Észak-Magyarország, 1994. január (50. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-14 / 11. szám
1994» Tanuár 14», PÉNTEK Megyei Körkép ÉSZAK-Magyarország 5 A doni áttörés 51. évfordulóján Miskolc (ÉM) - A Doni Bajtársi Szövetség január 16-án délelőtt fél 11-kor a miskolci Minorita templomban kegyeleti szentmisén emlékezik meg a II. világháborúban hősi halált halt bajtársairól. A szentmise után a résztvevők együtt vonulnak a hősi halottak emlékére felállított kopjafához. Emlékeznek a Don melletti harcokra, a hősi ellenállásra, veszteségeikre. A szervezők kérik a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi Szövetség minden tagját, családjukat, az együttérzőket, hogy a szentmise után csatlakozzanak a zászlójuk alatt felvonulókhoz minél nagyobb számban. Csöndes piac, olcsóbb árak Miskolc (ÉM - GyK) - Még mindig nagy a pangás a januári piacon, a délelőtti szeles időben alig lézengett néhány vásárló a Búza téren. A Vásárcsarnokban is csak néhány pultnál volt forgalom, sok árus ki sem nyitotta a boltot. Pedig érdemes kimenni a szabadtéri piacra, hiszen általában szebb és frissebb a kínálat, mint a boltokban. S ami szmtén nem elhanyagolandó: a korábbi hetekhez viszonyítva mintha csökkentek volna valamelyest az árak. A választék is bőséges, hiszen-ha kis mennyiségben is - van sóska, zöldhagyma, láttunk csemegeszőlőt és több standon kínálták a fekete retket, valamint a fejes salátát. A hétvégére vásárolhatunk gombát, hiszen a csiperkét 120, a pereszkét 70, a szegfúgomba kilóját 150 forintért mérik. Valamivel olcsóbb lett a burgonya, 18-22 forint között mozog az ára. A vöröshagymát 30-40, a fokhagymát továbbra is 130-160 forintért láttuk. Sokan vásárolják a póréhagymát, most 16-20 forintért kapható. A levesbe való zöldségek közül a sárgarépa kilója 35, a petrezselyemgyökéré valamivel drágább, 40-50 forint. A karalábét 30, a karfiolt 40, a kelkáposztát 20-25 forintért adják az árusok. Az egyre népszerűbb déli gyümölcsök közül a banán most 65-70, a mandarin továbbra is 90-100, a narancs kilója 80-90 forint. Van, aki nem sajnálja a 15 forintot sem a kivi darabjáért, de tegnap többen vittek haza a szép és aránylag olcsó jonatán és star- kíng almából, hiszen mindkettő kilója csak 20-30 forint között mozgott. Szép és aránylag olcsó az alma Fotó: Farkas Maya Zúgolódnak a mozgássérültek Miskolc (EM - Nyl) - Zúgolódnak a társadalom testifogyatékosainak sokaságához tartozó egyik tábor tagjai, a mozgássérültek. Sok vonatkozásban igazságtalannak, alkotmányos jogaikat sértőnek, a korábbinál sokkalta rosszabbnak tartják a január 1-én hatályba lépett 179/1993(XI!.20.) sz., „A mozgáskorlátozott személyek közlekedési támogatásának rendeletével" foglalkozó Kormányrendeletet. A húszezernyi borsodi érintett legfőbb gondjait érdekképviseleti szervezetük, a Mozgássérültek B.-A.-Z. Megyei Egyesülete elnöke, László Vilmos foglalta össze. □ Miért rossz ez a kormányrendelet Önök szerint? 9 Számunkra már 1991-ben kedveződen döntés született, amikor elvették a segédeszközként használt Hycomat Trabanttal közlekedőktől az évi 420 liter üzemanyagtámogatást. Egy adott alkalommal már akkor jeleztem a szaktárca felé, hogy ez nem vezet jóra, hiszen a cserében adott közlekedési támogatás megközelítőleg sem ugyanannyi. Az illetékes miniszter akkor az idősek szociális támogatósának szükségességére hivatkozott. Nos, az új kormányrendelet most mindkét rétegtől szinte mindent elvett, minket számos vonatkozásban megaláztatással járó helyzetbe is hoz. □ Például milyen helyzetbe? 9 Ha valakinek korábban amputálták a lábát, most harmadszor is újra kell igazoltatnia, hogy ez így igaz. Vajon mitől nőtt volna ki időközben a szerencsétleneknek a lába?! Ez nagyon sok utánjárást követel. Ismét el kellett menni a háziorvoshoz, új nyomtatványokat kellett bevezetni, Rengetegen csak mentővel közlekedhetnek, hát mennyi kidobott pénz ez országosan?! A háziorvosokat is leterheli ez a szinte felesleges munka, de még a helyi ön- kormányzatokat is. Csak Miskolcon 5 ezer mozgássérültnek kellett kipostázni az új nyomtatványokat, amelyek nélkül nem igényelhető a közlekedési támogatás. Viszont el kell menni a Petőfi utca 39-be, a II. emeletre... Az időpontot sem jól választották meg a kormányrendelet érvénybe léptetéséhez, hiszen a mozgássérültek leginkább ezekben a téli hónapokban akadályoztatot- tak a mozgásban, közlekedésben. □ Talán térjünk vissza a rendelet egyik, önök által legvitatottabb részéhez, az anyagi támogatáshoz... 9 Emiatt azután jogosan lehetünk elkeseredettek. Kezdem azzal, hogy megszüntették a 0-3 év közöttiek Mintha hátat fordítottak volna a mozgáskorlátozottak érdekeinek Fotó: Fojtán László közlekedési támogatását. Ezeket a magyar állampolgárokat egyszerűen kizárták a támogatás igénybevételéből. Szerintünk ez alkotmányos jogokat sértő rendelkezés. Folytatom: 3-18 év között az évi 12 ezer forintról 6000 forintra csökkentették a közlekedési támogatást. A 18-60 év közöttiek számára megmaradt ugyan a 12 ezer forint, csakhogy, eddig nekik a Hycomat használata esetén nem kellett fizetniük a kötelező felelősségbiztosítást, mostantól kezdve viszont igen. Ennek összege esetünkben évi 7980 Ft, vagyis a 12 ezer forint támogatásból csak 4000 Ft marad. Ez azt jelenti, hogy egy segédeszközként használt Hycomat Trabanthoz a kormány az eddigi havi 35 liter üzemanyag helyett mindössze 4,44 liternyit ad! De ha valaki Wartburggal jár, még ennyi sem jut neki, hiszen annak a kötelező felelősségbiztosítása több, ezért kevesebb is marad neki a 12 ezer forintból. S még mindig nincs vége, hiszen 60 év felett a közlekedési támogatás az új kormányrendelet szerint szintén csak 6000 Ft. Sok esetben ez még a kötelező biztosítást sem fedezi. Ezt nem lehet állami gondoskodásnak, támogatásnak nevezni szerintünk! A törvényalkotók most azután igazán nem álltak hivataluk magaslatán. Szerintünk fogalmuk sincs az életről, a gyakorlatról. Mindenképpen oda kellene jutni, hogy amikor egy ilyen fontos törvény megszületik, vonják be az érintetteket is az előkészítésébe. DNem tudtak önök, mint érdekképviseleti szerv időben közbeavatkozni? 9 Ez elsősorban az országos központ feladata lett volna, de, amint látszik, ők nem értek el semmi eredményt. Jómagam megpróbáltam még időben levélben figyelmeztetni Antall József miniszterelnököt, dr. Surján László minisztert, sót Jeszenszky Géza külügyminisztert is, hiszen az ENSZ világviszonylatban kinyilvánította a testifogyatékosok támogatásának szükségességét tagországai számára. Tessék, itt vannak a Budapestről érkezett megnyugtató válaszok. De a megjelent kormányrendelet az ezekben foglaltakkal sehol nem találkozik... □ Mit tudnak tenni ezek után, hiszen a kormányrendelet most már hatályos?... •Nem adjuk fel. Harcolni fogunk igazunkért, s adott esetben, mint például egy választás, azokat támogatjuk szavazatunkkal, akik mellettünk álltak és állnak. Csak megyénkben majdnem százezer testifogyatékos él, mozgás-, hallás- és látássérültek!... Sokat várunk a Társadalmi Önkormányzattól is, bízunk benne, hogy konkrét tettekkel is az állandó testi és lelki szenvedésben élők mellé állnak, legalább olyan mértékben, hogy alkotmányossági jogaink ne szenvedjenek csorbát a demokratikusnak mondott társadalomban. □ Az élet azonban nem állhat meg. Hová forduljanak azok, akik az új kormányrendelet szerint akarnak támogatáshoz jutni? 9 Március 15-ig kell benyújtani, megújítani a gépkocsivásárlási és a közlekedési támogatási kérelmeket. Ezt követően már sehová nem fordulhat senki. A közlekedési támogatás és gépkocsivásárlás végett mindenki a háziorvosát keresse fel, majd a helyi önkormányzatot. Egyébként már felvettem a kapcsolatot a Pólus Holding Pénzbefektető Rt.-vel, s Kézdy György vezérigazgató válaszolt is az ügyben, hogy a Trabant Hycomatokat az átalakított OKA-k váltsák feL Ezek gyártása az idei év második felében indul. Jóval drágább mint a Trabant volt, de több hozzá a támogatás, noha a korábbiakhoz képest relativen ez is kevesebb. A baj csak az, hogy megyénkben 2 ezer igénylőt tartunk számon, s a számunkra egy évre engedélyezett kontingens 100 darab. Vagyis: aki most nyújtja be kérelmét, két évtized múlva számíthat a segédeszközként használt új autóra!... Szerveződik a Konzervatív Párt Miskolc (ÉM) - A Konzervatív Párt az előző év második felében alakult - mint programjában olvashatjuk, Széchenyi nyomdokait követve, szemben Kossuth liberalizmusával. Mégis haladó hagyományokra, a keresztény eszmeiségre építve. A párt mostanáig 3800 tagot tudhat maga mögött, ennyi a taglétszáma. Megyénkben is szerveződnek a konzervatívok, elnökük Veress Károly vállalkozó. Jelenleg nyolc képviselőjelöltjük van, öt jelölés sorsa még nem tisztázott. Ha minden sikerül, még januárban irodát nyitnak, addig a 359-190-es miskolci, üzenetrögzítős telefonon lehet felvenni velük a kapcsolatot. Mint Veress Károly lapunknak elmondta, pártjuk programpárt, programjuk középpontjában a társadalom legkisebb egysége, a család áll. Jó kapcsolatban vannak az egyházakkal, az országos elnök Csizmadia László, aki civilben Temyák Csaba katolikus püspök titkára. A párttagokra jellemző a hagyománytisztelet, többek között a régi kisgazda hagyományok ápolása. Ahogy önmagukat jellemzik, a polgárok és gazdák pártja kívánnak lenni. Programjukban a családok mellett a kis- és középvállalkozások, a hazai termelés (magyar piac és áru) támogatása szerepel. Első nagy megyei megmozdulásuk az a lakossági fórum lesz, amelyet február 10-én 17 órakor tartanak a miskolci technika házában. Ezen országos és megyei szervezők, vezetők ismertetik a párt programját az érdeklődőkkel. MEGYÉNKBŐL Életmentők kerestetnek Szirmabesenyő (ÉM) - A megyei Aero Klub szervezésében 1993. június 12-én a miskolci repülőtéren ejtőernyős képzés volt. A hirtelen megerősödő szél miatt 14 óra körül két növendék a szir- mabesenyói kavicsbánya tóra érkezett, egyiküket a közelben tartózkodó horgászok életveszélyes állapotban segítették partra. A baleset körülményeinek tisztázása érdekében a rendőrség kéri, hogy a mentésben részt vevők jelentkezzenek a megyei főkapitányságon (Miskólc, Zsolcai kapu 32.), Vagy a 329-611721-82-es telefonszámon. Fogászati ügyelet Miskolc (ÉM) - A fogászati ügyelet a hétvégén 07 órától 19 óráig a Diósgyőri Rendelőintézetben (Miskolc, Kerpely A. u. 1. szám alatt, telefon: 356-033) található. Ügyeleti időn túl sürgős szájsebészeti esetekben a Diósgyőri Kórház fiil-orr-gégészeti osztálya nyújt ellátást. Fogad a képviselő Miskolc (ÉM) - Dr. Molnár Pál, Miskolctapolca önkormányzati képviselője január 14-én délután fél öttől a tapolcai volt pártházban (Győri u. 17.) fogadóórát tart, melyre minden érdeklődőt tisztelettel vár. Fakanál helyett késsel Zubogy (ÉM) - Súlyos testi sértés alapos gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség egy 32 éves zubogyi asszony ellen, aki késsel vetett véget a családi perpatvarnak: vállon szúrta férjét. Cserbenhagyót keresnek Miskolc (ÉM) - A Soltész Nagy Kálmán és Bajcsy-Zsilinszky utcák kereszteződésében január 6- án, délután negyed öt körüli időben egy ismeretlen személy az általa vezetett ugyancsak ismeretlen rendszámú, feltehetően Lada 1500-S típusú, piros színű személygépkocsival kanyarodás közben nem biztosított elhaladási elsőbbséget a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen szabad jelzésen áthaladni szándékozó gyalogos részére, és elütötte. Az autó a baleset helyszínéről megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A rendőrség kéri, hogy aki a balesettel kapcsolatban bármilyen információval tud szolgálni, jelentkezzen a Miskolci Rendőrkapitányságon személyesen, vagy telefonon: 324-211/24-43. A KDNP Borsodszirákon Borsodszirák (ÉM) - A közelmúltban a Kereszténydemokrata Néppárt új alapszervezetet hozott létre Borsodszirákon. A huszonegy tagú szervezet elnökévé dr. Lengyel Gyulánét választották. Az alapszervezet megalakulásának előkészítésében részt vett Pi- ukovics József és dr. Csiba Gábor. Ingyenes jogtanácsadás Kazincbarcika (ÉM) - Az MSZP kazincbarcikai elnökségének szervezésében dr. Czifra János ingyenes jogtanácsadást tart január 18-án, kedden 16 órától a helyi MSZP irodában (Rákóczi tér 4.1/8.). Baskói alapszervezet Baskó (ÉM) - Új, huszonöt fős KDNP alapszervezet alakult meg nemrégiben Baskón. Elnökévé Ferenc Rudolfot, titkárává Ferenc Imrénét választották. Drága fényképek Miskolc (ÉM) - Ma, pénteken délelőtt az M3-as úton Mezőkövesd térségében mér a traffipax, míg 14-től 22 óráig a 37-es főközlekedési úton Szerencs és Sátoraljaújhely környékén ajánlatos maradéktalanul betartani a közlekedési szabályokat. A „músorváltoz- tatás” jogát a rendőrség természetesen fenntartja. Sirályok, vadkacsák Mólyi (ÉM) - Sajátos látványt nyújt ezekben a napokban a Má- lyi-tó víztükrén megjelenő vadkacsák csapata. Az enyhe télben az ugyancsak nagy számban jelenlévő sirályokkal együtt jól érzik magukat a néptelen tájon.------INNEN SZÓLVA-------M iskolcon kellene élni Nagy József Kaposváron szeretnék lakni, ahol a helyi önkormányzatkézbe vette avízdíjak ügyét, és elhatározása szerint a kies dunántúli kisvárosban lesz a legolcsóbb a víz az országban. Kazincbarcikán is szeretnék élni, ahol a város pénzzel is hozzájárul a vízórák, meleg- vízmérők felszereléséhez és nem azzal fenyegeti a mérővel felszerelt háztartások tulajdonosait, hogy előbb-utóbb eljön a leszerelés napja és nem neheztelnek a jónépre, mert takarékos a vízzel. Tulajdonképpen Várpalotán szeretnék élni, ahol a távfűtés díjának megállapítását nem. bízza saját hőellátójára a város, hanem annak belövését független szakértőkre szeretné bízni. Amikor füstöt, bűzt túráztat arcunkba a megállóból kiinduló autóbusz, akkor meg éppen szegedi lennék legszívesebben, mert az aszfalton simán futó troli séma zajával, sem a bűzével nem zavarná elhúzódó ébredésem, amikor reggel álmosan munkába igyekszem. Tulajdonképpen az utóbbi években erősö- sött meg bennem, hogy Budapesten attól jó az ember közérzete, hogy a belvárosban napközben is takarítják a járdákat, hogy a vámegyed utcáiban anehezen megtapadt zöld szigetek felfrissítik a levegőt, s mintha szabadabban tágulna a tüdőm. De ha csak illúzió mindez, akkor is megérné. Vajon hol és miért irigyelnek minket miskolciakat az országban? Irigyelhetnek-e egyáltalán az ország észak-keleti régiójából nagy számban érkező rózsásnak egyáltalán nem nevezhető hírek alapján. Pedig mi éppen Miskolcon szeretnénk élni, egy olyanvárosban, ahol olcsó avíz, halkan suhan az autóbusz, megfizethető a fűtés, ahol emberi törekvéseinkben támogatnak bennünket. Ahol szívesen élnének a várpalotaiak is, a kaposváriak is, a szegediek is. ÉM-portré Fotó: Laczó József Eszlári Zita Miskolc (ÉM - N J) - Tudják ugye, hogy a kislányok milyenek, hát még ha a szülő is olyan: mondd el kicsim azt a szép verset, énekeld el ezt, meg azt a bácsinak. Olyan édes vagy, táncolj nekünk egy kicsit. S az emberpalánta egyszer csak kiböki, anyu én tánctanár szeretnék lenni, vagy énekes, s innentől iskola után a gyerek balettra jár, ötévesen egyedül Felső- zsolcáról a városba autóbusszal. Jó esetben ez találkozik a gyerek elképzeléseivel és tiszta szívvel vesz részt a „kiképzésben”. Valami hasonló történt Eszlári Zitával, ahogy mondandójából ez kiderül. Öt éve laknak Miskolcon, édesanyja világ életében kereskedő volt a ruhaszakmában. Zita úgyszintén vállalkozó, a miskolci Bató-ház gyermekruha butikjának tulajdonosa, eladója, a szakma szerelmese.- S mi lett az álmokból?- Szépen folytatódtak, mert ma már táncot is koreografálok a Garmond-X modell stúdióban. No ez nem klasszikus balett, amit tanultam, de nagyon közel áll hozzám. Általános iskolás koromban jó középtávfútó voltam, ám ez sajnos már kiesett az életemből mára. Tanultam formációs táncot, majorettek tamburma- joija is voltam, közben elvégeztem a kereskedelmi és vendéglátóipari szakközépiskolát is. 1992-ben nyolcszáz jelentkezővel együtt reménykedett, hogy modell tanfolyamot végezhet. Végül a nyertes húsz között a negyedik helyen végzett. Most egy elegáns divat show bemutatójára készülnek Furdi Zsóka vezetésével január 19-én a Rónaiban.