Észak-Magyarország, 1994. december (50. évfolyam, 284-309. szám)
1994-12-24 / 304. szám
IV ÉM-karácsony December 24., Szombat Seres Ildikó színművész Nem nagyon emlékszem a gyermekkori karácsonyokra, talán azért, mert mindegyiknek állandó ritmusa volt. Délben átmentünk a nagymamához ebédelni, utána a fenyőfát öltöztettük, és amikor elkészült, leske- lődtünk, vajon mikor jön az angyalka az ajándékokkal? Ha azt hallom, karácsony: két dolog jut eszembe. Az egyik, amit biztos, hogy soha nem fogok elfelejteni; az utolsó szere- tetünnep, amit édesapámmal tölthettem. Már nagyon beteg volt, és a kívánságára azon a karácsonyon tartottuk az eljegyzésemet. Tizenkilenc éves kamaszlány voltam, aki csak ritkán mutatta ki - pláne nem mondta ki - az érzéseit, és édesapám is hasonló természetű volt. Az a nap, azok a percek azonban mindkettőnket megváltoztattak. Tudtuk, már csak pár nap van hátra az életéből. Ma is előttem van, ahogy megcsókoljuk egymás kezét, és kimondjuk azokat a szavakat, amelyeket korábban sohasem. Azt hiszem, egész életemre ez marad nekem a nagybetűs karácsony. A másik egészen más természetű élmény; öt éve ugyanis ez az ünnep számomra egyet jelent a hajtással. Azzal, hogy december 25-én reggel felülök a repülőgépre és elrepülök Hollandiába, ahol még aznap este megkezdődik a koncertkörút. Most sem lesz másként, három hét, huszonegy koncert vár a tulipánok hazájában. Mindig viszek magammal néhány, az ünnepre emlékeztető díszt, és megpróbálom a szállodai szobámba belopni azt a meleg hangulatot, amit ilyenkor az otthon jelent. Szerencsére a premier, a fellépések izgalma feledteti, hogy nem lehetek az édesanyám, nagymamám, húgom mellett. Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy a színházban dolgozóknál a karácsony együtt jár egy nehéz, de nemes szolgálattal, hiszen ilyenkor is játszunk. A sok magányos ember - akiknek nincs kedvük a feldíszített fa mellett ücsörögni - emberek közzé vágyik, szórakozni akar, elvenni az egyedüllét szürkeségét. Ebben próbálunk meg segíteni mi színészek. Mi az álmom? Mivel egyedül élek, arra vágyom, hogy egyszer majd a saját családommal tölthessen! a szeretet ünnepét. Kertész Attila súlyemelő Régi karácsonyok jutnak eszembe. Ezen az ünnepen mindig együtt volt a család. Persze nekünk gyerekeknek már korábban elkezdődött az izgalom; vajon mit hoz a Jézuska? Rendre felkutattuk, mondhatni feltúrtuk a bátyámmal a szekrényeket, így a fa alatt már nem minden számított meglepetésnek. Szüléink azért - ismerve kíváncsi természetünket - találtak olyan helyeket a lakásban, ahová nem „ért el a kezünk”. A felnőttkori karácsonyok hangulata már egészen más. De akad közöttük emlékezetes. Például az 1986-os, amikor úgy tűnt, a kórházban ünnepelek. Mikulás napján szállítottak be térdszalag-szakadással. Verseny közben sérültem meg az utolsó lökésnél. Szerencsére azonban december 24-re már hazaengedtek. Tíz éve nősültem meg, és a tavalyi ünnep volt az első, amit saját otthonunkban töltöttük, ezért is volt különleges. Az idei karácsonyon pedig már minden a kislányunk körül forog. A másfél éves Dorina most kezd rácsodálkozni a világra. A nagypapák, nagymamák, az ő ajándékainak megvásárlásával vannak elfoglalva, és mi is azon törjük a fejünket, hogy neki széppé varázsoljuk az ünnepet. Ilyenkor együtt sütünk, főzünk a feleségemmel. O - szege- • di lány lévén - a halászlét készíti, ami nálunk a menü elengedhetetlen része, én meg a húsokat sütöm, az italokat készítem elő. Mivel a gyerek miatt a feleségem csak nehezen szabadul el otthonról, most a bevásárlás is az én reszortom maradt. Az iméntiekböl következik, az ünnep nálunk is együtt jár a nagy családi vacsorákkal, ebédekkel, ezért már most megkezdtem a fogyókúrát, hogy a versenysúlyom ne „szenvedje” meg a finomabbnál finomabb falatokat. Slamovits István rockzenész Térben, időben sokféle emlék, élmény kavarog bennem. Olyan ez, mint a hópelyheknek tánca. Igen, nekem a karácsony először az évszakok változását jelenti. Állok az ablak előtt, s ott, hol még nem is oly rég a forró nyári nap tűzött be, a hó hull. Némán, fehéren, méltóságteljesen. S ekkor a Bükkre gondolok. Lillafüredre, Szentlélekre, ahová karácsonykor, gyermekként, főleg édesanyámmal szinte mindig elmentünk. Istenem, de szép volt! Kipirosodott arcok, szánkó, hógolyózás, s a hallgatag erdők. Igen, az erdők fenséges csendje, nekem ez is a karácsony. Mint gyermeknek, szegény karácsonyaim voltak. Szaloncukor helyett bizony csak dió került a fára, meg a fényes sztani- olba széndarabka, becsomagolva. Ám a szegénységet pótolta melegség, szeretet. Igen, az ember mindig, de ilyenkor, karácsonytájt különösképpen, melegségre vágyik. A karácsony a család ünnepe. Testvérek meglátogatjuk egymást, Miskolcon és Zemplénben, a feleségem szüleinél. Meleg kandalló, finom sütemények, ételek, italok mellett az ember ilyenkor fölenged. Szeretet? Igen, ezt is jelenti nekem a karácsony, de korántsem akkora hangsúllyal, mint azt egyesek hangoztatják. A szeretetet ugyanis nem lehet kétnapos díszünneppel letudni! Én vallásos ember vagyok, s jól tudom, az evangélium tanítása, intelme nem két napra szól. Háromszázhatvanöt napra! Azóta érzem én is jobban magamat, amióta így próbálok élni. Egész évben a szeretet jegyében. Ilyenkor karácsonykor az ember sokat gondol a jövőre. Én is. Mint zenész szeretném, ha dalaim még több emberhez jutnának el. Mert ezek az én üzeneteim. S azt üzenem bennük, amit a szívem érez. Erről szól a napokban megjelent szólólemezem, -kazettám is. Hogy mit üzenek haza Miskolcra? Jobb életet, szebb évet kívánok mindenkinek. Többet mosolygó arcokat, több türelmet és több emberséget egymás iránt. Kívánom, érjenek végre véget a nehéz idők! S hittel, reménnyel, elszántsággal kezdjünk el egy szebbet, egy jobbat! Az ünnep üzenete Pawel Cebula minorita szerzetes Számomra a karácsony a szeretet és az öröm ünnepe. Az örömé, amely a szeretetből ered. Abból a szeretetből, amelyet Jézus születésével bemutat nekünk. Hiszen a hatalmas Isten jött közénk; és védtelenné lett, mint minden újszülött, mint mi mindannyian. De még olyanná sem, hiszen a legtöbb embej védett helyen születik meg. 0 pedig istállóban, a szalmán, mert az emberek nem adtak helyet Neki maguk között. Jézus születésekor vált nyilvánvalóvá, hogy az értékrendben gyökeres változtatásra, forradalomra van szükség annak érdekében, hogy az ember valóban boldog legyen. A boldogság kulcsa a szeretet, ami azonban nem tőlünk, emberektől származik. A kisded maga a megtestesült szeretet. A betlehemi istállóból ez a szeretet sugárzik nemzedékeken és nemzeteken keresztül. Az elsők, akik örültek Jézus születésének egyszerű pásztorok voltak. Ez nem véletlen. Felismerni ugyanis a tiszta és igazi szeretetet csak az egyszerű szív tudja. Ha tehát igazán akarunk örülni, szívünk tiszta, egyszerű és szeretetre kész kell, hogy legyen. A szeretet forradalma napjainkban is folytatódik, de nem mindenkiben egyformán. Az emberek különbözőek, és eltérő módon ünnepük a karácsonyt. De a karácsony csak akkor tölti be szerepét, ha a lényegre mutat rá. Mikor gyerek voltam nagyon örültem a karácsonynak. S bánkódtam is. Két nap, és vége ennek az örömnek? Két nap, és vissza kell térni a szürke hétköznapokhoz? Ennyi lenne az egész? Kerestem, hogy miként tarthatnám meg ezt a meghitt örömöt. Rájöttem, Jézusban az Isten-szeretet közénk jött. Eljött, de nem ment el! Közöttünk maradt! A karácsonya örömöm tehát megmaradhat. De hogyan születhet meg Jézus minden nap? Rádöbbentem, hogy amikor jót teszek, Jézus mindig újjászületik bennem. S annak szívében is, akivel a jót teszem. Ilyen egyszerű! Számomra Jézus mindennapi születésének egy különleges formája a napi Szentmise. Az életünk pedig egy rohanás. Néha meg kell állnunk. Az ünnepek arra intik gondolatainkat, hogy megválaszoljuk, hová is szaladunk és miért? A karácsony különösen figyelmeztet arra: életünk forrása, ereje és célja a szeretet. Lengyelországban a Szenteste a kibékülés napja. Ilyenkor vacsora előtt az ünnepi asztalnál megosztjuk egymással azt az ostyát, amelyet előzőleg a családfő osztott szét a család tagjai között. Amikor ki-ki tör a másik ostyájából, azt jelezzük, hogy megbocsátunk. Kibékülünk egymással, szeretjük egymást, örülünk egymásnak. Összetartozunk. Hiszem, tudom, az őszinte szeretetből fakadó öröm legyőzhetetlen. Minden nap törekszem megújulni a- szeretetben, és megerősödni az örömben, ami nem más, mint Emmanuel, azaz Velünk az Isten! Tóth Imre orvos-igazgató Gyermekkorom emléke, amikor a konyha üvegablakán át figyeltem az ámbitusok között karácsonyfával közeledő „Jézuskát”, s bár nagyapámat sejtettem felismerni, mégis megszeppenve imádkoztam előtte. Nagyobb fiúkoromban már részt vettem az aranydió, aranyalma és a kávéba mártott kockacukor csomagolásában, amelyhez az előző években könyvlapok közé simított szta- niolokat használtuk fel. Másnap a faluszéli hófúvásban - mert gyermekkorom karácsonya mindig fehér volt - vagy a vizesárkok befagyott jegein, lódítva dicsekedtünk, hogy mily’ sokat hozott a Jézuska, pedig már egy ceruzahegyező is komoly ajándék volt akkor, a sok tehertől megnyomorodott falusi világban. Most, a csillogó díszekkel tarkított és villanyégőkkel kivilágított karácsonyfa is azt juttatja eszembe, hogy a petróleumlámpa fényétől sejtelmes árnyékot adó fenyőág vagy kis karácsonyfa mennyire szép volt. A karácsony ifjúkorom emléke is, s majd az egyetemi évek alatt a sokszor félelmetes vizsgák időszaka. Ekkor vége lett a boldog gyermekkornak, s a feladatok és kötelességek kiszorították az ünneplést. Megszűntek a kántálások és megszűnt a rendszeres templomba járás időszaka az orgona fújtatásával, majd a későbbi orgonázással együtt. Miután családapa lettem, igyekeztem fiaim számára átadni azt a szeretetet, azt a karácsonyi varázst, amit én gyermekkoromban kaptam. Mindig szüleimmel és feleségem szüleivel közösen ünnepeltünk. A nem drága és mindig kedves ajándékok szertartásszerú átadása mindnyájunknak örömet okozott, és gyerekeink - akik már mindketten diplomás felnőttek - megtanulták az ajándékozás örömét. Mindig készítettünk egy-egy fényképet, s most már a nagymamák sajnos csak ezeken vannak közöttünk. Ezt a soha vissza nem térő, s minden évben más-más hangulatú karácsonyi ünneplést törte szét az orvosi munkával együttjáró ügyeleti szolgálat. Fiatal orvos, majd fiatal házas koromban nagyon sokszor a hivatás, a kötelesség győzött az ünneplés fölött. Később, amikor osztály- vezető főorvos, majd igazgató főorvos lettem, nemcsak egy osztály betegeinek gondja, hanem egy egész kórház zavartalan üzemeltetésének problémái fátyolozták be szabadnapjaimat, ünnepnapjaimat és a karácsonyt is. Sok ünnepi elgondolásunkból lett,.füstbe ment terv”. Bár soha nem volt kellemes a váratlan kórházi behívás, mindig vigasztaló volt az a tudat, hogy én gyógyíthatok és nem engem kell gyógyítani. Specializálódósom folytán, mint onkológus, az egyik legnehezebb betegcsoporttal foglalkozom. A segítségnyújtás, a beteg ember gyógyítása, az emberek szerete- te - úgyis mint orvosnak, úgyis, mint egy intézet vezetőjének - a karácsony szellemének örökös jelenlétét jelenti munkámban és életemben. t >..y yr -/ Csönd ■ " ! Szeretném megírni a csöndet... . J í elun, Léptéién az öllel, hiszen a rajtunk kereszt ützúduió zajtómegazefősebb. Talán „zenéül" kellene, az mégiscsak közelebb áll hozzá, mint az írott vagy kimondott szó, BSSíÁ Pláne, mert ritkán gombija át i alaki, mielőtt megszólal, hogy amit mond, szebb lesz-e,- mint a csönd, amit megtűr vele! Pedig ha meggondolja, abból zene születhet ~, zenévé váló betűtenger, ami a gondolataitól elfáradt, zaifal töltekezett, megkínzott agy csöndjét hozhatja vissza. így Mahier-szimfónia, ~ -. egy Dsida-vers, egy órgonamű,de a Mennyből az angyal, a Csendes éj is... Szeretném megírni a csöndet. De a minap a buszmegállóban ' kazettákat árult egy fiatalember, sa minőséget demonstrálva néhány percig a Csendes éj, néhány percig valami nóta szólt. Oda kelleti volna rohanni, felborítani az asztalt, ahogy jézus tette, kiűzni a ku farokat a templomból, ne zajongjon Itt csöndet színlelve, ne adja el a karácsonyt! Nagyon vártam a buszt... ebben az adventi várakozásban, a keresztényiecsendesedés idején. / az önfegyelem) a lecsendesedéshez. Ha sikerül, hiába a csatazaj, hiába a fenyőfákat vágó motorfűrész zaja, hiába, hogy „egymást túlkláltó szónkra •áilflhalatianul tíktakot, hiába, hogy mindinkább távolodunk egymástól, hiába az összefirkált papírlap, hiába a becsapott ajtók, hiába minden rossz- lesendesüt a lélek. És a csöndben minden tisztább. A csöndben szeretet lakik A szeretetben az ember. Szeretném megérni a csöndét. - Dobos Klára .íÁ<í;íími&ó-ízó .............i
