Észak-Magyarország, 1994. november (50. évfolyam, 258-283. szám)

1994-11-22 / 276. szám

6 M Itt-Hon 1994. November 22., Kedd MIHALCSIK LÁSZLÓNÉ 56. születésnapod alkalmából sok boldogságot és hosszú életet kíván szeretettel két lányod: g Szilvia és Tünde. 1 KATICÁNAK és Katának (Jelky András világutazónak) Miskolcra Drágáim névnapotokon nagyon sok szeretettel megköszönöm, amit eddig értem és a családomért tettetek, kívánom vágyaitok teljesüljenek, az életetek legyen sikeres és egészséges. g Tesó és családja, valamint | a kicsi kacsa h Dr. LIGETFALVI ERZSÉBET Miskolc Névnapodon gratulálunk, sok szépet és jót kívánunk, légy boldog és elégedett, szeress úgy, mint mi téged. Sok-sok szeretettel: j Kata, Sanyika, Katica TISZTELT OLVASÓINK, LEENDŐ PARTNEREINK! Ismerőseiknek, szeretteiknek, barátaiknak úgy is kedveskedhet­nek, hogy az ő fényképüket maximum 25 szavas köszöntővel együtt elküldik szerkesztőségünknek, s a beérkezés utáni héten, a kedden megjelenő ITT-HON hasábjain a fényképes gratulá­ciót már olvashatja is a címzett. (Ne feledje el megjelölni, hol él a címzett, hogy a gratulációt az ott megjelenő mellékletben közöl­hessük!) E köszöntési forma, ami lehet, hogy több örömet okoz, mint egy ajándék, önnek 200 forintjába kerül. Az összeget rózsaszín postai utalványon juttathatja el címünkre. Az igazolószelvényt csatolja a feladott fénykép és szöveg mellé, mert csak így tudjuk közölni jókívánságát. Címünk: É'l'l'-BOFV (Észak-Magyarország szerkesztó'sége) 3501 Miskolc, Postafiók 178. ww 1994. November 22., Kedd Itt-Hon M 3 Hányatott sorsú miskolci aluljárók Lenne vállalkozó, aki az összetört burkolatot helyreállítaná Miskolc (ÉM - NJ) - Lapunk­ban többször is foglalkoztunk már a megyeszékhely legforgal­masabb csomópontjaiban lévő, a felszíni járműközlekedést könnyítő aluljárók sorsával, és megírtuk mennyire lehangoló állapotban vannak egyetlen ki­vétellel. Az avasinak van gaz­dája, aki ott üzleteket tart fenn, ami önmagában is megfékezi a tömi-zúzni akarókat, hiszen napközben állandó a forgalom, az éjszakai őrzés, a biztonság megteremtése pedig a bérlő érdeke. Éjszaka nincs gazdája Megint más dolog, hogy így is rendre bezúzzák a kirakatát, hogy az elkövetők miatt bíró­ságra és a biztosítóhoz kell jár­nia, viszont a belvárosi aluljá­róknak éjszaka senki sem vise­li gondját, vélhetőleg nincs em­berfia, aki hajlandó oda lemen­ni éjnek évadján. Amint azt a város vezetőitől megtudtuk, a Búza téri aluljáró tönkretett, összetört borítását 350 ezer fo­rintból állították helyre, ám az egész jóformán egy napig tar­tott, ismét bezúzták a kicserélt lapokat. Egyedi megoldást kínál Petrasovszky István alpolgár­mester szerint ezt helyreállí­tani újra, meg újra, már nincs pénze a városnak. Helyette egy óriástáblát kellene elhelyezni a tett színhelyén azzal a felirat­tal, ezt a miskolciak pénzéből építették és vandál kezek új­ra, meg újra tönkretették. A megoldás kétségtelen egyedi lenne, ám némely vállalkozók érzékét sérti a városról rossz képet festő állapot, és akad kö­zöttük olyan is, mint például Gábor József mérnök, aki saját költségén (anyagárat kivéve) helyreállítaná az elcsúfított fa­lat, vállalná az aluljáró bérlé­sét is üzletekkel, és hát az őr­zéssel, amennyire ez persze napjainkban egyáltalán elkép­zelhető a Búza téren. Az alpol­gármester azt javasolja, a vál­lalkozó keresse meg Ott Antalt a Városgondnokságon, és kös­sék meg az aluljáró jövőjéről rendelkező szerződést. A miskolciak pénzéből Bárha ez lenne az utolsó olyan írás, amelyben a jóérzésú vá­roslakók és újságírók őszinte aggályaiknak adnak kifejezést, miszerint megfékezhetók-e egyáltalán a nehéz helyzetben lévő város és nem kevésbé szű­kös éveket átélő miskolciak igyekezetét semmibe vevők, kö­zös értékeink rongálói. HETI TEGYZF.T Vonatok Nagy József Hetek óta tart a párbeszéd a pénzügyi és a közlekedési tárca, valamint a vas­utas-szakszervezetek között arról, ho: gyan lehetne megszüntetni annak a ha­talmas adósságnak az újra és újrater­melődését, amivel a nemzetgazdaság legnagyobb vállalata nem képes meg­birkózni. Az bizonyosra vehető, hogy a drasztikus lépések sem kerülhetők el, az ország vezetése nem hagyja tovább görgetni azt a hatalmas csődtömeget, ami a vasútnál összegyűlt. A pénzügyi tárca hajthatatlannak mutatkozik, vég­tére mindent egybevetve nem keve­sebb a tét, mint a költségvetési kiadá­sok csökkentése, ami viszont szinte az élet minden területét érinti. Csakhogy a vasutasok visszafelé mu­togatnak, azt mondják, a kormányok sorozatosan figyelmen kívül hagyták a MÁV fejlesztési igényeit, a korszerűsí­tést és ami mostanra kialakult, oda ve­zethető vissza. Nem értik miért akarják most elverni a port a vasutasok népes táborán, valamint a tervezett vonal megszüntetésekkel a kis falvakban élőkön. Az elvégzett hatásvizsgálatok alátá­masztják, hol kell, hol lehet csökken­téseket végrehajtani, mert az állami büdzsé nem vállalkozhat hosszú távon a lyukak foldozására, nem vállalja to­vább az adakozó nagybácsi szerepét, mert erre már végképp nincs pénze. A legkisebb forgalmú vonalakra persze az ország északi-keleti felében buk­kantak. De hiszen ezt előre, hatásvizs­gálat nélkül is ki lehetett volna deríte­ni, mert itt él a sok munkáját vesztett, mert a falvakban negyvenszázalékos a munkanélküliség és remény sincs a fel­zárkózásra. Hát még a vasút nélkül. Az is elköltözik, akit eddig a vasút, az elér­hető világ közelsége tartott meg a falujában. Az most kristálytisztán áll a pénzügyi vezetés előtt, hogy a ráfizetés tovább nem nőhet, azt már nincs miből finan­szírozni. Ugyanakkor az már egy má­sik tárca ügye lenne, hogy miből állít be vonat helyett egyenként százmillió­kat érő autóbuszokat, hogy a megnö­vekedett forgalmat hogyan bírja el a korszerűtlen, agyon foltozott, kátyúzott úthálózatunk. Egyelőre csak a veszte­ségforrások csökkentése, megszünteté­se áll a tervezet központjában. A töb­bit még nem látni világosan. A beteg diagnózisát felállították már, de az igazi gyógyítás módjai egyelőre ismeretlenek. A vasutas-szakszerveze­tek kötik magukat, hogy ha kell sztrájk szemezésével is érvényt szereznek an­nak a szándékuknak, hogy mintegy hét­ezer társuk munkahelyét és a fontos vo­nalakat megőrizzék. Nem csak a gyűrűje volt hamis Miskolc (ÉM - E.GY.) - Azon a kora reggelen, amikor történt az eset, már sütött a nap. A Pe­tőfi tér környéke csendes volt. Az úton csupán néha suhant végig egy-egy autó. A Szeles utca járdáján alig közlekedtek. Útirányom erre vezetett. A 4. szám üzletsora előtti boltíves falak egyike mö­gül hirtelen egy középkorú, ke­vésbé jól öltözött nő toppant elém. Megjelenése megállásra késztetett.- Enyém a gyűrű! Én láttam meg előbb! - kiáltott fel izga­tottan, és felkapta az aszfalton lévő, értékesnek látszó szép, dí­szes ékszert.- Szerencséje van - vála­szoltam nyugodtan és halkan.- De tudja mit? Osszuk meg a szerencsét! Magáé a gyűrű, ha ad érte ezer forintot. Meg­érhet ez egyébként tizenötezret is. Pénzszűkében vagyok, s egy ezres jól jönne. Kit ne csábítana a ritka al­kalmat jelentő ilyen kínálat? Vetődött fel bennem a kérdés. S hol a gyűrűre néztem, hol a nőre, hol pedig másfelé. Észrevettem, hogy az ut­ca sarkából egy férfi figyel minket. Gondolkodni kezdtem.- Nem kell a gyűrű - mond­tam, és tovább mentem. Néhány nap múlva egyik is­merősömnek elbeszéltem élmé­nyemet. Mindkettőnk bámula­tára ó is hasonló esetet mesélt el, ami viszont vele történt.- Én megvettem a felkínált gyűrűt. Kétezer forintot adtam érte - mondta pironkodva.- S valójában mennyit ért az? - kérdeztem.- Semennyit.- Hogyhogy?- Megvizsgálta egy éksze­rész. Hamisítvány volt. A helyreállított falburkolatot megint tönkretették Fotó: Laczó József

Next

/
Thumbnails
Contents