Észak-Magyarország, 1994. augusztus (50. évfolyam, 179-205. szám)
1994-08-29 / 203. szám
1994- Augusztus 29-, Hétfő Hírek - Tudósítások ÉSZAKIM AGYARORSZÁG 3 Dr. Paskai László Brüsszelben Brüsszel (MTI) - Paskai László bíboros, esztergom-budapesti érsek, aki a belgiumi magyarság meghívására augusztus 26-án érkezett Brüsszelbe, meglátogatta a leuveni Hungáriáim Kollégiumot, valamint a brüsszeli Magyar Házat. A magyar katolikus egyház prímása vasárnap a brüsszeli koelkelbergi ka- tedrálisban celebrált misét Szent István király emlékezetére. A misén és az azt követő ünnepi ebéden, illetve megemlékezésen a belgiumi, hollandiai és luxemburgi magyarság mintegy ötszáz képviselője vett részt. Az SZDSZ OT soros ülése Budapest (MTI) - Az SZDSZ csak olyan polgármestereket tud támogatni, akik elfogadják a párt politikáját és a koalíciós megállapodást. Ezt a határozatot hozta szombati ülésén az SZDSZ Országos Tanácsa. A politikai helyzetet, a koalíció működését értékelve Pető Iván leszögezte: nincs alap a koalíció széteséséről, az SZDSZ kiválásáról beszélni. A két párt álláspontja ugyan néha különbözik, de a nézeteltéréseket a koalíciós megállapodás adta keretek között tisztázni lehet. Miközben néhányan a koalícióról vitáznak, az SZDSZ támogatottsága soha nem látott magasságot ért el. A koalíciós miniszterelnök-helyettes, Kuncze Gábor a pártelnökhöz hasonlóan megfelelőnek ítélte a kormányon belüli együttműködést, megjegyezve, hogy a két pártnak össze kell csiszolódnia. A kormányt számos területen szorítja az idő, továbbra is folytatni kívánják azonban a törvényjavaslatokról az előzetes egyeztetést, a fontos tervezetek estében még a benyújtás előtt ki kívánják kérni az ellenzék véleményét is. Elvben két irány lehet az MDF előtt Budapest (MTI) - Az MDF előtt elvben két lehetséges irány van, de az egyik ütközik alapértékeivel - jelentette ki Ferenc Csaba, a párt helyzetelemző és programalkotó különbizottságának elnöke szombaton délután az Országos Választmány ülése után tartott sajtótájékoztatón. - Az egyik irány az lenne, ha az MDF radikalizálódna és elmozdulna jobbfelé, de ezzel fel is számolná önmagát - mondta a valódi út pedig az, ha a polgári közepet célozza meg, s megnyeri a nehézségekkel küzdő széles polgári - de nem gazdag - réteg szimpátiáját. A választmány foglalkozott az MDF új arculatát kidolgozó különbizottság anyagával is. Az MDF új alapszabályával a jövő hét végén ismét rendkívüli ülésen foglalkozik a testület és ennek előírásai szerint lehet egy következő Országos Gyűlésen megválasztani a párt új elnökét és elnökségét. A résztvevők rendkívül helytelenítették az önkormányzati képviselőválasztási limit tervezett eltörlését, mert megítélésük szerint ez manipulálásra is lehetőséget ad. Kopjafák az erdélyi katonasírokon Sepsiszentgyörgy, Bukarest (MTI) - A második világháború erdélyi csatáiban elesettek emlékére a háromszéki Mikes Kelemen Köz- művelődési Egyesület, a háborús veteránok szervezetei és az RMDSZ helyi szervezetei kezdeményezésére számos helyen emlékoszlopokat emelnek, s gyászszertartásokat rendeznek az események fél évszázados évfordulója alkalmából. Vasárnap Csik8zentmártonban tartottak megemlékezést. Pénteken Uz- völgye falu temetőjében avattak kopjafa oszlopot, előzőleg Kirdisár- falván került sor hasonló megemlékezésre. A szertartásokon megjelentek a háborús veteránok, a mozgalmat kezdeményező szervezetek képviselői, Csikszentmárton magyar testvértelepülésének, Kunszentmártonnak küldöttei, imát mondtak a református és római katolikus papok. A szertartásokon a történelmi megbékélést méltatták, s hangsúlyoz- ták, hogy nemcsak a háború ma- Syar, de német, orosz, román áldozatainak emlékét is meg akarj ák t örökíteni. A józan ész érvényesüljön Göncz Árpád az új letkés-szalkai határátkelő megnyitásán Letkés-Szalka (MTI) - Az új magyar-szlovák határátkelők megnyitása nem politikai tett, hanem a józan ész diadala, mivel semmiféle érv nincs, ami ameUett szólna, hogy a két nép 50 kilométeres kerülőt tegyen a mindennapi találkozásig - mondta Göncz Árpád köztársasági elnök a letkés-szalkai határátkelőhely megnyitásakor, ahová szlovákiai útjáról szombaton, az esti órákban érkezett. Kijelentette: sajnálja, hogy nincs itt a megnyitón Pácin polgármestere, akiről ő tavaly azt mondta, hogy az év embere, mert éhségsztrájkot is vállalt, hogy a térségben a józan ész érvényesüljön. A köztársasági elnök bejelentette: meghívta hivatalos magyarországi látogatásra Michal Kovác szlovák köztársasági elnököt. A látogatás idejében még nem állapodtak meg, de abban igen, hogy októberben együtt nyitják meg a pá- cini határátkelőt. Göncz Árpád reméli, hogy mód lesz a harmadik, majd a további átkelőhelyek megnyitására. Ebben azért is bízik, mert a XXI. század és a XX. század Ne csak a határunkat, a szívünket is nyissuk meg egymás felé Fotó: Nagy Gábor vége azt követeli tőlünk, hogy ne csak a határunkat, hanem a szívünket is megnyissuk egymás felé. Beszéde után a köztársasági elnök Mikulás Dzurinda szlovákiai közlekedési miniszterrel - Lotz Károly közlekedési, Keleti György honvédelmi miniszter, valamint a két ország nagyköveteinek, továbbá Letkés, Szalka és a környékbeli lakosok ezreinek jelenlétében - átvágta a magyar és a szlovák nemzeti színű szalagokat. Beszédében Lotz Károly közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a két ország egyre közelebb kerül a magyar és a szlovák kormányfő pozsonyi találkozóján született megállapodások végrehajtásához. A középeurópai államfők besztercebányai és azt megelőző ausztriai találkozói azt jelzik, hogy térségünkben új, Közép-Európa számára kedvező szellemiség van kialakulóban és ennek erősítésében a magyar és a szlovák kormány nem csak egyetért, hanem jelentős részt is vállal. A határok átjárhatósága létfontosságú a két országban élő kisebbségek számára is, elősegítheti az e tekintetben meglévő feszültségek oldását. A határátkelők megnyitását azok közé a lépések közé sorolhatjuk, amelyeket a magyar és a szlovák nép közösen tesz meg a történelmi kiegyezés, a sok évszázados szoros együttélés megújítása érdekében - mondta Lotz Károly. Nagy teljesítményre van igény Az MSZP országgyűlési képviselőcsoportjának gyulai üléséről Gyula (MTI) - Nagyon komoly teljesítmény van a szocialista párt mögött a választási eredményekkel, a sikeres koalíciós tárgyalásokkal, a kormányzás megkezdésével, s most újabb nagy teljesítményre van igény mind a kormányzati, mind a parlamenti munkában - összegezte az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja hét végi gyulai kihelyezett ülésének végén megtartott sajtótájékoztatón Szekeres Imre frakcióvezető, ügyvezető alelnök a másfél nap vitáiban elhangzottakat. A Hom-kormány jól felfogott érdeke a helyzet, a mozgástér világos megmutatása; ezért az MSZP azt ajánlja az ellenzéknek, hogy az Országgyűlésben érdemi vita folyjon, s azon belül szerezzenek maguknak erkölcsi és politikai tőkét a pártok, ne hangzatos szólamokkal - fejtegette Szekeres Imre. A képviselőcsoport Gyulán megerősítette: nem szeretnék, ha az MSZP-s képviselők állami vállalatok igazgatótanácsának vagy felügyelő bizottságának a tagjai lennének. A frakcióülésen kezdeményezték, hogy - tekintettel a költségvetési nehézségekre - a képviselők 1995 végéig ne kapjanak fizetésemelést; e javaslattal ezután fordulnak a többi párthoz, elsőként természetesen az SZDSZ-hez, amellyel ezt még nem volt mód megbeszélni. A testület úgy döntött, hogy ha bármelyik MSZP-s képviselőnek ellenvéleménye van, azt csak a frakcióban fejtheti ki. Az MSZP elképzelése szerint az előterjesztések előtt kell egyetértésre jutniuk a kormánypártiaknak, ezért ugyanarról gyakran többször is fog tárgyalni a kormány. Egy újságírói- kérdésre válaszolva Szekeres Imre elmondotta, hogy a kormány első hat hetében több mint száz üggyel foglalkozott, a társadalom viszont elszokott a gyors állás- foglalásoktól, gyors döntésektől. E szempontból - a szocialisták szerint - jó volt a kabinet teljesítménye, gond viszont, hogy a társadalom nem mindig értette a döntések lényegét. Szekeres cáfolta, hogy az MSZP Demszky Gábor közös főpolgármester jelölését támogatná.- Az MSZP állásfoglalása világos - szögezte le a politikus -, a párt mindenhol saját polgármester- és képviselőjelöltet állít, így Budapesten is, ahol a legtöbben Baráth Etelét javasolják. A választások után viszont örülnének annak, ha a fővárost az MSZP-SZDSZ páros vezetné. Horn-nyilatkozat a japán hírügynökségnek Alapvető érdekünk, hogy Oroszországban stabilitás legyen Tokió (MTI) - A Japán és Oroszország közötti gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzését szorgalmazta Horn Gyula a Kyodo japán hírügynökségnek adott interjújában, hangoztatva, hogy Oroszország stabilitása egész Európa biztonsága szempontjából létfontosságú.- Mi, itt Magyarországon nagyon is érdekeltek vagyunk abban, hogy Oroszországban stabilitás legyen. Oroszország világhatalom, és természetesen másfajta felelőssége van, mint a középhatalmaknak vagy a kis országoknak. Az Oroszországban uralkodó bizonytalanság veszélyt jelent, s ez a veszély egész Európát fenyegeti - állapította meg a miniszterelnök, aki pénteken hivatalában nyilatkozott a Kyodónak. Utalva Japán „óriási gazdasági potenciáljára”, a kormányfő rámutatott, hogy Tokió gazdasági szerepet vállalhatna Oroszország stabilitásának megőrzésében, ezért „rendkívül fontos az orosz-japán gazdasági kapcsolatok fejlődése”. Ami a magyarországi munkanélküliség és infláció kétszámjegyű rátáját illeti, Honi megállapította: - A legnagyobb probléma a gazdaság stabilizálása. Stabilizálnunk kell a gazdaságot, ami azt jelenti, hogy számos területen vissza kell fognunk a kiadásokat, a túlköltekezést összhangba kell hozni a teljesítménnyel. Horn az interjúban annak a reményének adott hangot, hogy Magyarország a lehető legrövidebb időn belül kiépíti a kapcsolatokat az Európai Unióval és annak tagországaival, s remélhetően 2000 körül az EU teljes jogú tagjává válik. - Üdvözölnénk, ha a teljes jogú tagsággal foglalkozó tárgyalások 1997-ben elkezdődhetnének - fűzte hozzá. A miniszterelnök kitért arra is, hogy a volt Jugoszláviában folyó konfliktus mintegy kétmilliárd dolláros kárt okozott a magyar gazdaságnak, de immár javulnak a békés rendezés kilátásai. Másfelől a nyugati gazdasági fellendüléssel párhuzamosan ismét megindulhatnak a külföldi tőkebefektetések Magyarországon. Az FKGP álláspontja a gyárfoglalókról Debrecen (MTI) - A Független Kisgazdapárt társadalmi szolidaritást sürget annak érdekében, hogy az elhibázott privatizáció következményeit ne az ártatlan munkások viseljék. Ezt G. Nagyné Maczó Ágnes közölte vasárnap Debrecenben, az FKGP hajdú-bihari nagyválasztmányi ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatóján. A kisgazdapárt országos alelnöke bejelentette: a helyi nagyválasztmány nyilatkozatban biztosította szolidaritásáról a berettyóújfalui Cyklon-Berstal Kft. gyárfoglaló dolgozóit, akik február óta nem kaptak munkabért. Egyidejűleg a párt országos elnöksége megbírta Bánk Attila országos főtitkár-helyettest, hogy tájékozódjon a berettyóújfalui helyzetről, s három napon belül tegyen jelentést az elnökségnek. Ezt követően várhatóan az országos elnökség is szolidaritási nyilatkozatot tesz az ügyben, s ha kell, országos sztrájkfelhívást tesznek közzé.- Az ugyanis megengedhetetlen - mondta a politikus asszony, hogy családok menjenek tönkre az elhibázott privatizáció miatt. Az ilyen ügyeket, ha kell, az állami költség- vetésből, ha kell, a parlament költségvetéséből, vagy azonnali felajánlások útján, de sürgősen rendezni kell. A Független Kisgazdapárt az élére kíván állni egy társadalmi szolidaritási akciónak, s mindent megtesz annak érdekében, hogy a saját hibájukon kívül rászorulók konkrét, gyors segítséget kapjanak. G. Nagyné Maczó Agnes elmondta: informálódik, hogy a térség szocialista képviselője hivatalos lépést kíván-e tenni a Parlamentben a berettyóújfalui munkások ügyében. Amennyiben nem, akkor annak megtételére felkérik az FKGP hajdú-bihari listás képviselőjét. Ezen túlmenően G. Nagyné Maczó Agnes és Tímár György kisgazda képviselők önálló indítványt nyújtanak be az Országgyűlésnek, amelyben a privatizáció felülvizsgálatára tesznek konkrét javaslatot - hangzott el a debreceni sajtótájékoztatón. Szlovákiai magyarok Göncz látogatásáról Pozsony (MTI) - A szlovákiai magyar pártok pozitívan értékelték Göncz Árpád államfő szombati besztercebányai látogatását és a szlovák politikusok ott elhangzott beszédeit, s nagy örömüknek adtak hangot a Szalka-Letkés határátkelőhely megnyitása alkalmából. A. Nagy László, a Magyar Polgári Párt elnöke kifejtette: „Nagy öröm, hogy a rendszerváltás után öt évvel az új határátkelő megnyitásával végre konkrét, kézzelfogható jele is van a szlovák-magyar kapcsolatok javulásának.” A magyar politikus hozzátette: őszintén reméli, hogy karácsonyig sor kerülhet a Horn Gyula augusztus eleji pozsonyi látogatása alkalmával kötött megállapodásban szereplő másik két átkelőhely megnyitására is, amit annyira várnak az érintett környékek lakói a határ mindkét oldalán. Bugár Béla, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke kijelentette: Göncz Árpád államfő részvételének a Szlovák Nemzeti Felkelés 50. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken minden bizonnyal önmagában is bizalomerősítő hatása lesz. .Amennyiben a szeptember végi parlamenti választásokon nem nacionalisták kerülnek hatalomra, bizonyára lehetséges lesz a további két tervezett átkelő idei megnyitása is” - mondta. Duka Zólyomi Árpád, az Együttélés mozgalom elnök-helyettese pozitívan értékelte Michal Kovác szlovák államfőnek az ünnepségeken elhangzott beszédét, amelyben a jószomszédi kapcsolatok fontosságáról és Szlovákia erre irányuló szándékánál beszélt. Üdvözölte Göncz Árpád államfő jelenlétét az ünnepségeken, mivel - mint mondta - minden személyes találkozás és minden párbeszéd csakis a közeledést szolgálhatja. Duka Zólyomi Árpád ugyancsak üdvözölte a határ- átlelő megnyitását. Közép-Szlovákiában azMKDM Rimaszombat (ÉM-O.L.) - A közép-szlovákiai régió három magyarok által is lakott járásában (nagykürtösi, losonci, rimaszombati) eleddig főleg két párt, illetve mozgalom az Együttélés Politikai Mozgalom és az MPP - Magyar Polgári Párt - fejtett ki politikai tevékenységet. Az említett térségben érdekesmód júniusban egészült ki a magyar politikai szubjektumok palettája, amikor is a rimaszombati járásban is több helyen megalakultak az MKDM alapszervezetei. A szeptember 30-án zajló parlamenti választásokra már leadták a képviselőjelöltek listáit. A honatyai székre pályázók között természetesen már az MKDM húzóemberei is ott vannak, sőt előkelő helyen várják a voksolást azok is, akik nemrég még az Együttélés PM hívei voltak. A jelölőlisták egyeztetése körül viták is voltak az egyes pártok között - ezt Schwartz Árpád Tornaija és Kassa Tibor Fülek polgármestereinek MPP-s jelölése váltotta ki, mondván, hogy ők a bársonyos forradalom után még a DBP (Demokratikus Baloldal Pártja) színeiben jelöltették magukat. Az Együttélés PM nyomására végül is visszaléptek és így került a tornaijai jelölt helyére egy „kakukktojásnak” vélt személy, dr. Világi Oszkár, aid a dunaszerdahelyi járásból van. Érdekességnek számít az is, hogy az első tíz helyen egyetlen jelölt van csak a losonci járásból, holott az Együttélés vezére Duray Miklós maga is Losoncról származik. A közép-szlovákiai kerület magyar koalíciós (Együttélés, MKDM, MPP) listáját Kom- lóssy Zsolt vezeti Rimaszombatból, aki jelenleg is a Szlovák Parlament képviselője, őt követi Molnár József ipolybalogi pedagógus (MKDM), a harmadik hely a rimaszombati Boros Zoltánnak jutott, aki a volt szövetségi gyűlés képviselője volt az Együttélés színeiben, a negyedik helyre sorolták be az MKDM rima- szombati területi választmányának elnökét, Kónya Ferencet, öt követi dr. B. Kovács István muzeológus Rimaszombatból (Együttélés), a hatodik helyen az MKDM-es ipolyvilkei Talpas Margit építész található. A hetedik helyen van a már említett dunaszerdahelyi jogász, aki MPP-s, őt pedig a volt szövetségi honatya, Batta István követi, utána pedig ismét MKDM-es jelölt következik a szintén rima- szombati Matyinké László. A tizedik helyen a balogfalai Ádám Zita pedagógus található. Kelet-közép-európai környezetvédelem Bécs (MTI) - A kelet-közép-európai térség környezetvédelmének néhány kérdése, a Duna védelmét szolgáló nemzetközi intézkedések lehetősége a fő téma a magyar, az osztrák, a szlovák és a szlovén környezetvédelmi miniszter vasárnap kezdődött grazi tanácskozásán. A konferencia házigazdája, az osztrák környezetvédelmi miniszterasszony ezúttal másodszor látja vendégül a három szomszédos országból kollégáit. A tanácskozáson Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter kétoldalú megbeszélést is folytat Grazban Juraj Hrasko szlovák szakminiszterrel. ,L