Észak-Magyarország, 1994. április (50. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-20 / 92. szám

s * Az Észak-Magyarország SZERDAI MELLÉKLETE 1994. Április 20. Medicina Orvoshiány Vietnamban Hanoi (MTI) - Vietnam orvoshi­ánnyal küzd. Jelenleg 28 ezer orvos praktizál a 72 millió lakosú ország­ban, ami tízezer lakosra számítva négy orvost jelent. A helyzet az el­következő években előreláthatólag tovább rosszabbodik, mivel takaré­kossági okokból a tavalyi ezeröt­százzal szemben az idén csak 960 hallgató iratkozhat be az orvosi egyetemekre Vietnamban. Hivata­los előrejelzések szerint 2000-re már csak 3 orvos jut minden tízezer lakosra, figyelembe véve, hogy a né­pesség évenkénti 2,2 százalékos nö­vekedésével kell számolni. Súlyos­bítja még a helyzetet, hogy a rosszul fizetett vietnami orvosok mind na­gyobb számban hagyják ott hivatá­sukat. Főleg az ország mintegy 500 kórházának orvosaira vonatkozik ez, akiknek havi fizetése, dollárra átszámítva, 14 és 23 dollár közt mo­zog. Nem késő a kullancsoltás Miskolc (ÉM) - Az első napsuga­rak előcsalják téli szálláshelyeikről a kullancsokat. Emberi, vagy állati vérre van szükség ahhoz, hogy a lárvából ivarérett állat fejlődjék ki. Elterjedt az a nézet, hogy a kullan­csok a fákon függve lesnek áldoza­taikra. Ez nem így van. A fűben és az alacsony bokrokon tanyáznak, tehát, ha az ember végigsúrol egy- egy ágat, vagy egy fücsomót, a kul­lancs szőrös lábai beleakadnak, az­tán észrevétlenül másznak a test­hajlatokba, ahol védve vannak és meleg van. Amint testünkön észre vesszük a kullancsot, azonnal el kell távolítani. Korábban azt aján­lották, hogy körömlakkot, olajat, vagy zsíros krémet kell rácsöppen- teni, ily módon elkábul. Ma már másként vélekednek. Nem célszerű ilyen „sokkhatásnak” kitenni, mert akkor azonnal leadja a szerveze­tünkbe a borreliosis kórokozóját. A csipesz a legjobb eszköz az eltávolí­tására. Egyenesen, elfordítás nélkül kell kihúzni a bőrünkből. A kullancsok olyan vírust is terjesz­tenek, amely agyvelőgyulladást okozhat. E betegség roppant veszé­lyes, sok esetben halálos. A legjobb védekezés az oltás. Az oltóanyag ma már minden gyógyszertárban re­ceptre kapható. A legszerencsésebb, ha az első részoltást még a hideg év­szakban kapja meg gyermek és fel­nőtt, amelyet egy hónap múlva egy második oltás követ, amely már egész jó védelmet nyújt. A harma­dik részoltást rendszerint egy év múlva adják be. Azonban még most sem késtünk el az első oltással, a kirándulóidényre védettséget szerezhetünk. Szomo­rú, hogy az oltóanyagot a gyógyszer­árak „rendezése” során kivették a támogatottak közül, így meglehető­sen drága, 1280 forintba keiül. Éhező országok Róma (MTI) - A világ 45 országá­ban nincs elegendő és megfelelő éle­lem az egészséges táplálkozáshoz, ezeknek az országoknak a kéthar­mada Afrikában van - állapítja meg az ENSZ Élelmezési és Mezőgazda- sági Szervezete, a FAO legutóbbi je­lentésében. A szervezet 14 ország­ban válságosnak minősíti a az élel­mezési gondokat. A legrosszabb a helyzet a Közép-afrikai Köztársa­ságban, Haitin és Afganisztánban. A FAO csaknem 100 harmadik vi­lágbeli országban végezte él a vizs­gálatot. Az államcsoporton belül a legjobb helyzetet Argentínában ta­pasztalták a szervezet szakértői, a második helyre Szíriát, a harma­dikra Iránt helyezték. A felmérés szerint a fejlődő országok lakói kö­zül mintegy 800 millió a krónikusan alultáplált. Szívőrző készülék Karcagról Szolnok (MTI) - A szívritmus za­varait érzékelő és jelző készüléket fejlesztett ki egy négytagú karcagi csoport. Az ötlettől a megvalósulá­sig öt év telt el, s a műszaki kivitele­zéshez többek között szükség volt a COCOM-lista tilalmának feloldásá­ra is. A készülék ötletemberei Fejes Lász­ló mentőtiszt, dr. Lückl Jenő mentő­orvos és Györfi István, illetve Szűcs János villamosmérnökök. Az alko­tók közül Fejes László az MTI tudó­sítójának elmondta: a szívőrző elké­szítésére az a gyakorlati tapasztalat sarkallta őket, hogy az infarktusos halálesetek többsége nem a kifeje­zett infarktus, hanem a tartós vér­ellátási rendellenesség okozta szív­ritmuszavar miatt következik be. A mindössze 14 dekagramm súlyú készülékkel éppen ezek a zavarok mutathatók ki idejekorán, még az érzékelhető panaszok észlelése előtt. Fejes László mindennapi munkájában már alkalmazza a pro­totípust, s több kritikus állapotban lévő beteg megmentésénél használ­ta sikerrel. A készüléknek nemcsak a súlya, ha­nem a mérete is kicsiny, és egy 9 voltos elemmel 3000 üzemóráig működőképes. Előállítására egy karcagi kft. vállal­kozott, s amennyiben a finanszíro­zási gondok megoldódnak, június­ban megkezdődik a sorozatgyártás. A készülék ára a leendő gyártóktól kapott információ szerint 10 ezer fo­rint alatt lesz. Honthy Hanna-díj Budapest (MTI) - Juhász Imre or­vostechnikai és gyógyászati segéd­eszközöket gyártó kisiparos kapta az idei Honthy Hanna-díjat az ízü­leti endoprotézis termékcsalád ma­gyarországi gyártásának és fejlesz­tésének kidolgozásáért. Az emlékju­talmat évente a gyógyítás, illetve a pedagógia egy-egy jeles képviselőjé­nek ítélik oda. A lézer növekvő alkalmazási területei Dr. Tóth László - Dr. Takács Ilona Az utóbbi időben számos írás látott napvilágot, mely egy új, igen érté­kes és sok területen használható gyógyító eljárást, a lézerkezelést népszerűsítette. A korábbi tájékoz­tatásoknak azonban volt egy alap­vető hiányossága: a lakosság és a kezelésre szoruló betegek részlete­sebb felvilágosítása, a lézerrel gyó­gyítható megbetegedések felsorolá­sa igen szűk teret kapott. A nem kellően részletes tájékoztatás sok embert megfoszt a gyorsabb gyó­gyulás lehetőségétől, vagy attól, hogy hagyományos kezelési eljárá­sokkal dacoló bajától néhány lézer­kezelés után megszabaduljon. A tá­jékozatlanság terméke azonban az a tévhit is, mely szerint a kezelés során esetleges káros mellékhatá­sok léphetnek fel. Erről szó sincs, hiszen a gyógyításban pontosan a szoftlézer három áldásos tulajdon­ságát használjuk ki: a gyulladás- csökkentő, fájdalomcsillapító és a sejtszaporoftást, hámosodást előse­gítő hatást. További garanciát je­lent az a tény, hogy a kezelési eljá­rást alkalmazó orvosok tevékenysé­ge oklevéllel dokumentált képzés­hez kötött. Az alkalmazott készülékek teljesít­ménye, lézerfénye nem azonos a kozmetológiában használatos ceru­za- és zseblézerekével. Alapvető szabály, hogy ez utóbbiak által ki­bocsátott lézersugár sem kerülhet a szembe, a szemet minden kezelés­nél védeni kell! A lakosság jelentős hányada küszködik a test különbö­ző részein rendszeresen jelentkező herpesszel. Kezdeti viszkető, feszü­lő stádiumában lézerrel eredménye­sen visszaszorítható. Az övsömör, s az utána esetenként visszamaradó makacs fájdalom szintén jól kezel­hető. Az éles határú, körülírt haj­hullás lézerstimulálást követően rö­vid idő alat megszűnik. A szájüreg fekélyei, fájdalmas aftái, az állka­pocsízület fájdalommal járó gyulla­dásai, a foghúzás vagy vésés során keletkező sebzés, az oly sok ember­nél előforduló, duzzanattal, vérzés­sel járó fogínygyulladás néhány ke­zeléssel meggyógyítható. De igen jól megszüntethető a leköszörült fogak kellemetlen érzékenysége, s lézer- hatásra felére csökken a szájsebé­szeti műtétek utáni sebgyógyulás ideje. A fül-orr-gégészeti betegségek közül a garat, a gége gyulladásai, bizonyos hangképzési zavarok, he­veny középfülgyulladások, fájdal­mas hallójárati gyulladások, orr- melléküreg-gyulladások, sipolyok eredményesen gyógyíthatók. Igen biztatóak az eredmények aller­giás orrhurutok kezdeti stádiumá­ban. A lakosság körében talán legis­mertebb felhasználási terület a rhe- umatológiai betegségek csoportja. A szoftlézer nyújtotta lehetőségek és kezelhető betegségcsoportok fel­sorolása e helyen természetesen nem lehet teljes. Az említett problé­mák jelentős részében előforduló fájdalom csökkentése, vagy meg­szüntetése szintén olyan tényező, amely viselőjének megkönnyebbü­lést hoz. E rövid tájékoztatás - re­ményeink szerint - olvasóink mel­lett talán az alapellátásban és egyéb szakterületen dolgozó, a lézer világában még nem kellően tájéko­zott orvoskollégáknak is hasznos in­formáció, s nyugodt lelkiismerettel bátoríthatják betegeiket ezen új, s minden bizonnyal nagy karrier előtt álló gyógyító eljárás igénybe­vételére. (Szerzőink cr miskolci Medifitt Gyógycentrum lézertherapeutái.) Az ANTSZ egészségvédelmi rovata Protetikai szakrendelés Dr. Lámfalusi Péter A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház mozgásszervi rehabilitációs osztályának ambulanciáján minden csütörtökön az amputáltak számá­ra tartunk szakrendelést. Ilyenkor mással nem is foglalkozunk. Ezen tevékenység csoportmunkát igé­nyel, melyet páratlan heteken a bu­dapesti Promobil Kft. lát el ortopéd műszerészi szakháttérrel, páros he­teken a Gyógyászati Segédeszköz Gyár 3. sz. miskolci fiókja vesz részt rendelésünkön. 1992-ben és ’93-ban a protézis-ellátás nagymértékben változott városunkban. Ez több do­logban megnyilvánul. Igyekszünk a ma korszerűnek felfogható korai protetizálást megvalósítani, mely­hez osztályunk pneumatikus segéd­eszközöket szerzett be, melyet köz­nyelven léglábnak neveznek. Ezzel az amputációt követően már a seb­gyógyulás szakában járatható a be­teg. Ennek természetesen feltétele az, hogy a különböző sebészeti osz­tályokon ezen megfelelő szemléletet ismeijék és elismeijék. így még a rokkantság tudatának kialakulása előtt megtanul járni a beteg. A seb­gyógyulást követően tanuló művég­tagot készítünk, mely korábban igen ritkán történt, csak úgyneve­zett „kalózláb” készítésére volt lehe­' tőség. Az jelenleg két hét alatt elké­szül, időnként még gyorsabban. Ez­zel már ugyanolyan technikával járhat az amputált, mint a végleges végtaggal. Az utóbbiak választéka is nagyban kibővült, valamennyi vi­lágszínvonalat jelentő művégtag- fajta elkészíthető rendelésünkön. Ezek elkészülési ideje körülbelül 4- 6 hét. Minden rászoruló betegnek biztosítani tudjuk az osztályos ellá­tást a megfelelő járástechnika elsa­játítása érdekében, lépcsőn járni is megtanulnak. Igen nagy gondot je­lent a hosszú éveken keresztül meg­gyökeresedett régi szemlélet meg­változtatása, mivel a betegek gyak­ran visszatérőek és sokszor nem is hiszik el, hogy a művégtagot a jelen­legi rövid idő alatt megkaphatják. Értetlenül kérdezik, hogy miért kell kétszer vagy háromszor próbára be­fáradniuk, hisz korábban kipostáz­ták végtagjukat. Talán a laikusnak sem kelll-észletesebben megmagya­rázni, milyen nehézségekkel járt, milyen problémákat okozott ez. El­látó csoportunk tanfolyamok, se­gédeszköz-bemutatók, tudományos kongresszusok látogatásával rend­szeresen továbbképzi magát. így a legkorszeiübb nyugati, náíunk még nem használt technológiákat is is­merjük. Ezek bevezetésre azonban csak megfelelő tb-támogatás esetén kerülhetnek. További minőségi lé­pést jelentene e betegcsoport ellátá­sában, amennyiben egy amputáci- ós-protetikai centrumot lehetne ki­alakítani a Budapesten, illetve Nyíregyházán működőhöz hasonló­an. Ennek persze jelentős anyagi és szervezési kihatása lenne, osztá­lyunk tudniillik műtővel nem ren­delkezik. Ezen anyagi ráfordítás azonban hosszú távon a megyénk­ben 10-12 helyen történő programo­zott amputációk centralizálásával megtérülne. Ilyen körülmények kö­zött a labilis pszichéjú beteg embe­rek ellátása minőségileg javulna. Bízunk abban, hogy az egészségügy, feltételeinek javulásával e - remél­jük, nem túl távoli - célunk is meg­valósulhat. Ez pedig fontos azért is, mert nem kevés betegről van szó, hetente 40-50 személy fordul meg rendelésünkön. Fontos azért is, mert sajnos az amputációk száma mind a sérülésekkel, mind az ér­rendszeri, illetve cukorbetegség gyakoribbá válásával folyamatosan növekszik. Pontos információk nem állnak rendelkezésre, de a növeke­dés évente mintegy 10-12 százalék­ra tehető. (Szerzőnk: a megyei kórház moz­gásszervei rehabilitációs osztályá­nak orvosa.) Kórház Diósgyőr szélén XXVI. Szunyogh László Tavaszodik. Tavasszal pezsdül az élet, ser­ken a sport, a friss levegő vetélkedésre ajz. Tavaszodik. Langy bükki szellő csikland- ja a Diósgyőri Kórház virágba borult fái­nak és udvaron sétáló betegeinek hónalját. Gyáraink gyéren pipálnak, így holmi szmogfelhők nem zavarják a napot, bekuk­kanthat a Belgyógyászat ablakain megci­rógatni a szenvedők orcáit. Régi tavaszo­kon a nap meghökkenve konstatálta, hogy a belgyógyászati épület lapos tetején egy pingpongasztal zöldült ki és a ráérő, benn­lakó, vagy éppen munka nélkül maradt ügyeletes orvosok ádáz asztalitenisz-csatá­kat vívnak. Egy kivirult zuhanyrózsa segí­tette a kipirult sportolók testi-lelki felüdü­lését, no meg a szabadnapos napozó nővé­rek, műtősnők látványa pezsdítette az ifjú- orvosok mozgástól virgonc vérét. Ma az if­jak videóznak, a hölgyek szoláriumba siet­nek. . Ta vasszal virágok emelték ki sárga fejecs­kéiket a kerekdombi fű közül, hogy élvez­zék a kórházi balkezes bombázók vérre (fo­gadások esetén bérre) menő teniszderbijét. Kórházunk teniszcsapata számos sikert ütött össze. Diósgyőr-szerte ismerték a mon­dást: ,A szülészek röptéitől ments meg Uram minket!”Hivatásos edzők foglalkoz­tak az utánpótlással és a kórház melletti kertes házakban feltűnően nőtt az egy főre eső teniszlabdák száma. Jómagam egy íz­ben kerültem be az akkor vírusfertőzéstől tizedelt híres teniszcsapatba és büszkén mondhatom egyedülálló eredményt értem el. Meccsünk a végeredményt már nem be­folyásolta, s erősen sötétedett, ellenfelem­mel döntetlenben egyeztünk meg, fél-fél pontot kasszírozva. Tavasszal a földeken fürge földművesek tüsténkednek és megindulnak a parasztok Nagy Dezső főorvos portáján is. Az ABC- levelezések című könyvben immár irodal­mi hírnévre is szert tett Kerti Sakk verse­nyei zajlanak, Tizen-egynéhány mindenre elszán t orvos vívja a körmérkőzéses tusát, magas pénzdíjakért. Példás szabály: dop­ping használata csak verseny után engedé­lyezett, viszont csúf dolog, hogy a legtöbb versenyző a feketéket nem kedveli. Tavasszal minden illatozik. Mint azon já­tékostársaim szája, akik a diósgyőri és Nowy Sacz-i orvosok futballvisszavágóján zászló- és ajándékcsere után nyakaim kezdték a lengyelek től kapott formás buté- liák tartalmát. Tolmácsuk kétségbe esve fu­tott a pályára, közölni: a palackban nem célzó-, hanem kölnivíz található. Tavasszal megszólalnak az erdő csivitelő madarai és zengeni kezdtek a diósgyőri tar­talékos orvosok karabélyai. A dörgést hall­va a madárkák riadtan hagyták abba a dürgést. A komoly foglalkozás után még kellemetlenebb környezeti és zajártalom tört rájuk. A menü ugyan is minden évben azonos volt: bődületes mennyiségű és za- matú babgulyás pincehideg serrel. Tavasszal indulnak fészek-tapasztani a fürge fecskék. Tavasszal indult a heccelő- dő, rémes-rímes levelezés a két kórházi fut- ballnagyha talom, a Szülészet és a Sebészet között. Tudvalevő, hogy a lyukra-játszás nagymesterei a szülészek voltak, míg a se­bészek a felvágásban jeleskedtek- A nézők örömére szaporán születtek a gólok, de a rangadókon, mint víg turisták rándultak ki a térdek, bokák és utánuk üde lila, tava­szi-kék színekben pompáztak a vádlik és a combok. Most a tavasztól független, újfajta vetél­kedődívik. Jönnek a betegek, kérjük a kár­tyákat, könyvelünk, minden tevékenysé­gért- pontokat kapunk. A pontok pénzt, a pénz életet jelent. Túlélést, nemcsak a kór­háznak, nemcsak az itt dolgozóknak, ha­nem sokszor az itt gyógyulóknak is. Igyek­szünk, Próbálurik hagyományainkhoz méltóan: sportszerűen vetélkedni. Hajrá, Diósgyőr! Szerkeszti: Lévay Györgyi

Next

/
Thumbnails
Contents