Észak-Magyarország, 1994. május (50. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-14 / 113. szám
ÉM-interjú__________________ _______^ N agyot tévedne az MSZP\ ha komolyan venné, bogy itt alapvetően nosztalgiáról van szó. Ha vissza akarná állítani az akkori körülményeket, elfordulnának tőle szavazói. II. oldal ÉM-ríporf__________________________ M ire képes a cigányember, s milyen a valóságos helyzete nálunk? Két alapkérdés, amelynek élét mindenféle ködös elméletekkel próbálták elvenni. III. oldal Műhely_____________________________ M ikor mondtam a tervezőknek, olyat szeretnék; hogy süllyeszthető széksorok legyenek, hát rosszul lettek tőlem. Aztán én lettem az. mikor meghallottam, mibe kerülne. VII. oldal jí'.'"’ ; Fotó: Laczó József BESa* A hét embere Dr. Zambó János Miskolc díszpolgára Kovács Judit Miskolc városünnepén dr. Zambó János professzornak, egyetemünk egykori rektorának a vá-' ros közgyűlése díszpolgári címet adományozott. Ennek apropóján leértük beszélgetésre a világszerte elismert, neves szakembert, aki a napokban töltötte be hetvennyolcadik születésnapját. • Nagyon nehéz gyermekkorom volt, nagyon jó tanulónak kellett lennem ahhoz, hogy elvégezzem a középiskolát, majd az egyetemet. Ez utóbbit ösztöndíjasként jártam ki a soproni műegyetem bányamérnöki szakán. Akkoriban az ösztöndíjat kitűnőrendűséghez kötötték, amit nem volt egyszerű dolog teljesíteni. Aztán tizenöt évig az iparban dolgoztam, negyvenet pedig a katedrán. Az iparban különböző területeken tevékenykedtem, sokfelé megfordultam, de énül nem akarok beszélni, beszéljenek mások róla. □ Rendben. Nos, azt tartják „mások”, hogy ön a magyar bányászat pápája. A negyvenes évek közepétől nem volt olyan bányabeindítás, amely közvetve vagy közvetlenül ne fűződne a nevéhez. • Igen, ezt mondják... De maga honnan tudja? No, jó - adja meg magát végül. Ipari ténykedéseim alatt az a jó érzés tölthetett el, hogy azokban a bányákban, amelyek az én felügyeletem alá tartoztak, nem volt halálos baleset. A tizenöt év alatt nem voltam bányásztemetésen. A Kos- suth-díjat is azért kaptam, mert kidolgoztam egy olyan rendszert, amelynek köszönhetően a nagy vízbetörések esetén is elkerülhető a tragédia. □ Egészen fiatalon - ipari, munkássága mellett - megszerezte a doktorátust, a kandidatúrát, a nagydoktori fokozatot, harmincöt éve az Akadémia tagja. Nevéhez fűződik a Miskolci Akadémiai Bizottság létrehozása, a Miskolci Egyetem felvirágoztatása is. Hogy vezetett az út idáig1 • Sopronban pályázat űtján egyetemi tanár lettem, aztán tanszékvezető, majd megválasztottak dékánnak. Időközben Miskolcra költöztünk, s az itteni egyetemen helyezkedtem el. □ Önt nevezték ki rektornak 1961-ben, mert bár „reakciósnak” (soha nem volt párttag), de jó szakembernek tartották. • A történet, amelyet csak később, mástól hallottam vissza ügy szól, hogy a megyei pártbizottságon nagyon elégedetlenek voltak az egyetemmel. Akkor Prieszol - talán emlékszik a nevére - mondta, hogy jött egy fiatal professzor Sopronból, akiről az a hír járja, hogy ahol megfordult., felvirágoztatta az ipart. Tegyük meg ót rektornak. De nem párttag - nyögte be valaki, mire Prieszol káromkodni kezdett: nem az az érdekes, hanem az, hogy az egyetemből egyetem legyen. Azért ők sem voltak ostobák. (Persze a leváltásomat is a pártnak „köszönhetem”. Nem voltam hajlandó felvenni valakinek a valakijét. Nálam soha nem volt protekció.) Egyébiránt meg állandóan szidtak a pártós állami vezetők, hogy nincs jó kapcsolatom a várossal. Arra ugyanis soha nem voltam képes, hogy csak ügy bejárjak hozzájuk, s szónokoljak, diskurál- jak a jó kapcsolatról. A munkámmal törődtem. □ Többek között felvirágoztatta az egyetemet... • Sok űj épülettel gazdagodtunk, de nem ez a lényeg. Szellemében űjult meg az egyetem. Az volt az elvem, hogy nem a falak, hanem az emberek teszik egyetemmé az intézményt. Ezért tizenegy érig azon fáradoztam, hogy kerestem, kutattam az értelmes, okos embereket., és ide csábítottam őket. Most már nagyon sok akadémikus dolgozik itt... □ Kiváló előadónak tartják, hírlik, hogy soha nem olvasott katalógust, mégis mindig tele volt a terem. • Igen. Még olyanok is jöttek, akik nem hozzám tartoztak. Életem során nyolc-tízezerszer biztosan felléptem a katedrára, felszólaltam egyéb helyeken, de ilyen alkalmakkor soha nem vettem papírt a kezembe. Büszke nem vagyok rá, de elégedettséggel tölt el, hogy még rektor- ságom idején sem hagytam el soha egyetlen órát sem. Az oktatás mellett azonban egy tanár életében a tudományos munkásság a legfontosabb. Ennek elismeréséül kaptam az Államidíjat is. Az igazi elismerés azonban az volt számomra, amikor hetvenedik születésnapomon Dél-Afrikától Norvégiáig nagyon sok neves professzor eljött felköszönteni. Meg az a tudat, hogy a világ műegyetemein tanítanak a könyveimből. □ Minek köszönheti mindezt? • A sorsnak. A tehetséget a sorstól kapja az ember, rajta áll, hogy él vele vagy nem. No és az én drága feleségemnek, aki nem dolgozott, „csak” biztosította, hogy én dolgozhassak. Nélküle nem ment volna. □ Mivel telnek a napjai? • Reggelente kimegyek az egyetemre, a könyvtárba, délután meg otthon dolgozgatok. Szeretem a fizikai munkát, mindent meg tudok csinálni. Erről jut. eszembe életem egyik legnagyobb sikerélménye. Égy ízben, még rektor koromban a műhelyben bütyköltem valamit, a precíz és magara nagyon sokat adó műhelyfőnök meg figyelte minden mozdulatomat. Égy idő után megszólalt:,Azért a professzor űrből jó mesterember lehetett volna...” Miénk itt a tét Gorombolyi László / Érdekes ország ez a miénk. Nem tudom, megfigyelték-e saját környezetüket május kilencedikén-tizedikén, Én akármerre néztem, figyeltem, mindenütt találtam az eredményektől megriadtakat, káromkodókat, végleg lemondókat, csodákba n reménykedőket - de nemigen találkoztam ujjon- gókkal, győzelmet ünneplőkkel, egy új kor nyitányán boldogságtól sugárzókkal. Kivéve persze a nyertes oldalon álló hivatásos politikusokat, no meg a pártirodákban gyorsan megjelent elvtársakat - hogy Vitányi Iván szóhasználatával éljek. Miközben „odaszavazott” az ország úgy, hogy ma már legfeljebb meglepetés lehet, ha az MSZP nem kap abszolút többséget a parlamentben, Az igazi kérdés inkább úgy szól: lesz- e ennek az egyetlen pártnak kétharmados többsége a törvényhozásban ? Ki tudja, mi lehet ennek a félénkséggel vegyes szerénységnek az oka ? A titkos szavazásnak persze éppen az a lényege, hogy a döntés magánügy maradhasson, hogy ne kelljen nyíltan színt vallani, vállalva rosszízű megjegyzéseket, ilyen-olyan bélyegeket, netán retorziókat, egyéb kellemetlenségeket. No de ennyire-engedtessék meg ném i túlzás -, már- már társadalmi méretekben? Ez mégiscsak elgondolkodtató, politológusoknak, szociológusoknak alighanem hálás témát, adó jelenség lehet, Érdekes ország ez a miénk, itt, a huszadik század végéhez közeledve. Képzeljék csak el a soron következő március 15- ét, amikor is az államfő Horn Gyula szocialista miniszterelnök előterjesztése alapján nyújtja majd át a tiszti kereszteket. Vagy lehet, hogy akkorra rehabilitálja a parlament a munkaérdemrendeket? Honnan veszem, hogy Horn Gyula lesz a miniszterelnök? Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy ki lehet a titkos jelölt, de engem - szerencsére - nem köt pártfegyelem, megengedhetem magamnak atévedés kockázatát. Annál isinkább, mert Szekeres Imre alelnök minapi kijelentése után - a miniszterek között lehetnek szakemberek, de a miniszterelnöki tisztséget szerencsésebb pártpolitikusnak betöltenie-végleg leszámolhatunk azzal a - szerintem eleve illuzórikus - feltételezéssel, hogy ma jd visszahívják Németh Miklóst... Az MSZP persze nem csak Horn Gyulából áll - ismét Szekeres Imrére hivatkozva: több mint negyvene er tagja van a pártnak, lehet kiből választani -, de ezt a politikai szervezetet mégiscsak a lábadozó pártelnök fém jelzi legmarkánsabba n. A pártlistán ott van másodikként Nagy Sándor, harmadikként Békési László, talán még ők is szóba jöhetnének - de akkor túl hamar nyilvánvalóvá válhatna a gazdasági racionalitás és a szakszervezeti érdekek összeegyeztetheted - lensége. Márpedig itt most a legkevésbé sincs szükség kormánypárti belső konfliktusokra (ebben már van tapasztalatunk bőven), sokkal inkább arra, amit Horn Gyula mondott a napokban : rendbe kell tenni az országot. Amivel nyilvánvalóan egyetértünk valamennyien - miközben nyilvánvalóan sokféleképpen képzeljük el a rendet, a rendteremtést, s mindazt, ami ehhez a felelősségteljes tevékenységhez kapcsolódik. Érdekes ország ez a miénk. Sokan féltek attól, hogy nem élünk demokratikus jogainkkal-kiderült, alaptalanok voltak a félelmek. Olyannyira, hogy a Fidesznek jószerével ez az egyetlen felhívása ,jött be”: légy ott! Ott voltunk, szavaztunk -s ha „minden jól megy”, kíszavazzuk magunkat, a demokráciából. Hogyan irhatok le ilyet? Éppen most, amikor másodszor volt szabad választás ebben az (érdekes) országban? Azért mondom ezt, mert úgy gondolom, ez is az igazsághoz tartozik. A demokráciának kétségkívül egyik alapfeltétele a titkos szavazás, s az ott elért eredmények elfogadása. De a demokráciához az is kell, hogy működjenek azok az intézmények, amelyek éppen a demokrácia létét, megmaradását garantálják. Hosszan sorolható a lista, mi minden tartozik ide, de a legelső a törvényhozás demokratikus működése. Az ellenzéknek - különösen a formálódó, alakuló demokráciában -nemcsak figyelmeztető, de fékező ereje is van. Gondoljunk csak az úgynevezett kétharmados törvényekre, amelyek éppen azért lettek kétharmadosak, hogy csakis konszen zussal legyenek megváltoztathatók. Ha viszont egy pártnak kétharmados többsége van, akkor az egy formális demokrácia kereteiben megszavazhatja a saját alkotmányát, meghozhatja a maga médiatörvényét - hogy csak kettőt említsek a lehetséges veszélyforrások közül. Mert bizony, ezek súlyos veszélyforrások - teljesen fiiggetlenül attól, hogyan is hívják a túlsúlyos egypártot. Éppen az MSZP-ben vannak ma olyan személyiségek, akik még az MSZMP-s időkben megtapasztalhatták, miféle fából vaskarika a hatalmi önkorlátozás, a „saját magunk ellenzéke is mi vagyunk” talán jószándékú, de a gyakorlatban megvalósíthatatlan elmélete. Lehet persze, hogy mindez fikció, lehet,, hogy minden másképpen lesz. Mindenesetre nem árt elgondolkodni, a lehetőségeken, nem árt mérlegelni az esélyeket. Hiszen az igazi tét, itt nem Horn Gyula miniszterelnöksége, nem a pártok győzelme vagy veresége - az igazi tét az ország jövője. Ez a tét pedig a miénk, ezt Játsszuk meg” négyévenként, kilencven után most kilencvennégy májusában, s aztán majd megint, újra meg újra, ebben az érdekes országban. Hajlékok
