Észak-Magyarország, 1994. április (50. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-27 / 98. szám
8 ÉSZAK-Magyarország Kultúra 1994« [----------APROPÓ------------A semmi ágán... Gyarmati Béla A mester elment, a teremőrök ismernék - magamra hagynak. Egyedül a kiállításon. Ritka pillanatok. Az Isten bűnül ne vegye: viszály gok a tárlatok közönségétől. - Ugye ott lesztek a vasárnapi verniszázson szivem? És ott vannak. Vajon mit látnak? En -annak idején-nem voltam itt ennek ; a kiállításnak a megnyitóján; most várom, hogy megszólítsanak Feledy rajzai-a képpé lett József Attila-sorok. Mert, miként a művész ajánlásában olvasható: „Vers- , sorok -szavak - bűvöletében fogantak ezek a rajzok... önkényes képi asszociációk.” Vagyis nem illusztrációk! Feledy igazából nem is tud illusztrálni. Sokkal többet tud! Képes kiszabadítani ólombörtönéből a költő lelkét, s azt felmutatni. (Erre vállalkoznak a színművészek is, de csak a legjobbaknaksikerül.) „Oh boldog az, kinek van Istene...” De hát, hogyan boldog? Miként tudja azt kivetíteni, rászórni, rásugározni egy lapra? Vagy azt, hogy Istenpor vagyunk. Mi az emberábrázolás az Istenpor képi kifejezéséhez képest... Remélem senki nem várja, hogy az asszociációkat konkrét fogalmi formába öntsem. Ha magyaráznám az élményt, szertefoszlana a varázslat. A „semmi ágáról” kell befogni a mindenséget. A jó művész nem magyaráz, őt sem szabad magyarázni. Feledy Gyula bámulatos készségeit több tucat . szakíró méltatta már. Mikor mostani „feljegyzéseit” olvasom „a költészet varázslatos tartományaiból”nem a-számomra immár természetes - művészi kvalitásai ragadnak meg, hanem az ízlése és a tisztessége. Az a szent bensőség, amelyben két földi ember egyáltalán találkozhat. Hol vannak a tehetség határai? Talán nem is a tehetségdominál itt, hanem az erkölcs, a hit... Két ember, két költő, két magyar találkozását láttam a Deák téri kiállításon, a 23 lap előtt ámulva. Az ő hitük a földnek melegsége. Jön a Győri Balett Miskolc (ÉM) - Miskolc város ünnepén, május 11-én este a Győri Balett szerepel a Városi Sportközpontban. A társulat programja három fő részből áll, műsorukon Robert North - Sztravinszkij: Miniatűrök; Bombicz Barbara- Debussy - Dvorak - Schubert: Párkák; Bar- bay Ferenc - Sosztakovics: Tűzmadár és Robert North - Paco de Lucia: Entre dos Aguas című. szerepel. Jegyek elővételben a miskolci Ifjúsági és Szabadidő Házban válthatók. Jelenet a Tűzmadárból ÉM-reprók „Hazai” pályázat Szentistván (ÉM) - A Hazai termék, hazai munkahely alapítvány februárban pályázatot hirdetett az iskolák részére. A résztvevők feladata az volt, hogy gyűjtsék össze minél több hazai termék nevét. Négyszáz iskola yett részt a pályázaton, köztük a Szentistváni Általános Iskola, ahol a tanulók 180Ö magyar terméknévre „találtak rá”. így 16 másik csapat mellett ők is részt vehettek az elmúlt szombaton a Budapestem megrendezett döntőben, ahol a magyar ipar fejlődésével kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk. Olyannyira jók voltak a feleleteik, hogy végül övék lett az első díj, ami az iskolának százezer forintot jelent. • Barátok, amíg élünk címmel lemezbemutató-koncertet ad Korda György és Balázs Klári április 27-én, szerdán este 6 órától a Rónai Sándor Művelődési Központban (Miskolc, Mindszent tér 3.). Jegyek válthatók a szak- szervezeti székház előcsarnokában munkanapokon délután, 3-tól este 6 óráig. Képek misztikus realizmusa Köteles István: Szóljak angyaloknak vagy embereknek nyelvén. Mezőkövesd (ÉM - DK) - Szóljak bár angyaloknak vagy embereknek nyelvén is... címmel nyűt kiállítás Israel Velazquez és Köteles István alkotásaiból a mezőkövesdi művelődési házban. Mint a cím is utal rá, a képek témája nagyrészt bibliai ihletésű. De a címek mindenképpen. Ezt azért kell külön hangsúlyozni, mert míg Köteles István képei látványosan „vállalják” a témát, addig a kubai alkotó képei egészen más stílusban készültek, „akármiről is” szólhatnának, ha a címek nem terelnék a fantáziánkat. Bár alakjai már-már emberentúüak, aligöltözött csontvázszerű lények. Ecsetvonásai foltokká lesznek a vásznon. Nem úgy Köteles István képein, aki viszont precízen, kontúrosan festi meg, amit láttatni akar. Krtitiku- sok használták alkotásaira a „misztikus realizmus” jelzőt. Israel Velazquez Havannában született. A San Alejandro Akadémián tanult festészetet, rajzot, metszést, színházi tervezést és művészettörténetet. Színházi tervezőként több mint félszáz darabban vett részt díszlet, jelmez és világítási munkáival. Négy éve Budapesten dolgozik, ahol szintén több kiállításon szerepelt. Köteles István mezőkövesdi születésű, Takács Istvánhoz járt festészeti konzultációkra, majd az egri Tanárképző Főiskolán szerzett rajz- földrajz szakos diplomát. Jelenleg a Budapesti Kamaraszínház festó- műterem-vezetóje. Israel Velazquez: Poncius Pilátus közöttünk van A tárlatot Pap János földrajz-rajz szakos tanár nyitotta meg. Az ó véleménye szerint: „Felgyorsult világunkban az ember ingerküszöbe sokkal magasabb, mint bármely előző kor emberéé lehetett, a ma emberét nehéz ámulatra vagy csodálatra bírni, eltompult a médián keresztül naponta rázúduló információ- és élmányáradattól. De keveseknek időnként sikerül. Számomra ezen kevesek közé tartozik az itt kiállító két művész is.” (A kiállítás május 8-ig tekinthető meg.) Legelsők az alsósok között Miskolc (ÉM) - A Nagyváthy Általános Iskola az elmúlt hét végén rendezte meg az alsós diákok szaktárgyi versenyét, ahol a következő eredmények születtek. Versmondás: 1. osztály: I. Malik Attila (Kazincbarcika) II. Horváth Ádám (Sárospatak) Hl. Pongó Gergő (Sajó- senye); 2. osztály: I. Rúnán Erika (45. Sz. Ált. Isk. Miskolc) n. Horváth Ildikó (Füzérkomlós) ül. Orosz Tímea (Encs); 3. osztály: I. Gyarmati Judit (Sajóvámos) II. Fejes Nikoletta (22. Sz. Ált. Isk. Miskolc) ül. Galánfi Nóra (Vörösmarty Ált. Isk. Miskolc). 4. osztály: I. Dankó Panna (Szerencs) II. Korály Gabriella (Kazincbarcika) IH. Farkas Beáta (Fazekas Úti Ált. Isk. Miskolc). Prózamondás: 4. osztály: I. Csömör Péter (Kazincbarcika) II. Érsok Eszter (Bükkaranyos) III. Burkus Zsófia (12. Sz. Ált. Isk. Miskolc). Mesemondás: 1. osztály: I. Tóth Tamás (Tiszaújváros) II. Deák András (Fazekas Úti Ált. Isk. Miskolc) Hl. Papp Csenge (Szabó L. Ált. Isk. Miskolc). 2. osztály: I. Demeter Zita (Bársony J. Úti Ált. Isk. Miskolc) II. Nánási Diana (Abaújszántó) III. Béres Eszter (Könyves K Ált. Isk. Miskolc). 3. osztály: I. Boldizsár Mariéne (Kazincbarcika) II. Panyiczki Adrienn (Kazincbarcika) III. Kiss Orsolya (Megyaszó). Olvasás: 3. osztály: I. Csehi Zsuzsa (Encs, Petőfi Ált. Isk.) II. Vincze Dániel (Kazinczy F. Ált. Isk. Miskolc) III. Darai Krisztina (Bársony J. Úti Ált. Isk.). 4. osztály: I. Tóth Orsolya (Móra F. Ált. Isk. Miskolc); n. Leskó Mariann (22. Sz. Ált. Isk. Miskolc); III. Pálma Ilka (Ózd, Petőfi Ált. Isk.). Matematika: 2. osztály: I. Kocsis István (Fazekas Úti Ált. Isk. Miskolc) II. Pallai Szilvia (Szerencs) HL Tóth Dániel (Sátoraljaújhely). 3. osztály: I. Váradi Linda (Sajóvámos) II. Drahos Tamás (Tiszaújvá- ros) III. Vass Gábor (Kafíka M. Ált. Isk. Miskolc). 4. osztály: I. Szabó Adrienn (Fazekas Úti Ált. Isk. Miskolc); II. Zavarkó Gábor (13. Sz. Ált. Isk. Miskolc): III. Monyók Csaba (Vörösmarty Ált. Isk. Miskolc). Ősbemutató fesztiváli hangulatban Miskolc (ÉM - BG) - A Miskolci Szimfonikus Zenekar hétfő esti koncertje előtt pár- perccel a zenekar „szóvivője”, Hegedűs Gyula bejelentette a publikum azon rétegének, amely még nem értesült róla, hogy ez a hangverseny itt, a Nemzeti Színházban része a Narancs Fesztiválnak. Talán éppen ezért is indult ősbemutatóval, Reményi Attila Sinfonia concertante című művével a program. A szerző kompozíciója ismertetőjében nem titkolja el azon szándékát, hogy ebben a darabjában emléket igyekszik állítani az általa három legnagyobbként tisztelt zeneszerzőnek, Mozartnak, Bachnak és Bartóknak. A mű hallgatása közben viszont egyre erősebb lett a gyanú, hogy az emlékállítás inkább a szellemidézés felé hajlik. Az első tétel a keretet és néhány közjátékot, átvezetést leszámítva egy könnyed, klasszikus imitáció, ami tény és való, idézi Mozart korát, magát a zeneszerzőt azonban már kevésbé (ha az egy az egyben átvett idézeteket nem számítjuk). Ugyanez volt érvényes a mű egészére, kis túlzással még azt is ki lehet jelenteni, a Sinfo- nia concertanteban akkor történik valami, amikor a Mesterek „szó szerint” idéztetnek. Reményi Attila bebizonyítja, ismeri és érti a nagy elődöket, ezzel együtt túlságosan tiszteli őket ahhoz, hogy szabadabban bánjon az általuk egyszer már megkomponált motívumokkal, hiszen érezhetően „leesik” a darab akkor, amikor a szerző kísérleteket tesz az idézetek továbbgondolására. Ezzel együtt Reményi Attila Sinfonia con- certanteja viszonylag könnyen „emészthető” és hallgatható mű. Különösen érvényes ez a záró ron- dó-tételre, ahol sikerül megidéznie Bartók Béla könnyedebb, játékosabb arcát. A zenekar tagjaira az ősbemutató terhei után még az addiginál is embert próbálóbb feladat várt, hiszen Bartók Béla alakjának megidézése után a Mester 1938-ban komponált Hegedűversenye következett Szabadi Vilmos hegedűművész közreműködésével. Bartók Béla ebben a kompozíciójában is hű maradt saját maga által megfogalmazott alaptételéhez, a három tétel fölött végig ott lebeg a „tiszta forrás”, a magyar, a felvidéki és a székely folklór. Hol kirobbanó erővel, hol nosztalgikus fájdalommal, hol pedig tréfásan, idegen környezetbe helyezve. Szabadi Vilmos hálás tolmácsolónak bizonyul, játékával, gesztusaival azt is bemutatja a közönségnek, ami nincs benne a kottában, viszont feltétlenül szükséges ahhoz, hogy eszünkbe ne jusson idegenkedni Bartók zenéjétől, mondván, ezt csak a vájtfülűek érthetik. A Mester hisz abban, hogy előbújik belőlünk a minden új befogadására kész gyermek, aki még nem akar mindent mindenáron érteni, megelégszik az élmény újdonságával, mert valahol tudat alatt talán érzi, az élmény önmaga nem új, csak ő találkozik vele először. A zenekar végig „partiban” marad a szólistával, Kovács László karnagy finom, mégis határozott gesztusokkal dirigálja Szabadi Vilmos „alá” a zenészeket. A szólista a közönség tapsát meghálálva ráadásként Bartók utolsó művének, a hegedűszonátának a második tételét játssza el, majd miután a publikum még mindig nem engedi le a színpadról, egy Bach-darabbal segít a nézőknek abban, hogy áthangolódjanak a műsor második részére. Arra a második részre, amely a zenekar számára szinte egyet jelent a felüdüléssel. Berlioz Római karnevál nyitánya harsogó vidámságával, játékos évődésével pillanatok alatt elrepít a tizennyolcadik századi Rómába. A Mester kitűnő érzékkel elegyíti a tömegjeleneteket az epe- kedő szerelmes magányos könyörgésével. A fájdalmas, könyörgő dal „természetesen” meghallgatásra talál a karnevál hangulatának megfelelően, az egymásra talált ifjú szerelmesek boldogan vetik magukat az ünneplő forgatagba. A kicsit túl rózsaszín, de mindenképpen jóleső programzene után következett az est nagy meglepetése, Ottorino Respighi Róma fenyői című szimfonikus költeménye. Respighi egyszerűen hipnotizálja a közönséget, egy pisszenésnyi hang sem hallatszik a nézőtéren. A Mester úgy játszik velünk, ahogy kedve tartja. Élvisz egy játszótérre, ahol a gyerekek csúfolódnak egymással, körtáncot járnak, katonásdit játszanak. Mielőtt teljesen belefeledkeznénk a gyerekek játékába, hirtelen váltással egy katakombában találjuk magunkat, ahol a sejtelmes félhomályból baljós hangokat vélünk hallani, menekülnénk is, de kíváncsiak is vagyunk. Respighi megkönyörül rajtunk, egy dombon találjuk magunkat, ahol a holdas éjszakában egy csalogány dalol, végül a Via Appián csodáljuk meg a napfelkeltét. A szerző a kortalan komponisták kategóriájába tartozik, hiszen az első tétel alapján ugyanúgy lehetne a barokk, mint a romantika korába helyezni, a második tételben a gre- goriánum hangzásvilágát idézi döbbenetes erővel, csak a negyedik tételben „lepleződik” le, amikor az oboaszólamon Debussyt, a zenekarkezelésében pedig Ravelt idézi. Respighi tomboló sikert arat, amelyből jócskán jut a felszabadultan játszó zenészeknek és a megszokottól eltérően kicsit dinamikusabban vezénylő Kovács Lászlónak is. Április 27«, Szerda Szakmunkástanulók Miskolc (ÉM) - Az idén Gödöllőn és Székesfehérvárott rendezték meg a szakmunkásképző iskolák országos közismereti tantárgyi versenyét. Megyénkből a következő tanulók szerepeltek a legjobban. Irodalom: II. helyezett Krasznahor- kai László, Miskolc, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkás- képző Iskola és Szakközépiskola. Tanára: László Béláné. III. helyezett: Jenei Mária, Miskolc, Egészségügyi Szakiskola. Tanára: Miklós Imréné. Nyelvtan: XIV. helyezett: Lajkó Zsuzsanna, Miskolc, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkás- képző Iskola és Szakközépiskola. Tanára: Béres Mária. Fizika: III. helyezett: Katona József, Tiszaújváros, 106. Sz. Szakmunkásképző Intézet. Tanára: Szabó Mária. VI. helyezett: Balogh Csaba, Miskolc, Szemere Bertalan Gimnázium, Szakközépiskola és Szakmunkásképző. Tanára: Budai Zoltán. IX. helyezett: Rózsa Sándor, Miskolc, Mezőgazdasági és Élelmi- szeripari Szakmunkásképző Inté- zet. Tanára: Mihályfi Tibor. ______ O rigami-kiállítás Miskolc (ÉM) - A tavaszi szünetben óvónők és alsótagozatós nevelők részére szervezett origami alapképzést a mezőberényi Petőfi Sándor Művelődési Központ. A tanfolyamon, részt vett a miskolci 21. Számú Általános Iskola két tanítója is. így az ó segítségükkel készült el az Örigami az oktatásban című kiállítás, melyet hétköznapokon délután 2-től 5 óráig lehet megtekinteni, és a helyszínen bővebb felvilágosítást is kaphatnak az origami iránt érdeklődők. (21., Számú Általános Iskola, Miskolc, Árpád u. 12.) „Narancs” kínálat Miskolc, Encs (ÉM) - A Narancs Fesztivál keretében ma délután 3 órától, a fesztivál hivatalos megnyitóját követően, a Los Andinos együttes ad koncertet Miskolcon a Centrum előtt, szintén 3-tól nyílik meg a Béke mozi előtti téren á képzőművészek udvara, 5 órától a Budapest Ragtaime Band muzsikál a Centrum előtt. Este hattól a Mis- 8ÍonArt Galériában, a Balkon című képzőművészeti folyóirat főszerkesztőjével, Hajdú Istvánnal, Ficz Péter szerkesztővel, Ein Ferenc grafikussal és Rosta József fotóssal találkozhatnak az érdeklődők. Az abaúji Narancs Fesztivál keretében április 27-én, szerdán filmnap lesz Encsen, este 8 órától az Összeomlás című filmet vetítik. Holnap Miskolcon a Vian Clubban este 9 órától az Üllői Úti Fuck együttes ad konceretet. Az encsi művelődési házban április 28-án este 7 órától a Miskolci Nemzeti Színház művészei: Seres Ildikó és Dézsy Szabó Gábor előadásában - Regős Zsolt zongorakíséretével - népszerű operett- és musicalslágerek csendülnek fel. Los Andinos Fotó: ÉM-archív =RÖVIDEN —— ..= A Miskolci Nemzeti Színház közli, hogy a Hamlet, dán királyfi április 28-i előadása este hét óra helyett délután öt órakor kezdődik. A miskolci kilián-északi Kafíka Margit Általános Iskolában rajz tagozatos, mozgásmúvészeti és általános tantervű osztályokba várják az elsősöket. Beiratkozás április 28-án reggel 8-tól este 6 óráig és április 29-én reggel 8-tól délután 2 óráig. Magán általános iskola indul 1994 szeptemberében Miskolcon. A beiratkozás április 28-án és 29-én lesz az Ifjúsági Ház ÍI. emelet 12-es szobájában reggel 8-tól délután 4 óráig. Kérik a szülőket, hogy gyermekük személyi adatlapját, igazolványukat és az iskolaérettséget tanúsító igazolást vigyék magukkal. yc.