Észak-Magyarország, 1995. január (51. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-12 / 10. szám

SZABADIDŐ Az ÉszaK'Magyarország CSÜTÖRTÖKI MELLÉKLETE 1995. Január 12. Idegenvezető Nem térkép e táj: Vizsoly A műemlék református templom belső tere az Árpád-kort idézi Fotók: Farkas Maya Hajdú Imre Gyerekkori barátom, Nagy Zoltán, aki már 10 esztendeje Vizsoly köz­ség református lelkipásztora, lerak elém vagy tíz darab nagyméretű, pi­ros bőrkötéses vendégkönyvet. Köz­ben sorolja: 1989-ben 21 ezren, 1990-ben 32 ezren, ’91-ben 23 ez­ren, ’92-ben 26 ezren, ’93-ban és ’94- ben 25 25 ezren lépték át a vizsolyi, nyolcszáz éves műemléktemplom küszöbét. Lapozgatom a vendégkönyveket. Itt járt az egész világ! Kovásznától Kanadáig, magyar, angol, héber, német, francia beírások és nevek végtelen sora. Szabó Beatrix Szánkról például azt írta be tavaly: „A templom gyö­nyörű, a legszebb, amit Magyaror­szágon láttam.” Egy másik hazánkfia gondolatai: Örömmel láttuk az eredeti „első magyar ABC-t”. Különösen meghatóak a mesz- sziről jött magyarok „üzenetei”. Ve­res Sándor Kovásznáról: „Örülök, hogy idáig eljutottam.” Molnár Mik­lós és Katalin az Egyesült Államok­ból jöttek: „Csodálatosan szép és ér­dekes - érdemes volt San Francis- cóból (USA) eljönni és megnézni.” Fodor Dénes Kanadában élő re­formátus lelkipásztor sorai kimon­dottan felemelőek: „E történelmi csodálatos templomban átölel a múlt és úgy érezzük, hogy Krisztus urunkkal itt szemtől szembe ál­lunk, és érezzük simogatását, meg­újító szeretetét. Legyen az Úr áldá­sa történelmi elődeink ma is életet formáló, hitet adó emlékén és áldja meg a Vizsolyi Református Gyüle­kezetei, buzgó imádkozó, hagyomá­nyokat őrző népével.” S lám, jártak itt neves politiku­sok is! Véletlenül találom meg Pozs- gay Imre 1990-es bejegyzését „Elévülhetetlen, örök kincseket őriz nemzetünknek ez a gyönyörű temp­lom. Köztük is a legértékesebb Ká­rolyi Gáspár Bibliája. Évezredek története egyszersmind a magyar­ság tanúja.” „Isten áldd meg a magyart - kezdte sorait Für Lajos, majd így folytatta: - meg ezt a templomot és ezt az ősi magyar gyülekezetét.” A vendégkönyveket forgathat­nám, a bejegyzéseket olvashatnám egész nap. Ám úgy gondolom, hogy ennyi kiragadott idézet is elég annak bizonyítására, hogy Vizsoly, s hozzá elválaszthatatlanul hozzákapcsolt első, teljes magyar nyelvű Bibiiá, itt a Kárpát-medencében éppúgy, mint a világnak minden szögletében, ahol magyarok élnek, ugyanaz a jelkép: magyarságunk, létünk, megmaradá­sunk szimbóluma. Vizsoly persze nem csupán a Biblia kapcsán rangos település. Már az Árpád-korban létezett, vi­rágzott. Az első, nevét említő okle­vél 1215-ből maradt fenn, ebben Vi- sul néven említik. Később szerepel Wysul, Wisl, Wysol alakban is, 1590-ben pedig a bibliafordítás évé­ben Visol formában. Egyébként a település nevének eredetéről két legenda is kering. Az egyik szerint, honfoglaló őseink előtt itt szlávok éltek, akik közvetle­nül a Hernád partján, egy sorban építették fel házaikat. A házsor a vízzel volt párhuzamos, s ezért Víz­sornak is nevezték. S ebből a Vízsor szóból alakult ki később némi módo­sulással a Vizsoly név. A település a középkorban jeles hely volt, királynéi uradalom, is­pánsági székhely. A 13. században a királynéi pincészet központja is itt volt. Nagy Zoltán meséli, hogy nem csak e hajdani századok története nincs teljes mértékben feltárva, fel­kutatva, de ezek a pincék sem, pe­dig hát több jel is utal rá, hogy a fa­lu alatt pincerendszer húzódik. E pincék - mint azt Mádai Gyula ta­nár úr, hajdani osztályfőnököm is írja Vizsoly történetét feldolgozó könyvében - elsősorban gazdasági célokat szolgáltak, de emellett ne­héz időkben jól szolgálták a lakos­ság védelmét is. Bejáratuk olyan „sápadt színű” téglákkal bélelt, mint amilyeneket a boldogkői vár eredeti falába építettek a XIV. szá­zadban. A Vizsolyba napjainkban érkező vendég, látogató útja először a mű­emlék református templomba vezet. Ez nem csoda, hiszen az épület egyi­ke legbecsesebb építészeti emléke­inknek. A templom apszisa, a hozzá kapcsolódó szentélynégyszög és az ez előtti hajószakasz románkori, XIII. századból való, míg a hozzátol- dott szélesebb hajó és a nyugati homlokzat előtt álló torony gótikus stílusban a XIV. században épült. A templomban - mely a közép­kor hangulatát hűen őrzi, s ahol megtaláljuk a Károlyi Biblia egyik eredetijét - a restaurálás során elő­került XIII-XV. századi falképek számítanak rendkívül jelentős ér­téknek. E freskók több egymást kö­vető stílus dokumentumai. Hogy megmaradtak, talán annak köszön­hető, hogy a XVI. század közepén, amikor a reformáció hatására a templom földesura a falu lakossá­gával együtt reformátussá lett, le­meszelték e festményeket, mivel ezek a református istentisztelettől idegenek voltak. Csupán az 1940-es években kerültek elő a mészréteg alól, a teljes restaurálásuk pedig csak 1986-ban fejeződött lie. Benke György híradásából tud­juk, hogy ,A XIII. századi apszisban és hajóban korabeli falképek látha­tók töredékesen. A boltozaton keru- bok, evangélista szimbólumok és szentek között Maiestas Domini lát­ható. Alattuk Krisztus születéséből vett jelenetek maradtak ránk töre­dékesen.” Ugyancsak Benke Györgynél olvashatjuk (Tájak-Ko- rok-Műzeumok Kiskönyvtára 327.). hogy a templomot és gótikus bővíté­sét a XV. század elejéig még kétszer kifestették s a korszak divatos té­mái: Szent Kristóf, Szent György harca a sárkánnyal, Köpenyes Má­ria, Kálvária és a Szent Kereszt megtalálása, kerültek a falakra. A református templommal szem­ben a főút túloldalán található hosz- szú, földszintes ház falán 1993-tól míves dombormű hirdeti. „Itt állt az a ház, amelyben Rákóczi Zsigmond anyagi támogatásával Mantskovit Bálint 1589. február 18. és 1590. jú­lius 20. között kinyomtatta Károlyi Gáspár teljes magyar bibliáját. Állí­totta a Vizsoly Alapítvány 1993 júli­usában.” Miközben ezt csodáljuk s ez előtt tisztelgünk, megjegyzem, hogy a jo­gosan reflektorfényben lévő Vizso­lyi Biblia és a 800 éves műemlék templom híre kissé háttérbe szorít­ják Vizsoly község egyéb látnivalóit. Pedig mindenképpen megtekintést érdemel a késő barokk római katoli­kus templom is. Fóoltárképét - Jé­zus megkeresztelése - Hegedűs Ist­ván festette 1887-ben, és szintén megcsodálni való látvány a belső térben a barokk szószék a négy evangélista képével, a sekrestyeajtó feletti Angyali üdvözlet, a hajóban Szent István felajánlja a koronát s Nepomuki Szent János képe. Ugyancsak keressük fel a görög katolikus templomot is, amely ugyan fiatal épület, feltehetőleg a XIX. század közepéről való. Barokk stílusban épült, s érdekessége, hogy a templom berendezése a keleti li­turgiától idegen, latinos jellegű. Vizsoly hajdan fontos közlekedé­si út mellett feküdt. A Budáról Kas­sára, Krakkóba vezető út itt haladt át, a település postaváltó állomás­sal rendelkezett. Volt itt a postako­csik számára szekérbeálló, s az uta­zó meg is tudott szállni Vizsolyban. Ma viszont nem! Nagy Zoltánnal nem véletlenül kesergünk ezen a té­nyen, hogy Vizsolyban sem étkezni, sem megszállni nem tud az a né­hány tízezer látogató, aki a közsé­get felkeresi. Következésképp az értékek meg­tekintése után azon nyomban to­vább is utaznak. Vizsoly ma átutazó hely, pedig értékei alapján lehetne vendégmarasztaló is. Sokak szájából sokszor hangzot­tak már el hangzatos, patetikus megajánlások Vizsollyal kapcsolat­ban, sajnos a szép szavaknál több nemigen történt. S közben a község fogyatkozik is, hisz élettere leszű­kült, pedig hát... Igen, ez a falu, nem egyszerűen egy magyar falu. Vizsoly sokkal több ennél. Vizsoly a magyar nyelv, a magyarság jelképe. De enól nem elég csak beszélni, szónokolni! Vizsolyi utcakép a katolikus templom toronnyal Nagy Zoltán református lelkipásztor a teplomban vitrinben őrzött eredeti Vizsolyi Biblia előtt Útradató Daruszögi Imre Minden népnek vannak szent helyei. Kell, hogy legyenek! Nekünk, magyaroknak is szük­ségünk van ilyen zarándokhelyekre, hol testben és lélekben feltöltekezünk. Hol éhségünket csil­lapíthatjuk, hol szomjunkat elolthatjuk. S hon­nan újult erővel nekivághatunk az élet „Beérse- ba pusztáinak”, mint Hágár. A mi szent helyünk Vizsoly, hol először szólt az Úr hozzánk magyarul. Magyarul szólt, s üzen­te Hágárnak, a kétségbeesettnek: „ne félj, mert az Isten meghallotta a gyermeknek szavát, ott a hol van. Kelj fel, vedd fel a gyermeket és vi­seld gondját, mert nagy néppé teszem őt. És megnyitá Isten az O szemeit és láta egy víz­forrást, oda méné azért, és megtöltő a tömlőt vízzel, és inni oda a gyermeknek. És vala Isten a gyermekkel, s az felnövekedén...” E sorok itt íródtak kézzel papírra a közeli Gön­cön, hol az „istenes vén ember", Károlyi Gáspár küldetését teljesítette, s forrást nyitott a pusztá­ban szomjazó magyar népnek. S által megszó­lalt az Úr magyarul, seza magyarul szóló iste­ni ige, itt Vizsolyban öltött „könyvtestet”. Itt született meg a Magyar Biblia. Vizsoly, e szent hely, 800 éves műemlék templo­mának falai között, a szószékről Csiha Kálmán erdélyi reformá tus püspök a közelmúltban nem véletlenül idézte a Károlyi fordította bibliából Hágár történetét. A jelkép ugyanaz Hágár tör­ténetében, mint a Vizsolyi Biblia létében. Az út- ravaló! Azt mondta Csiha Kálmán: „Károlyi tudta: út- ravaló kell a magyar népnek. Az egyik oldalon ott volt a török, a másik oldalon ott volt a né­met. S a harmadik oldalon ott volt a nyomorú­ság és a ragály, a pestis. Három részre szakadt akkor már Magyarország. S Károlyi Gáspár tudta, hogy útravaló kell a magyarságnak. S adta a legdrágább útravalót, az Isten igéjét magyarul S mennyit vándoroltunk azóta! Vándoroltunk a gályarabok idejében, az ellenreformációban, vándoroltunk Rákóczi elveszett szabadsághar­cában, s vándoroltunk a csendes elnyomás ko­rában, s vándoroltunk az elvesztett szabadság- harcban, az elveszett ’56-ban, és vándoroltunk két véres világháborúban, és Erdélyben és a Felvidéken, és Kárpátalján és a Délvidéken vándoroltunk a kisebbségi sors nyomorúságai­ban. S szinte minden útravalónk elveszett, sok­szor még a szabadságunk is. De egy, mindössze egy, ám a legfontosabb útravalónk mégis meg­maradt: az Isten igéje. Amit Károlyi Gáspár ál­tal tolmácsolt nekünk az Isten. Csak ez az egy maradt meg. És ezt vitték magukkal kárpátal­jai testvéreink Szibériába. Ebből kaptak erőt az erdélyi magyarok a Duna deltájában. Ha máshol nem, a szívük rejtekében őrizték az út­ravalót.”- A válságos, kritikus és nehéz, megterhelt időkben mindig új és új erőforrást jelentett a megszületett magyar Ige! S hogy milyen nagy szükségünk van újra kivétel nélkül minékünk erre a testi és lelki erőre, erre a reménykedésre, erre a bizakodásra, egymás iránti tiszteletre, szeretetre, megbecsülésre, különösebben nem kell nekem most hangsúlyoznom. Ma, amikor a magyar nemzetnek, szűkebb hazánknak, az itt élő és élni akaró embereknek az élet arculatá­ban a mély lelki ráncok jelentek meg, amikor drámaian fogyatkozik e történelmi vidéken az itt élőknek a száma: én hiszem, hogy mind­annyian gyógyulni, megerősödni, megújulni, feltámadni, új életet kezdeni akarunk. - Ezek már Nagy Zoltánnak, Vizsoly református lelki- pásztorának gondolatai. Megcáfolhatatlan gondolatok, s mindehhez még azt teszem hozzá: méltó és nélkülözhetet­len útravaló ehhez az Úr magyarul szóló üze­nete, amely Németh László szerint: „Könyv ez, amely itt történelem, ott ballada, itt szerelmi ének, ott haragos óda, itt jóslat, ott idillium. Szókincse a mindenkié.” Tehát a miénk. Nekünk szóló, értünk szóló, minket segítő útravaló. Ezért hát Vizsolyba - felekezettől függetlenül - ezen égi, ezen magyar útravalóért mindenkinek egyszer legalább el kell zarámlokolni! Soha nem késő! Ne feledjük: minden népnek vannak szent he­lyei. A miénk Vizsoly. A Biblia nyomtatásának domborműve i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents