Észak-Magyarország, 1994. július (50. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-04 / 155. szám
6 B — 1994. Július 5., Kedd Itt-Hon KOVÁCS MÁRK SAJÓÖRÓS Nyolcadik születésnapod alkalmából sok szeretettel köszöntének: Apu, Anyu | és Adrienn I FÖLDESI FERENC Onga Születésnapodon szívből köszönt és nehéz munkádhoz sok erőt, egészséget kíván: Édesanyád. Péter unokámnak sok boldog névnapot | szeretettel: Nagymama. 1 KENÉZ ZSÓMA Múcsony Születésnapod alkalmából szeretettel köszöntünk, erőt, egészséget és Isten áldását kéijük egész életedre nagy szeretettel: nagyapa . és nagymama. § TÓTH KÁLMÁNNAK Ároktő, Táncsics út 15. 42. születésnapod alkalmából sok örömet, boldogságot, erőt, egészséget és nagyon hosszú életet kíván: feleséged és gyermekeid: Ilona és Kálmus TISZTELT OLVASÓINK, LEENDŐ PARTNEREINK! Ismerőseiknek, szeretteiknek, barátaiknak úgy is kedveskedhetnek, hogy az ő fényképüket maximum 25 szavas köszöntővel együtt elküldik szerkesztőségünknek, s a beérkezés utáni héten, a kedden megjelenő ITT-HON hasábjain a fényképes gratulációt már olvashatja is a címzett. (Ne feledje el megjelölni, hol él a címzett, hogy a gratulációt az ott megjelenő mellékletben közölhessük!) E köszöntési forma, ami lehet, hogy több örömet okoz, mint egy ajándék, önnek 200 forintjába kerül. Az összeget rózsaszín postai utalványon juttathatja el címünkre. Az igazolószelvényt csatolja a feladott fénykép és szöveg mellé, mert csak így tudjuk közölni jókívánságát. Címünk: ITT-HON * (Eszak-Magyarország szerkesztősége) 3501 Miskolc, Postafiók 178. ♦51842/1K* 1 994. Július 5., Kedd Itt-Hon Régi életképek Matyóföldről Csörgő koma rafinált aratási pihenője Szepesi Sándor Mezőkövesd (ÉM) - „Búza, búza... de szép tábla... búza...”- Mihály csöndesen dudorá- szott magában, és ütemre suhintotta a kaszát. Közben pis- lantott a másik oldalra, ahol - kicsit lemaradva - Csörgő sógor vágta a rendet. Jó termés volt az idén, látszott rajta, van Isten áldása. Tele magtárat, biztos kenyeret ígértek télire a tömött, aranyló kalászok. Mihályék már második napja kinn voltak aratni. Tegnap este 10-11 óráig dolgoztak, aztán ledőltek néhány órára pihenni. Hajnali 3-kor már ismét talpon voltak, és összekötötték a marokba szedett életet. Reggeli früstök után keresztekbe rakták a kévéket, és újra nekiláttak az aratásnak. Misiké és Marika - Mihály két nagyobbik gyermeke - szedte a markot a férfiak után, a hétéves Borika pedig szalmakötelet csinált az árnyékban. Lassan deleiére járt az idő, egyre erősebben tűzött a nap, és az aratók mind gyakrabban tekintgettek a dűlőút felé, mikor tűnik már fel Maris asszony az ebéddel.- Amott gyön a! - rikkantott fel egyszerre Csörgő sógor, akinek látása ilyen esetekben a sasmadáréval vetekedett. Mihály, szemét tenyerével ernyőzve nézett a dűlőút felé, melyen csakugyan a felesége alakja látszott kibontakozni. Tudta, hogy a gazda jussa ilyen ■ esetekben kiadni a szükséges utasításokat, hát beleegyező- en bólintott:- Ebéd! A gyerekek csak ezt várták, és csapot-papot otthagyva, szilaj csikóként iramodtak anyjuk elé. Csörgő sógor verítékezve egyengette a derekát, és az adott időjárásra vonatkozó, összes lesújtó véleményét három szóba sűrítette:- Tyű, de süt! Mihály szó nélkül bólintott, mert hát mit is lehet erre mondani? Ha süt: A Napot nem lehet lesrófolni mint a petróleumlámpát, akkor meg minek rá a szót vesztegetni? Maris asszony batyujából töltött csirke, uborkasaláta, meggyleves és mákosbéles került elő szép sorjában, úgyhogy az aratókat valóságos „terülj asztalkám” várta, mikor a gyors tisztálkodás után evéshez telepedtek. Ebéd után egy kis jóleső ejtőzés következett a búzakévék árnyékában, ám Mihály hamarosan felcihelődött, és kiadta a jelszót:- Gyerünk, mer mingyá’ lesuttyan a Nap! Csörgő sógor e szavakra felsandított a kalapja alól, de akárhogy is nézte, a szóban forgó égitest semmi jelét sem adta annak, hogy a közeljövőben le akarna „suttyanni”. Sőt, olyan kábító erővel tűzött, hogy körös-körül vibrálni látszott a forró levegő. Levette hát a kalapját, belenézett, aztán visszatette a fejére, és alapos emberhez illően elegyengette alvástól felborzolódott bajuszát. Miután ily módon elvégezte ébredés utáni toalettjét, nem volt több lehetőség az időhúzásra: hatalmas fohászkodások közepette feltápászkodott, és elindult Mihályék után. A munka szemlátomást lassabban ment mint délelőtt, de ezen nem is lehet csodálkozni. A levegő szinte perzselt, a por, az apró szálkás törek beférkőzött a ruha alá, és ott - összekeveredve az izzadsággal - szinte kibírhatatlan viszketést okozott. Mihály fejcsóválva konstatálta, hogy Csörgő sógor immár harmadszor áll meg kaszát fenni, ami köztudottan egy rafinált módja a pihenésnek.- Elkopik mán az a penge, sógor! - szólt oda neki tréfásan Csörgő koma azonban jelenleg minden humorérzéknek híján volt, és elkeseredve legyintett:- Hajj, Mihály sógor, sose érünk a végire! Ahun van-e, egy fokkal se vagyunk közelebb mint reggel! Erre Mihály is megállt, és nagyot fújva a kasza nyelére támaszkodott.- Tudja sógor - magyarázta teljes komolysággal -, megfigyeltem, a főd végeinek az a rossz szokása van, hogy mindég odébb megy, mikorra odaérne az ember. Tán oda kéne ültetni a Borikát, őrizni... Mivel erre még a két elcsigázott, fülig maszatos marokszedőből is kitört a nevetés, Csörgő koma dohogva látott ismét a kasza után. Valahogy csak eljött aztán az uzsonnaidő, és utána, a hűvösben már a munka is jobban ment. Csörgő sógornak is megjött a kedve, olyannyira, hogy vacsoraidőben a tűznél még kedves nótáját is elénekelte, a gyerekek mulattatására: „mög- gismerni akkanászt cifra járásárul...” Tizenegy óra felé járt az idő amikor elszenderedtek, a frissen vágott kévék között. „Leszállás” a célállomás előtt Tomanádaska (ÉM) - Ez a június 18-ai éjszakai szolgálat is úgy kezdődött Kovács József határőr zászlós számára mint a többi. A bódvaszilasi Jászberényi Zoltán kmb-s törzszászlóssal a vasútállomás felé igyekeztek. Alig múlt éjfél, amikor felkapaszkodtak a szerelvényre, hogy körülnézzenek. Hirtelen egy személygépkocsi haladt el az állomás előtt. Ösztönösen összenéztek, s órájukra pillantva, gyanúsnak találták a határfelé igyekvőt. Pillanatok alatt a járőrkocsiba ugrottak és követték a személygépkocsit. Közelébe érve gyanússá vált a holland felségjel és a horvát rendszám. A Peguet 309-es vezetője, megállt az eléje kanyarodó járőrkocsi előtt. S mivel minden okmánya rendben volt, felvilágosították: ezen a határszakaszon nincs nemzetközi átkelő, forduljon vissza Bánréve felé. Majd elköszöntek. Alighogy elment a Peguet, újabb jármű tűnt fel a határ felé közeledve, időnként fénykürtöt használva. Autóbusz volt amiről azt hitték a járőrök, hogy a Bányász-járat. De, ahogy melléjük ért, oldalán a Tisza Volán felirat volt látható. Ez már több volt mint gyanú. Az autóbuszt megállítva a járművezető személyigazolvánnyal igazolta magát, de 45 utasa jugoszláv útlevelet szedett elő. Románia felől Csengersimánál, léptek magyar területre és az úticél Németország volt, a szomszédos Szlovákián keresztül. A bökkenő csupán az volt, egyikük sem rendelkezett szlovák vízummal. A két járőr azonnal cselekedett, rádión kérték a környező utak lezárását a Peguet elől, az autóbuszt pedig bekísérték a tor- nanádaskai Határkörzeti Ki- rendeltségre, s mire a 45 pórul járt koszovói albán kiszállt a buszból, megkerült a Peguet is, horvát vezetőjével. A sikeres elfogás Kovács József számára, eggyel több okot adott arra, hogy méltóképp ünnepelhessen bajtársaival Szent László napján. — HETI JEGYZET----A tizes meccs Nagy József Sima hétköznapokon ilyentájt kezdődnek az igazi elmélyülést kívánó nagy filmek, ám ezeket nem a napi munkában elfáradt emberek nézik végig. Ok akkora már álomra hajtják a fejüket, erőt gyűjtenek a következő nap megpróbáltatásaihoz. A műsorújság előzetese ígérhet bármilyen fdmélményt, az a szervezet követelésével, a pihenési igénnyel nem tud versenyezni. A labdarúgó-világbajnokság időszaka persze egészen más, hiszen ezt a sportágat születése óta megkülönböztetett figyelemmel, érdeklődéssel kísérik a férfiak. Ennél fogva ez az a sportág, amelyikhez mindenki ért, a történteket szőkébb és tágabb társaságban vitatják, kommentálják. Ezalól a hazai futball sem kivétel, ám annak megítélése - eltekintve a belőle élők körétől - többnyire teljesen azonos, magyarul lesújtó. Ilyenkor láthatunk igazán jó focit és erre fel is készülhet az ember; egy kis sós, vagy édes sütemény, frissítő, citromból préselt limonádé mellett kiszurkolhatja magát. Van, akinél a süteményt kiadós kései vacsora, az üdítőt pedig jófajta sörök, borok, laza fröccsök helyettesítik. Szurkolhatunk a jó fut- ballnak, mert, ha még itt sem láthatunk jót, akkor hol? A. bökkenő ott van, hogy senki sem tudhatja előre a vb melyik mérkőzése érdemli meg kitüntető figyelmünket, ezért belekóstolunk mindegyikbe tíz után, s milyen a férfinép, hamar megjön a kedve a látottak alapján és bizony odaszögezi magát a képernyő elé. A szolid labdázásnak induló meccsek is felgyorsulhatnak, némelyik labdazsonglőr teljesen elkápráztathat bennünket, ezért a tízes mérkőzést kóstolókból rendszerint éjfélig kitartó néző lesz. Az izgalmak közepette persze szalad az idő, az álmosság elszökik még a fáradt ember szeméből is. Ha igazán jó focit látunk, még a remélt gyors álom érkezésére is várnunk kell. Másnap aztán feje tetejére áll a világ, minden szürkébb, mint máskor, a környezet idegesítőbb, mint valaha. A legszörnyűbb viszont az egészben az ébredés. A kereskedelem ráállhatna a hétszer csengető vekker árusítására, mert az elsőre még mozdulni sem képes a meccsnézésben elfáradt szurkoló. A családtagok újbóli figyelmeztetései is csak távoli álomfoszlányoknak tűnnek. Újabb tízes meccs, újabb fáradtság- adag, és ez így halmozódik. Meddig is? Csak a döntőig, onnan az egésztől megszabadulhatunk néhány kiadós alvással. De talán marad valami, ami nem illan el ilyen könnyen. Az eddig látottak alapján reménykedhetünk benne: a történtek, az ezernyi élmény még sokáig velünk marad a döntő után is. B 3
