Észak-Magyarország, 1995. január (51. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-05 / 4. szám
10 SZABADIDŐ Regélő 1995, Tanuár 5., Csütörtök Hetvenéves múlt az osztrák schilling Bécs (MTI) - Még legalább tíz éve van - addig biztosan nem szorítja ki az európai valuta, az ECU. A schilling jó erőben, egészségben ünnepli fennállásának 70. évfordulóját, miközben „kicsinye”, a stübemek nevezett váltópénz már rég a feledés homályába veszett. Az igazi születésnapi dátumot nem tudni. Egyik történet december 12-éről, a másik inkább 20-áról szól. Tény azonban, hogy a Monarchia felbomlása és az első világháború után elszabaduló inflációt látta szükségesnek megfékezni az Osztrák Nemzeti Bank az új pénz kibocsátásával. Hosszas tanakodás után schilling néven hozták forgalomba az új ezüstérmét, amely 10 ezer addigi korona értéket képviselt. Az elnevezést sokan bírálták, semmitmondónak találván, de még ennél is nagyobb vihart kavart, amikor századnyi egységét egy 19. századi északnémet pénz után stü- bernek keresztelték. A schilling maradt, a stü- ber azonban elbukott, s hamarosan a máig is meglévő groschenre változott. A náci birodalom hódításáig beváltotta a hozzá fűzött reményeket, aztán az alpesi dollárnak becézett valuta teljes készlete Berlinbe vándorolt, ott Hitler fegyverkezési céljaira for- díttatott, mígnem 1938. április 25-én elvesztette törvényes fizetőeszköz jellegét. Újjászületésének dátuma 1945 november 30., amikor is Bécsben kibocsátották a schil- lingtörvényt. Két év múlva következett a valutareform, amit a szakértők egy része a háború utáni osztrák gazdasági csoda egyik magyarázatának tart. Ma a világ egyik legkeményebb valutája, nem utolsósorban a német márkával kötött „kényszerházassága”, - de facto függősége - miatt. 1991 novembere óta a schilling teljesen konvertibilis, megkapta a jegybanktól a százszázalékos szabadságot a külfölddel folytatott pénz- és tőkeforgalomban egyaránt. Ez a korlátlan szabadság igen jót tett: szó sem volt tőkeelvándorlásról, sőt a jegybank deviza- tartalékai jelentősen megnőttek, a S mert jó pénz - hamisítják. Hogy kevesebbet, mint eddig, és mint más pénzeket, azt az Osztrák Nemzeti Bank a kitűnő minőséggel, a nehezen hamisíthatósággal magyarázza. Tény, hogy az idén 83 százalékkal kevesebb hamis schillinget szűrtek ki - alig 163 darab ezres bankjegyet. Ez annak az akciónak tudható be, amit a jegybank tavaly indított a biztonság növeléséért, azoknak az ismérveknek az erősítéséért, amelyek szinte lehetetlenné teszik a hamisítást. S hogy az EU-tagság küszöbén milyen jövője lehet a schillingnek? Maria Schaumayer, az Osztrák Nemzeti Bank elnöke ésszerűen fogalmazott: az ezredforduló tiszteletére rendezett tűzijátékot még biztosan schillingben fizetjük - mondta, vagyis a búcsúra csak később számít. Az EU - pontosabban a maastrichti megállapodás - ’97-re tervezett valutauniójának időpontja irreális, a ’99-es új időpont sem valószínű, a szakemberek 2005-ről beszélnek. így aztán érthető, hogy az Osztrák Nemzeti Bank 1997 végétől, vagy ’98 elejétől elkészülő új nyomdájában új scíúllingsorozat kibocsátását is tervezi. A mai húszas bankó nem szerepel - azt addigra kivonják a forgalomból. A nyomda alapkőletétele a 70. évforduló egyik rendezvénye volt: szükség van rá, az idén 140 millió bankjegyet nyomtak, és az igény évente 3-4 százalékkal nő. Ebben az európai viszonylatban legmodernebbnek nevezett, 2,7 milliárd schillinges költséggel létesülő nyomdában az ECU előállítására is felkészülnek. Ez nem árulás, nem a schilling cserbenhagyása, csak a realitás: ha a mai állapotot véve 12 EU tagországgal számolunk, akkor 17 milliárd darab ECU bankjegyre lenne szükség. Hogy egy-egy országra mennyi feladat jut, az majd később derül ki. Ausztriát nem fogja váratlanul érni a dolog, az új nyomda évi 200 millió darab előállítására képes. A schillinget a hetvenedik születésnapon illően ünnepelték. Az osztrák polgár megkülönböztetett tiszteletét és szeretetét azzal fejezi ki, hogy derekas mennyiséget halmozott fel belőle - háztartásonként 800 ezer a megtakarítás, összesen 3200 milliárd - legalábbis amit takarékbetétkönyvben tartanak. Az évfordulóra szép könyv jelent meg - A schilling, az idők tükre címmel, neves szakértők cikkeivel. Békéscsaba néprajza — monográfia Békéscsaba (MTI) - Békéscsaba néprajza címmel átfogó népismereti monográfiát jelentetett meg a városi önkormányzat. A könyv a több mint negyed évezredes csabai magyar-szlovák együttélés során kialakult sajátos helyi hagyományvilág társadalmi, szellemi és anyagi műveltségének összegzését nyújtja. A 16 szerző 20 tanulmányát tartalmazó, gazdagon illusztrált munka számos újdonsággal szolgál a szakértőknek, az érdeklődőknek s a lokálpatrióta helybélieknek egyaránt - hangzott el a kötet megjelenése alkalmából a csabai Városházán tartott sajtótájékoztatón. Sztálinnak sürgős volt PlRITYI SÁNDOR „Budapestet a leggyorsabban, gyakorlatilag napokon belül el kell foglalnia. Bármi történjék, ezt el kell érnie. Képes erre?” Sztálin szögezte ezt a kérdést Malinovszkijnak 1944 őszén és a kemény hangú telefonbeszélgetés Sztálin következő szavaival zárult: „Kategorikusan megparancsolom, hogy már holnap menjen át támadásba Budapest ellen!” A moszkvai Krasznaja Zvezdá- ban szó szerint idézett egykori telefonbeszélgetés során Malinovszkij megpróbálta elmagyarázni Sztálinnak, hogy ha a szovjet 46. hadsereget a 2. gépesített gárdahadtest mellett a 4. gárdahadtesttel is megerősítik, a magyar főváros két-há- rom nap alatt bevehető. Am ha a szovjet vezérkar a hadtest bevárására nem engedélyez öt napot, akkor a 46. hadsereg elhúzódó harcokba bonyolódik a magyar főváros előterében, és nem tudja azt „menetből” elfoglalni. Sztálin a szópárbaj alatt öklével verte az asztalt és Malinovszkij figyelmeztetése beigazolódott. Félszázad múltán a moszkvai katonai lap a katonailag megalapozatlan politikai döntéseket kárhoztatja mind az ötven évvel ezelőtti telefon- beszélgetés és azt követően a véres harcok, mind a Magyarországról és más térségbeli országokból való idő előtti szovjet-orosz kivonulás kapcsán. ,A politika, mint nálunk mindig, felülkerekedett a katonai stratégián, az értelmes célszerűségen és egy hadvezér (Malinovszkij) emberiességi elképzelésein, aki el akarta kerülni a szükségtelen veszteségeket, a felesleges vérontást — írta a Utcai harc Budapest ostromakor Krasznaja Zvezda. A jubileumi Ma- linovszkij-portré emlékeztet a törvénytelen gyermekként született Rogyion első katonaéveire az orosz expedíciós hadtest első világháborús franciaországi harcaiban, a tizenévesen a frontra szökött Malinovszkij életútjára a sztálingrádi, a kisi- nyovi, a debreceni és budapesti ütközetekig, a bécsi és a mandzsúríai csatákig. Rogyion Malinovszkij 46 évesen lett a Szovjetunió marsallja, a parancsnoksága alatt álló hadosztályok, hadtestek, hadseregek és frontok a második világháború alatt 42-szer szerepeltek győzelmi hadparancsokban. 1957-től haláláig, 1967 márciusáig szovjet honvédelmi miniszter volt, s e tisztségében Zsukov marsallt követte, ami akkor különleges követelményeket jelenFotó: ÉM-archív tett. Sztálin 1944 végén Budapest bevételének sürgetésével a magyar kormányai akítási próbálkozásokat akarta befolyásolni, nyomást gyakorolva a magyar polgári pártok „ingadozó”, képviselőire. Ezért hívta fel Malinovszkij figyelmét a szovjet vezérkar „politikai megfontolásaira” és semmiféle halogatást nem engedett a 2. ukrán front parancsokának. Végeredményben a magyar- országi hadjárat több mint 112 ezer szovjet katona életébe került, és a budapesti ostromgyúrű 1944 karácsonyi bezárása még korántsem jelentette a harcok befejezését a magyar fővárosban. A szovjet erők csak 1945 áprilisának elején tudtak hadászati súllyal Ausztria és Jugoszlávia területére lépni. Újjászületésem története Deme Dezső Megszámlálhatatlan január 16-át élt meg a világ, de számomra az 1943-as lett a legdrágább, amikor Isten kegyelméből életre ítéltettem. Kegyetlen hidegre fordult az idő Horthy István elhagyott repülőterének közelében már az előző napon, amikor hallgattam az egyre erősödő ágyúmorajt, az ágyúk torkolattüzé- nek egyre gyakoribb felvillanása áramként járta át a testemet, Reggel, amikor friss hírekért óvatosan lelépkedtem faházunk rozoga lépcsőin a keményre fagyott hóra, a lépcsők recsegtek, ropogtak minden lépésem nyomán. Hamarosan megtudtam, hogy azokból az irányokból, ahol az oroszok áttörték a volt román és az olasz vonalakat, egy nagy „harapófogót” nyitottak Alexe- jevka felé, így mi, az ilovszkojei repülőtér környékével együtt épen beleestünk ebbe a harapófogóba. Délelőtt korán távmondatot kapott zászlós parancsnok-helyettesünk, hogy a 245/52-es munkásszázad fele, kísérve a tábor területén őrzött 200- 250 hadifoglyot és a még megmaradt 60-70 sovány tehenet azonnal készüljön fel a visszavonulásra Harkovba és a géhások, miután az élelmiszerraktárt szétosztották a maradók és a menők között, kísérjék el a visszavonulókat. A másik csoportnak maradnia kellett másnapig, vasárnapig és azután nekik is Harkov irányában kellett volna visszavonulniuk. A korán kelő napocska milliárdnyi csillogó hókristályt terített elém, mely látványnak máskor nagyon örültem, de akkor a szikrázó gyémántszemek látványát elhomályosította félelmem irtózatos növekedése, hiszen minket, póttartalékos karpaszományosokat, akik géhás vagy írnoki kiképzést kaptunk szűk három hónap alatt Zuglóban, úgy küldtek ki rendes katonai kiképzés nélkül a vágóhídra, hogy tollal fogjuk védeni a hazát és most így kell itt elpusztulnunk, ha a harci cselekmények kellős közepébe kerülünk? Mivel hivatalosan én írnok voltam, de sokat segítettem a gátlásoknak is, különösen felvételezésnél a németeknél, úgy értelmeztem a távmondatot, hogy nekem maradnom kell. Bevallom,, nem voltam soha kinizsis természetű, hiszen a verekedés „örömeit” soha sem kerestem, és puskát a mai napig sem volt „szerencsém” elsütni, (de nem is akartam soha) és inkább azt kívántam gondolataimban, hogy olyan törvény kellene az egész világon, hogy aki háborút akar, az maga álljon ki a csatatérre, és mérje össze erejét az ellenféllel.,. Ügye, mennyivel kevesebb lenne így a háborús akarnokokból? Ilyen gondolatok tolultak akkor is agyamba, és szomorúan tekintgettem a csomagolok felé. Ereztem, ha a harci cselekmények közepébe kerülök, életem végórái rohamosan elkövetkeznek. Mondják, hogy a hirtelen halál előtt az illetők agyában végigpörögnek életének fontosabb eseményei, hát én is beleestem ebbe a „betegségbe”. Megjelentek előttem a gömöri hegyek, szüleimtől, testvéreimtől, kis menyasszonyomtól bú- csúzkodtam, miközben letördeltem arcomról az odafagyott könnycsep- péket.- Mi van fiú? - szakította meg gondolataimat a felém közeledő zászlós - becsomagoltál már? Nem hittem füleimnek, a mennybéli hang hallatára örömömben majd összeestem, és miközben kihúztam kezemet az oszlophoz fagyott kesztyűből, reszkető hangon megkérdeztem zászlós barátunktól.- Nekem is mennem kell az első csoporttal?- Persze, rád szükségük lesz az elszállásolásnál is, mert tudsz beszélni az oroszokkal, meg a németekkel is, ha náluk kell élelmet felvételezni - hangzott el az életemet ideiglenesen megmentő válasz. Siettem is gyorsan becsomagolni, nagy táskámat elvittem a tábor szélén már felsorakozott szánkók és szekerek egyikének végéhez és elhelyeztem egy saroglyábán. (Pe- chemre az a szekér maradt, így csak a kenyérzsákom jött velem, abban volt a borotvám, két tábla csokoládé, egy darab kenyér, no meg a félve őrzött íűrulyám). Társaim örültek, hogy én is velük megyek, mert az indulók között is csak én tudtam idegen nyelveket. Egy puskalövés - az első, mely áprilisi kijövetelünk óta körülöttünk elhangzott! - vezette be a furcsa „harci alakzat” indulását szombaton délután fél háromkor. Elől a teheneket hajtotta néhány katona, utánuk a foglyok következtek, majd mi, a sereghajtó kárpaszományos őrvezetők meg egy zászlós, néhány tisztes kíséretében. Megtudtuk hamar, hogy egy fogoly az égyik kísérő katonának az anyját szidta, ezért kellett neki idő előtt örökre eltávozni... Pedig 8-9 óra múlva már szabad lehetett volna... Nagyon vigyázva kígyózott csapatunk a jeges úton, no még azért is, mert a front felé rohanó páncélosok és motorizált csapatok, .meg a visszafele rohanó autók némi nagyon ügyeltek mások biztonságára. Amikor az alkony ránk terítette megfoghatatlan köpenyét, a hideg annyira úrrá lett a tájon, hogy a bá- ránybór sapkánk kevésnek bizonyult a hideg kivédésére. Összehajtott pokrócot kendőként borítottunk még fejünkre, de nem volt ajánlatos kidugni orrunkat a kendő alól, mert szempilláink összefagytak. Mondták is később, hogy 36-38 mínuszban pasliztunk visszafelé. Szerencsénkre bakancsban gyalogoltunk, mert a csizma nagyon veszélyes volt, különösen akkor, ha valaki szánkóra ült volna, mert a fagyás veszélye egyre körülöttünk ólálkodott. Bakancsom talpa tele volt szögekkel, és mivel jó patkó volt a sarkán, mint diákkoromban iskolába menet, nagyokat csúszkáltam, hogy fokozzam lábaimban a vérkeringést. Nem volt holdvilág, de a csillagok olyan alacsonyan meresztették ránk szemüket, hogy a hófehér táj kísérteties képet mutatott, és ez odavonzott egy kíváncsi orosz repülőt, melynek az lehetett a feladata, hogy megfigyelje a visszavonulásunkat. Szétrebbentünk ugyan a lüktető hangját hallván, láttuk is motorjának szikráit, de nem volt feladata, hogy a szerencsétlen társaságot megijessze... így érkeztünk úgy este 10 óra körül Bugyonnüjba, ahol befészkeltük magunkat egy- egy ház meleg konyhájába német, román, olasz és magyar katonák közé, de mivel éjfél tájban a berobogó teherautókon érkezett sebesültek azt kiabálták, hogy meneküljön, aki tud, mert közelednek a faluhoz az oroszok. Gyors riadó után, fáradságot nem ismérve, elhagytuk a falut úgy, hogy a tehenek ottmaradtak, a foglyokkal sem törődtünk már, és csak az a 15-20 jött velünk önként, akik ukránok voltak, és hazafelé igyekeztek. Jó is volt, hogy velünk maradtak, mert a menekülőket összefogdosó tábori csendőröknek hivatkozhattunk arra, hogy őket kell kísérnünk Harkovba. Harkovban tudtuk meg egy hét múlva, hogy csoportunk másik felét az oroszok mái' eljövetelünk másnapján bekerítették, és csak úgy jöhettek el utánunk, hogy német páncélosok törtek be a gyűrűbe visszavonulóban, és sűrű aknaesőben tudtak kimenekülni a gyűrűből. Ha én velük lettem volna, ma is örökös írnokként dolgozhatnék Csaba királyfi csapatainál a Hadak Utján... Rudabánya ősi bányahely Bállá László A mai Magyarország legősibb, de a történelmi Magyarországnak is égjük ősi bányahelye Rudabánya. Rudabánya Borsod megye északi régiójában, a régi Gömör megye déli határának a közelében fekszik. A rudabányai, érceket hordozó hegység átmenet, összekötő kapocs a Bükkhegysóg és a Szepes-gömöri érchegység (ma Slovenské rudoho- rie, azaz a Szlovák érchegység) között. A hegyvonulatot délről a Sajó völgye, északról a Bódva völgye, nyugatról a Szuha völgye, keletről pedig a Szuhogyi-völgy és a Bódvá- völgy határolják. A község ma földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozó falura és a bányászok lakhelyére, a bányatelepre osztható. Ez az elkülönülés ennek a századnak az első felében, a vasércbányászat korában alakult ki. A falu parasztsága mindig állandó, letelepedett lakosokból állt, míg a bányatelep lakosságának a számát a bánya helyzete befolyásolta. A paraszti családokból a bánya virágzása idején a férfiak a bányában is vállalhattak munkát, s így könnyen belátható, hogy a község életszínvonala és általában a lakosság jóléte a bányászat virágzásával, fénykorával és hanyatlásával szorosan összefüggött, ma is összefügg. Az őskor emberét is biztosan érdekelte, és gyorsan fel is ismerhette a rudabányai hegység felszínközeiben, kibúvásaiban előforduló ter- mésréz-fészkeket, annak használhatóságát. Egy Vasércdarabból készített, a rudabányai múzeumban őrzött, ókorinak vélt bányászék hasznos segítője lehetett a kor emberének a termésréz kikotrásában és kikalapálásában. A környéken talált rézeszköz-leletek is a rézkori bányászatról és a feldolgozásról tanúskodnak. A kelták kora a vaskort jelenti a Kárpát-medencében. Rudabányán : a vaskohósalakok hányói, a salakok között talált cseréptárgyak töredékei, egyes területek elnevezései (Hutatető, Gátrét, stb.), műtárgyak nyomai, vízgátak, a környéki kezdetleges őskohók adnak erre bizonyítékot. A könnyen olvadó rudabányai bamavasércek takaróréteg nélkül vagy kis takarással bújtak ki a felszínre, s így a kezdetleges vasgyártás céljaira jó anyagként szolgálhattak. A hunok után később megjelenő avarok a szarmata eredetű szláv törzseket a megszállt területek szélein telepítették le védelmi célokból. Bányászkodásukról felismerhető nyomot nem ismerünk. A honfoglaló magyarság által Rudabánya és környékén talált szláv népesség minden bizonnyal bányásZ- kodást is folytatott, amit a helység mind máig megőrzött szláv eredetű neve is bizonyít. A kéttagú községnév első tagja a szláv nyelvekben közismerten ércet jelent. A szlovák nyelvben ugyanis a magyar bánya=bana (n=ny), közel úgy ejtik, mint a magyarban. Minden nyelvészkedés nélkül jegyzem meg, hogy a körülöttünk élő más szláv népek nyelvében ezt a hasonlóságot nem tapasztalhatjuk. Például a Szerb és horvát nyelvben a bánya=rudnik, a lengyel nyelvben kopalnia és végül az orosz nyelvben rüdnyik, sachta, vagy a többes számban használt kopji szavak jelentik a bányát. Iratok ugyan sehol nem említik, de feltételezhető, hogy a középkorra magas színvonalat (bányaváros) elért település helyszíne nem az eredeti, első helye a Ruda nevű, illetve Ruda névvel jelölt településnek. Találunk ugyanis Rudabánya községtől észak-keletre, keletre egy Ó-rida névvel jelölt, telket, dúlőt, ameljmek neve az O-ruda alakbóí módosult a mai alakjára. Ez az Ó-rida lehetett a honfoglaláskori település helye, amely azonban a tatárjárás során elpusztulhatott. IV. Béla királyunk által a kipusztított lakosság pótlására behozott hospesek (vendégek) a régi, az Ó-rada mellett építették fel a megmaradt lakossággal együtt, a mai helyére az új Rudát, Rudabányát. Az oldalt összeállította: Hajdú Imre
