Észak-Magyarország, 1994. március (50. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-15 / 62. szám
Március 15., Kedd TÖRTÉNELEM HSHraffiHHH Hajdú Imre Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc „legfényesebb napjának, március 15-ének idei ünnepén azért esett választásom Görgey Artúr életútjának kivonatolt bemutatására, mert egyrészt Miskolchoz, megyénk- hez többszöri - néha kényszerű- látogatásával, itt-tartózkodá- sával is kötődött, másrészt pedig a már idézett gondolatokkal- én legalábbis úgy érzem - egyet kell értenünk. Ideje felébrednünk. Görgey Artúr 1848—49-es honvédtábornok Görgey György földbirtokos megyei főadószedő, táblabíró és egy lőcsei kereskedő leánya, Perczián Vilma Erzsébet gyermekeként, 1818. január 30-án a Szepes vármegyei Toporczon látta meg a napvilágot. Életrajzi adatai szerint tanult a kézsmárki s eperjesi líceumban, majd 1832-ben a tullni császári, királyi utászkari iskolába vették fel. A száraz s tömör életrajzi adatok mögött, amelyek egy kezdődő katonai pályáról tudósítanak, sajátos sors, sok-sok vívódás, s kényszerűség húzódik meg. * Görgey Artúr mielőtt Tullnba ment volna, két esztendeig szeretett, nagybeteg anyját ápolta, emiatt a kézsmárki líceum látogatását is elhanyagolta. Ekkortájt apja egyre inkább elszegényedett. A család szorult anyagi helyzetét tapasztalva: a korához képest felnőtt módon gondolkodó Artúr úgy döntött, eltartása, iskoláztatása költségeitől mentesíti apját. Legyőzvén a katonai pálya iránti ellenszenvét, végül is bízván abban, hogy családján segít, vállalta a katonai pályát. Apjának 1832-ben erről így írt: „...ha Tullnban találkozik alkalom (ingyenhely t.i.) akkor katona akarok lenni; ...Mert katonának két okból megyek: először és mindenekelőtt a haza iránti szeretetből... másodszor a mathematikai és physicai ismeretek iránti szeretetből.” Tullnban - úgy hogy egyszer is hazautazhatott volna, s találkozhatott volna igen szeretett testvérével, Istvánnal - öt évig tanult, majd 1837-ben Bereg vármegye ajánlatára, mint hadnagy a magyar királyi nemesi testőrségbe nyert felvételt. Hazalátogatni csak 1840 júniusában tudott. Útja először a Miskolcon tanuló öccséhez, Istvánhoz vezetett. E találkozóról Görgey István később így emlékezett vissza: „Séta és kölcsönös kimeríthetetlen kérdések és feleletek közt gyorsan röpültek az órák. Fölmentünk az én kedves Avasomra, s onnan elragadtatással el-elnéztük a lábunknál végződő határtalan rónát, melybe távol egy másik előfok gyanánt a Tokaji hegy nyúlik be - és nem sejtette ekkor egyikünk sem, hogy rövid kilencz év múlva mi e várost, e rónát két-há- rom ízben is lóháton be fogjuk száguldani, mindketten karddal kezünkben, ő legelői, én a nyomóban...” Görgey Artúr 1845. július 23-án otthagyta a katonaságot , s a prágai egyetemen régi kedven tantárgyát, a vegyészetet tanulta, amit az időközben elhunyt édesapja igencsak ellenzett. Prágában megnősült, majd onnan Topomra tért haza. 1848 tavaszán Pestre ment, ahol vegytani tanári állást szándékozott megpályázni. * Ám az események másképp alakultak. A forradalom vihara magával ragadta Görgey Artúrt is. Június 13-án századosi ranggal az 5. honvédzászlóaljba lépett. Augusztus 27-én őrnaggyá és a Tiszáninneni kerületi önkéntes mozgó nemzetőrség szervező parancsnokává neveztetett ki. Jellasics betörésekor Görgey gróf Batthyány Lajos miniszter- elnök megbízásából mint hadparancsnok - korlátlan meghatalmazásával — a Csepel-szige- tére rendeltetett. Ott az általa felállított hadi törvényszék hajtotta végre Zichy Ödön kivégzését. Ez a tett vonta a figyelmet Görgeyre, az ez alkalommal tanúsított szilárdságával hívta fel magára Kossuth figyelmét. Részt vett Perczel Mór alatt azon sikerdús hadjáratban, mely Róth és Philippovits hadtestének elfogásával végződött Ozoránál. Ennek az akciónak egyik vezérlő szelleme Görgey volt. Október 9-én ezredessé nevezték ki. Sőt a schweháti vereség után Görgeyt bízzák meg fő- vezérséggel. Miközben Win- dischgratz herceg serege az országba nyomult, Görgey a még gyakorlatlan seregével kényszerűségből folytonosan visszavonul. E miatt már ekkor voltak összeütközései Kossuthtal, a kormánnyal. A móri szerencsétlen ütközet után a fővárost is fel kellett adni. A sereg egy részével Görgey a bányavárosokba sietett. Vácon adta ki azt a prok- lamációt, melyben nyíltan ki-' mondó, hogy ő V. Ferdinánd király őfelségéért, és a márciusi nyereményekért harcol. * A nevezetes felsőmagyarországi téli visszavonulás Görgey vezéri tehetségének egyik fényes bizonyítványa. Közte és a kormány között azonban a feszültség továbbra is fennmaradt. A feszültség méginkább növekedett, amikor 1849 februárban Dem- binszkyt nevezték ki fővezérnek, s Görgeynek addig önálló hadserege mint 16. hadosztály a lengyel főparancsnok alá helyeztetett. Klapka György visszaemlékezéseiben olvasható: .Mindjárt, amint Dembinszky és Görgey legelőször találkoztak személyesen Miskolcon, a két vezér között oly kínos szóváltásra került a dolog, mely jövendő viszonyukra semmi jót sem ígért.” A kápolnai ütközet (február 26- 28.) alkalmával Dembinszky, mivel a helyi viszonylatokat nem ismerte, súlyos stratégiai és taktikai hibákat követett el, ezzel még inkább magára vonta Görgey haragját. Kápolna után a honvédseregek Mezőkövesdre és környékére vonultak vissza. A honvédcsapatokat a Kmety - hadosztály fedezte. Ók február 28-án a délelőtti órákban indultak el Makiár térségéből Mezőkövesd irányába. Már félúton jártak Szihalom és Mezőkövesd között, és az Ostoros-patakon keltek át (a mai Zsóry fürdőnél), amikor egy kisebb ellenséges csapat lepte meg őket. Deym tábornok ugyanis hét lovas századdal és kilenc ágyúval a honvédsereg üldözésére indult. Gablenz őrnagy alkalmasnak találta a pillanatot, hogy az átkeléssel bpjlódó utóvédet megtámadja. A helyzet azonban korántsem volt olyan veszélyes, amint ez az első pillanatban látszott. A magyar tüzérség azonnal viszonozta az ellenség tüzelését, a megzavart Kmety-hadosztály segítségére pedig a közben lóra pattant Miklós-huszárok siettek. A Miklós-huszárok derekasan verekedtek, és lendületes rohamukkal rövid idő alatt Szihalo- mig kergették vissza a menekülő vérteseket. Ennek az ütközetnek a során történt Udvamoky Géza százados sajnálatos kivégzése, amelyről különböző történetek keltek szárnyra. Az illuminált állapotban lévő Udvamoky a csata során ellenszegült a felsőbb utasításnak, s ez okozta a vesztét. Klapka írja: „Udvarnokyt el kellett volna fogni. Ő egy pohárral tán többet ivott, mint amennyit különben szokása volt, ellene állt az őrségnek, Görgey odajött, s anélkül, hogy csak meg is kérdezte volna, hogy kicsoda és mit követett el, irgalmatlanul levágatta!!! Máriássy a legnagyobb mértékben el volt keseredve Görgey ellen, s én csak osztozni tudtam érzelmeiben.” * Néhány nappal a mezőkövesdi események után, március 3-án este - Görgey miután bevonult Tiszafüredre, megtartották a magasabb beosztású tisztek gyűlését, amelyen Szemere Bertalan kormánybiztos elnökölt, s amelynek tagjai Dembinszky fő- parancsnok ellen bizalmatlan- sági indítvánnyal éltek. Szemerét felkérték, Dem- binszkyt vegye rá, hogy magát haditanáccsal vegye körül, s intézkedéseit a hadtestparancsnokkal beszéde meg. Szemere igyekezett a kedélyeket lecsillapítani, ám Dembinszky hallani sem akart semmiféle haditanácsról. így - ahogy azt Klapka írta: - „... következett be az a tény, mely sajnálatos ugyan, de amely elől tovább nem lehet kitérni: a sereg fölmondta az engedelmességet az idegen főparancsnoknak. Szemere nem mulasztotta el az ellenszegülés e súlyos tényét Debrecenbe hírül adni, s Kossuthot és Mészárost kérni, hogy rögtön Tiszafüredre jöjjenek, hogy a seregben a megzavart rendet újra helyreállítsák.” * Az eset után Mészáros, a hadügyminiszter Görgeyt az I., a II. és a VII. hadtest főparancsnokává nevezte ki, míg Kossuth Vetter (von Doggenfeld) Antal altábornagyot bízta meg a főve- zérséggel. Am Vetter megbetegedett, így a fővezéri hatalom ismét Görgey kezében maradt. Ennél a pontnál szólnunk kell Kossuth és Görgey viszonyáról. Erről sokan és sokfélét írtak. Ebben a kérdésben Klapka György véleményét idézem: „Midőn Kossuth 1848 őszén Görgeyt a felső-dunai hadsereg főparancsnokságával megbízta, iránta való fóltétlen bizalomnak félreismerhetetlen jelét adta. Görgey ezt ismeretes váci prok- lamációjával viszonozta, ami tulajdonképpen semmi egyéb nem volt, mint bizalmatlansági szavazat az ország polgári kormái- nya iránt. Ö később mentegetőzött, és azt mondta, hogy csak a legvégső szükség kényszerítette erre a lépésre, mert különben aligha tudta volna a korábbi osztrák tiszteket a magyar ügyhöz bilincselni... Ha azonban itt Görgey durva hibába esett, úgy Kossuth a maga részéről nem kevésbé káros hibát követett el akkor, midőn Görgeyt a bányavárosokon keresztül szerencsésen végrehajtott visszavonulása után, ahelyett, hogy a történteket elfedte és ennek érdemeit elismerte volna, őt a seregvezérléstól felfüggesztette, osztályparancsnokká degradálta, s ilyen minőségben Dembinszky főparancsnoksága alá helyezte. Kossuth ugyan mindent elkövetett, hogy barátságos közeledésével és szívességgel, mellyel kezét Görgeynek engesztelésre nyújtotta, a fennálló egyenetlenségeket kiegyenesítse; - de a megtörténtet nem lehetett már meg nem történtté tenni; a? ütött sebet nem lehetett többé teljesen behegeszteni.” * Erdély tökéletes meghódítása, a Bánátból és Bácskából érkező győzelmi hírek, az isaszegi diadal után Kossuth indíttatva látta magát, hogy a végrehajtó hatalomnak, amennyiben lehetséges szilárdabb alakot adjon. Eddig két út állott nyitva előtte - vagy Magyarországnak függetlenné nyilvánítása és Ausztriától való teljes elszakítása; vagy pedig ideiglenes kormány választása, élén egy kormányzóval, mint államfővel, míg újból utat és módot találnának a dinasztiával való kiegyezésre. Kossuth az előbbire határozta el magát. Ezáltal a szakadás közte és Görgey között teljessé vált. Mindezek után térjünk vissza az eseményekhez. 1849 tavaszán járunk. Következett a dicsőséges tavaszi hadjárat: győzelem Hatvannál április 2-án, Tápióbicskénél április 4-én, Isa- szegnél április 6-án, Vácnál április 10-én, Nagy-Sarlónál április 19-én. Komárom felmentésére április 26-án kerül sor. A sikerek Kossuthot is kibékítik Görgeyvel. A győzelmek sorát megszakítva, a kormány rendeletére (egyetért vele Görgey is) Buda ostromát kezdték el a honvédseregek. Tizenkét véres nap után, május 21-én Buda vára is felszabadul. Kossuth másnap Görgeyt altábomaggyá nevezte ki, aki a katonai érdemrend nagykeresztjét is megkapta. Görgey látszólag elismerte az április 14-i függetlenségi nyilatkozatot, de kezdettől fogva kétségei voltak az ügy kimenetelét, sikerét illetően. Az események alakulása kétségeit látszottak igazolni. Május első napjaiban minden osztrák lap közzétette az alábbi hivatalos közleményt: „A magyarországi fölkelés néhány hónap alatt akkora kiterjedést nyert, s jelenlegi fázisában annyira magán viseli az európai forradalmi pórt minden jellegét, hogy valamennyi államnak közös érdeke, miszerint a császári kormányt támogassa a küzdelemben, melyet Magyar- országon a társadalmi rend teljes fölborulása ellen folytat. Ezen fontos okból őfelsége, a császár kormánya indíttatva érezte magát őfelségének, az oroszok cárjának fegyveres segítségét igénybe venni, amit a cár azonnal, és pedig tetemes mértékben fölajánlott és biztosított.” Valóban, az orosz csapatok gyülekezése a galíciai határon és a Duna-fejedelemségekben megkezdődött. Ez időtájt az ossz magyar haderő papíron 400 ágyút és 135 ezer embert számlált. Ezzel szemben az osztrák-orosz közös haderők létszáma meghaladta a 300 ezret. „A Béccsel való összeköttetés és egyezkedés már nem volt lehetséges” - úja Klapka. Június derekára Haynau táborszernagy, az új osztrák főparancsnok Sopron és Lipótvár közt vonultatta fel 83 ezer főre Görgey „Emlékezel-e még, öcsém, azon mondásomra, hogy nekem -bármerre dőljön el hazánk sorsa -mártírszerep fog jutni? Jutott is, de ennyire kínteljesnek nem véltem volna.-Akasztófát, golyót vagy örökös börtönt vártam —rövid szenvedések után végső nyugalmat De jelen állapotom százszorta rosszabb mindezeknél! Kitéve minden buta vadállat szamárrúgásainak,... és, mi a legfájóbb, tapasztalni azt mint kárhoztatnak engem éppen azok, akikért számtalanszor kockáztattam életemet" Görgey Artúr írta ezeket a sorokat 1849 karácsony szent estéjén öccsének, a hajdani miskolci diáknak, Görgey Istvánnak. Annak a Görgey Artúrnak a megkeseredett sorai ezek, akire oly sokszor, oly sokan, s oly felületes ismeretekkel rásütötték az eretnek, az áruló jelzőt Kossuth és Görgey. Mint a jót és a gonoszt a tüzet és a vizet a fényt és az árnyékot nevüket így egymással szemben állítva emlegették tanították Pedig hát! Pé- terfy Jenő már 1885-ben a következő rendkívüli figyelmet érdemlő gondolatokat írta: M forradalom sorsát elsősorban személyes indokokra visszavezetnit kicsinyes dolog. Különösen a Kossuth és Görgey közti antagonizmus történetét is újra vizsgálat alá kell venni Ki kell pusztítanunk innen is a mitológiát A közhitben az igazságnak eddig az az egyetlen akadálya, hogy még mindig azt hiszik Kossuth annálfényesebb, minél sötétebb Görgey... Ha azonban így ugrálunk a végletek közt, nyakát szegjük a nyugodt ítéletnek Benn vagyunk a dogmában. Ettől kell mindenekelőtt szabadulnunk. ” ÉM-ünnep III ki iU I * .«v egészített birodalmi seregét. A június 16-i zsigárdi és a június 21-i peredi ütközetek az osztrákoknak hoztak diadalt. E helyzetben Kossuth azt javasolta, hogy nyugatról a fősereg, északról az oroszok elől hátráló csapatok a Duna-Tisza közére visszahúzódva, az oroszokra mérjenek együttes csapást, addig pedig a Komáromban hagyott erők késleltessék az osztrákok előrenyomulását. A június 29-i haditanács a koncentráció helyéül a Maros vonalát jelölte meg. Másnap azonban megérkezett Görgey üzenete: délkeletnek nem tud elvonulni, mert a Duna jobb partja Haynau birtokában van, tehát nem hagyja el Komáromot. Egyúttal tanácsolta, hogy minden magyar erőt Komáromhoz koncentrálva, a főcsapást az osztrákok ellen irányítsák. * Valójában a Duna bal partján szabad volt az út! Görgey Komáromban akart maradni, hogy kéznél legyen, ha az osztrákok alkura szánják el magukat. E parancsszegés miatt június 2- án a kormány leváltotta Görgeyt, mire tisztikara lemondással készült tiltakozni a határozat ellen. Kossuthék meghátráltak: névleg Mészáros lett a fővezér, de a seregvezérlet Görgey kezein maradt. A magyar seregnek július 11-i csatavesztése után Görgey belátta, hogy hasztalan várakozik osztrák békeajánlatra. Két hadtestet Klapka alatt Komáromban hagyva, három hadtestével július 12-én elindult a bal parton Vác irányába, sokkal rosz- szabb feltételek közt, mint másfél hete tehette volna. Vácott már cári előhad állomásozott, ezért Losoncz-Rimaszombat -Tokaj útvonalon kísérelte meg az átkelést a Tiszántúlra. * Ettől kezdve gyorsan és drámaian peregtek az események. Görgey Klapkához írott levele 1849 augusztusában a kilátástalanná vált helyzetet szemlélteti: „Kedves barátom Klapka! Dembinszky Szöregnél leveretett; Bem Marosvásárhelynél szétrobbanta tott. Utóbbi Temesvárra sietett, melynek falai alól Dembinszky visszavonult. Bem a temesvári csatában néhány órára helyreállította a küzdelmet, de azután oly mérvben visszaveretett, hogy ötvenezer emberből - Kossuth számítása szerint - csak 6 ezren maradtak együtt. A többiek mind szétugrasztottak, amint ezt nekem Vécsey jelenti. Eközben az osztrák Temesvár és Arad között mind előbbre nyomult! A hadügyminisztérium azt a parancsot adta Dembinszkynek, hogy amint természetes, a barátságos Arad és ne az ellenséges Temesvár felé vonuljon. Dembinszky azonban ezen parancs ellenére cselekedett. Miért - nem tudom; de nagyon sok adatom van, amiből gyaníthatom, hogy ez irántam való féltékenységből történt így. Mindennek következménye az lón, hogy én azzal, amit Komáromból magammal hoztam - leszámítva abból a Vác-, Rétság-, Görömböly-, Zsolca-, Gesztely- és Debrecennél szenvedett jelentékeny veszteségeket - egyedül állottam, délről az osztrákok, északról az oroszok főereje által fenyegetve. Volt ugyan még egy visszavonulási út számomra, Aradról Rad- nán át Erdélybe. De a hazámra való tekintet - melynek mindenáron békét akartam szerezni - arra indíttatott, hogy a fegyvereket tegyem le. Előbb azonban felszólítottam az ideiglenes kormányt annak belátására, hogy többé úgy sem segíthet a hazán, sőt azt még mélyebben dönti a szerencsétlenségbe, tehát mondjon le. Ezt meg is tette, és minden polgári és katonai hatalmat az én kezeimre helyezett, mire én, minthogy az idő sürgetett, az a gyors, de mindazonáltal jól megfontolt határozatot hoztam magamban, hogy őfelsége, az orosz cár serege előtt a fegyvert feltétlenül letegyük. Legvitézebb és derekabb csapataink beleegyezésüket adták ebbe. Arad környékéről valameny- nyi hadosztály önként csatlakozott hozzánk, Arad vára is Dam- janichcsal élén, kijelenté, hogy hasonlólag akar cselekedni!... Fontold meg, mit tehetsz, és mit kelljen tenned!” Görgey Artúr * A függetlenség a világosi fegyverletétellel tehát odaveszett; március vívmányainak nagy részéről időlegesen megfosztotta az ország népét a reakció. De hogy évtizedek múltán azok egy része visszanyerhető legyen, ahhoz kellett e másfél éves erőfeszítés, amely alatt Magyarország tartotta legtovább magasra az egyetemes haladás zászlaját. Sőt a legfontosabbat elérte az emberiség jobbik felének csodálatát kiváltó küzdelem: a diadalmas ellenforradalomnak a polgári fejlődés útját teljesen eltorlaszolni nem volt bátorsága. Ami Görgey Artúr további sorsát illeti... előbb az orosz cártól, majd az osztrák császártól kegyelmet nyert, pontosabban nem végezték ki, hanem internálták. 1849-1867 között Klagenfurtban élt. Ott írta önvédelmére emlékiratait. Az alkotmánynak 1867-ben történt helyreállításával hazatért, s visszavonultan Visegrádon élt öccse házában. 1916. május 21- én hunyt el Budapesten. Pontos helyét, szerepét a történelemben máig nem rendezte megnyugtatóan a történelemtudomány. Heves indulatokkal szólnak napjainkban is mellette éppúgy, mint ellene. Ezek is bizonyítják, hogy vele kapcsolatban egy dolog lehetetlen: tudomást nem venni róla.
