Észak-Magyarország, 1995. január (51. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-24 / 20. szám
1995. Tanuár 24., Kedd Gazdaság ÉSZAK-Magyarország 7 Licit után - átmeneti állapot Munkában a fűrészek. Az erdőtulajdonosok levélben is kérhetik a fakitermelés engedélyezését. Fotó: ÉM-archív BNV-hagyományok Budapest (ISB) - Idén folytatódnak a hagyományok a Budapesti Nemzetközi Vásárközpontban. A februárban kezdődő zsúfolt program első rendezvénye a Szépség és egészség ’95, illetve a Karát ’95 lesznek. Előbbi egy nemzetközi fodrász, fodrászkellék, kozmetika, bizsu, divat és egészséges életmód szakkiállítás és vásár, utóbbi pedig egy szintén nemzetközi ékszer, drágakő és óra szakkiállítás és vásár. E két esemény február 2-a és 5-e között várja a látogatókat. Eddig a két bemutatóra közel száz magyar és külföldi cég jelezte érkezését. A vásárváros középpontjában lévő ,A” pavilonban mintegy 3000 négyzetméteren állítják majd ki a termékeket. Február 26-28 között cukrászati, sütőipari, húsfeldolgozó-ipari és gasztronómiai szakkiállítás szerepel a vásárváros programjában, majd március 16-19 között ismét egy nagyszabású négyes rendezvény következik. E kiállítási csokorban lesz az Utazás ’95 mellett a TSH (Turisztika, sport, hobby), a Boat Show (hajókiállítás) és az Art Expo (művészeti kiállítás és vásár). E seregszemle központi mondanivalója a belföldi turizmus lesz, azaz ezt a területet kívánják majd az érdeklődés középpontjába állítani. Az idei díszvendég: Izrael. A első negyedév BNV-záróprogramja egy hármas „csokor”: fémmegmunkálási és szerszámgépipari, vegyipari, illetve mezőgazdasági kiállítás lesz március 28 és április 1 között. Devizaszámlák Budapest (MTI) - Tavaly mintegy 90 milliárd forinttal, ezen belül decemberben csaknem 10 milliárd forinttal növekedett a lakossági devizaszámlák értéke, amely az elmúlt év végén az előzetes adatok szerint meghaladta a 290 milliárd forintot, azaz több mint 2,6 milliárd dollár volt. A Magyar Nemzeti Bankban az MTI érdeklődésére elmondták, hogy decemberben a befizetések értéke 56 milliárd, a kifizetéseké 46 milliárd forint volt a konverziókkal együtt. A lakossági devizaszámlák értéke 1989-ben 27,5 milliárd, 1990-ben 68,6 milliárd, 1991-ben 131 milliárd, 1992-ben 151,8,1993- ban 204,4 milliárd forint volt. Azaz öt év alatt több mint tízszeresére nőtt a devizaszámlák forintértéke. Ebben azonban szerepe van a forint leértékelődésének is, hiszen például az elmúlt évi 90 milliárd forintos növekedés csaknem fele ebből származott. A devizaszámlák több mint 50 százalékát német márkában, mintegy 20 százalékát dollárban és több mint 10 százalékát schilling- ben vezetik - immár több mint 30 Pénzintézetnél. Szarvas Dezső Miskolc, Bükkaranyos (ÉM) - A kárpótlási földárveréseken 800 ezer hektár erdő került magán- tulajdonba Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Gondolhatnánk, hogy az árverések után nincs különösebb gond a birtokbavétellel, ám ez koránt sincs így. Az új tulajdonosok ugyanis különböző okok miatt nem tudnak „birtokba lépni”, így aztán ki- sebb-nagyobb erdő területnek jogi értelemben nincs gazdája. Ez az átmeneti állapot számos gond forrása. — A kárpótlás során kétféle erdőterületre kezdődött meg az árverés - mondja Steiner József, a Miskolci Erdőfelügyelőség igazgatója, az Országos Erdészeti Egyesület magán- gazdálkodásért felelős alelnöke. - Egyrészt önálló, kisebb erdőfoltok kerültek általában egy ember vagy egy család tulajdonába, s a birtokbavétellel, a gazdálkodás megkezdésével nem volt különösebb gond. Ám a megye jelentős területein az összefüggő erdőkből egy-egy részt is kijelöltek kárpótlásra, s ezeken egyszerre sokan szereztek úgynevezett részaránytulajdont. A birtokbaadás azonban a földhivatalok leterheltsége miatt igen sok helyen a mai napig nem történt meg. A gond ott van, s bonyolítja a helyzetet, hogy az említett erdőkben felvásárolt kárpótlási jegyekkel is szereztek tulajdont, így aztán azok a helyi tulajdonosok, akik birtokba szeretnék venni az erdőterületet, s meg akarják alakítani az erdőszövetkezetet vagy erdőbirtokosságot, nem tehetik meg, nem tudnak az erdőben gazdálkodni. A meglehetősen áttekinthetetlen bonyodalom oka, hogy azok vannak feltüntetve új tulajdonosként a kárpótlási jegyzőkönyvekben, akik a jegyeket eladták, ám az árverésen szerzett erdő már nem az övék. Az ugyanis sehol nincs rögzítve, ki, kinek a meghatalmazásával licitált és szerezte meg az erdőt; így aztán szinte lehetetlen felvenni a kapcsolatot a leendő, valódi új tulajdonosokkal. Ilyen esetben átmenetileg gazdátlanná válik az erdő; a gazdátlan jószág pedig - mint tudjuk - szabad préda, pusztul, leromlik.-Az eredeti tulajdonos, a szövetkezet vagy az erdőgazdaság már nem érdekelt a gazdálkodásban, pénzt nem költ rá, embert nem ad az őrzésére - mondja az igazgató —, pedig nem kis értékről van szó, hiszen a megyében összesen nyolcezer hektárnyi erdőt jelöltek ki kárpótlásra, árvereztek el az összefüggő erdőkből, s csupán kétezer hektár került gondos gazdák kezébe ott, ahol már sikerült megalakítani a gazdálkodó szervezeteket. Ám hatezer hektár mondhatni gazdátlan, és gyorsan pusztul. Az idő tehát sürget, élve a lehetőséggel, az új, a leendő tulajdonosok figyelmébe ajánlom: minél gyorsabban vegyék elő azokat az úgynevezett zsebszerződéseket, s kössék meg a kárpótlási jegyek tulajdonosaival az adásvételi szerződéseket, legalizálják az erdőtulajdont. Ha ez megtörtént, a tulajdon bevezethető lesz az ingatlan-nyilvántartásba, gyorsabban megalakulhat az erdőgazdálkodási szervezet is, amelynek megalakítása egyébként a törvény szerint kötelező. Az erdészek, a szakma mindenképpen szeretné felgyorsítani az ügyintézés folyamatát, hogy mielőbb tisztázódjanak a tulajdonviszonyok. Mint az igazgató elmondta, örvendetesen nagy a forgalom az erdófelügyelőségen, a már birtokba került, vagy a leendő új tulajdonosok egymásnak adják a kilincset a megye távoli falvaiból érkeznek, hogy személyesen intézzék ügyüket. Pedig nincs szükség fárasztó, nem kevés pénzbe kerülő utazásra. Az igazgató szerint: nem kell személyes jelenlét ahhoz például, hogy engedélyt kéijenek fakitermelésre, vagy megérdeklődjék, hogyan is halad a tulajdonszerzési határozat ügyintézése. Elegendő ehhez egy, a címükre küldött levél. A beadványt, kérvényt is kézbesíti a posta, semmivel sem lassúbb ily módon az ügyintézés. A tulajdonjog tisztázását követően, amikor már jogi értelemben is minden úgymond a helyére került, akkor kezdődhet meg az erdővel, illetve az erdőben való gazdálkodás, ami nem csak az üj tulajdonos, de valamennyi, a természetet, az erdőt szerető ember szívügye is. Ezért aztán nem közömbös, hogyan vigyázzák, gondozzák, óvják az erdőt, őrzik meg annak nem csupán anyagiakban kifejezhető értékét. De milyen gazdálkodási formát választhatnak?- A hatóság általában nem foglal állást a gazdálkodási forma kiválasztásában - mondja az igazgató. - A forma lehet szövetkezet, gazdasági társaság vagy erdóbirtokossági társulat. Jómagam az utóbbit tartom a legkedvezőbbnek, hiszen míg a szövetkezetben az egy tag-egy szavazat elve érvényesül, addig az erdóbirtokossági társulatban vagyonarányos a szavazás. A gazdasági társaság pedig általában szúkebb gazdálkodó szervezet, valamilyen munka elvégzésére lehet igénybe venni, tulajdonosi képviseletre nem alkalmas. Hogy szeretik-e erdeiket új gazdáik? Azt tapasztalom, igen. Általában törvénytisztelő, erdőt szerető állampolgárok. Csak elvétve fordul elő például engedély nélküli fakitermelés, a tulajdonosok igyekeznek megőrizni az erdőt, a faállományt, hogy ne csökkenjen annak ökológiai értéke; mindez pedig összhangban van a társadalom érdekeivel. A Budapesti Értéktőzsde 3. heti forgalma 1995. január 16-tól január 20-ig Részvény neve . • ................. J EGYZETT kategória Fotex Rt. ^Graboplast Rt. (busz Rt. ; Sztráda Skála Rt. ÁDunaholding Rt. Zwack Unicum Rl.. Zalakerámia Rt. if Richter Gedeon Rt. .Soproni Sörgyár Rt. ' Danubius Rt. Fick Szeged Rt. EGIS Gyógyszergyár Rt. porcalmazotti KATEGÓRIA i Csemeg (ulius-Meinl Rt. Skála Coop Rt. (bemut.) Goraként Rt. Coldám Hűtőipari Rt. {tökeim a) Inter-Európa Bank Rt. Gsopak Szövetkezeti Rt. Balaton FüszéRt. Kér. Rt. Domus Kereskedelmi Rt. Prímagáz Hungária Rt. t’annonplasf Rt. GLOBAL TH Rt. Pannon flax-Rt. MaRt.fűi Sörgyár Rt. .Aranypók Rt. .Bonbon Hemingway Rt. PHARMAVIT Rt. Müszi Rt. üzletek Árfolyam Értékpapír Átlagár Minimumár Maximumár Előző heti Változás száma érték Ft darab ..................átlagár..................... . 146 61655800 110800 '(15:5.. 278 29i i műi 515 -is 57 19537270 8895 1098 1050 1200 1193-95 1 0 1058400 550 962 • KM 980 975 ^ -13 j 1 6000 1 3000 3000 3000 3000 I 2106000 27 39000 39000 39000 39556 -556 20 12585600 1830 3439 3250 4100 4221-782 12 17420400 4410 1935 20005 1964 ■R5 11 106 41675820 13192 1580 1545 1610 1661-81 85 28254260 6042 ÜIIP!«I§iIl 21151MB 2710 2868-530 98 39433080 20456 964 910 990 991-27 69 106649740 9290 ", 5740 5450 6450 67165?-976 288 307635510 71874 2140 2020 2235 2304-164 Agrimpex Rt. Kóntrax Telecom Rt. Globus Konzervipari Rt. ÖSSZESEN: É 'Kárpótlási jegy ' TÁ -55 "Á ■ : 5 t 'WHmm 496000 18 13778 13500 14000 13778 8480000 2000 2120 2120 2120 1848 272 3009000 660 2280 2150 2360 2393 -113 5874900 3700 794 760 8b0 918 -124 10769200 482 11171 10900 11600 11890 -719 5540200 3910 709 690 775 677 . 32 . 8797400 627 7016 6950 7050 7045 -29 17828100 10680 835. 805 895 925 -90 48142960 9680 2487 2425 2500 2686 -199 37790332 16591 1139 1060. 1200 1212 -73 3500600 1335 1311 1250 1330 1337 -26 158000 200 395 395 ' 395 402 -7 9939800 1710 2906 2900 3000 2906 402400 28 7186 7100 7200 7950 -764 873000 270 1617 1500 1650 1500 117 47200 4 5900 5900 5900 6853 -953 200 1 100 100 100 100 0 3 3847000 1015 1895 1895 1900 1895 7 1735600 64 13559 12400 14000 13108 451 . 3 44100 490 45 5"\. 45 45 45 35 16396110 4735 1731 1650 1800 1707 24 1258 821689982 305567 . ;'..v i 103 109647990 íja f. r j : "V ........... ................. ......!i:............................§ik; 1 41869 386 375 : 397... r-ii Kelet-nyugat expo Nyíregyháza (MTI) - Megérkeztek az első jelentkezések az V. Kelet-Nyugat Nemzetközi Kiállításra és Vásárra, amelyet május 30. és június 4. között Nyíregyházán rendez meg a FI- MEX Fair Betéti Társaság. A szervezők minden eddiginél több kiállítóra számítanak, az előzetes érdeklődés alapján több mint 400 külföldi és hazai céget várnak. _ÁRFOLYAMOK Budapest- 296 üzletben összesen 127,910588 millió forint forgalmat bonyolított le a tőzsde. Kárpótlási jegy Tó'zsde Index (ideiglenes) jan. 23. 1320,37 +13,37 Hivatalos árfolyamok Érvényben: 1995. január 23. Valuta Deviza Pénznem Vétel Eladás Köz.árf. Angol font 173,84 177.32 175,74 Ausztrál dollár ' 84 S0 85.96 85,12" Boltin es lux. frank 351.38 858.30 355.03 ‘ iVi korona 18,37 ■ 18,73 "§®m Finn márka 23,41 23,87 23.61 Franci« frank 20,94 21,36 21,15 • Holland forint 64,55 65,81 65,30 ír fönt 5^31 " 172.67 176,13 174,091 Japan yen* 109,46 111.66 110,69 Kanadai dollár 77.16 78,74 78,04.1: Kuvaiti dinar 367,25 374,49 370,59 Nemet márka 72.43 73,85 73.19 . Norvég korona 16,56 16.S8 16,74 Dtówjira«* - " 69,12 70,52 69,89 ’ Osztrák schill. 10,30 10.50 10,40 Portugál íüteuáó* 70.28 71.68 . 70,«ty Spanyol peseta* 83,42 85,14 84,15 Svájci frank 86.58 88,08. »7.25 Svéd korona 14,74 15,04 14,89 USA-dolMr 1 , 109,71 111,85 110,77.. ECU (KP) 137,07 139,79 138,43 A megadott számok 1 egységre értendők, forintban *: 100 egység, **: 1000 egység ÉRTÉKPAPÍRPIAC Tovább tart a bessz a Budapesti értéktőzsdén. A tőzsdei részvények árfolyama folyamatosan csökkent az elmúlt héten is, bár pénteken kismértékben emelkedett a tőzsdeindex. A legnagyobb forgalmat az Egis Rt. részvényeivel bonyolították a kereskedők. A gyógyszergyár papírjaiért a - heti minimumnak számító - csütörtöki 2020 forintos indulóár után pénteken már 2200 forintot is megadtak. A csütörtöki nap volt a mélypont a másik nagy forgalmat jelentő részvény, a Pick Rt. papújainak árfolyamában is. Néhány befektető már az eddig legbiztosabbnak ítélt részvényben is elvesztette a bizalmát, ugyanis már 5500 forint alatti áron is hajlandó volt eladni azokat. Viszonylag stabilnak mondható a másik gyógyszergyári részvény a Richter, hiszen a csütörtöki 50 forintos esést leszámítva végig 1600 forint körül tartotta az értékét. Hullámzó árakon, de végig névérték alatt maradt a Danubius Rt. részvényeinek álfolyama, folyamatosan kismértékben csökkent a Prímagaz Rt. papújainak értéke. A Soproni Sörgyár Rt. tulajdonosai pedig egy hét alatt további 20 százalékos árfolyamveszteséget könyvelhettek el, hiszen már 2115 forintért is lehetett vásárolni sörgyári részvényt. (Emlékeztetőül: ezek a papírok néhány hónapja még 5000 forint felett is cseréltek gazdát.) Ä Fotex részvények hosszabb távú árfolyamalakulásának megítéléséhez nyújt segítséget, hogy a jelenlegi 270 forintos ár mellett június 30-ra 250 forinton kötöttek opciós ügyletet. Alacsony forgalom mellett kismértékű esés jellemezte a Graboplast Rt. részvényeinek piacát. A pesszimista hangulat elérte a tőzsdén kívüli papírok megítélését is. Leginkább 130 százalék alatti vételi ajánlatok jellemzik a Mól Rt. törzsrészvényeit, ami a külföldi vételi szándék lanyhulásának tulajdonítható. A gyógyszergyári részvényekre nincs számottevő kereslet, ami alól a Chinoin jelenti a kivételt 400 százalék körüli álfolyamon. Csökkent az Antenna Hungária (65-70 százalék) és a Budapest Bank Rt. (58- 62 százalék) árfolyama is. A bizonytalanságot a kárpótlási jegyek álfolyamának alakulása is jelzi, mivel már nagyobb az árfolyamingadozás az előző hetekhez képest (380-400 forint). Az elemzést készítette az o )) ELSŐ MISKOLCI BRÓKERHÁZ 55SÓMISKOLC.UIT2B U 2.SZ TU./FAX:46/556+46.356-832