Észak-Magyarország, 1994. május (50. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-21 / 119. szám
81 ÉM-Biéflvége __ Az ÉM interjúja Május 21., Szombat Avatás '89 1. A cserkész egyeneslelkű és feltétlenül igazat mond. 2. A cserkész híven teljesíti kötelességeit, melyekkel Istennek, hazájának és embertársainak tartozik. 3. A cserkész, ahol tud, segít. 4. A cserkész minden cserkészt testvérének tekint. 5. A cserkész másokkal szemben gyöngéd, magával szemben szigorú. 6. A cserkész szereti a természetet, jó az állatokhoz és kíméli a növényeket. 7. A cserkész feljebbvalóinak jó lélekkel és készségesen engedelmeskedik. 8. A cserkész vidám és meggondolt. 9. A cserkész takarékos. 10. A cserkész testben és lélekben tiszta. Avatás '88 Fotók: Dobos Klára Bennünket, a Magyar Úttörők Szövetsége tagjait az úttörőség eszméje tart össze. Sokfélék vagyunk, de jellegadó alapelveinkről és magatartásunkról megismerni minket. Azok tartoznak közénk, akik alábbi megegyezésünket vállalják és érvényesítik. I. Eszményünk a boldog és boldoguló gyermek 1. Mozgalmunk a gyermekek számára olyan közösséget és közéleti terepet kínál, amelyben meghatározó az egyén és a közösség önállósága, önkéntessége és szabadsága. 2. Minden úttörő cselekedetünkben együttesen van jelen az aktív szerepvállalás, környezetünk alakításának szándéka, illetve egyenjogúság a jogok és kötelességek gyakorlásában, a demokratikus működés és önkormányzás. 3. Őrizzék a tettek sikerét, a vidám és romantikus pillanatok emlékét. Ezeket újra és újra keressük. II. Az úttörőbecsület kötelez 1. Hangsúlyt helyezünk cselekedeteinkben az emberiség értékeire, a szépségre, a jóságra, az igazságra és az ész, értelem, valamint a szeretet eszményeire. 2. Tagjainkat a szolidaritás életérzése fogja össze. Különös figyelemmel fordulunk a gyengékhez, az elesettekhez. Megértőek és együttérzőek vagyunk más népek, nemzetek, nemzetiségek gyermekeinek gondjai iránt. 3. Közösségeinket az önkéntesség, a becsületesség, a demokrácia, az erkölcsi tisztaság, a törvénytisztelet, a hazaszeretet, a szabadság, a munka, a hagyományok tisztelete jellemzi. Utunk vezet valahová és érdemes együtt menni 1. Közösségeink tevékenységrendszerének vezérfonala az, hogy a személyiség fejlesztését, a személyiséggazdagodását szolgálja, egyben hasznos a társadalmi környezet számára, mindemellett játékos, kalandos. 2. Különösen jellegadónak érezzük a turizmus, a táborozás, a játék, a saját közösség javára végzett munka, a szórakozás és társas együttlét, a sport és testedzés alkalmait, sajátos romantikus akcióinkat. ■ IV. Törődést nyújtunk és azt viszontvárjuk 1. Az összetartozás, és az örömteli együttlétek élményét kínáljuk a velünk tartóknak. 2. Felajánljuk a közénk tartozó gyerekek, felnőttek, közösségek koalícióját minden szervezetnek és erőnek mindaddig, amíg nem tekintik őket politikai játékszernek. 3. Együttműködést keresünk minden intézménnyel, amely teret akar és tud nyújtani a gyermekek szerveződéseinek. 4. Megkülönböztetett szövetségesünknek tekintjük a családot. 5. Kapcsolatot kínálunk mindazoknak, akik a gyermekekért tesznek, szólnak. A diktatúra nem viseli el a cserkészetet Filip Gabriella Miskolc (EM) - A Magyar Cserkészszövetség II. kerületének vezető tisztjével. Bogár Károllyal a kerület központjában, a mindössze ha 15 négyzetméter alapterületű, égre nyíló Hunyadi utcai iroaácskában ülünk le beszélgetni. Mielőtt a jelenlegi munkájáról esne szó, ifjúkori élményeiről kérdezem az „öregeserkészt". Nyári nagytáborokról, közös kirándulásokról, a '4/-es franciaországi jamboree-ról mesél... • Mitagadás, annak idején elsősorban nekem is az egyenruha tetszett. Tizenkét évesen, hatgyermekes gyári család gyermekeként kerültem kapcsolatba az cserkészettel. Ami igazán eljegyezett vele, az az 1939-es nagytábor volt. Itt teljesen mindegy volt, hogy valakinek az édesapja jómódú kereskedő, városi tisztviselő vagy gyári munkás. Ebben a közegben, amikor felvettük az egyenruhát, mindenki egyenlő volt. Nem egyenlősdi volt ez, hanem egyenlőség. Sem társadalmi, sem vallási hovatartozás nem játszott szerepet. A táborban természetes volt, hogy reggel imával nyitottunk, este imával zártunk, vasárnap templomba mentünk. Fel sem merültek vallási viták. Számomra nagyon vonzó volt, hogy másfél-két éves cserkészet után őrsvezető lehettem, 17 éves koromban már segédtisztképző táborban vettem részt... □ Meddig tudták folytatni a munkát? • A diktatúra - bármilyen színű is - nem tudja elviselni a cserkészetet. Amikor bejöttek Szálasiék, azonnal feloszlatták, amikor Rákosiék jöttek, akkor ugyancsak feloszlatták. Igaz, külső nyomásra ’46-ban újból engedélyezték, ez tartott ’48 szeptemberéig, akkor hivatalosan úgy mondták nekünk, hogy egyesültünk saját kérésünkre az úttörővel. Akik előkészítették az egyesítést, úgy tájékoztattak bennünket, hogy azokat a cserkészvetőket, akik folytatni kívánják a munkát, akkori rangjukkal veszik át az új szervezetbe. Ebből nem lett semmi. Ezt különösen a gyerekek miatt sérelmeztük, hiszen a felnőtt már el tudta dönteni, hogy hová is álljon. Egy rossz szót sem szeretnék szólni az úttörőre, mit is mondhatnék a gyerekekről, az ifjúsági munka iránt elkötelezett pedagógusokról. De azokkal szemben már lehet kifogásunk, akik fent eldöntötték, hogy merre kell vinni az ifjúságot. □ Negyven évnek kellett eltelnie, hogy újra megalakulhasson Miskolcon egy cserkészcsapat... • És, ami érdekes nem egy volt cserkész, hanem Robinzon Gyula testnevelőtanár szervezte meg Miskolcon az első cserkészcsapatot. Mi öregcserkészek persze mindig is összetartottunk, egyre többet beszélgettünk az újraindítás lehetőségéről. Jelentős fordulatot hozott, amikor ’88 végén Kormos Gyula apát plébános, jelenleg a kerületünk tiszteletbeli elnöke meghirdetett egy szentmisét az elhunyt cserkészek lelkiüdvéért. Nagyon sokan eljötBoqár Károly, a Magyar Cserkészszövetség II. kerületi vezető tiszt|e tek erre a szertartásra. Utána alakult meg az Öregcserkészek Egyesülete, és ennek keretében kezdődhetett meg a cserkészet újraszervezése. Azóta eltelt öt év, erősödtünk, gyengültünk, állandóan változott a helyzetünk: nem vagyok elégedett, de örülök annak, amit elértünk, és nagyon boldog vagyok, hogy sikerült vissza adni valamit abból, amit én kaptam. □ Mekkora jelenleg a Magyar Cserkészszövetség létszáma? • Az országos létszám 24-25 ezer körül lehet. Itt a II. kerületben, tehát Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyében pillanatnyilag 39 csapatunk van, ebből 10 működik Miskolcon. Egy csapat átlagban 35 főt jelent, de vannak ennél ldsebb és nagyobb közösségeink is. □ Úgy tűnik, mintha a kezdeti lelkesedés alábbhagyott volna. Van elég jelentkezőjük? • A gyerek jelentkeznek, de ahol nincs megfelelő vezető, ott nem tudunk csapatalapítási engedélyt adni. Vezetőt nem tudunk biztosítani, mi csak táborokat tudunk szervezni, ahol - abszolút önköltségesen - megszerezhetik a szükséges ismereteket. Ezeknek a felkészítéseknek nagyon komoly tematikája van, ezt szigorúan vesszük. Semmi rendkívülit nem akarunk mi, csak életre való gyerekeket szeretnénk nevelni. És a cserkészvezetőknek meg kell tanulniuk ezeket a módszereket. A cserkészet nem kíván tömegmozgalommá válni, és azért sem engedhetünk a követelményekből, mert az felhígulást eredményezne. De én bizakodom, lassan-lassan felnőnek azok a fiatalok, akik gyermekként ismerték meg a cserkészetet, közülük nagyon sokan örömmel vállalkoznak a vezetői munkára is. □ Nagyon kevés az iskolában működő cserkészcsapat, mi lehet ennek az oka? • A pedagógusok kissé elfásultak, a mai harmincasok, negyvenesek nem olyan ifjúsági életet éltek, mint mi. Valóban nagyon kevés az elkötelezett ember, aki hajlandó a gyerekekért áldozni. De egy bizonyos fajta kivárást is tapasztaltunk. Annak idején összehívtunk egy értekezletet, mindenki elfogadta a meghívást, el is jöttek, tartottunk egy tájékoztatót, mindenki mosolygott, mindenki egyetértett, mindenki boldog volt, és utána nem történt semmi. Nem akarták elkötelezni magukat a pedagógusok. □ Es helyet sem nagyon adtak... • Korábban, tehát ’48 előtt minden csapat tartozott egy-egy iskolához, nagyvállalathoz, egyházhoz. Ez azt jelentette, hogy nem kellett fűtést, világítást fizetnünk, kaptunk helyiséget, volt otthonunk. Most a plébániákon szorongunk, nagyon gyakran ugyanabban a teremben kapnak helyet a hittanosok, az énekkar, egy-egy órára miénk a helyiség, de ez nem lehet az otthonunk. Annak idején a csapatok leltárkönyv szerint adták át a felszámolóbiztosnak a felszerelésüket. Mindenütt volt sátor, különböző táborozási felszerelések, a kerületnek írógépe, sokszorosítója. Elment a szövetségi házunk, a vízitelepünk, a repülőterünk, a parkunk. Nem azt mondjuk, hogy most mindent visz- sza, de nagyon fáj, hogy az iskolákba sem tudunk bemenni. Korábban évi 100 ezer forint támogatást kapott a kerület a szövetségtől, de most már csak a tagdíjakból élünk. Egy államvezetésnek kell annyira bölcsnek lennie, hogy a cserkészetet egy kicsit jobban megtámogatja. Ha magunk mellé tudjuk állítani az ifjúságot, ha meg tudjuk valósítani célunkat, azt a bizony „emberebb embert, ma- gyarabb magyart”, ezzel olyan segítséget adunk, amiről nem hiszem, hogy lemondhatna az ország. Nem pénzre gondolok, nem kell nekünk iskolabusz, kiépített üdülő, paplanos ágy. Kimegyünk mi gyalog is, megépítjük a tábort, megfőzzük az ebédünket. Csak így lesznek önállóak ezek a gyerekek, csak így tanulják meg tisztelni a munkát. Nem tudunk, nem is akarunk rivalizálni az úttörővel, sőt nem is volna rossz, ha egy iskolában ott lenne mindkét gyermekszervezet. Jó lenne, ha már elhinnék, hogy itt nem arról van szó, hogy néhány idős ember nem tudja elfelejteni a gyerekkori emlékeit. Tudja, úgy volt ez az elmúlt rendszerben is, ha egy irodából mosolygós ügyfelek jöttek ki, mert kedvesen fogadták őket, rendben elintézték a dolgukat, arról a hivatalnokról biztos kiderült, hogy valamikor cserkész volt. Remélem, tíz év múlva nagyon sok mosolygós emberrel fogunk találkozni. Ez az Úttörő pedig már nem az az Úttörő Budapest (ÉM - FG) - Rácz Péter névjegykártyájáról egy mókus nevet ránk. Milyen színű a mókus nyakkendője, kérdeztük először a névjegykártya tulajdonosától, a Magyar Úttörők Szövetsége ügyvezető elnökétől. • A mókus nyakában lévő nyakkendő színét nem határoztuk meg. Inkább csak jelkép. Még csak nem is kötelező a viselése. □ Úgy tanultuk valamikor, hogy az úttörőnyakkendő a vörös zászló egy darabja, a három sarka: az Úttörő, a KISZ és a Párt... • A rendszerváltást az Úttörő Szövetség sem úszta meg teljesen változatlanul. Egy korábbi úttörővezető ma enyhe csodálkozással ismerne rá a mozgalomra, mert számos ponton lényegi változások történtek. Az egyik ilyen alapvető változás, hogy a központi irányítás helyett teljes egészében a szervezeti autonómiára helyeződött a súly, ebből adódóan a gyerekek maguk választanak például jelképet, maguk választanak nevet. Nem kötelező a kisdobos és az úttörő név használata. Ehelyett van például Dél-borsodi Gyermekcsapatok Szövetsége, van Kézenfogva Gyermekszövetség, Nyírségi Gyermekunió, Csipet Csapat és így tovább. Ezek a Magyar Úttörők Szövetsége tagszervezetei. □ Mi köti őket össze ezeket a közösségeket? ® A Szövetség egyezménybe foglalta a legfontosabb értékeket. Ilyenekről van szó, mint a demokratikus működés, az öntevékenység, az önkéntesség, a szociális érzékenység, és természetesen az általános emberi értékek, amelyeket egy tisztességes gyerekszervezet nem vallhat másképp, csak úgy, ahogyan azt a normális társadalom elfogadja. Az úttörőmozgalom a korábbi szoros meghatározottságából nagyon kötetlen szervezetté vált. Ezért spkan felteszik a kérdést, hogy milyen ma az Úttörő arculata?. Mitől lesz ez más, mint a többi gyermekszervezet? Attól más, hogy itt semmi sem kötelező, de minden lehet. Alapvetően arra a logikára épül, hogy ez egy befogadó és nem kirekesztő szervezet. Nem mondja, hogy ide csak jöhet, aki átugorja a három métert, vagy csak az, aki vallásos. Egyszerűen azt mondja, hogy jöjjön ide az, aki elfogadja az alapszabályunkat és a programunkat. A mai úttörőmozgalom arculatát tehát leginkább a sokszínű tevékenység és az a jövőre való tudatos felkészülés jellemzi, melyet az „Úttörők a barátságos harmadik évezredért” jelmondat jegyében fogadott el a mozgalom 1993. évi közgyűlése. Ez jelenti egyrészt a természeti környezet barátságosabbá tételét, de jelenti a társadalmi kapcsolatok ápolását, színes, igényes egyéni életet, befogadó gyerek- közösségeket, és ezeknek a közösségeknek a szorosabbá válását. □ Pedig az Úttörőről még mindig a 12 pont, a vörös nyakkendő jut az emberek eszébe... Rácz Péter, a Magyar Úttörők Szövetsége ügyvezető elnöke Fotó: Nagy Gábor (ISB) • Meg kell ismertetnünk ezt a szervezetet a társadalommal, be kell mutatnunk jelenlegi tevékenységét. Erre az elmúlt négy évben nem volt módunk, mert kitiltottak a rádióból, televízióból, az újságok jelentős részéből. Nem is jó szó ez, hogy kitiltottak, inkább azt mondanám, hogy nem voltunk „téma”, sőt az a tapasztalatom, hogy áltálában a gyerekügyek nem témák. De a Magyar Úttörők Szövetségének nevével megjelenni végképp nem lehetett, bármilyen igényes program is volt mögöttünk. Négy év óta rendre arra a. sztereotip kérdésre válaszolok: „Jé, ti még vagytok?!” Igen, mi még vagyunk. Mi vagyunk a legnagyobb magyar gyermekszervezet. Hetvenezres taglétszámmal működünk, amikor agyonfavorizált cserkészszövetségben vannak húszezren. És ehhez képest a húszezres cserkészszervezet kap 10 millió állami támogatást, mi pedig a hetvenezres létszámra ebben az évben kaptunk 4 és fél milliót... □ Ha ez a Úttörő már nem az az Úttörő, ha a név sok esetben hátrányt jelent, miért ragaszkodtak mégis a régi elnevezéshez? • Valóban nagy dilemma volt a névválasztás. Nagyon sokan azt mondták, hogy legyünk például Szivárvány Gyermekszervezet, vagy bármi más, de mégis nemet mondtunk. Egyrészt, mert egyetlen névváltoztatás sem volt igazán hiteles. A KISZ-ből DEMISZ lett, a Hazafias Népfrontból Hazafias Választási Koalíció, de azért mindenki nagyon jól tudta, hogy mit takar az új név. Volt egy másik érv is, és ez volt a fontosabb: az úttörőmozgalom olyan értékeket halmozott fel, amelyeknek a köztársaság világában is értéknek kell maradniuk. Az úttörőolimpiákra gondolok, a kulturális fesztiválokra, a tudományos-technikai úttörőszemlékre. Nem szabad megtagadni annak a sok ezer pedagógusnak a munkáját, akik évtizedeken át jószándékkal foglalkoztak a gyerekekkel. Nekem azért az a tapasztalatom, ha sokan el is fordultak tőlünk, de a társadalom nagyobb részének szimpátiáját kezdjük visszanyerni. Látják, hogy jelenlegi tevékenységünk nagyon értékes, látják, hogy mi jót akarunk a gyerekeknek. És ami nagyon fontos: ez egy politikailag független szervezet. Csak hát hosszú időbe telik, amíg megismernek bennünket. Szerintem egyetlen útja van annak, hogy elfogadtassuk magunkat: jobbnál jobb rendezvényeket kell szerveznünk, olyanokat, ahonnan úgy megy haza a gyerek: „Éz tök jó buli volt!” Amikor ezt hallottam egy kisfiútól, akkor azt mondtam, hogy már megérte. Azt tettük, ami a dolgunk. Pedig egy folyamatosan kiszorított, diszkriminált helyzetben sokkal nagyobb energiát igényel tőlünk ez a munka, mint akiknek futtatják a szekerét. Persze megértem én, hogy a hatalom megpróbálja a partvonalra szorítani a számára nem szimpatikus szerveződéseket, más kérdés, hogy én ezt elítélem, mert ez így tisztességtelen játék. De azon még jobban csodálkozom, ha azt látom, milyen hirtelen és durván fordítottak köpönyeget régi kollégák, olyanok, akik itt érdemérmeket kaptak, elismert tagjai voltak a mozgalomnak, akik ebből szakmailag is profitáltak. □ Hogy lehet ma valakiből úttörő? • Összejön tíz gyerek, egy felnőtt, azt mondják: csináljunk egy jó programot, nézzük meg, kihez lehet csatlakozni, mi a választék. Megismerik céljainkat, munkánkat, látják, hogy nem kérünk tőlük különösen nagy akciókat, csak azt, hogy érezzék jól magunkat. Valamennyien választók és választhatók, egyenjogúak a gyerekek és a felnőttek, maguk döntenek nevükről, jelképeikről. Ha az Úttörő Szövetség mellett döntenek, beküldenek egy nyilatkozatot, nyilvántartásba vesszük őket és innentől kezdve tagjai a szövetségünknek. Van ugyan tagdíj, ennek mértékéről a közösség dönt, és teljes egészében náluk is marad. Folyamatosan megkapják tőlünk a segédanyagokat, tájékoztatókat, meghívjuk őket a különböző rendezvényeinkre, találkozókra, szaktáborokba. Szerencsére egyre többen ismerik fel, hogy milyen jó az, ha közösségben lehet a gyerek, mégpedig olyanban, ahol értelmes cselekvést kínálnak számára. A szülőnek is fontos, hogy megnyugtató helyen legyen a gyermeke, értelmes programokon vegyen részt, élményekben gazdagon térjen haza. Azt hiszen, a mi rendezvényeink egyre jobban megfelelnek ezeknek az igényeknek.
