Észak-Magyarország, 1994. május (50. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-21 / 119. szám

HÉTVÉGÉ ÉM-infergú Egy korábbi líttörővezető ma enyhe csodálkozással ismernie rá a mozgalomra, mert lényegi változások történtek. Az egyik, hogy a szervezeti autonómiára helyeződött a súly. II. oldal ÉM-hagyomány __________ P ünkösd ünnepéhez egyházi vonatkozásain túl, nagyon sok hiedelem is kapcsolódik Ezekkel a szertartásokkal az emberek a tavasz eljövetelét, a termést akarták biztosítani. III. oldal Műhely Egy-egy jól sikerült vers megírása után zenél bennem a lét öröme. Egyenrangúnak inkább szándékban tekintem a műfordítást, a szerkesztést, egyéb irodalmi tevékenységemet VII. oldal A hét embere Hollókői Mihály tokaj-hegyáljai borász Nemzedékek Fotó: Fojtán László Lévay Györgyi Úgy cseng Tokaj-Hegyalján a Hollókői név, mint amikor a kétágút jól belevágják a kőke­mény földbe. A vulkán hagyta istenveréses istenáldásba. Em­berek nyúzódtak el itt, megette őket a szőlő, az iparkodás. Pe­dig Jézus kedvesei ők. A szőlő­munkások, akik nyesik-nyíiják a fölöslegest és növelik az iga­zit, a termőt, a tökéletes ágat. Hollókői Mihály minden bi­zonnyal ott van Mária kötényé­ben, ahová azt hisszük, mi ma­gyarok egy fokkal jobb eséllyel pályázhatunk. Mihály ugyanis többszörösen aranyérmes bo­rász. Nem múlik el esztendő anélkül, hogy ne nyerne arany­érmet saját termelésű boraival. Igaz, apja kezdte a sort, ó volt a »tanár”, e tény viszont inkább épít, mint ront a létrafokon. Hollókői úr a május 18-ai, Bod- rogkeresztúrban rendezett me­gyei borversenyen is több aranyérmet kasszírozhatott be klasszikus boraival.- Úgy hallani, a reduktív boroké ß jövő. Az emberek ízlése válto­zik. A könnyű, friss, szőlőízű bo­rokat veszik és isszák inkább. Lejárt a testes, savas, a penészes pincékben, hordókban érlelt, jel­legzetesen tokaj-hegyaljai borok ideje.- Múló divat, mint annyi más. Én megmaradok a hagyomá­nyosnál. Aszút, három-, négy-, öt- és hatputtonyosat kínálok, meg szamorodnit. Van rá ve­vőm. Vevőm? Csúnya kifejezés, hiszen az én pincémbe barátok járnak keletről, nyugatról. Ja­pánok, amerikaiak - és ami közbe esik.- Az elméletével sikert arat, mondják, Hegyalja egyik legsi­keresebb embere. Hogyan ért föl a csúcsra?- Meg kellett másznom a szok­nyát, időnként bele is gabalyod- tam a ráncokba. A borász fia, az apám úgy látta és igen jól látta, hogy a 60-as években nem lehet megélni a borból. Nem akartak kitenni engem a gyűrődések­nek, hát beadtak villanyszerelő tanulónak. Telt-múlt az idő - mint a mesében, jó villanyszere­lő is lettem az ásványbányában, hiba nem volt, de az eszem soha sem ott járt, ahol illett volna. Én folyton csak terveztem: par­cellát, ültetvényt, metszést, szüretet...- Meddig meditált a drótok kö­zött?- Elég soká, de közben vettem egy darab földet és szelekciós oltványokat ültettem bele. Törzskönyvezettet, valódit. Az­tán egy újonnan vásárolt hektá­ron szőlőt telepítettem. Később egy újabb hektáron. És vettem egy pincét is. Szépet. Ekkor Ilo­na, a feleségem óriási patáliát csapott, hogy én pincét veszek a családom meg albérletben él. Hat évig éltünk albérletben. Idegőrlő volt. Ha megnyugtató az idegrendszerre egy építke­zés, akkor jó, belefogtam a ház­építésbe is. Gyönyörű, emeletes házunk van, szeretjük, az ottho­nunk.- Nem a háza miatt ismerik Hegy alján.- A pincéim és a borom miatt. Igényes vagyok, adok a küllem­re is. Rend legyen, nagy tiszta­ság, szépség a szemnek... A bor adja magát.-Adja?- Adja, ha tisztességgel meg­művelem a szőlőt, ha figyelek rá egész nyáron, ha akkor szürete­lek, amikor kell, ha jó hordóba teszem, ha higiénikusan fejtem, ha vigyázok rá. Ha meg kész, íz­lésesen teszem föl az asztalra, szép helyen terítek, hegyaljai módra.- Mióta fogad vendégeket - hegyaljai módra?- Ötödik éve. A világ minden tájáról felkeresnek. Legutóbb a mexikói nagykövet ült a lócá­mon. És igen nagy megtisztelte­tés volt számomra, hogy tavaly vendégül' láthattam Göncz Ár­pád elnök urat.- Vendéglátósnak érzi magát?- Dehogy. Szőlősgazdának, aki borral kínálja az erre tévedóket. Nehéz ezt megmagyarázni, hi­szen még mindig szokatlan. Itt, Tállyán kevésbé, itt vagyunk egynéhányan őstermelők, akik végigkísérjük a vessző életét. Elültetjük, megnöveljük, leszü­reteljük, bort érlelünk, asztalt terítünk, nyársat faragunk, bográcsot kínálunk, flekként sütünk és koccintunk az ide­gennel. így lesz aztán az ide­genből ismerős, kedves ismerős, majd barát.-A megyei borversenyre négyfé­le borral nevezett. Azóta tudjuk, mind a négy aranyérmet kapott.- Lelkesít a siker, boldoggá tesz. Nem vagyok prűd, de jó volt hallanom tavaly a bécsi borfesztiválon a hírt: Vramtz- kyi kancellár úr felesége szót szeretne váltani ennek a bor­nak a tulajdonosával. Huszonöt percet beszélgettünk. Kellemes percek voltak.- Hollókői dinasztiáról beszél­nek Hegyalján. Folytatódik a sor?- Még nemigen gondolok örökö­södésre, de van, aki tovább viszi majd egyszer a szakmát, a ne­vet.. Beatrix lányom angol-né­met szakon szerzett diplomát, de ízig-vérig szőlész-borász. Or­solyát más pályára vezényli a sors, de ez így van jól. Ő másutt keresi a boldogságát. Nekem, úgy érzem, minden sikerült az életben, igazán boldog ember vagyok. Ha a két lányom is megtalálja a helyét, koccintok a Sorssal. Fáradtság-szindróma Brackó István Nyál •ias meleggel köszöntött ránk Pünkösd hete. Az idő­járás meglehetős, zöld a határ, a kiskertekben megfogant a palánta. Öntözni nem nagyon kell. A méregdrága szo­láriumok forgalma megcsappant, bámulni már a termé­szetben is lehet. Persze, van kullancs-veszély, s a tavalyi darázs-invázió után az idén szúnyog-túltengés várható. Nincs két egyforma év. Az idén korán jelentek meg a pri­mőrök, tavaszi gyengeség ellen nem kellett annyi pirulát szedni. Túljutottunk a választás első fordulóján is, s nem a politikai sokk, hanem eredeti betegség miatt lettek né­hányon rosszul a szavazófülkében. Jön a második for­duló, a hazai focibajnokság a végéhez közeledik, de ja­vában készülünk az expóra. A gyerek nem áll rosszul az iskolában, a monoki tavon a tilalom idején is lehet pon­tyot fogni, a fűtetlen radiátorokért csak készenléti díjat kell fizetni. Csupa jó hír! Aztán, mint kíváncsiskodó ember, két, orrba vágással is felérő hírt kaptam. Egyiket az USA-ból, a másikat Né­metországból. Nem keseríteni akarok, de szeretném túl­élni e próféciákat, s gondjaimat megosztani az olvasó­val. Amerikában nyilvánosságra hozták az úgynevezett fáradtság-sziiuiróma tüneteit és következményeit. Ez a jelenség (egy kizáráson alapuló diagnózissal megállapít­ható kór) nem szervi, hanem idegileg keletkező, testi és szellemileépüléssel járó nyavalya. Olyan, mint az AIDS, csak frissebb, s egyelőre nincs ellenszere. Elsősorban a középkorúak retteghetnek tőle. A tünetek: hőemelkedés, izomfájás, alvászavar, fáradtság, a fizikai és a szellemi teljesítmény 50-60 százalékos csökkenése. Az USA-ban hatmillió embert tartanak számon, akikből valamilyen oknál fogva elszállt a spiritusz. Idő előtt megöregedtek, elfáradtak, s felét sem produkálják annak a hivatalban, az ágyban, mint korábban. Nem fertőznek, de csak diag­nózist kapnak, medicinát nem. Különös betegségük ne­hezen kimutatható. Sajnálatos állapotuk veszélyes is le­het, akár trolibuszt vezetnek, akár egy minisztériumot. A stressz teszi? A hirtelen változások súlya? A készület- lenség okán az edzettség és a körülmények hiánya? Csu­pa meggondolkodtató kérdés. A praktikus németek-ettől függetlenül, s szigorúan üz­leti megfontolásból -kitalálták az öregítő szereket és esz­közöket. Abból indultak ki, hogy a fejlettebb országok né­pessége öregszik, s minden negyedik állampolgár, kéte­zer után, hatvan éven felüli lesz némethonban. Ehhez kell igazítani a jövőt: a házat, az autót, a bevásárlási he­lyet, a bútort, az étkezési szokásokat. A jövő menedzsere­inek (akár gyártók, akár kereskedők, akár brókerek) be­le kell bújniuk az idősek bőrébe, hogy a haszon és a hasz­nosság reményében ki tudják szolgálni őket. Magyarán: egy mai 20-30 évesnek matuzsálemi korú tapasztalatok­ra kell szert tennie. Ezért aztán kitalálták az öregítés módszerét. A korosító felszerelések közé tartozik a moz­gást gátló ólomkesztyű, az ízületi bántalmakat imitáló térdmerevítő, a látást-homályosító szemüveg és a pety­hüdt dobhártyát pótló fülhallgató. A kísérleti alany, eb­ben a cuccban pár nap alatt 30 évet öregedhet, s megta­pasztalhatja az elesettség, a kiszolgáltatottság kínját. Újólag leírom, hogy ez egy üzleti alapon szervezett, futu­rológiái próba, amely talán nem lesz siker nélkül való. Egyszer mindnyájan (?) megérjük a nyugdíjaskort. Ha nem vesz rajtunk erőt, illetve gyengeséget a fáradtság- szindróma és nem nehezíti végnapjainkat a vitális fizi­kumra és szellemre szabott világ. A két dolog itt függ ösz- sze. Ez az a kapocs, amely érthetővé teszi a jelen és a jö­vő ilyen furcsa szerkezetű hídjának megépítését. A vi­szonylag középkorún ak számító fia talok idő előtt kopnak el, az idősek számára pedig idegenné válik a komfortos világ. Valami ésszerű kompromisszum kellene! Ami át­lendít a holtponton és segít a túlélésben. Hogy ne legyen teher öregnek, fiatalnak lenni, hogy ne bénítson a sze­génység és ne szédítsen a gazdagság, hogy a tűz ne csak boszorkányt égessen, hanem kenyeret is süssön, hogy a kés ne csak öljön, hanem nádsípot faragjon. Biblikus a mondás, ezért egyetemes:,,... Semmi sincs jobb, minthogy az ember örvendezzen az ő dolgaiban, mivelhogy ezaző része a világban, Mert ki hozhatja őt vissza, hogy lássa mi lesz ő utána,” Fáradunk? Öregedünk? Életünk, földi létünk csak egy van, A múltkor, a húsleves kanalazása közben egy piros- paprika magja elszállt. A porszívó találta meg, s a zsák kiürítése kapcsán, megtalálván, eszembe jutott, hogy eb­ből még lehet valami, A filodendront nehezen tűrő bér­házi lakásom egyetlen üres cserepében folytattam micsu- rini kísérletet. A magocska feléledt, s palántányivá nőtt. Locsolom, pátyolgatom azóta is. Életerősnek tűnik a haj­tás, nem fáradt és életunt. Talán lesz belőle valami. Le­het, hogy virágot és termést hoz. Tudja a sorsát. Vagy le­vesbe, a kulináris örömök híg medencéjébe kerül, vagy tovább él, egy másik cserépben, magkén t, fütyülve a meg­határozó végre, a fáradtságra és a kötelező elmúlásra,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents