Észak-Magyarország, 1994. szeptember (50. évfolyam, 206-231. szám)
1994-09-26 / 227. szám
sr-T2 Z Itt-Hon 1994. Szeptember 27., Kedd r- NÁLUNK TÖRTÉNT -j így jobb, így könnyebb A Kazinczy Ferenc Általános Iskolában már hagyománnyá vált, hogy az őszi időszakban a negyedik osztályos tanulók részére „Erdei Iskolát” szervezünk. Ez eddig abban nyilvánult meg, hogy három napon át jártuk az erdőt, és a természetben kihelyezett órákat tartottunk. Ebben az évben még többet szerettünk volna nyújtani tanítványainknak. Ezért született meg a pályázat gondolata, melynek segítségével három napot, s két éjszakát tölthettünk el Kácsárdon. Célul tűztük ki, hogy sokat kirándulunk, sportolunk. Megismerkedünk Zemplén csodálatos hegyeivel, völgyeivel, a közös együttélés élményeivel, a táborozás varázsával, a tábortűz parazsával, a gyermeki huncutságok sokaságával, az éjszakák zümmögő szúnyoghadával. Mindezek mellett tanulóink sok ismerettel gazdagodtak: megtanultak tájékozódni a természetben és a térképen, mivel minden gyermek kezében iránytű, térkép és nagyító volt. Megismerkedtek a környezet- védelem fontosságával, a védett állatokkal és növényekkel. Ezekhez nyújtott nagy segítséget nekünk az újhelyi polgári védelem parancsnoksága, személy szerint Kohánka István őrnagy úr, aki nemcsak tájékozódási tudását vetette latba, hanem munkatársaival élménydús bemutatókat szervezett a gyerekeknek a PV. ruházataiból, felszereléseiből, eszközeiből, és anyagiakban is támogatta táborunk sikeres lebonyolítását. A programunkban szerepelt még akadályverseny» rajzverseny, daltanulás is. Ezenkívül sok ismeretet nyújtott Oláh József őrnagy úr, ki az erdő-mező titkaival és vadjaival ismertette meg gyermekeinket, valamint Szabó István az Elzett Certa dolgozója és Váradi László nyugdíjas kollégánk, kik hosszú izomlázas túráinkon eligazítottak. Ezúton mondunk mindannyiuknak hálás szívvel köszönetét a negyedik osztályos tanulóink nevében, kik vidáman, élményekben gazdagon tértek haza á táborból. S utoljára, de nem utolsó sorban köszönjük az iskola- vezetés támogatását, kik lehetőséget adtak arra, hogy szorgalmi időben is tábori életet élhessünk. A táboroztató nevelők: Kovács Csabáné, Polgár Ferencné, Oláh Józsefné, Gergely Józsefné - Sátoraljaújhely Itt-Hon Az Eszak-Magyarország regionális melléklete. Megjelenik minden kedden. Felelős szerkesztő: Priska Tibor. Szerkesztő: Mészáros István. A zempléni melléklet címe: Sátoraljaújhely, Dózsa György út 12. Telefon: 47/321-926 Honi hírek # Honi hírek # Honi hírek # Honi hírek 9 Honi hírek # A borversenytől a tisztítóműig Borverseny - csak médiáknak Mád (ÉM) - A helyi önkormányzat október 1-jén termelői borversenyt rendez - csak módiaknak, illetve a mádi határban szőlőt termelőknek. A borok „megmérettetésének” az a célja, hogy az ezen a termőhelyen lévő szőlőkből készült nedűk színvonalát felméijék. Ugyanakkor hagyományteremtő célja is van, hiszen a szüreti felvonuláshoz és mulatsághoz kapcsolódik ez az évenként megrendezendő borbemutató. A legjobb borok termelői vándordíj, illetve érem elismerésben részesülnek. Optikai kábel Hotykán Makkoshotyka (ÉM) - A Matáv zempléni telefonhálózatfejlesztése keretében Makkos- hotykán már megépítették a leendő központ épületét. Ennek a műszaki átadása a napokban megtörtént. A faluban eddig 70-en fizették be a hozzájárulásokat, lakásonként 45 ezer forintot, melyből a 15 százalékát áfa visszatérítésként megkapják majd. Egyébként Hotykára is a ma legkorszerűbbnek minősülő optikai kábelt vezetik, melynek révén bőséges telefonvonal lesz a településen. Képes kérdések Sárospatak (ÉM) -„Szabó André a képein sokszor kérdez. A kérdéseket a nagy elődök, Van Eyck, Vermeer van Delft nyelve közvetíti, de a rejtett válasz már a máról szól” - írja Papp Tibor, művészeti író a kiállítás beharangozójában. Szabó André festőművész kiállítását A Művelődés Házában szeptember 30-án nyitják meg a nagyközönség előtt. Megnyitó beszédet Papp Tibor mond. A csatornahálózatról Sátoraljaújhely (ÉM) -Aváros csatornahálózatának jelenlegi hossza mintegy 23 kilométer, melyből az egyesített rendszer 4,8 kilométer. A kizárólag szennyvizet elvezető csatornák a 60-as évektől kezdődően épültek, kapacitásuk és állapotuk megfelelő. Rövidesen elkészül az új várost elkerülő szakaszának beruházási részeként a Batthyány úti aluljáró csapadékvíz elvezetése. Ä város képviselő-testületének döntése alapján pályázatot nyújtottak be a település nyugati részén - a Zsólyomka-pa- tak és a Fecske utcák közötti ellátatlan terület - szennyvízcsatornázására. E beruházásnál 38 millió forint kivitelezési költséggel számolnak, mely összegből több mint három kilométer új szennyvízcsatorna-hálózat létesülhet. Felújítják a Szilvás-fürdőt Mád (ÉM) - Augusztus közepén megkezdték a híres mádi Szilvás-fürdő rendbetételét, felújítását. A képviselő-testület döntése értelmében megtisztítják a tavat, rendbe hozzák a kút és a forrás környékét, helyreállítják az asztalokat és a padokat. A munkálatokba a lakosság is bekapcsolódik, amit jól mutat az is, hogy már eddig is több mádi ajánlotta fel segítségét. A tervek szerint a jövőben szeretnék megoldani a villamosítást, valamint az ott lévő területeket üdülési célra értékesíteni. A szennyvíztisztítóról Sárospatak (ÉM) - A sárospataki képviselő-testület legutóbbi ülésén, melyet szeptember 23-án tartottak, tájékoztató hangzott el a városi szennyvíztisztító-telep építéséről, valamint a kispataki szennyvízcsatorna-hálózat munkálatairól. Szó volt még az önkormányzati lakások elidegenítéséről, a zeneiskolában tanulók térítési díjairól is. Madarasztahor a Zemplénben (ÉM) - A Magyar Madártani Egyesület (MME) zempléni helyi csoportja az idén is megszervezte madarásztáborát, ezúttal a Boldogkő váralj a mellett húzódó Tekeijes völgyben. Az idei összejövetel augusztus 19-tól 29-ig tartott - helybéli madarászok részvételével. Az elmúlt évben a Mikóháza és Pálháza között elterülő Almás-réten gyűltek össze a madárbarátok, hogy ezt az élőhelyet is felmérjék madarász- és természetvédő szemmel. Míg a tavalyi tábor fő hangsúlya a madárgyű- rűzés volt, addig az ideiben a madárvédelmi munkák végzése kapta a nagyobb szerepet. Ezek a következőek: műfészkek építése és kihelyezése a fokozottan védett és a védett madarak - elsősorban a parlagi sas és a kerecsensólyom - részére, műodúk kihelyezése az uráli és a macskabaglyok fész- kelésének elősegítésére, költőládák biztosítása vízirigók és helyi billegetők számára, hálóval történő befogás valamint az énekesmadár-állomány és a terület madárvilágának felmérése megfigyelések alapján. Mivel a madárvédelem szorosan kapcsolódik a természetvédelemhez, ilyen irányú munkát is végeztek a táborlakók. Mégpedig helyreállították egy régi tavacska gátját - így magát a tavat is - ami lehetővé teszi, hogy még több élőlény telepedhessen le a völgyben. A résztvevők találkozhattak olyan ritka, kevésbé ismert madárfajokkal, mint a parlagi sas, a békászó sas, a darázs ölyv, a fekete harkály, a fehérhátú fakopáncs, vagy a helyi billegető. Éjszaka hallgathatták az uráli és a macskabaglyok hangjait. A hálók érdekes fogásai voltak a nagy fülemüle és a kerti poszáta, amelyek a zárt erdőkben - ahol a tábor is működött — csak vonulás idején találhatóak. Különleges fogásnak számított a kormosfejű és a fenyvescinege példányai is. Összesítve a hálófogás eredményeit a négy alkalmas időjárású napon, öt darab kilencméteres hálóval, 16 faj ötvenkilenc egyedének megfogása eredményesnek tekinthető. A madarászok a munkák elvégzése után hangulatos estéket töltöttek tábortűz, vagy gyertyafény mellett üldögélve. Áki a tábor, illetve a madárvilág iránt érdeklődik, beléphet az egyesületbe, melynek a címe: 1121 Budapest, Költő út 21. Zempléni Helyi Csoport. Serfőző József Zempléni helyi csoport tagja 1994. Szeptember 27., Kedd Itt-Hon Z 7 Az Itt-Hon keresztrejtvénye Vízszintes: 1. Kisbányának, később pedig Bányácská- nak hívták a Hegyköz e csendes települését. Mai nevét Kazinczy Ferenc költőnek, a nyelvújítás irányítójának köszönheti, akinek mauzóleuma található itt. (Zárt betű: L) 9. Kés, bicska. 14. Dombormű. 15. Azonos római számok. 17. Beszédhang írott, vagy nyomtatott jele. 18. Iron fele! 19. Álomba ringat. 21. Folyadékot juttatsz. 23. Kést élesít. 25. Ölasz, spanyol és norvég autók jelzése. 26. Alma tájszólással. 27. Kettősbetű kiejtve. 28. Férfinév. 30. A francia pénzegység. 32. Azonos betűk. 33. Laosz és Norvégia nemzetközi autójelzése. 34. Sora! 35. Óvoda a gyerekek nyelvén. 37. Egyesület. 38. Angol női név. 39. Magához szólít. 41. Értéke. 42. Település megyénkben. 44. Félig liános! 45. Négyszemélyes kártyajáték. 47. Tenger angolul. 48. Papírra vet. 49. A fej része. 50. Kígyó jelzője. 51. A lantán és titán vegyjele. 52. Kicsinyítő képző. 54 .....sasson w ash end go. 56. Vasútikocsi- fülke. 58. Rendőrségi egység. 60. ...-zug. 61. Lehetőség. 62. Félig stabil! 64. Harc. 66. A” dunántúli folyó. 68. Létezik. 69. Szóösszetételek előtagjaként a vele összetett fogalom külső voltát jelöli. 70. Rövidítés a menetrendben. 72. Rejtett. 74. Pénzcsiga, az Indiai-óceánban élő tengeri csiga. 75. A településen a XIV. század közepén indult meg a vaskohászat. Napjainkban hulladékégető mű építése van folyamatban. (Zárt betű: D). Függőleges: 1. Feszes, merev németül. 2. Muzsika. 3. Azonos a 68. sorral. 4. Olasz női név. 5. Héliumion. 6.... Shave (arcszesz). 7. Romániai folyó. 8. Emel! 10. ... Novák Vilmos (1894-1941): festő és grafikus. 11. Európai nép. 12. Egyiptpm és Szíria autójele. 13. Az Árpád-korban épült műemlékünk a Kompolth-nemzet- ség tulajdona volt. Nevezetessége, hogy a mohácsi csata után Perényi Péter itt rejtette el a koronát, amely vele együtt került ki Törökországba. (Zárt betű: I). 16. Peru fővárosa. 20. Repülőgép- típus jelzés. 22. Iskola. 24. Kanadai folyó. 26. Időegység. 29. Gyoma páratlan betűi. 30. Aba- úji település. 31. Kambodzsai, vatikáni és osztrák autók jele. 33. Az olasz pénzegység. 34. Spanyol női név. 36. Sugallat. 37. Ä Bükk-hegység része, a Herman Ottó turistaháztól északra, a Kisplató északkeleti pereméből emelkednek ki hirtelen, róluk páratlan panoráma tárul elénk. (Zárt betű: Ó). 38. Alkalmazott röviden. 39. Kaluga folyója. 40. Azonos betűk. 42. Fogyasztási és közlekedési adó, vám. 43. Habos szeszesital. 46. Alattomos. 48. Újság. 50. A növény szaporító része. 51. Süteményféleség neve. 53. Női név. 55. Sudár termetű. 56. Erszényes emlős Ausztráliában. 57. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település. 59. Befogóeszköz fém, fa megmunkálásához. 61. Motorkerékpár márka. 63. Igazság. 65. Görög törzs volt. 66. Tromf. 67. A határ közepe! 71. Numero röviden. 73. Az -on páija. Megfejtendő: a vízszintes 1., 75. és a.függőleges 13., 37. sorok. Előző heti rejtvényünk helyes megfejtése: Tomanádaska, Bod- rogkeresztúr, Füzérradvány. Labdarúgó-baj nokság Az 5. forduló eredményei: Pácin- K.-vágás fsz, 1-1 O.-liszka- Cigánd 3-1 7-0 N.-rozvágy- Füzér 1-0 0-2 Kenézlő- Tolcsva 3-3 1-2 Karosa II.- H.-kút 3-3 B.-olaszi- Vajdácska 1-2 6-1 II. osztály: Riese- F.-berecki 4-0 T.-csermely- V.-újfalu 2-9 Szabadnapos- M.-hotyka A bajnokság állása I. osztály: I.Tolcsva 5 4 117-6 13 2. O.-liszka 5 4-1 11-4 12 3. H-kút 5 3 2 10-5 11 4. Pácin 5 3 11 9-2 10 5. B.-olaszi 5 3-2 12-9 9 6. N.-rozvágy 5 2 12 8-12 7 7. Kenéziö 5 12 2 12-14 5 8. Cigánd 5 113 9-13 4 9. Füzér 5 113 6-10 4 10. Vajdácska 5 113 6-10 4 11.K.-vágás 5-23 4-9 2 12.Karcsa II. 5-23 4-14 2 Ifjúsági bajnokság: 1. O.-liszka 4 4-17-2 12 2. B.-oiaszi 4 4-16-3 12 3. Füzér 5 3 11 7-5 10 4. Kenézlő 5 3-2 17-5 9 5. N.-rozvágy 5 3-2 12-10 9 6.To!csva 5 2 12 9-6 7 7. Vajdácska 4 2-2 17-11 6 8. H.-kút 4 112 7-14 4 9, K.-vágás 5-23 2-10 2 10.Pácin 4-13 1-23 1 11.Cigánd 5 - - 5 6-22 0 II. osztály: 1. M.-hotyka 3 3-11-2 9 2. Riese 3 2-1 8-2 6 3. V.-újfalu 3 2-1 11-6 6 4. F.-berecki 3 1-2 5-7 3 5. T.-csermely 4 - - 4 2-20 0 Az október 2-i forduló párosítása: (kezdés 13-15 óra) Pácin- N.-rozvágy O.-liszka- Tolcsva Füzér- Kenézlő Vajdácska- K.-vágás Karcsa II.- Cigánd B.-olaszi- Hercegkút II. osztály: F.-berecki- M.-hotyka T.-csermely- Riese Akár kínál, akár cserél, az ITT-HON m\ mindent elér!- Kedves Sándor bácsi, engedje meg, hogy átadjam önnek a kapitalista munka hőse érdemérmet...