Észak-Magyarország, 1994. március (50. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-17 / 64. szám
SZABADIDŐ Az Észak-Magyarország CSÜTÖRTÖKI MELLÉKLETE 1994. Március 17.. Lakáskultúra Egyszerű szorító Budapest (MTI) - Kedves ajándék a kép. Legyen bár fotó vagy a kisiskolás első alkotása, esetleg „csak” egy kedves tájat ábrázoló prospektusból való. A kép persze csak keretezetten az „igazi”, s mert a keretez- tetés nem olcsó mulatság, célszerűbb azt felkasírozás után saját kezűleg keretezni, amihez ma már bő választékban kapható képkeret-léc. A mutatósán, gérbe vágva (gehr=német, átlós sarokillesztés) összeillesztett léceket a ragasztó megkötése idejére alaposan össze kell szorítani. Vonatkozik ez régi keretek felújítására is. Nagyon egyszerű szorító szerelhető össze egy megfelelő hosszúságú bőröndszíj- kól, övből, hevederből, derékszíjból és néhány darab 2-3 centiméter ma- gas 1,5-2 centiméter átmérőjű rövid fahengerből. Az utóbbiak levágha- tók egy elkopott seprő nyeléből is. Kell még négy, hasonló magasságú Lddom - idomacél, L-alakú sarok idomléc, műanyag L-léc - is. A sarokidomokat védőként a keret sarkaira illesztjük, aztán a sima felükére fektetett, „besarkozott” keret köré jó feszesen feltesszük a feszítődet. Rögzítése (a szíj becsatolása, a heveder megkötése) után a keretiének közepe tájára, a szíj meg a keret közé dugdossuk a kis fahengereket [L ábra). Végül a hengereket, kör- hen-sorban a keretsarkok felé tolo- Satjuk-kalapáljuk, amíg csak a hely engedi. (2. ábra). Ám akkorra már tökéletesen összeszorultak a képkeret sarkai. A pólyás kortól a kisdiákig... Barkácsolási kedv kell hozzá Budapest (MTI) - Ahol kisbabát vár a család, és a papa hobbija a fával való barkácsolás, érdemes a rajzon bemutatotthoz hasonló fiókos, polcos, felső tárolópolccal kombinált pólyázóasztalt készíteni. Érdemes annál is inkább, mert a gyermekbútorok drágák, fantáziátlanok, és nem is hosszú életűek. Egy házilag precízen és masszívan összeállított asztal még jó néhány évet kiszolgál a családban: ugyanis kinőve a babakorból, óvodás korban játék- és munkaasztalként, később, iskolás korban íróasztalként használható, s a felső polc is kitűnő rakodófelületet biztosít majd. Célszerű tehát a magasságát is eleve úgy tervezni, hogy az majdan a felsőbb iskolás testmagasságának is megfeleljen. Egy úgynevezett zongoralábú székkel minden időben beszabályozható lesz ideális, kellemes ülés. Az oldalt összeállította: Marczin Eszter Az írások Preisich Anikó Otthon a lakásban című könyvének felhasználásával készültek Jó tanácsok szobáról szobára A legkényelmesebb a háziasszony számára, ha a konyha és az étkező egy térben van Miskolc (ÉM) - A nap huszonnégy órájában mást és mást jelent a szó lakni. Jelenti az alvást ugyanúgy, mint a pihenést, a munkát, a vendégek fogadását. Mindezek helyszíne a lakas, pontosabban különböző helyiségei. Nem csupán az élettér egészének, de az egyes helyiségeknek is saját^atmoszférájuk van. A berendezés módja, a bútorok, a színek, a világítás, díszeink elhelyezése, tudatos szerénysége, egyszerűsége, vagy gőgös kivagyisága akaratlanul tükrözik használóinak személyiségét, mentalitását, jellemet. De fordítva is igaz. A közvetlen környezet visszahat az emberre, lehető- segeivel, a légkörrel amit kínál*, vagy a korlátokkal amiket megszab. Erezhetjük fojtogatónak, kényelmetlennek az otthoni légkört, vagy meghitt szigetnek, biztos pontnak, ahol lazíthatunk, zavartalanul saját kedvteléseink szerint élhetünk. A döntés rajtunk múlik, ehhez jelentenek segítséget a berendezés eszközei. Zsilip a külvilág és a lakóhelyiségek között Amikor belépünk egy lakásba, már az előszobában érezzük annak légkörét. Ne feledjük, az előszoba egyrészt fogadó, másrészt zsilip a külvilág és a lakóhelyiségek között. Kis méreténél fogva és pontosan körülhatárolt használati célja miatt egységes berendezést igényel. Hangoljuk össze az odakerülő használati tárgyakat, ne akarjunk többféle formájú, színű, anyagú bútort elhe- lyeziai. Törekedjünk az egyszerű megoldásokra. A faltól falig beépített szekrényben helyezhető el a legtöbb tárgy. A szekrény egyik részébe akasztható a lakásba erkezok kabátja, alul a cipők tárolhatók. Keskeny előszobáknál célszerű a falra szerelt előszobafogas, kalaptartóval esetleg alul cipőtartóval. Ez esetben jó, ha a fogasok szépen formáltak és illeszkednek a többi tárgyhoz. Ne feledkezzünk meg a gyerekekről sem! Gondoljunk arra, hogy számukra elérhető magasságban is legyen kabátakasztó, táskalerakó. Minden előszobának fontos tartozéka a tükör. Elhelyezésénél ügyeljünk a magasságra. Gondoljunk arra, hogy kicsik és nagyok számára egyformán használható legyen. Ahhoz, hogy gond nélkül megnézhessük magunkat munkába menet, legalább 50-60 centiméterrel a tükör előtt kell megállnunk. A teljes alakot láttató tükör felső éle a padlótól 180-200 centiméter magasságban, a szemmagasságú tükröké 175-180 centiméter magasságban legyen. Itt ülünk le pihenni A nappaliban van leggyakrabban együtt a család. Itt ülünk le munka után pihenni, újságot olvasni, beszélgetni. Elsőként az a kérdés vetődik fel, melyik szoba legyen a nappali. Magától értetődő — a többcélú használat miatt, és mert ez az a szoba ahol idegenek is megfordulnak - a lakás legnagyobb és legszebb szobáját rendezzük be nappalinak. Amikor a lakás azonos, vagy közel azonos méretű szobákból áll, akkor az előszobából való közvetlen megközelítési lehetőség, az erkéllyel, vagy kerttel való kapcsolat és a szoba kedvező tájolása (dél - délnyugat) is befolyásolja döntésünket. A nappali szobában a lakás összes többi szobájánál fontosabb az is, hogy legyen benne szabad tér, levegő. Váljanak el határozottan a nyugalmi és közlekedő területek. Legyen meg a szükséges távolság a tévénézéshez, a sztereó-hatás élvezéséhez. Amikor a hely kevés, ne azt a kérdést tegyük fel magunkban, hogy hová helyezzük el a nappaliban a szokásos bútorokat. Gondolkodjunk el azon, mi az ami a legfontosabb, mit lehetne esetleg elhagyni, A nappali a kikapcsolódás, pr henés nelye összevonni. Melyek azok a tennivalók, amelyeknek a lakásban másutt is helyet találhatunk. A telezsúfolás helyett törekedjünk arra, hogy a legfontosabb tevékenységek számára legyen megfelelő berendezés. Az étkezés helye A rendelkezésre álló hely megköti a lakás tulajdonosát abban, hogy szabadon választhassa meg az étkezés helyét. A kötöttségek ellenére érdemes szem előtt tartani a körülmények kialakításánál életmódunkat, igényeinket, szokásainkat. Ez hozzásegíthet ahhoz, hogy a lehetőségek és korlátok felismerésével megtaláljuk a számunkra legjobb megoldást. A konyhában kialakított étkezőhely előnye a közvetlen tálalási lehetőség. A régi polgári házakban külön szoba volt az ebédlő és manapság is egyre gyakoribb a különálló étkező. Ez lehet egy kis szoba, a konyhához, vagy a nappalihoz kapcsolódó fülke. De kialakíthatjuk a nappaliban is, ha életmódunk úgy diktálja, hogy közös étkezőhelyünk legyen. A kis lakásokban nem könnyű, de mégis mindig célszerű arra törekedni, hogy teljes értékű étkezőt alakítsunk ki, ahol a család rendszeresen és vendégeivel együtt kényelmesen elfér. Kezdetben az ^ egész világot jelenti A gyerekek életében, fejlődésében különösen nagy a szerepe a környezetnek, a lakásnak, a tárgyaknak. Ezek kezdetben az egész világot jelentik számukra, majd később a kiinduló pontot, ahová visszatérhetnek, ami biztonságérzetüket adja. Hogy megfelelő környezetet teremtsünk számukra, próbáljuk befedni magunkat a gyerek a helyzetebe, lelkivilágába, sőt szemmagassaga- ba Ne restelljünk négykezlabra ereszkedve végigmázni a lakáson ahhoz, hogy érzékeljük milyen jelentősége van egy szobasaroknak, küszöbnek, szőnyegnek. Ha az egész lakást úgy rendezzük be, hogy a gyerek szempontjaira is gondolunk, csak akkor fogja magaüjol érezni otthon. Mint mindenkinek, a gyereknek is fontos az a hely, ahova visszavonulhat, ahol azt csinál amit ő akar. Természetesen a különszoba az ideális, de ha erre nincs lehetőség akkor is módot kell talalm lega: lább egy szobarész gyerekkuckova alakítására. Leválasztható például egy szobasarok, szekrény, vagy polc térbeállításával. Nagy belmagassa- mí régi lakásokban galéria kialakításával is külön teret nyerhetünk a gyerek számára. A gyerekszoba használata a korral változik. A csecsemőnek elég egy szobasarok, később azonban a mozgásigény, majd a játékok, játszótársak miatt egyie több helyre van szükség. A kamaszkorú gyerek aztán újból szeret visszahúzódni és a nagyobb méreteknél fontosabbá válik a kulonszo- ba. Gyakran előfordul, hogy a szülők régi, kiselejtezett bútoraikat helyezik a gyerek szobájába. Tevedes azt gondolni, hogy ami számunkra már nem felel meg, az a gyerekszobába még jó lesz. Nyugodt, zavartalan pihenés A hálóhely otthonunk legszemélyesebb, legintimebb területe. Itt vagyunk igazán egyedül és itt lehetünk-a legközelebb egymáshoz, társunkhoz, szerelmünkhöz. A halo- hely kiválasztásának legfontosabb szempontjai: a lakas forgalommentes részébe kerüljön, fontos hogy a fürdőszoba közvetlenül, vagy masok zavarása nélkül elérhető legyen, ideális ha a háló kelet fele tájolt, így a reggeli napfényre ébredünk, napközben nem melegszik tel túlságosan és éjjel hűvösebb. Az egészséges alváshoz elengedhet® - len a közvetlen szellóztetési lehetőség. A hálószobában az alváshoz feltétlenül szükséges bútorokon kívül jó ha saját ruhaneműinket is e - tudjuk helyezni. Nők szamara kellemes, ha piperepolc, vagy pipere asztalka és tükör is van a hálószobában. Az öltözéshez, vetkozeshez pedig legyen legalább egy szék, vagy fotel. Szellemi munkát végzőknél - ha ehhez elegendő tér van gyakran a munkahely is a hálószobába kerül. A gyerekszoba berendezésénél éljük bele magunkat fiaink, lányaink lelkivilágába Fotók: Laczó József Régi bútor — új ruhában Budapest (MTI) - Régen is, ma is kedvelt lakberendezési tárgy a fonott bútor, csakhogy napjainkban igencsak felment az ára. Sok helyen azonban még fellelhetők padlásokon, pincékben hiányos állapotú karosszékek, asztalok, sőt olyan bambusznádból készült öreg hintaszék is, aminek ugyan az ülőrésze és háttámlája megrongálódott, de erős váza még épségben maradt. Kár lenne ezeket szemétre hányni, mert egy kis ötletességgel, fáradsággal és némi anyagi ráfordítással könnyen újjávarázsolhatjuk őket. Akármilyen garnitúra vagy csak egy-egy darab legyen is, amit felújítani kívánunk, csak az alapvázát hagyjuk meg, a többi fonatos részt szedjük le róla, s a vázat jól tisztítsuk meg. Majd a műanyagboltokban kapható színes pvc-huzal felhasználásával szőjük, illetve fonjuk be az eredeti állapotának megfelelően a kiválasztott bútort. A lényege ennek a munkának, hogy a huzalt igen erősen kell mindenhol kifeszíteni, mert ellenkező esetben meglazul, és leereszkednek a szálak. Ugyanezzel a módszerrel helyrehozhatók a vasvázas kerti bútorok is, ha a régi fonás megrongálódott volna. Ahol a környéken működik kosárfonó, érdemes megfontolni, hogy egy-egy szép régi, de kopott, károsodott darabot ne mesterrel hozassunk-e rendbe valamikori formájának megfelelően. Ha nem jelent tetemes költséget, még mindig megéri a ráfordítást egy-egy hangulatos, ritka darab. A színes anyagok is segítik a megújítást Elrejtett lakrészek Budapest (MTI) - Hogyan lehet a lakásban eltüntetni az irodát, a műhelyt, akár a hálóhelyet is? A megoldás: elrejijük egy szekrényben. A mennyezettől a padlóig érő ajtó mögött kap helyet a hálófülke. Az ágy fölött és mellett még rakodóhely is marad. A harmonikaszerú- en nyíló, sínen futó ajtót becsukva tökéletes lakó, nappali szoba alakítható ki. A házi varroda is remekül bezárható, munka végeztével nem kell a gépet elrakni. A polcokon kéznél vannak a varráshoz szükséges eszközök. Volt, nincs..., mint a mesében, eltűnik a műhely. Számítógép vagy egyéb gépek számára is lehet ily módon biztonságos, ideális helyet teremteni. Teakonyha, minikonyha ugyancsak kialakítható szekrényben. Ez esetben ajánlatos szagelszívót felszerelni. Az ajtó természetesen másfajta is lehet, befesthető fehérre, tapétázható — a szoba jellegének, az ízlésnek megfelelően. Ha ez a megoldás túl drága, függöny is megteszi, nehezebb anyagból. Redő- zötten dekoratív drapéria, a falbevonás emeli a szoba szépségét. A képek két változatot mutatnak be. Számos variáció lehetséges, csak egy kis ötletesség kell hozzá. Mi van a szekrény mögött?