Észak-Magyarország, 1994. október (50. évfolyam, 232-257. szám)
1994-10-22 / 250. szám
M ÉM-hétvége Az ÉM ünnep Október 22., Szombat A temetés Kanyó Ferenc fotóművész felvételei Nagy Imre 1989. június 16-ai újratemetésén készültek Egy igazi megkövetésre várnak Beszélgetés Zimányi Tiborral az ötvenhatosok elégedetlenségéről Dombrovszky Ádám Budapest (ISB) - Zimányi Tibor egyike volt azoknak, akiket 1944-ben a nyilasok, 1948-ban a kommunisták zártak börtönbe. Megjárta Kistarcsát, Recsket, majd az 1956-os eseményekben való részvételéért öt év börtönt kapott. A rendszerváltozás első pillanataiban, 1988. június 6-án a Történelmi Igazságtétel Bizottság alapításában is közreműködik, néhány hónappal később a Recski Szövetség alapító tagja. 1989-ben a POFOSZ társelnökévé választják. A Budapesten élő Zimányi Tibor ma az előbbi szervezet (TIB) elnöke, a Recski Szövetségnek pedig a főtitkára. Kevés nála kompetensebb személyt lehetne kiválasztani arra, hogy 1956 szellemiségéről beszélgessünk. Először azt kérdeztük tőle: vajon jó-e, hogy 1956-ot még ma is igen sok társadalmi erő tűzi a zászlajára. • Ma általános jelenség, hogy hivatkoznak 1956-ra, annak szellemiségére, erkölcsiségére - válaszolta Zimányi Tibor. - Sajnos, többnyire ez kisajátítása akar lenni 1956-nak. Nagyon sok oldalról megtették mindazok, akik valamilyen előnyt akartak volna szerezni maguknak. Az ’56 szellemiségével való visszaélést én elítélem. □ Mit jelent ’56 szellemisége ? • Az akkor létező nemzeti egységet. Hiszen azzal mindenki teljesen azonosult, hogy a magyar nemzet függetlenségét visz- sza kell szerezni. Ez volt ’56 szelleme. Ma rengetegen hivatkoznak rá mindenféle pártállásból. Szinte valamennyi párt azt akarja elhitetni, hogy ő képviseli igazán 56 szellemiségét. □ S ha már bekövetkezett a vágyott függetlenség? • Az emberek úgy vannak vele, hogy ha valami megvan, azt már természetesnek veszik. Bebizonyosodott, hogy azok, akik egy ilyen helyzetben továbbra is ezt lovagolják meg, akik továbbra is erről prédikálnák, azok nem ismerik a magyar valóságot, és például a választóktól nem kapnak szavazatokat. Mert ez már nem hat, ez már nem érdekes. Ezzel már süket füleket lehet csak találni, hiszen a nemzeti függetlenség már megvan, s tulajdonképpen mindenki azt képviseli. Legfeljebb az egyik jobban, a másik rosszabbul. A társadalomnak ma már nem ezt kell adni. Látható: azok a pártok, amelyek csak erre építettek, _ azok 1-2 százalékot ha kaptak összesen a májusi választásokon. □ Mi a helyzet akkor ma ’56 szellemiségével? Ha 1956-ban nem tizenkét napig tart a forradalom, s akkor eljuthattunk volna a függetlenségig, nyilván akkor sem maradt volna meg ez a nagy-nagy nemzeti egység. • Igen, ez így van, hiszen már abban a 12 napban is megjelentek a parlamenti pártok csírái. November 4-ig nagyon kevés volt az idő. Ha lett volna több, akkor a pártok nyilván újra feltámadtak volna. Addig azonban nem ébredhet rá az ember, hogy népnemzeti, vagy liberális, amíg el van nyomva, s ennél sokkal fontosabb kérdések állnak a középpontban. Egy idő után azonban, mint azt most 1990 után tapasztalhattuk is: az emberek jelentős részét a nemzeti függetlenség már nem is érdekli. Sokkal inkább azzal foglalkozik, hogy meddig megy lefelé az életszínvonal. Ez teljesen természetes. A választási eredmény is azt mutatja pontosan, hogy mi magyarok milyenek is vagyunk. Ezt tudomásul kell venni! O Ötvenhat szellemére azonban hivatkozni is lehet. Mi az, ami ma aktuális lehet abból? • Csak azt tudom hangsúlyozni: a nemzeti függetlenségünket természetesen meg is kell védenünk azért, hogy módunk legyen szabadon választani és eldönteni: milyen életet akarunk élni, s kire bízzuk az ország vezetését. □ Aktív szerep juthat-e az '56- osoknak az ország vezetésében? • Ketté kell választani azt, hogy ki miként viselkedett 1956-ban mint fiatalember, és miként gondolkodik az eltelt négy évtized után. Attól az embertől, aki akkor esetleg igazi hős, halált megvetően bátor volt, most nem lehet feltétlenül azt várni, hogy a mai világban ugyanolyan kiválóan szerepeljen. Az embert a börtönévek is nagyon megviselhették. De gondoljuk csak végig azok fejével, akik ezért a rendszerért áldozták a szabadságukat, s mit kapnak vissza? Ez az igazi tragédia. □ Elégedetlenek az egykori politikai üldözöttek a dolgok mai állásával? • Igen nagy elégedetlenség van a volt 56-osok körében, ami persze teljesen természetes. De nemcsak róluk van szó, hanem mindazokról, akik törvénysértés áldozatai lettek. Még számszerűsíteni is lehet őket: a Kárpótlási Hivatalban politikai okból először 380 ezren adtak be kérvényt, pótlólag pedig 77 ezren. Ha ehhez még hozzávesszük a közvetlen rokonságot, akkor ez több mint egymillió embert jelent. Ennyi polgárnak a szavazata már erőt kellene, hogy jelentsen, s ez a választás során mégsem mutatkozott. □ Vajon miért? • Azért, mert borzasztó rosszul hajtották végre a kárpótlást. Például nem a benyújtás sorrendjében hozták a határozatokat. Sokan évekig nem kapták meg, aztán a jegy átvételéhez is újabb, határidőt állapítottak meg. így aztán nem kevesen jutottak el odáig, hogy azt mondták: bár ne is kaptam volna kárpótlást! A kárpótlási jegy értékéről pedig ne is beszéljünk. O A kormányváltás óta ez tovább romlott. 9 Na, azt meg már nem is tudom kommentálni. 77 ezer ügyhöz még hozzá sem nyúltak a Hivatalban! Ez elképesztő! □ Göncz Árpád személyében egykori 56-os az ország első közjogi méltósága. De vele sincsenek megbékélve. • Erről nagyon nehéz beszélni. Ahogy mi érezzük: a köztársasági elnök nem emelkedett fel minden magyarok elnökévé, hanem jószerivel egy párt szószólója. A két évvel ezelőtti kifütyülése kapcsán mindig csak arról a nyilas sapkás fiúról beszéltek. Holott nyolc 56-os szervezet nevében mi levelet is írtunk Göncz Árpádhoz, amelyben leszögeztük: a Kossuth Lajos téri hangzavarba a mi hangunk is bele- morajlott. De ez úgy látszik, senkit sem érdekelt. □ Önöknek, ha lehet, még komolyabb gondjaik vannak egy másik közjogi méltósággal. Ä kormányfővel, aki ráadásul 1956- ban épp a másik oldalon állt. • Meg kell mondanom, ez elég komoly nehézséget okoz nekünk. Elvártuk volna, hogy részéről egy igazi megkövetés történjen. □ Horn Gyula idén július 16-án együtt koszorúzott Nagy Imre lányával. • Ezt a gesztust az ötvenhatosok közössége legfeljebb egy kezdeti lépésnek tekintette. Mi egy olyan igazi megkövetésre számítottunk, mint amilyet Jelcin tett itt Budapesten. A parlamentben rendkívül súlyos, szinte sértő szavakkal illette azt a szovjet kormányt, amelyik a beavatkozást elkövette. Az világos beszéd volt! Ha október 23-át nemzeti ünnepnek tekintjük, akkor legalább egy ilyenre számítottunk volna Horn Gyulától. Ugyanúgy mint ő azt a holocaust áldozataival szemben nagyon tisztességesen meg is tette. A magyar forradalom és szabadságharc áldozatainak a megkövetése nyilvánosan még nem történt meg. □ Hogy látja, eljuthatunk-e a teljes nemzeti megbékélésig? • Mindenképpen, hiszen minden társadalomnak az az érdeke, hogy minél kevesebb belső feszültség legyen az országban. Én a magam részéről már megbékéltem mindazokkal, akik a megtorlás során velem szemben sok bűnt elkövettek. Nem is foglalkozom velük. De a közéleti megbékélés az más kérdés. Ott világosan meg kell mondani, ha valaki hibázott. S ha a megkövetés megtörtént, az ügy le is zárult. Nagyon megérné, hogy ez megtörténjen, s azzal szerintem a miniszterelnök minden szelet kifogna a vitorlából. „Csúcspontja volt pályafutásomnak és életemnek” Szűrös Mátyás emlékezik, aki öt éve kikiáltotta a Magyar Köztársaságot Dombrovszky Ádám Budapest (ISB) - 1989. október 23-án déli 12 órakor az Országház erkélyén Szűrös Mátyás, a parlament akkori elnöke kikiáltotta a köztársaságot. Öt esztendővel e történelmi pillanat után Szűrös Mátyást arról kérdeztük: hogyan maradt meg emlékezetében ez az esemény? • A Köztársaság kikiáltását megelőzték a nemzeti kerékasztal-tárgyalások - hallhattuk Szűrös Mátyástól. - Éppen ott dőlt el az alkotmány módosítása, mely szerint a köztársasági elnököt a parlament elnöke helyettesíti. így akkor nekem jutott osztályrészül, hogy nemcsak a nemzeti kerekasztal tárgyalásokon elnökölhettem, hanem kikiálthattam a Köztársaságot is. Attól kezdve a Köztársaság ideiglenes elnöke voltam. Ez egy történelmi pillanat volt. Nem volt semmilyen szervezés, mozgósítás, egyedül a rádióban mondták be akkor, hogy október 23-án déli 12 órakor sor kerül a köztársaság kikiáltására, s aki úgy gondolja, azt szívesen látjuk a Kossuth Lajos téren. Több mint százezren jöttek el. Az emberek szemében örömkönnyek csillogtak, s tényleg látszott, hogy lelkesedés tölti el őket. Átérezték, hogy új fejezet kezdődik az ország történetében. d Az esemény a magyar történelem azon kevés pillanatai közé tartozik, amikor egységesnek látszott az ország. • Akkor teljes egység volt. A köztársaság kikiáltását mindenki üdvözölte. A fotókon visz- sza lehet nézni ezt. A teljes politikai egység persze soha nem létezik, de ebben a kérdésben együtt volt az ország. Emlékszem a beszédemre, amit előző éjszaka írtam. Amikor azt mondtam, hogy jó viszonyra törekszünk a szomszédos nagy Szovjetunióval, akkor egy moraj zúgott végig a téren. De én nem zavartattam magam, hanem egy kis szünet után folytattam: és az Egyesült Államokkal. □ Hogyan telt el ez az öt év? • Ez a lépés elindíthatta az országot a polgári demokrácia, a jogállamiság, a piacgazdaság irányába. A folyamat azóta is tart. Ami engem illet: én azóta is ugyanazt képviselem, ugyanazt akarom csinálni - mindig azon a helyen, ahol dolgoztam. Voltam a köztársaság ideiglenes elnöke, a parlament alelnö- ke, majd most az Interparlamentáris Unió magyar nemzeti csoportjának lettem az elnöke. Ugyanazok a szándékaim, legfeljebb a lehetőségeim mások. □ Milyen szerepe lesz a mostani ünnepségen? • Én is úgy gondolnám: talán illenék mégiscsak gondolni a jubileum alkalmából arra, hogy van egy ember, aki öt éve kiállt az Országház erkélyére, s talán illenék őt külön meghívni, vagy legalábbis megszólítani az ünnep alkalmából. Úgy látszik, nálunk egymás megbecsülésében még nem jutottunk el idáig. □ Azért szívesen emlékezik visz- sza az öt évvel ezelőtti napra? • Ez csúcspontja az én pályafutásomnak és életemnek, egy olyan mozzanata, ami felejthetetlen. Az is önmagában, amikor az Országház erkélyéről beszéltem, de az még meghatóbb volt, amikor lejöttem onnan. Mert a ceremóniához hozzátartozott, hogy fogadjam a dísz- zászlóalj tisztelgését. Körülvett a tömeg, zászlót kaptam ajándékba, volt aki külföldről hozott nekem magyar nemzeti zászlót, valósággal ölelgettek az emberek, s alig tudtam a díszzászló- aljhoz odajutni. Csodálatos érzés erre a nagy történelmi pillanatra visszaemlékezni. Fotók: Nagy Gábor (ISB)
