Észak-Magyarország, 1995. február (51. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-28 / 50. szám
6 M Itthon 1995. Február 28 ., Kedi HIRDESSEN AZ É SZAK-MAGYMMM MISKOLCI REGIONÁLIS MELLÉKLETÉBEN. MISKOLC, BAJCSY-ZS. 15. PF. 178. Tel.: 46/341-611. Telefax: 341-817. REGIONÁLIS MELLÉKLET HIRDETÉSI ÁRAI: 2/1 oldal 2/2 oldal 1/1 oldal 1/2 oldal 1/4 oldal 1/8 oldal 82.800. -Ft + áfa 41.400. -Ft + áfa 40.800. -Ft + áfa 20.400. -Ft + áfa 10.400. -Ft + áfa 5.200.-Ft + áfa Ingyenesen közöljük a névadók, ill. keresztelők híreit, a tördelési sémában megadott méretben. Várjuk Tisztelt Ügyfeleinket! TISZTELT OLVASÓINK, LEENDŐ PARTNEREINK! ismerőseiknek, szeretteiknek, barátaiknak úgy is kedveskedhetnek, hogy az ő fényképüket, maximum 25 szavas köszöntővel együtt elküldik szerkesztőségünknek, s a beérkezés utáni héten, a kedden megjelenő ITT-HON hasábjain a fényképes gra-tulációt már olvashatja is a címzett. (Ne feledje el megjelölni, hol él a címzett, hogy a gratulációt az ott megjelenő mellékletben közölhessük!) E köszöntési forma, ami lehet, hogy több örömet okoz, mint egy ajándék, önnek 200 forintjába kerül.) Az összeget rózsaszín postai utalványon juttathatja el címünkre. Az igazolószelvényt csatolja a feladott fénykép és szöveg mellé, mert csak így tudjuk közölni jókívánságát. Címünk: _______ ___ I TT-HON (Észak-Magyarország szerkesztősége) WWH. 3501 Miskolc, Postafiók 178. •37304/1H’ 1 995. Február 28., Kedd ItT'Hon M 3 Megmaradtak a régi munkahelyek Drótkötélpályán érkezik az ag' Mályi (ÉM-NJ) - A közelmúltban megtörtént privatizáció után a korábbi Észak-magyarországi Tégla- és Cserépipari Vállalatból alakult részvény- társaság három gyára, a mályi, a serényfalvai és a fehérgyarmati túljutott az építőanyag- piac összeomlásának válságos időszakán. Az rt.-hez tartozó gyárak így magyar tulajdonban maradtak, a Contur csoport mellett MRP-kivásárlás is történt. Megalakult az új igazgatóság, az új felügyelőbizottság, a termelést a piachoz igazították, és ami a legfontosabbnak látszik, a munkahelyek megmaradtak, és ez a környéken megnyugtatóan hatott. Az rt. legnagyobb gyárában jobbára mályiak dolgoznak, illetve a serényfalviban is elsősorban helybéliek. A január és a február a gyártás és az értékesítés szempontjából nézve mindig is a mélypontot jelentett az építőanyagot gyártó cégeknél, hiszen ilyenkor végzik el az éves nagyjavítást és a vásárlói érdeklődés is ilyenkor a legcsekélyebb. □ A tavaszi indulás időszakában viszont a Mályi felé utazók azzal szembesülnek, hogy teherkocsik sora kígyózik, várakozik téglára, mintha akkor meg egyszeribe szűk lenne a kínálat. • Valójában egészen más a helyzet, mert mi a téli időszakban is nagy agyagtartalékokat halmozunk fel, sőt minden ilyen holtszezonnak több mint tízmillió téglával vágunk neki -mondja Garbóczi János az rt. vezérigazgatója. - Más kérdés, hogy ilyenkor valóban alig látszik valamiféle mozgás, illetve ezekben a hónapokban végezzük el az éves felújításokat, karbantartásokat is. Ezeket úgy ütemezzük, hogy ne egyszerre legyen zárva mindegyik üzem, de ezek a munkák március elejére mind a háromban Garbóczi János vezérigazgató befejeződjenek. Ami az eladást illeti, valahogy így alakult ki, hogy csak a jó idő kezdetekor rohanják meg a gyárakat, bár sejtem, hogy ennek hátterében más okok is meghúzódnak, mint például a kellő anyagiak hiánya, amelyre a többség csak az építkezések megkezdése előtt tud szert tenni. □ Összességében milyennek ítélhető meg napjainkban az építőanyagipar helyzete? • Csak a magunk portájáról beszélhetek, én úgy érzem, hogy az évi tízszázalékos termelési és értékesítési növekedéssel számolhatunk. Ha ebből következtetések vonhatók le, akkor azt kell mondanom, hogy az elmozdulás, a változás érzékelhető, egyre több építkezéshez kell tégla és cserép. Ezen belül a hagyományos termékek iránti érdeklődés fokozatosan csökken, egy kis elmozdulás érezhető a hőtakarékos építőanyag irányába. Ez a százalék magasabb is lehetne, ám ezt is erősen befolyásolja, hogy a lakosság anyagi helyzete a nagyobb ugrást nem teszi lehetővé, ezért sokan kénytelenek megalkudni, holott jól tudják, nem ez a hosszú távú megoldás. Fotók: Farkas Maya □ Az építkezők ismert tortúrájának részei voltak a fél országot átfogó, bizonytalan eredménnyel kecsegtető anyagbeszerző utak. Történt-e ebben valami változás? • Nincs szükség rá, hogy az építkező bejárja akár csak a megyét is, mert mára kínálati piac alakult ki, szinte mindenütt valamennyi fontos építőanyag megtalálható. □ Mennyire lehet elégedett például a mályi téglagyári munkás a bérével az adott gazdasági, földrajzi környezetben? • A fizetések nem túlságosan magasak és ennek hátterében az áll, hogy a tégla önköltségének egyharmadát a bér teszi ki, és ez meglehetősen magas arányt mutat, ha hozzátesszük, hogy a másik harma- dot éppen az energia ára viszi el. Éppen ezért energiatakarékos fejlesztésekre kényszerülünk, mert a megtakarítások részben visszaforgathatok a fejlesztésekben, részben a bérek javítását is lehetővé tennék. A tulajdonosi szemléletet ismerve erre van remény, hiszen a megtermelt hasznot nem kívánják kivenni, hanem fejlesztésre fordítják. □ A nagymennyiségű agyagfelhasználás mennyire befolyásolja a gyárak környezetének alakulását, hiszen hosszabb távon a nagyarányú bányászat következtében akár dombok is eltűnhetnek? • Ahol befejeztük a munkát, ott folyamatos rekultivációt végzünk, nem hagyunk sebhelyeket a természet arcán.A helyreállítások után növényi kultúrák ültetése következhet. Nincs gondunk jelenleg a keletkező gyári téglatörmelék elhelyezésével sem, hiszen a technológia lehetővé teszi az anyag visszatérítését anélkül, hogy ezzel bármilyen környezeti szennyezést követnénk el, hiszen az anyag nem idegen. HETI TEGYZET Kutyavilág Nagy József Sokáig azt hittem, hogy a nagy szemetestartályok mellett lapuló zacskók, műanyagtányérok, dunsztos üvegek merő véletlenségből kerültek oda, ahová kerültek, hogy mellé hullottak amikor a parkoló melletti behemót ház lakóinak egyike-másika lesietett a heti háztartási hulladékkal. Vagy túlságosan tele volt a kuka, nem maradt hely újabb szemétnek, vagy éppen, aki lehozta, gyerek lévén képtelen volta tartály szájáig emelni a műanyag vödör tartalmát. Egy ideje már majdnem biztosan tudom, hogy nem is ez, nem is az az oka e kis csomagok megjelenésének. A környék szélvédettebb zugaiban újabban hajléktalanok húzzák meg magukat, ott időznek, ritkán talán italoznak is. Onnan indulnak el aztán a környező lakótelepekre portyázni a kukák körül. Rövid botokkal turkálnak a dobozok, papírcsomók, a háztartási hulladék között valami hasznosíthatót keresve. Azt is tudják, hogy a jóérzésű ember nem önti be a maradék lecsót, főzeléket a többi, mára végleges enyészetnek szánt szemét közé, s nem teszi ezt a még ehető, kicsit kérges kenyérrel sem, és hogy ugyanilyen bánásmódban részesülnek a konzerves dobozokban meghúzódó egyéb értékek is. Az a lakó, aki naponta látja a rosszul öltözött koldushadat a kukákban turkálni, a nekik szánt ételt, zöldség, gyümölcs maradványokat egy kicsit távolabb - de nem túlságosan távol, hogy azt észre lehessen venni - helyezi el. A környéken legalábbis tartja magát ez a szemlélet. Nem tudni pontosan, miként értékelik ezt azok, akiknek meg éppen a szemét összegyűjtése, elszállítása a napi munkájuk. Mert nekik ezek a kis flaskák, tányérok, zacskók nagyon is útban vannak, olyannyira, hogy néhol már nehéz megközelíteni tőlük a kukás edényeket. Annyi ideje a szemetes felöntőknek nem marad, hogy ezeket külön-kü- lön összeszedjék, annyi sem, hogy rendet csapjanak az ötletszerűen lerakott ételek, maradékok között. Fia úgy jön ki a lépés, babfőzelékbe lép a konténert kormányzó ember lába, és ez neki nem öröm, és esze ágába sem jut két káromkodás között, hogy ráadásul ezzel másnak bosszúságot okozott. Akkor nyugodtam meg egészen, amikor tegnap az egyik szomszéd letett egy kis papírtálcát mindenféle ételmaradékkal, és nem sajnálta a mellé szánt magyarázatot sem. Szerinte mindenki tudja, hogy az ilyet a kivert, éhező kóbor kutyáknak, macskáknak rakják le az emberek, és ezt a kutyák is, a macskák is tudják. Ftogyne tudnák az emberek. Ilyen nagy kényeztetés láttán még mondja valaki, hogy nem kutyavilágban élünk.
