöke szerint a különböző országokban élő magyarság bizonyos mértékben egy és oszthatatlan, ezért lehetséges együttgondolkodásuk és cselekvésük. Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a nemzetközi közvélemény felé azokat a problémákat kell hangsúlyozni, amelyekre a Nyugat érzékeny. Ilyennek tartja a regionaliz- must, a magántulajdont és a biztonságot érintő kérdéseket. Kovács: A kormány nem enged London (MTI) - Szomszédainkkal az alapszerződéseket a magyar kormány köti és nem a magyar parlament, nem is a magyar ellenzéki pártok és nem a határon túli magyarság. így a kormány felelőssége, hogy mérlegelve az összes véleményt és álláspontot végül igennel, vagy nemmel dönt - jelentette ki Londonban Kovács László magyar külügyminiszter. Mi nem azért akarunk alapszerződést kötni, mert bárki is nyomást gyakorol ránk, hanem mert meggyőződésünk szerint egy megfelelő alapszerződés - márpedig a magyar kormány csak megfelelő alapszerződést fog aláírni - érdekében áll Magyarországnak és érdekében áll a határon túli magyarságnak - mondotta a magyar külügyminiszter arra a kérdésre, mennyire befolyásolja a magyar kormányt a nyugat-európai országoknak a márciusi határidővel kapcsolatos nyomása. Nyomás csak abban az értelemben nehezedik ránk - talán inkább sürgetés a jó szó -, hogy az Európai Unió tagállamai, de láthatóan még az USA is szeretné, ha ez az alap- szerződés Magyarország és Románia, illetve Magyarország és Szlovákia között még a március 20-án sorra kerülő párizsi európai stabilitási konferencia előtt létrejönne. Ez azzal az előnnyel járna, hogy e két szerződés beépülne az európai stabilitási egyezménybe, annak részévé válna más alapszerződésekkel együtt. Ez számunkra is előnyös lenne, mert ez egyfajta közvetett, további nemzetközi garanciát is adna a szerződésekben foglaltak teljesítésére. A magyar kormány mindent megtesz azért, hogy az alap- szerződéseket tető alá hozza az említett határidőig, de semmiképpen nincs szó arról, hogy bármiféle lényegi, elvi engedményt tennénk csupán azért, hogy teljesítsük ezt a kívánságát az Európai Uniónak vagy Franciaországnak - mondotta Kovács László. A magyar külügyminiszter a továbbiakban hangsúlyozta, hogy a határon túli magyar kisebbségeknek módjuk lesz véleményezni az alapszeződéseket. A kraj illákban növekszik a feszültség Belgrad, Oslo (MTI) - Az Egyesült Államok fegyvert csempészik a boszniai muzulmánoknak. A szállítmányok az ország északkeleti részén fekvő Tuzla repülőterére érkeznek. Ezt egy norvég ENSZ-pilóta állítja a Dagbladet című norvég napilap keddi számában megjelent tudósítás szerint. Erik Dókén őrnagy, a Boszniában állomásozó egyik helikopteres ENSZ-repülőszázad parancsnoka elmondta, hogy egy beosztottja szemtanúja volt egy valószínűleg Hercules 130 C típusú amerikai teherszállító gép tuzlai földet érésének. A szemtanú pilóta erről hivatalos jelentést tett. Bertrand de Lap- resle tábornok, a volt Jugoszlávia területén állomásozó ENSZ-erők volt parancsnoka jelentést tett az ENSZ-nek amerikai repülőgépek muzulmánok számára titokban történő fegyverszállításairól. A NATO vezetése tagadja az ilyen titkos szállításokat, és követeli, hogy az ezekről szóló jelentéseket vonják vissza. Folyamatosan nő a fegyveres incidensek száma a krajinai szerbeket és a horvát hadsereg egységeit elválasztó ütközőövezetben, és a szembenálló felek folytatják az erődítmények építését - közölte Jurij Csizsik, az UNPROFOR belgrádi szóvivője. A szóvivő hangsúlyozta, hogy az incidensek ellenére a térségben továbbra is stabil a helyzet, és zavartalan a forgalom a Zágráb-Belgrád autópálya krajinai szerb területeken áthaladó szakaszán. Csizsik szerint a Jugoszlávia által magának követelt Prevlaka-fél- szigeten is éleződik a feszültség: növekszik a horvát és a jugoszláv flotta aktivitása, és a térségben lévő egységek megkezdték a monarchiakori bunkerek felújítását. Alekszandr Ivanko, az UNPROFOR szarajevói szóvivője kijelentette, hogy a boszniai muzulmán egységek mind gyakrabban akadályozzák a Közép-Boszniában állomásozó ENSZ-erők szabad mozgását. Eörsi kanadai és USA-beli látogatása Budapest (MTI) - Eörsi Mátyás, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke szerdán ottawai és washingtoni látogatásra utazott a Nyugat-európai Unió Parlamenti Közgyűlése Politikai Bizottsága delegációjának tagjaként. A NYEU PKGY Politikai Bizottsága a látogatás során a kanadai parlament alsó- és felsőházában Kanada kül- és védelmi politikájáról, majd Washingtonban a Szenátusban és a képviselőházban, a State Departmentben, a Pentagonban és kutatóintézetekben tájékozódik ugyancsak külpolitikai, védelmi és a NATO bővítésével kapcsolatos kérdésekről. Parlamenti küldöttség tárgyalásai Canberra (MTI) - Az Országgyú' lés Gál Zoltán elnök vezetésével Canberrában tartózkodó küldöttsége megbeszélést folytatott az ausztrál képviselőház és a szenátus elnökével a parlamenti munka tapasztalatairól. A küldöttség tárgyalt Ga reth Evans külügyminiszterrel. A delegáció találkozott továbbá az ausztrál kereskedelmi- és pénzügy- miniszterrel, az árnyékkormány külügy- és kereskedelmi miniszterével. A találkozókon kifejezésre juttatták, hogy kölcsönös érdek a kereskedelmi kapcsolatok bővítése. Ausztrál részről hangsúlyozták! hogy a jövőben is nagy jelentőséget tulajdonítanak a Cairns-csoport tevékenységének a világkereskedelem liberalizálásában. Soós Károly Attila Dániába utazott Budapest (MTI) - Munkalátogatáson Dániában tartózkodik március 1. és 4. között Soós Károly Attila,aZ Ipari és Kereskedelmi Minisztérium államtitkára. Az államtitkár tárgyalásokat folytat a dán Gazda- ságügyi Minisztérium és az Ipán es Kereskedelmi Minisztérium államtitkárával. Részt vesz a Dán Ipar” szövetség kerekasztal-beszélgefö' sén, és üzletemberekkel találkozikSalinas fivérét letartóztatták Letartóztatták a volt mexikói elnök, Carlos Salinas fivérét. Raul Salinast (képünkön) azzal vádolják, hogy ő volt az értelmi szerzője a hatalmon lévő Intézményes Forradalmi Pád főtitkára ellen elkövetett tavalyi merényletnek. Francisco Ruiz Mas- sieut szeptember 28-án, fővárosi szállodájából távozóban érte a halálos lövés.-Röviden Budapest - Nemcsók Jánosnak, az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága alelnökének vezetésével szerdán négytagú bizottsági delegáció utazott Bécsbe. Ankara - Egy iraki ellenzéki csoport, szerint mintegy 20 000 török katonát vontak össze a két ország közös határa mentén. Montevideo - Tűzszüneti megállapodást írt alá szerdán az ecuadori és a perui külügyminiszter. Brüsszel - Miután minden tagországban lezárult a ratifikálási eljárás, Görögország is a Nyugat-európai Unió teljes jogú tagja lett. Kijev - Lemondott tisztségéről, és nyugdíjba vonul Vitalij Maszol ukrán kormányfő.