Észak-Magyarország, 1994. szeptember (50. évfolyam, 206-231. szám)
1994-09-07 / 211. szám
8 ÉSZAK'Magyarország Kultúra 1994. Szeptember 7-, Szerda _APROPÓ Kutya legyek Gyarmati Béla Két hónapig lennék érte juhászkutya! Ugatnám a Holdat! Operettek ismert „bemondásai". A - kicsit bugyuta - táncoskomikus szokott így áradozni, meglátván a csipkefodros szubrettet. Na mármost, nekem soha nem jutott eszembe, hogy lemenjek kutyába, míg meg nem hallottam, azt a rádióközleményt, melyben százezer, (nem tévedés százezer) forintot fizet a tulajdonos annak, aki megtalálja elcsámborgott boxer kutyáját. Most ne humorizáljunk, hogy micsoda bamba boxer az, amelyik elcsámborog, ne mondjuk, hogy nekünk akkor se kellene boxer, ha százezret fizetnének. Koncentráljunk a tényekre - az ajánlatra! Mi tagadás, jól jönne az a százezer! A csomagküldő szolgálatok se sokkal többet ajánlanak. De hát azokat nem vesszük komolyan. Míg a rádiófelhívás közzétevője - ez nem lehet kétséges - komolyan gondolja! Mi volna, ha én találnám meg azt a boxert? Természetesen felvenném a pénzt. De előbb próbálnám megbeszélni a boxerrel, hogy máskor is elcsavarogjon. Legfőképpen azonban a boxer családja érdekelne. Már úgy értem, hogy az a családi kör, melyben a kutya él. Nos, ott alighanem kolbászból van a sövény. .. De mikor fonták, s miből tellett? (A kérdés persze pusztán elméleti, hisz Isten őrizz, hogy netán személyi jogokat sértsek.) A kutya fáját, nem lehet itt az ember elég okos. A kutya teremtésit! A kutyaúr... Meg kellett öregednem, hogy rájöjjek igazuk van az ope- rett-librettistáknak! Egy táncoskomikus két- három hónapig dolgozik százezerért. S ha netán megszökik a színházától, senki sem keresi. Szerintem akkor is szívesen lemenne kutyába (boxerbe természetesen), ha nem nyerné el a szubrett kegyeit. De van-e olyan nő, akinek nem csillan fel a szeme, ha százezer forintról van szó... Hogy a műfajnál maradjunk, ami engem illet: úgy szeretnék boxer lenni... ÉM-portré Miskolc (ÉM - FG) - Erről az olimpiáról nem tudósítottak a nagy tévétársaságok. Nem volt sem nagy búcsúztatás, sem ünnepi fogadás a repülőtéren. Fige Péterről még az iskolájában, a Herman Ottó Gimnáziumban is csak kevesen tudják, hogy aranyérmes lett a Stockholmban megrendezett számítástechnikai olimpián. Az országos szakmai tanulmányi versenyen legeredményesebben szereplő diákok kö- . zül válogatták össze az olimpiai csapatot. Az ötvenkét ország százkilencvennégy legjobb számítástechnikusának világversenyében két budapesti, egy karakócsörcsöki és egy szomo- lyai fiatalember képviselte hazánk színeit. Mert bár negyedik éve Miskolcon tanul Fige Péter, azért még szomolyainak vallja magát. Hatodikos általános iskolás volt, amikor megkapta az első C-64-es gépet. Mint mondja, a szülein kívül nagyon sokat köszönhet volt osztályfőnökének, Tóth Józsefnénak, aki a matematikán, fizikán és kémián kívül számítás- technikát is tanított a szomolyai iskolába. Itt a gimnáziumban pedig Kozma Ágnes tanárnő segíti a munkáját. Szerencsére ideiglenes lakhelyén, a Teleki Tehetséggondozó Kollégiumban is van számítógép, így semmi akadálya nincs az önálló munkának. Először ő is játék- programokkal kezdte, aztán írt egy angol oktatóprogramot, nemrégiben fejezte be a kollégium könyvtárának nyilvántartására szolgáló programot. Egyelőre nem tud megbirkózni a gépelt szövegek beolvasására szolgáló karakterfelismerő-programmal. De nem adja fel. Hogy mi lesz ezután? Először is szeretné az előző évekhez hasonlóan jó eredménnyel befejezni a tanévet, majd pedig továbbtanulni. Azt még nem tudja, hogy hol, de mindenképpen a számítástechnikával akar foglalkozni. Program a kozmikus bozótból Komoly-képtelen beszélgetés Halmy Miklós képzőművésszel Dobos Klára Sárospatak (ÉM) - „Számtalanszor a kétségbeesésig el voltam keseredve, hogy az általam oly mérhetetlen nagyra értékelt ősi minőségek mellett hogyan viharzik el a pimasz és öntelt szupermodem század... Hát valahol itt van a Feladat, ebben a kozmikus bozótban rejlik a Program.” Ezt a nagybetűs Programot próbálja megvalósítani Halmy Miklós, akinek gyűjteményes kiállítását láthatjuk most Sárospatakon a Képtárban illetve a Rákóczi-várban. • Miután Párizsból hazajöttem, akkor fogalmazódott meg bennem a program. Érdekes volt, hogy ott találkoztam a magyar néphagyománnyal, a Muséa de l’Homme-ban. Ez nagy hatással volt rám. Am sokáig nem tudtam, mit lehet vele kezdeni, a modem eszközöket és népművészeti absztrakciókat miként lehet úgy párosítani, hogy nem mondanak egymásnak ellent. □ Sikerült megoldania a feladatot? • Ezt megválaszolhatja a kiállításom. A várban töményen ott van a program... Az én találmányomnak mélysége, genetikája van. Született belőle egy világnézeti rendszer is, amelynek ezek a képek illusztrációi. Világnézetem nem valami keleti metafizikához kapcsolódó világkép. A magyar népi hagyományban próbáltam megtalálni azt a szellemi irányultságot, amit a keleti kultúrákban felfedeztem... Az ősidőkben jelentek meg az alapformák, alaphelyzetek, ez a népi hagyomány. Éz verbálisán is kemény dió, és ebből kell még művészetet csinálni. Olyan, mintha a pap prédikál valamit a templomban, aztán meg kellene alkotnia. De neki nem kell. □ Önnek sem... Ki mondja, hogy kell? • A Jóisten! Most meglepődött, ugye!? Nekem van Istenem. □ Nem lepődtem meg, csak azt vártam, hogy mondja: valami belső kényszer. • Igen, de mi a belső kényszer, ha nem az Isten?! □ Ön egylényegűnek tartja az ősi kultúrákat. Átlátható ez az egyszerűség? A tágasság a magyar motívumoktól az indián füstjelekig... • így nem, de ezért nem is nyúltam a füstjelekhez. Olyanokhoz nyúltam, amelyek analógok. Van sajnos egy felszínes szemléletmód, pedig nem az operettszerű odafigyelés, hanem a mély tartalom a fontos. De az európai filozófiából már semmit sem lehet megtanulni. Lao-ce-től, meg a tibeti halottaskönyvekből igen. □ A nagy Yang-Yin; Omega manda- la... A címek bizonyítják, az indiai kultúra különösen hatott önre... • Igen. Bár a mandala-kép magyar Csodafiúszarvas ÉM-repró mandala, nem pedig hindu. Mert nem szabad elfelejteni, hogy bármi, egy hegyoldal, vagy egy napfelkelte is szolgálhat ilyen „elmélkedtető” képként... Én határtalan vagyok, pedig valahol kell egy határ. Nem ilyen földhözragadt, komolytalan határtalanságra gondolok, mint a kozmopolitizmus, hanem a kozmikus határtalanságra. Vágjon a kezével végig a levegőn, és megjelenik egy mű. Mellette egy másik... Hogy megállítsam magam, sorozatokban dolgozom, és meghatározott számban. Kiválasztom a nagy regiszterből, amiket megpróbálok realizálni... Jang és Jin princípiuma pedig olyan dolog, amit a művekkel szembenálló megsejthet. Ezek a képek nem ver- balizálhatók, ez megjelenik maga előtt, annyit merít belőle, amennyit bír, és a forrásban még marad. □ Forrásról beszél, princípiumról, fennkölt dolgokról, az önéletrajzában pedig azt írja, itt él a teveganén... • Ha én nem élnék teveganén, akkor benne lennék a társadalomban, és marhára izgatna, mi történt tegnap, mi lesz holnap. Pedig ez nem érdekes, mindez eltűnik egy nagy, isteni dimenzióban. Nem amatőr módon működik a világ, nagyon komoly szerkezete van. Égy mély élmény többet jelent, m int sok villanás. □ Nincs műterme, pedig néhány évtizeddel ezelőtt még nagy terve volt: • létrehozni a Hold és a Nap házát. • Hiszem, hogy szükség van komoly képtelenségekre. Ez is az lenne, egy piramis, mely önmagában hordja kielégítő határait. A 184 olajfestményből álló valódi gúlaszerkezet két részből állna: a Herceg Piramisából (a Nap háza) és a Hercegnő piramisából (Hold háza). 35-40 van kész belőle, mert nincs lehetőségem dolgozni. A munkához tér kell. Nem vagyok egy költő, hogy leülök a WC-re, és megírok egy szonettet... Ettem kenyeret úgy, hogy kalapáccsal törtem fel, mégsem adom el a képeimet. □ Ha a megélhetéséhez szükséges, miért nem adja el a képeit? • Ez egy összetartozó rendszer. A piramisokból adjaim el a köveket? Ha kész lenne, semmi nem érdekelne, nem kényszerítene tovább dolgozni még a piktúra élménye sem. Marha lusta vagyok... Tudom, miből élek? □ Miből él? • Ezt most hagyjuk, gazember vagyok... A lényeg azonban az, hogy egyedi úton lehet kimászni ebből a világból, de akkor egyedül maradsz. Viszont, ha ismered a Tao útját, ahol ember az Isten lábát fogdossa, akkor már nincs is olyan egyedül... Az emberiség pedig olyan hülye, hogy nem érdekel, mi történik vele. Azaz dehogynem érdekel, hiszen azért csinálom, amit csinálok, hogy vegye már észre a függőlegest a térben. Azért dolgozom, hogy az abszolút elsiváro- sodó világot, legalább körülöttem, amit érinthetek jobbá tegyem. □ Ezek szavak. Ha komolyan gondolja, nem érzi egy kicsit „becstelenségnek”, hogy - ha mostohák is a kö- rülmények nem dolgozik? • Értem tudja ki mozgatott meg valamit?! Hát nem a kortársaim. Balassi, meg Lao-ce, meg társaik... Kodálytól egyszer megkérdezték, miért nem dolgozik. Képzeld, nem jut az eszembe semmi - válaszolta. Hát miért ne lehetne így csinálni? V/ Izsákhár és Gion Nándor a háborúban Horpácsi Sándor Mit tehet az író a háborúban? A kérdés korántsem akadémikus, hiszen Gion Nándor szülőhazájában, a hajdani Jugoszláviában kegyetlen, véres és értelmetlen háború dühöng. Gion Nándor—aki nem először foglalkozik ezzel a témával, hiszen gyerekkori élménye volt a második világháború — nem túl eredeti, de praktikus formát választott: a regényt a regényben. Főhőse M. Holló János, az író regényt ír egy kevésbé ismert bibliai alakról: Izsákhárról. Innen a cím, ami megtévesztő is egy kicsit, mert a regény többről és másról is szól. Áz indítás tudatosan hétköznapi. Hősünk kinéz az ablakon, s azt látja, hogy a kukákban egy szép fiatalasszony kotorászik, guberál. Kenyeret gyűjt a disznainak. Talál egy színházi látcsövet, amit, mint számára haszontalant félretesz. Hősünk lemegy, elkéri a fiatalasz- szonytól, s ezzel indul a regény idilli, szerelmi szála. A fiatalaszszony a kedvese lesz, később megismerteti a férjével, Ervinnel, a filozófussal, a gyógynövények, gyógyteák ismerőjével. Szivárvány Érvin tagja, papja egy szabadkőműves színezetű társaságnak, szervezetnek, szektának, amely a békét és a szeretet hirdeti. Gyönyörű és naiv gondolat és vesztére, bukásra ítélt immár a biblia óta. Vesztére, mert az emberek - hősünk is - tele vannak indulatokkal, oktalan gyűlölettel, cselekedeteiket az önzés és az érdek mozgatja. Gion Nándor regénye mégsem pesszimista, depressziós, inkább talányosnak mondanám. M. Holló János miközben komótosan írja a regényét Izsákhárról éli a háborúba sodródó város életét. Előbb csak sejtszerűen, később mint egy rákos burjánzás jelenik meg a városban az erőszak, a fasisztoid, motorjaikat bőgető, száguldozó, verekedő kamaszok, majd a nacionalista frázisokat hangoztató nacionalista katonai szervezetek. Az említett fiatalok előbb önként, lelkesen mennek a nem is olyan távoli frontra, ahol megengedett, sőt elvárt a szabad rablás és a gátlástalan erőszakoskodás, de később - az ellenség is lő! -, ahogy szaporodik az elesettek, áldozatok száma, csökken a lelkesedés — a fiatalok kiábrándulnak a háborúból, s a hivatalos katonai behívók elől inkább Magyarországra szöknek. A boltokban nincs áru, a kereskedelem, az ellátás kaotikussá válik. Kelendő áru lesz a fegyver, amit maffiózó kereskedők dobnak piacra. Hősünk is kap egy pisztolyt, amit fenyegető éllel, elrettentésül kitesz az ablakba, hogy a szemben lévő házból távcsővel leselkedő ismeretlen (katonatiszt?) jól láthassa. Ezekkel a tényekkel, új jelenségekkel szemben már mit sem ér Szivárvány Ervin, a Szivárvány Harcosainak „fegyvere” az amulett, amely szeretetté szelídíti a gyűlöletet. Maga Ervin — szövetkezve egy maffiózó kereskedővel - üzletelni kezd a gyógyfüvekkel, gyógyteákkal, s fegyveres testőrt alkalmaz, mert fél. Ez a félelem motiválja, színezi át az emberi kapcsolatokat, itatja át a mindennapokat. De ne feledkezzünk meg közben Izsákhárról sem. A Bibliában csak odavetett utalás olvasható róla. Apja megátkozza, de M. Holló János fantáziáját nem hagyja nyugodni. Kibontja, feldúsítja a történetet hogyan próbál Izsákhár a sivatagban, a neki jutott földön gazdálkodni, majd kereskedni. Gyógyfüvekkel, mint M. Holló János barátja Szivár- ványos Ervin. A két történet a regény végén találkozik, mintegy M.H.J. egyre élesebb hangon társalog a szemben lévő ház távcsöves emberével Izsákhárról. Az utolsó mondat - arra a kérdésre, hogy visszajön-e Izsákhár: „Majd ha magasra nőnek a levendula bokrok!”, hirtelen szimbolikus jelentést kap. A háborún is úgy lesz úrrá az ember, ahogyan a mostoha természeten a bibliai hős. Ha egyáltalán úrrá lehet az ember a természeten, önmaga vad ösztönein. A háború ugyanis a regény idejében, s a miénkben is a valóságban még tart. Meddig? Mekkorák azok a levendula bokrok? Népfőiskolák Budapest (ÉM) - A Magyar Népfőiskolái Társaság és a Püski Kiadó gondozásában a közelmúltban jelent meg a Protestáns népfőiskolái mozgalom Magyarországon (1936— 1948) című, közel kétszáz oldalas kiadvány. A kötet írója és szerkesztője, Kovács Bálint a kezdetektől a népfőiskolái mozgalom vezető személyiségei közé tartozott, így kellő tapasztalattal és immár a szükséges történelmi rálátással dolgozhatta fel a témát. A könyv segítségével megismerhetjük a magyar protestáns népfőiskolái mozgalom átfogó történetét, az egyes helyi népfőiskolák létrejöttének körülményeit, működését, tematikáját. A kötet végén olvashatók a korszak neves, a népfőiskolához kötődő személyiségeinek, így Erdei Ferencnek, Féja Gézának, Karácsony Sándornak az újságcikkei, szépirodalmi alkotásai is. A magyar népfőiskolái mozgalom bölcsőjét jelentő sárospataki népfőiskola mellett a miskolci és a sajóecsegi református, valamint a sajókazai evangélikus népfőiskolák történetével is megismerkedhetünk. A könyv tanulmányozását egyaránt ajánlhatjuk az egykori és mai népfőiskolái tanároknak, szervezőknek, hallgatóknak, a népfőiskolái gondolat iránt még csak érdeklődő közművelődési szakembereknek és mindazoknak, akik mélyebben kívánnál?: foglalkozni a korszak társadalomtörténetével. A kötet a Magyar Népfőiskolái Társaság budapesti irodája címén ingyenesen megrendelhető (Budapest, 1011, Corvin tér 9.). Baróti Dezső Budapest (MTI) - Élete 83. évében, hosszú betegség után, szeptember 5-én elhunyt Baróti Dezső irodalomtörténész, a szegedi egyetem díszdoktora. A II. világháború előtt Radnóti Miklóssal, Ortutay Gyulával és másokkal együtt tagja volt a szegedi fiatalok kollégiumának és Halász Gábor esszéíró nemzedékének neves képviselője volt. Az ötvenes években a szegedi tudományegyetem rektoraként dolgozott, 1956-os kiállásáért elítélték. Kiszabadulása után a Petőfi Irodalmi Múzeum tudományos főmunkatársaként tevékenykedett, számos kötetet adott közre a francia felvilágosodás korából és az irodalmi stílusok történetéről. Még nyolcvan- éves kora után is tanított a Miskolci Egyetemen. Honfoglalók Budapest (MTI) - Egy nap a honfoglalókkal címmel korismereti találkozót rendez az Őskultúra Alapítvány szeptember 9. és 11. között a hármashatár-hegyi repülőtéri katlanban. A célja, hogy bemutassa a nagyközönségnek a honfoglalás korát, és lehetőséget teremtsen a korszakkal foglalkozó műkedvelők és szakemberek eszmecseréjére. Magyar Attila, az Őskultúra Alapítvány elnöke felhívta a figyelmet arra: a találkozó lehetőséget ad, hogy azok a kézművesek, szakemberek, akik részt kívánnak venni a honfoglalás 1996-ban esedékes évfordulójának rendezvényein, tájékozódjanak a bekapcsolódás módjairól. Ennek szakmai támogatására létrehoznak egy alkotó- közösséget is. Kánkán és Hyppolit Győr (MTI) - Kénytelen lesz csökkenteni a bemutatók számát pénzszűke miatt a Győri Nemzeti Színház - közölte Korcsmáros György igazgató a keddi évadnyitó társulati ülésen. Az intézmény vezetője a szezon újdonságairól elmondta: színre viszik Peter Weiss: Marat halála című tragikomédiáját. Stendhal- Nagy András: Vörös és fekete című színművének eredeti bemutatója és Cole Porter: Kánkán című musicaljének magyarországi bemutatója Győrött lesz a mostani szezonban. Puccini: A pillangókisasszony című operáját olasz nyelven adjál? elő. A zenés játékok kedvelőinek a Hyppolit, a lakájt és a Mágnás Miskát kínálja újdonságként a színház. A választékot a tavalyi sikeres előadások műsoron tartásával bővítik. A Győri Balett első premierjét, a Monarchia, monarchia című koreográfiát novemberben láthatja a közönség. Az olimpikon
