Észak-Magyarország, 1994. május (50. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-16 / 114. szám

4 ÉSZAKVMagyarország Levelezés 1994» Mátus 16», Hétfő Ki gyorsan kel, szívrohamra lel Olvasom az egyik kínai orvos legújabb felfede­zését, miszerint azok, akik tettre készen ugra­nak ki az ágyból, súlyos szívrohamra számít­hatnak. Ugyanis ez a pillanat a legkockázato­sabb a hirtelen szívroham szempontjából. Sze­rinte a gyors kiugrás helyett tanácsos az 5-10 perces „erőgyűjtés”, a mellkas, a fejbőr masszí­rozása, az ásítás, a mély, be- és kilégzés, a vég­tagok átmozgatása, mielőtt lassan felülnénk az ágyban. Nosza, aki teheti, fogadja meg a tanácsot. Ta­lán ennek a rizikótényezőnek a kizárásával is javul valamelyest a lakosság egészségi állapo­ta. Hiszen mindannyian tudjuk a szomorú ada­tokat: a szív és érrendszeri megbetegedések­ben történő elhalálozásban sajnos az élmezőny­ben vagyunk. Sokáig azt tartották, hogy a szívinfarktus me­nedzserbetegség. Ma már tudjuk, messze nem így van. Más rétegek között is szedi áldozatát. Itt van például a legújabb, a munkanélküliek népes tábora. Azt aligha kell magyarázni: munkanélkülinek lenni nagyon rossz dolog. Hogy belülről mit éreznek és min mennek keresztül, csak ők tud­nák megmondani igazán. De az orvosilag is alá­támasztott, hogy a munkától való kényszerű távolmaradásuk számos betegség, így a szív és érrendszeri panaszok előidézője lehet. A foko­zódó szegénység, az állandó feszültség, astressz kikezdi lelki, testi egészségüket. Többet dohá­nyoznak, s meglehet gyakrabban nyúlnak a po­hárhoz. Csökken a koncentráló képesség, alvá­si zavarok lépnek fel. Éjszakánként riadtan éb­rednek nyomasztó álmukból. És még az is meg­történhet, megtörténik, hogy a megszokott idő­ben, ébresztőóra nélkül is, mint a bolha pattan­nak ki ágyukból, kapkodják magukra ruháikat és csak később eszmélnek, már nem nekik szól a gyár reggeli hívó hangja. Esetükben aligha nyújtana megnyugvást a reggelenként! tízper­ces nyújtózkodás az ágyban. Igazi orvosság ba­jaikra az egyre több új munkahely teremtése, a létbizonytalanság megszűnése lenne. De ez a dolgok jelenlegi állása alapján még várat ma­gára. P.Gy. Miskolc Ötven felé... Úgy 50 felé, reggel, pocsék dolog a tükörbe nézni. Táskák a szem alatt, kettővel több ránc a széleken és egyáltalán... Fél óra szöszmötölés, míg emberszabásúra maszkírozod magad. Az a tincs se akar a he­lyén maradni, pedig a frissen „fodrászott” fe­jeddel végigóvatoskodtad az éjszakát, forgo­lódni se mertél, nehogy tönkremenjen a műre­mek. Dacosan nézed a rakoncátlan fürtöket, hátha elszégyellik magukat, s lágyan belesi­mulnak az összképbe. De nem! Ha nem, hát nem. Bezzeg úgy 20-30 évvel ezelőtt! Ragyog­va ébredtél, ragyogva néztél vissza a tükörből elégedett önmagadra. Ráncok sehol, fürtök a helyükön, és egyáltalán... Jó, jó. Az érettebb éveknek is megvannak a maga szépségei. (Csak legalább egy jutna az eszedbe! Ja, igen.) Például a nyugalom. Mert ugye, így 50 felé a lelki viharok szelíd fuvalla­tokká szelídülnek. Na és nincs az az eszeve­szett rohanás, a százfelé fontoskodás kénysze­re. Bölcsen tudod, az elintéznivalók megvár­nak, nem kell orra bukni, csak nyugi! Bár a nyugalmat még gyakorolni kell. Mert tegnap is, a buszon egy 20-as nő - mit nő, szemtelen fruska! - átadta a helyét, ami abszolút sértés, mert te remekül tartod magad, erre a figyel­meztetésre még nincs szükséged, kibírod azt a pár megállót, és egyáltalán... Bár ami igaz, igaz. Már nem akarod feltétle­nül megmászni a Csomolungmát. És egyre hosszabb a lista azokról a dolgokról, amiket már nem akarsz. Olyan nagyon. És igazán mulatságos megfigyelni azokat, akik még mindent akarnak. Igaz, ők egykori önmagad tükörképei, ezért légy elnéző velük szemben, így 50 felé jó az is, hogy 50 arccal tekinthetsz szét a világban, megsokszorozva érezheted az élet változatos szépségeit, a soha meg nem un- hatót, és egyáltalán... Ezekkel a megnyugtató gondolatokkal helyre is billen a lelki egyensúlyod. Egészen holnap reggelig. Amikor is újra a tükörbe nézel. Kábái Mariann Kazincbarcika — Szerkesztői üzenetek — K. Barna, Miskolc: A CSOB Épületbiztosítási Szabályzat biztosítási eseményei között saj­nos nem szerepel a levelében közölt kártétel, így kártérítésért a kivitelezőhöz fordulhat, amennyiben bizonyítható, egyértelműsíthető az oksági összefüggés. * „Jubileumi jutalom”jeligére: 1992. július 1-től a 25-30. és a 40. éves jubileumi jutalomra va­ló jogosultság csupán a közszolgálati és a köz­alkalmazottijogviszony körében maradt fenn. Bodnár Ildikó rovata Az ebrendelet korrekcióra szorul Most, amikor az ország sorsáról kel­lett és kell döntenie minden felelős magyar állampolgárnak, különösen fájó tapasztalat, hogy a HIVATAL mai napig nem tette magáévá a de­mokrácia legalapvetőbb elemeit sem. Mert mit is gondolhatunk az adónkból eltartott miskolci polgár- mesteri hivatal hatósági osztályá­nak munkájáról, ha annak alapállá­sa a következő (ÉM május 2.):- elítélendő a szabályozott keretek közötti, megengedő, európai maga­tartás („indokolatlanul toleráns”);- az állampolgárok s választott ön- kormányzati képviselőik többségi véleménye bűnös, mert a lehetősé­gek korlátái között szakszerű és EMBERI döntést eredményezett;- vétkes a sajtó is, mert teret adott a kérdés társadalmi vitájának, a több oldalú véleménykifejtésnek („áldatlan polémia”);- mindenki hibás, mert „a hivatal gyakorlatilag magára maradt..., a városnak... nincs pénze... jóval na­gyobb súlyú feladatokkal is alig tud­nak megbirkózni. Visszatérőek azok a szabálysértési ügyek, ame­lyekben a hivatalnak kell eljárni... A városgondnokság tehetetlen...” Tisztelt Hivatal! Tessék végre tudo­másul venni, hogy demokráciában a tolerancia nem betegség, a sajtó dol­ga a minden oldal véleményét meg­jelenítő objektív tájékoztatás, s az állampolgárok demokratikusan vá­lasztott képviselőiken keresztül jo­gosultak dönteni az őket érintő kér­désekben, még akkor is, ha ez a hi­vatalnak nem imponál. Azt felróni pedig, hogy szabálysértési ügyek­ben el kell járniuk, elismerem, bá­torság! Javasolni kellene, hogy hol­naptól mindenki panaszkodjon, ha munkáját el kell végeznie! Persze lehet, hogy más munkáltatók ke­vésbé lennének türelmesek, mint az önkormányzat. Nem állja meg a helyét azon állítás sem - bár az önök koncepciója alul­maradt a vitában -, hogy a hivatal magára maradt a rendelet követ­keztében. Hányszor éltek a lehető­séggel, mely önkéntes felajánlás és rendeleti előírás formájában is a rendelkezésükre áll? Bevonták-e akár a Magyar Ebtenyésztők Or­szágos Egyesülete (MEOE) helyi szervezetét, akár a megyei Kynolo- giai Bizottságot a problémák megol­dásába? Mi Jett volna, ha javasla­tuknak megfelelően milliós nagy­ságrendű költségvetési tételként kellett volna a városnak finanszí­rozni az ebfuttatók fenntartását? Arra honnan lett volna pénz? Mégis, a rendelet valóban korrekci­óra szorul! A kóboreb-kérdés megol­dása nincs a rendeletben, holott er­re szervezetünknek több javaslata is volt! Javaslatunk: közös bizottság alakí­tása, melyben a hivatal és az „érdekképviselet” is jelen van. Ez felülvizsgálja a végrehajtás tapasz­talatait, a módosításra javaslatot tesz. Különféle melléktermékekkel szennyezett lépcsőházat már volt szerencsénk látni városunkban, azonban ezek nem kutyától szár­maztak. Jó lenne a hangulatkeltést kerülni! Jó lenne a kétlábú városla­kókat is szabályozni! A város fő kör­nyezetszennyezői és rombolói, a fák letördelői, a közterület bepiszkítói nem elsősorban a kutyák és a ku­tyások, bár kétségtelen, hogy kön­nyebb egy kutyást felelősségre von­ni, mint a csoportosan garázdálko- dókat. S jó lenne végül, ha e cikk nem lenne újabb elindítója egy part­talan polémiának, helyettesítve a szakmai munkát, hanem a felek be­tartanák azt az 1993. aug. 17-i meg­állapodást, mely szerint a kedélye­ket nem borzolják tovább, hanem ki-ki végzi a munkáját. Barba Rafael Péter titkár (MEOE) Nagyothalló készülékemet keresem Nehéz szívvel írom e sorokat, mert kérni oly nehéz. De mivel nincs más választásom, ezúton fordulok a megértő, segítőkész emberekhez. Nagy baj történt velem néhány he­te. Esett az eső, s én a miskolci Köz­domb utcából indultam bevásárolni. Ernyő helyett csuklyával védtem a fejemet, hogy a két kezem szabad legyen. A szakadó esőben nagyot­halló készülékem erős sípolásba kezdett, s mert igen zavart, kivet­tem a fülemből és zsebre tettem. Útközben valahol kiránthattam, de fogalmam sincs, hogy hol. Sajnos azóta sem került elő, s nélküle na­gyon nehéz léteznem. A miskolci polgármesteri hivatal se­gítségével jutottam ehhez is, kis­nyugdíjasként erre már nem telne. Ha valaki megtalálta, kérem vigye be a szerkesztőségbe. Elképzelhető az is, hogy örökre lába kelt, így ha valaki ki tudna segíteni egy másik­kal, hálásan megköszönném. Egy kisebb összeget a 10 ezer forint alat­ti nyugdíjamból talán tudnék áldoz­ni rá. (Név és dm a szerkesztőségben) Egészségügyi szakiskolások Aachenben Fotó: amatőr A miskolci Egészségügyi Szakiskola és a Magyar Máltai Szeretetszolgá­lat Miskolci Csoportja három évvel ezelőtt kezdeményezte az együtt­működést, amelyet jelenleg is dr. Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Kórház orvos-igaz­gatóhelyettese, a miskolci csoport vezetője koordinál. A szeretetszol­gálat segítségével szerveztük meg- évfolyamonként két osztályban - a hit- és erkölcstan, valamint az ide­gennyelvek fakultatív oktatását. Az úgynevezett „máltaias” osztályok az Időskorúak Szociális Otthonában rendszeresen végeznek szociális ka­ritatív munkát. Ebben a tanévben iskolánk részese lett egy egész Európára kiterjedő mozgalomnak, amely Németország­ból indult, s amelyet a „Kereszté­nyek Kezdeményezése Éurópáért” nevű szervezet, valamint a Máltai Szeretetszolgálat hívott életre. Ezen együttműködés keretében több európai ország fiatal szociális munkásait és leendő egészségügyi dolgozóit hívják meg Németország­ba, hogy betekintsenek az egészség- ügyi és szociális intézmények öleié­be. így vehettek részt magyar fiata­lok - Győrből, Szombathelyről és Miskolcról - egy kéthetes előkészítő gyakorlaton Aachenben, amelyet a nyáron további egy hónapos karita­tív munka követ. A miskolci szakiskolás lányoknak a szeretetszolgálat helyi csoportja biztosította az utazás anyagi és technikai feltételeit, szülői hozzájá­rulásra nem volt szükség. Ezt a se­gítséget ezúton is köszönjük dr. Csi­ba Gábornak, a szervezet miskolci vezetőjének. A tanulók - másod- és Aachen, polgármesteri fogadás harmadévesek - kiválasztásánál a megfelelő szintű nyelvtudást, a ta­nulmányi eredményt és a hosszabb ideje végzett karitatív munkát vet­tük figyelembe. 1994. április 11-én hét lány és egy kísérőtanár indult Aachenbe. A Né­metországban eltöltött idő alatt szakmai és kulturális programokon vettek részt. A szervezés minden te­rületen magas színvonalú és precíz volt. A szakmai programok kereté­ben szociális és egészségügyi intéz­ményeket látogattak. Egy fejlett szociálpolitikát folytató ország in­tézményeinek működését ismerhet­ték meg. A gyerekek számára fele­melő érzés volt látni, hogy mennyi­re törődnek az elesett és rászorult emberekkel. Tapasztalták, hogy a szociális gondoskodás minden tár­sadalmi rétegre kiterjed és azonos szintű, s a meglátogatott intézmé­nyek nagy részében az egyház fejti ki karitatív tevékenységét. A vendéglátók nagyon körültekintő­en foglalkoztak a diákokkal. Fon­tosnak tartották, hogy megismerjék Aachent és más német városokat is. Lehetővé tették, hogy Belgiumba és Hollandiába tegyenek kirándulást. Tanulóink sok szép élménnyel és hasznos tapasztalattal tértek haza. Mindannyian nagyon örülünk, hogy ennek a programnak részesei lehe­tünk, s reméljük, hogy a fellendülő gazdaság lehetővé teszi, hogy a rá­szorultakról egyszer itthon is a né­metországihoz hasonló módon gon­doskodhassunk. Dr. Zsúdel Lászlóné igazgató Csomag az „égből” Feleségemmel éppen hazafelé tar­tottunk egy áprilisi kora estén, ami­kor a Győri kapu 35. sz. alatti ki- lencemeletes épület déli oldalán óri­ási csattanással vágódott neki a jár­dának egy magasból alázuhanó, reklámszatyorba burkolt, súlyos csomag. Alig három méternyi távol­ság választott el bennünket az „ese­mény” színhelyétől! Talán monda­nom (írnom) sem kell, földbe gyöke­rezett a lábunk, s mire dermedtsé­günkből fölocsúdtunk és felnéztünk a magasba, már senkit, semmit sem láttunk. Az erkélyek, az ablakok né­mán néztek vissza ránk. Nyilvánva­lóan nem szándékos dologról volt szó, csupáncsak arról, hogy valame­lyik emeleten kiszabadult az ott ki­függesztett csomag rögzítéséből, s a többi már Newton törvénye szerint ment végbe. Bárki helyezte is el a csomagot, tisz­telettel arra kérem, hogy máskor nagyobb gondossággal járjon el, hi­szen kis híján súlyos balesetet idéz­hetett volna elő. Mocsári Ferenc Miskolc Törekvések A szirmabesenyői általános iskola tanulói április 22-én felvonulást rendeztek a falu utcáin. Csoporton­ként két vagy három táblát cipeltek „Ültess fát! Óvd, szépítsd környeze­tedet! Egészséges levegőt akarunk!” feliratokkal. Nem tudom, kinek szánták a felszólítást. Valahogy az az érzésem, hogy tőlünk, felnőttek­től várják a kömyezetszépítést. Mint nyugdíjas, tizedik éve dolgo­zom a Gamesz kötelékében. Mun­kaköröm kertészeti jellegű, de köz- tisztasági feladatokat is ellátok. Te­lepülésünkön az évek során sok fát ültettek el. Sajnos az apák, nagya­pák igyekezete több helyütt kárba veszett. A házak előtt nevelt fácská- kat felelőtlen gyerekek derékba tör­ték. A Gameszen belül én is ültet­tem díszfákat, no meg egyszerűbbe­ket. Nem mindegyik maradt épség­ben. Nemrégiben például geszte­nyéket, de félve gondolok arra, hogy vajon mennyi marad meg belőlük. Szomorúan konstatálom azt is, ami­kor úton-útfélen szemétbe botlom vagy éppen egy kiborított szemét- gyűjtőbe. Kedves iskolások! Ha legközelebb kivonultok az utcára, azt is hirdes­sétek, hogy: nem törünk ki több fát és nem dobunk el több szemetet! T. F. Szirmabesenyó * A felvonuló iskolások kezdeménye­zését csak dicsérni lehet. Aligha hisszük, hogy közülük kerültek, ke­rülnek ki a fák életének kioltói. No persze lehet, hogy az elkövetők gye­rekek, sőt iskolások - ámbátor a fel­nőttek között is jócskán akadnak fa- tiprók —, de az ilyen lélekkel megál­dott nebulók nem is mozgósíthatók nemes célokra, rendezvényekre. Természetesen kiérezzük idős levél­írónk soraiból a jobbító szándékot, az aggodalmat, s reméljük nem ve­szik „felszólalását” zokon az érintet­tek. Mert az tény: a fák nem maguk­tól pusztulnak el. Csupán az általá­nosításról szeretnénk lebeszélni őt.- (szerk. megj.) Köszönet a MÁV-nak A Borsod Intercity járaton felejtet­tem a táskámat a közel múlt napok­ban. Hiányát több mint fél óra eltel­tével vettem csak észre, s a Vas­gyárból rohantam vissza a Tiszai pályaudvarra. Érthető, hogy ideges voltam, hiszen benne volt 15 ezer fo­rintom, s minden igazolványom. Már a hangosbemondóból értesül­hettem a jó hírről: előkerült a tás­kám. Tóth Józsefné szerelvényátve­vő találta meg, s adta le, aki köszö­netén kívül semmit nem fogadott el, mondván, ez a dolga. Nagyon sze­retném kifejezni köszönetemet, elis­merésemet a MÁV dolgozóinak a történtek kapcsán, s egyben gratu­lálni az Intercity járatokhoz, me­lyek kényelmesek, tiszták, gyorsak és pontosak. Mintha az ember nem is vonaton ülne, kitűnően lehet uta­zás közben olvasni, dolgozni. Meg­szerettem Miskolcot - egyébként Pesten lakom, a Miskolci Bölcsész Egyesület török - művelődéstörté­neti tanszékén tanítok, kedden jö­vök, szerdán megyek —, nem érzem magam itt idegennek, s most még közelebb került a város szívemhez. T. Nyíri Márti {

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents