Észak-Magyarország, 1994. december (50. évfolyam, 284-309. szám)
1994-12-17 / 298. szám
2 ÉSZAK'Magyarország Világpolitika 1994- December 17-, Szombat Államfői válóper Lima (MTI) - Alberto Fujimori perui államfő felesége bejelentette, hogy megindítja a válópert, és a Vatikántól kéri házassága érvénytelenítését. A 44 esztendős Susana Higuchi mostani nyilatkozatával megerősítette a válási szándékáról már egy hete keringő híreket. A japán származású házastársak viszonya nyilvánosan augusztus elején romlott meg, amikor a karizmatikus First Lady egy választási törvény miatt saját félje ellen fordult (a kormány kezdeményezésére elfogadott törvény kimondja, hogy az államfő közvetlen hozzátartozói nem indulhatnak az elnökválasztáson). Susana Higuchi ezután korrupcióval vádolt meg több minisztert, és bírálta az általa rossznak ítélt szociálpolitikát. A kormány válaszul megfosztotta a „Peru Első Asszonya” címtől, erre viszont Susana Higuchi elköltözött az elnöki palotából. A volt First Lady képviselőjelöltként indulni kíván a jövő év április 9-re kiírt elnök- és parlamenti választásokon, amelyen Fujimori az elnöki poszt megtartásáért száll harcba. Nem lesz válság Róma (MTI) - Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök szerint nem lesz kormányválság Olaszországban. Csütörtökön este az államfővel tartott megbeszélése után kijelentette: elképzelhetetlennek tartja, hogy az Északi Liga szövetségre lépjen a kommunistákkal, a kereszténydemokrata Olasz Néppárt (PPI) pedig közvetítő legyen ebben a frigyben. Berlusconi (képünkön) jövő szerdán kér bizalmi szavazást a képviselőházban Főszerkesztő: Görömbölyi László Főszerkesztő-helyettesek: Hajdú Imre, Priska Tibor Szerkesztők: Bánhegyi Gábor, Csörnök Mariann Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Marczin Eszter (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Boros László (sport), Laczó József (fotó) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc Pf.: 351. Telefonok: központ: 341 -611, titkárság: (fax is) 341 -888, 341-630. Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdasági: 341-601, kulturális: 411-275, sport: 341-700, fotó: 341-611/207, levelezési: 341-866. Regionális szerkesztőségek: Tiszaújváros, Bartók Béla u. 7., tel: (49) 343-316. Szikszó, Kálvin tér 25., tel: (46) 396-174. Sátoraljaújhely, Dózsa György út 12., tel: (47) 321-926. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475,269-5706 Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: Thomas Koch és Nagy József Ügyvezető igazgatók: Veres Mihály és Horváth Ferenc Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341 -817,411 -276. Telefax: 341-817. Reklám és hirdetés: Toka Zoltán Telefon: 411-425 Hirdetésfelvétel: 3532 Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős: Polgár Miklós Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, a kiadóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalványon vagy átutalással az Infoim Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 pénzforgalmi jelzőszámára, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetés díja egy hónapra 378 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 17,90 forint, a pénteki lapszám 19,80 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás. Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Terjesztési panaszaival hívja az alábbi telefonszámokat: Miskolc (46)412-542 Kazincbarcika (48)317-157 Szikszó (46)396-174 Sárospatak (47)323-340 ' Tiszaújváros (49) 349-025 Dudajev kész a tárgyalásokra Dudajev pénteken megismételte korábban is hangoztatott álláspontját: kész az előfeltételek nélküli tárgyalásokra Moszkvával, ha Csecsenföldről azonnal kivonják az orosz csapatokat Fotók: AP Moszkva (MTI) - Dzsohar Dudajev csecsen ebiök egy nappal Borisz Jelcin elnök tárgyalási szándékot tükröző nyilatkozata után péntek este bejelentette: kész a békés párbeszédre az orosz vezetéssel. Viktor Csemo- mirgyin kormányfő pedig Moszkvában jelezte: hajlandó személyesen is tárgyalni a csecsen elnökkel, de ennek feltétele a Jelcin elnök követeléseinek teljesítése. Dudajev azután nyilvánította ki tárgyalási szándékát, hogy csütörtök esti rendeletében az orosz elnök két nappal meghosszabbította a fegyverek leadására vonatkozó ultimátumot, illetve tárgyalásokat és választásokat szorgalmazott a rendezés érdekében. Viktor Csemomirgyin kormányfő kijelentette: a békés rendezés érdekében kész személyesen tárgyalni Dudajewel, akár Moszkvában, akár Groznijban. Csemorgyin ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ha a csecsen elnök nem teljesíti a Jelcin elnijk csütörtök esti javaslatában foglaltakat, az orosz hadsereg folytatja az előrenyomulást. A nap folyamán ellentmondó jelentések érkeztek a csecsenföldi hadi helyzetről. A hivatalos orosz álláspontot közvetítő tájékoztató központ szerint az elmúlt 24 órában az orosz csapatok tovább erősítették korábban elfoglalt állásaikat, és harcba bocsátkoztak a „törvénytelenül működő csecsen fegyveres csoportokkal”. Az orosz harci helikopterek a sűrű köd ellenére is felszálltak és két páncélozott harcjárművet kilőttek. A csecsen egységek rakéta sorozatvetőkkel lőtték az orosz egységeket, és Dudajev hívei csapatokat vonnak vissza a hegyekbe. A csecsen vezetés ezzel szemben azt közölte, hogy Dudajev parancsot adott katonáinak: szüntessék be a tüzet és az egész frontvonalon egy kilométerre vonuljanak vissza. A kormányhű egységeknek ugyanakkor figyelemmel kell követniük az orosz alakulatok mozgását, és ha azok áttörést kísérelnének meg, újra tüzet kell nyitniuk. Közben a térségben tartózkodó nemzetiségügyi, védelmi és belügyminiszter, illetve a szövetségi kémelhárítás vezetője Moszkvába indult, hogy részt vegyen a Jelcin elnök mellett működő nemzetbiztonsági tanács péntek estére tervezett ülésén. Leállított segély Bécs (MTI) - A reform-országokban olyan kedvező a gazdaság fejlődése, hogy nincs többé szükség arra a keleti segélyre, amit Bécs városa 1989-ben határozott el. Ezzel az indoklással jelentette be Rudolf Ed- linger bécsi pénzügyi tanácsos (a községtanács „pénzügyminisztere”) a döntést, hogy a Városháza felmondja a hitelgaranciát, amit eredetileg több mint egy milliárd schilling értékben lengyelországi és csehországi szállodaépítési és ipar- telepítési projektek finanszírozására vállalt. Duplázott büntetés Santiago (MTI) - A chilei legfelsőbb bíróság megduplázta egy katonatiszt börtönbüntetését, akit korábban egy különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságért ítéltek el. Pedro Fernandez Dittus hadnagy 1986-ban felgyújtott egy fiatal férfit és súlyosan megsebesített egy nőt. Korábban 300 nap szabadságvesztésre ítélték, a bíróság azonban most 600 napra módosította az ítéletet. A perújrafelvételt az áldozatok hozzátartozói kérték, mert túl enyhének találták a korábban hozott ítéletet. Az eset a Pinochet-re- zsim idejének az egyik legkegyetlenebb módon elkövetett gyilkossága. Lengyel tüntetések Duray Miklós: „A többség terrorja” Pozsony (MTI) - Pénteken a szlovák parlament ülésén megválasztották azt a hét bizottságot melyeknek tagjai a különböző európai szervezetekben fogják képviselni Szlovákiát. Egy szlovák képviselői indítvány nyomán heves vita alakult ki a Magyar Koalíció jelöltje, Bauer Edit személye körül, aki ennek nyomán kimaradt az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének Szlovákiát képviselő állandó küldöttségéből. Éva Garajová, a Matica Slovens- ká egyik vezető politikusa, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) és a Földművesek Szlovákiai Pártjának (RSS) közös parlamenti képviselője azt indítványozta, hogy a Magyar Koalíció Együttélés soraiba tartozó jelöltjét töröljék a listáról, mert egy korábbi nyilatkozatában állítólag „megsértette a parlamentet”. Javaslata azt is célozta, hogy Duray Miklós képviselő a szlovák parlament egyetlen külképviseleti bizottságának se lehessen a tagja. A szlovák képviselő indítványa nyomán Bauer Édit kimaradt a küldöttségből. Duray Miklós a Magyar Koalíció nevében tiltakozott és felszólalásában a „többség terrorjának” minősítette a történteket. Duray elmondta: valóban így fogalmazott, hiszen a másfél hónapja megalakult parlamentben több olyan esemény történt, amit „mi a parlamenti demokrácia súlyos megsértésének tekintünk. A pénteken történtekről megfelelő nyomatékkai tájékoztatni kívánjuk az Európa Tanácsot” - mondta az Együttélés elnöke, aki hozzátette, hogy a bizottságban betöltetlenül marad helyre a Magyar Koalíció ismét Bauer Editet fogja javasolni. Mindenért a hevenyészett fordítás a hibás Bukarest (MTI) - A román kormány, pénteki üléséről kiadott közleményében, „nemzetellenes” magatartással, a román alkotmány kétségbevonásával, „a történelem és a román nép lelke elleni merénylettel”, „a jogállam és a demokrácia elemi szabályainak megsértésével” és „szélsőségességgel” vádolta meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget. A kormány részéről példátlan éles- ségű megfogalmazásra az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának vasárnap befejeződött kolozsvári ta-' nácskozásán elfogadott nyilatkozatok adtak alkalmat. Ezek egyrészt a romániai magyarság helyzetének romlására, másrészt a Román Hírszerző Szolgálat állítólagos halállistájára hívták fel a román hatóságok és a nemzetközi fórumok figyelmét. A kormány állásfoglalása a terjedelmes RMDSZ-dokumentumok- nak csupán egyetlen, a román sajtóhoz ügyetlen fordításban eljutott mondattöredékét idézi. A Kolozsváron elfogadott felhívás ugyanis egyebek között megállapította, hogy „a letűnt, elerőtlenedett kommunista ideológia helyett egy új totalitarizmus, a nacionalizmus, sovinizmus, idegengyűlölet, a történelem süllyesztőjéből előrángatott nemzetállami eszme tört és tör előre”. Mivel a románban a „történelem süllyesztője” kifejezés nem használatos, egy első, hevenyészett fordításba süllyesztő helyett szemétláda került. Bár az RMDSZ hivatalos értesítője már más kifejezést alkalmazott, a román sajtó az első változatot alkalmazta. Egyes lapok címben kapták fel, alkotmánysértést emlegetve, hiszen az alkotmány Romániát „egységes nemzeti államnak” nevezi, ezt követte a kormány közleménye. A kormányba idén, mint ismeretes, bekerült a Gheorghe Funar vezette, szélsőségesen magyarellenes Román Nemzeti Egységpárt is. Funar a maga részéről szerdán az RMDSZ törvényen kívül helyezését kezdeményezte a román főügyésznél. A kormány állásfoglalása szerint az RMDSZ „demagógiája” feszültséget kelt a román politikai és társadalmi életben, és éles ellentétben áll az 1989 decembere utáni Románia realitásaival. Ugyanis - így az állásfoglalás - a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogait törvényben és az összes nemzetközi megállapodás végrehajtásával biztosítják. A közlemény végül emlékeztet arra, hogy minden állampolgárnak „kötelessége az alkotmányos rend megőrzése és az ország törvényeinek betartása”. Radovan Karadzic: teljesítettük ígéreteinket! Belgrád (MTI) - A boszniai szer- bek máris teljesítették azon ígéreteiket, amelyeket néhány nappal ezelőtt tettek a háború befejezése érdekében - jelentette ki pénteken Radovan Karadzic boszniai szerb elnök. „Bejelentethetjük, hogy megnyílt a szarajevói repülőtér, és hogy véget vetettünk a Szarajevó környéki hadműveleteknek” - mondta Karadzic, majd hozzátette: „normalizál- tuk a kapcsolatot az ENSZ-erőkkel, a konvojok is nagyjából szabadon közlekednek, és ez a jövőben is így lesz”. A boszniai szerbek őszinteségét megkérdőjelező nyugati nyilatkozatokra válaszolva Karadzic kijelentette: a Nyugatnak tudnia kell, hogy a szerbek komolyan véget akarnak vetni a háborúnak, s készek visszaadni egyes területeket. ,Ahogy készek vagyunk arra, hogy újabb területeket foglaljunk el, hajlandóak vagyunk arra is, hogy Karadzic (képünkön) kifejezte azon reményét, hogy Jimmy Carter egykori amerikai elnök valóban ellátogat Boszniába visszaadjunk egyes területeket” - mondta a boszniai szerb elnök. Radovan Karadzicnak a boszniai válság rendezésére tett javaslatát az orosz külügyminisztérium úgy értékeli, mint eltérési kísérletet a nemzetközi összekötő csoport béketervétől. Grigorij Karaszin, a moszkvai külügyminisztérium szóvivője hangsúlyozta: a boszniai szerb vezető javaslatával elsősorban az összekötő csoport erőfeszítéseit akaxja aláásni. Az orosz külügyminisztérium szóvivője kiemelte, hogy a Kara- dziccsal való párbeszédnek csak akkor van távlata, amennyiben beleilleszkedik az összekötő csoporttal és a Slobodan Miloseviccsel folytatott tárgyalásokba. Közel 21 ezer személy, legtöbbjük lakóhelyéről elmenekült bos- nyák, hagyta el 1994-ben Szerbiát és Horvátországot. A becsült adatot Genfben hozta nyilvánosságra a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM). Az IOM a jövő évben arra számít, hogy az effajta segítségért nagyjából ugyanennyien fordulnak majd a szervezethez. Varsó (MTI) - A szocialista lengyel hatóságok bűncselekményeinek elévülése ellen tüntettek pénteken Lengyelország több városában a Szolidaritás tagjai és szimpatizánsai. Varsóban mintegy másfél ezren gyűltek össze az egész országból a szervezet elnöke, Marian Krzak- lewski vezetésével. A tömeghez szólva a Szolidaritás vezetője követelte az 1970-es gdanski és a szükségállapot alatti áldozatok haláláért felelősek bíróság elé állítását és megbüntetését. Lech Walesa államfő, aki mint a fegyveres erők főparancsnoka fogadta a Pilsudski-té- ren a fiatal katonák ünnepélyes eskütételét, szintén szólt arról, hogy bíróság elé kell állítani és megbüntetni azokat, akik felelősek az 1970- es gdanski sortűzért. A szejmben két, egymástól független, de azonos mondanivalójú nyilatkozattervezetet teijesztett be két párt: a jobboldali Független Lengyelország Konföderációja és az újbaloldali Munka Uniója. Mindkettő elítéli a 13 évvel ezelőtt meghirdetett szükségállapotot, és annak vezetőjét, Wojciech Jaruzelskit. Volt vezetők pere Addisz Abeba (MTI) - Jövő év március 7-ig elnapolták Etiópiában az egykori államfő, Mengisztu Hailé Mariam rezsimjének vezető tisztségviselői ellen indított pert, amely kedden kezdődött. A kelet-afrikai ország egykori katonai és polgári vezetőit az emberiség elleni bűntettek elkövetésével vádolják, amelyekért akár halálbüntetés is kiszabható. A Zimbabwéban politikai menedékjogot élvező „vörös négus” és mintegy 30, ugyancsak külföldön tartózkodó közvetlen munkatársa felett távollétében ítélkeznek. Röviden Panamaváros - A panamai kormány csütörtökön „nemzeti gyásznappá” nyilvánította december 20- át, az 1989-es Panama elleni amerikai invázió napját. Washington - Búcsút mond a Fehér Háznak Dee Dee Myers, az elnöki szóvivő. A sajtótitkár már hivatalos formában is értesítette az elnököt távozási szándékáról. Dee Dee az első nő volt, aki betöltötte a bizalmas és befolyásos állást. Párizs - A francia nemzetgyűlés csütörtök este elfogadta a kormány és a politikai pártok együttműködésével kidolgozott korrupcióellenes törvénycsomagot. Kairó - Izrael meghívta az arab államok képviselőit, hogy látogassanak el katonai létesítményeibe és fegyvergyáraiba.