Észak-Magyarország, 1993. december (49. évfolyam, 281-306. szám)
1993-12-04 / 284. szám
ÉM-interjű Balassa Zoltán szlovákiai magyar nemzetiségi újságíró-politikus nemcsak felkészültségével, hanem szuggesztív előadásával aratott sikert hallgatósága előtt a közelmúltban Miskolcon. II. oldal ÉM-ripert Baratt Nóra és Csorna Ákos házasságának történetéről inaik. A történetet csakis üzért adjuk közre, ' mert cseppet sem egyedi, másoknak esetleg tanulságképpen is szolgáltját III. oldal Műhely A zsaru és a költő olyan messze esik egymástól, mint az órás és a kazánkovács - mondogatják Pázmándi László barátai némi élccel, i-endőrtiszti hivatására célozgatva. VII. oldal Metamorfózis Fotó: Laczó József A hét em Dr. Kovács Miklós rózsagyűjtő Marczin Eszter- A családi elbeszélésekből tudom, hatéves koromban oltottam, először eperfát. Kitől tanultam ? Akkor még senkitől. Ellestem édesapámtól, a falumbeli férfiaktól. Aszaló - ahol születtem - szőlős vidék, a férfiember ismereteihez hozzátartozott az oltás tudománya. A hajdani kisfiú ma 72 éves, és aki hallott róla, tudja, nevével összekapcsolódott egy rózsa- és szőlő gyűjtemény. Egyike volt azoknak a miskolci kertbarátoknak, akik a múlt hét végén vehettek át kitüntető elismerést magas színvonalú kertépítő, kertművelő munkájukért.-Hárman voltunk testvérek, és a gazdasági világválság idején édesapám négy és fél holdon gazdálkodott. A földhöz elég volt egy gazda is, segítségnek ott voltak a húgaim meg édesanyám, így én felesleges munkaerő voltam a családban. Mihelyst felcseperedtem, „hadra fogható” lettem, a nagyváradi káptalan Aszaló határában levő birtokán dolgoztam, leginkább a szőlőben és a pincében. Kora tavasztól késő őszig minden áldott nap. Szegények voltunk, de én tanulni szerettem volna. Tudtam, ez nem megy másként, csak ha magam keresem meg a rávalót. 1938-ban, amikor villamosították Abaúj déli részét, segédmunkásnak jelentkeztem az Erőátviteli és Villamossági Részvénytársasághoz. Fiatal voltam, szinte még gyerek, de hozzászoktattak a munkához, megálltam a helyem. Am ikor az építkezés befejeződött, egy Csekpvszki nevezetű főmérnök közbenjárására a Miskolci Villamos Üzemekhez kerültem. Összegyűjtöttem egy kis pénzt és elkezdhettem az iskolát. A háború miatt azonban az érettségi vizsgát csak 1945. decemberében tettem le, a miskolci Fráter György Katolikus Gimnáziumban. Mindig műszaki pályára készültem, ám ahhoz Pestre kellett volna mennem. A szüleimtől nem várhattam támogatást, a főváros pedig túl költségesnek mutatkozott az én pénztárcámhoz. Miskolcon Jogi Akadémia volt, beiratkoztam hát ide. Kényszerpályái Igen az, de végül megszerettem ezt a hivatást, annak ellenére, hogy sokszor, különösen a Rákosi-időszakban nehéz pálya volt. Dolgoztam az építőiparban, a Kelet-Magyarországi Földműves Szövetkezet Szállítási Vállalatánál, a Szövetkezetek Megyei Központjában, a megyei tanács titkárságán, végül az UNIÓ ÁFÉSZ vezető jogtanácsosaként mentem nyugdíjba, 1982-ben. Akkor megfogadtam: mostantól naponta csak négy órát dolgozom, és tessék, tizennégy lett belőle. A rózsáim nem engednek pihenni. Az 1500 fajtából álló, 3000 tövet számláló gyűjtemény most téli álmát alussza a Kőporos utcai domboldalon, kőhajításnyira a város panelrengetegétől. Nyáron az érdeklődők, gyönyörködni vágyók százai keresik fel. Jönnek családostól, csoportosan, a gazda mindenkit szíves szóval fogad. A színpompás, egyedülálló gyűjtemény már idegenforgal nú nevezetességnek számít.- Mikor ’58-ban megépüli a családi házunk a Tulipán utcában, rózsakertet álmodtam köré. Oda hoztam az első négy vadrózsa tövet. Ezzel kezdődött. Rövid idő alatt 600 fajtát szedtem össze. Bárhol jártam, újabbak és újabbak után kutattam. Falusi házaknál kértem oltóvesszőt, régi kastélyok elhanyagolt parkjaiban megmaradt ritka példányokat kerestem . Mígnem kicsi lett a ház körüli kert. Más telket kell keríteni, gondoltam, mert az fel sem merült, hogy kész, rendben, elfogyott a takaró, nem nyújtózkodom tovább. 1967-ben kaptam meg a Kőporos utca 121a. szám alatti területet. De ekkor már nem csak a rózsák szerepeltek a terveimben. Úgy határoztam, ide szőlőt is telepítek. Eltelt néhány év, ezerre növekedett a rózsafajták száma, és közel száz fajta szőlő termett mellettük. Megint jött a helyszűke. Szerencsére a mező- gazdasági osztály fölajánlotta a lehetőséget: átadják, nekem a meglevő telek előtti gondozatlan területet, csak telepítsem be. Örömmel fogtam hozzá, az eredmény pedig az, amit most lát. A Győri kapui „rózsagénbank” - mert a nagy fajtaszám és az értékes fajtacsoportok miatt ezt a szerepet is betölti —, 1976 óta természetvédelmi terület, hirdeti a kertkapura akasztott szürke táblácska. Kovács Miklóst titulálták már - többek között - idegenlégiósnak is az utcabeliek, mert a legforróbb, a legizzasztóbb nyár sem tudja elkergetni virágai mellől.- Nem hobbi és nem szenvedély ez számomra, mint sokan h iszik. Csupán egy jól szervezett, célirányos foglalkozás, ami nélkül nem tudnék élni. Á munka szere- tete a gyökereimből fakad. Ezt csinálták a szüleim, a rokonaim. Sohasem szorítottak erőszakkal a munkára, „csak”példát adtak, szorgalomból, kitartásból, tenni akarásból. Ajó példa --hogy stílszerű legyek - megfogant, nagypapa korom ellenére tele vagyok tervekkel. A napokban zártam le a rózsák mellett a gazdasági évet ”, de már azon gondolkodom, jövőre milyen fajtákkal pótolom a kipusztult töveket. Van egy friss telepítésű szőlőiskolám, az is ellát majd teendővel bőven. Remélem, teljesül a vágyam, és néhány év múlva élvezhetem az eredményt, a termésből készült bort Légy ostoba Bujdos Attila Illúziókat gyilkoló idők ezek. Két úr megkötötte a maga üzletét. Na és? A két úr az ellenségével csinált boltot. Hát aztán? A két úr a politikai befolyását vitte ebbe a bizniszbe, (volt) ellenségük pedig a tőkéjét. így állunk. A két úr pártjá val talán sose szimpatizáltam. Politikai nézeteik távol állnak tőlem. Mégis, a választások éjszakáján kemény, férfias ölelésben tapogattam széles képviselői vállukat. Mondjuk így: hittem bennük. Reméltem, hogy nemcsak ígérik, de be is bizonyítják: a politika mégsem úri huncutság, a népboldogítás nem eleve aljas, tisztességtelen dolog. A két úr az új választás előtt - nagyon is úgy tűnik-aprópénzre váltotta az elveit. A közös vállalkozásban annak a férfinak a pénze fial majd számukra is új forintokat, aki a régi rendszer egyik főkorifeusa volt, aki ellen harcolva kerültek ez urak a hatalomba. t Miért kellene mindezen csodálkoznunk? Az élet már csak ilyen - mondják, akiknek mesélem a történetet a régi és az új elit nászáról. Bolond lenne ez a két képviselő -is-, ha nem élne a tálcán kínált lehetőséggel. Hiszen a gazdaság emberei mindig is keresni fogják a politikusok kegyét, nyomulnak, lobbiznak a pénzben mérhető sikerért. A honatyáknak meg gondolniuk kell a jövőjükre. Nem biztos, hogy még egy ciklusra bekerülnek a törvényhozásba. Márpedig a Mercedes kényelmesebb, mint a Moszkvics, a mérték után készült öltöny elegánsabb, mint a VOR- ancug, a Kent füstje illatosabb a Kossuthénál, a villában - még ha vidéken épült is - nem kell elviselni a részeg szomszéd hajnali óbégatását. Hát miféle eszement lenne az, aki vissza akarna kerülni régi, rosszul fizetett állásába, ahol élhetne persze az elvei szerint erkölcsös életet, de ahol törhetné a fejét azon is: honnan lesz a gyereknek téli cipő, az asszonynak új kabát. És így tovább és így tovább. Na jó. Az ember nem buta. Tudja, hogy a dolgok nagyjából mindenhol így működnek. Rémlik: ily dolgokat sulykoltak a fejébe a politikai gazdaságtan órákon is. Csak az fáj neki, hogy egy újabb illúzióval kell leszámolnia. Márpedig, ha elfogynak az illúziói, csak a bizonyosság marad a számára: tényleg törvényszerű, hogy akit hatalomra segít - vagy, hogy ne hasson annyira patetikusan: mandátumhoz juttat a szavazatával - az elvei és ígéretei ellenében a saját érdekeit választja. Az ilyen időkben, amikor szép illúzióink véreznek el a közéleti arénában, még inkább tudatosul az emberben, hogy alapvetően három választása marad. Hátat fordíthat ennek az egész nyomorult nyüzsgésnek, bekaphatja a gázcsövet. Vagy ha kevésbé suicid alkat, heverészhet otthon az ágyon a plafonra meredve olyan örökérvényű dolgokon tűnődve, mint hogy mitől kék az ég, mitől zöld a fű, milyen csoda juttatja el még mindig pillanatról pillanatra fáradt, csalódott szívébe a vért. Vagy beállhat a sorba. Próbálkozhat a gyarapodással: kiviheti eszméit a szabad piacra -„hadd lám, mennyit ér?”* megalkudhat ellenségeivel, akik nem is olyan régen nyakára küldték a rendőrt, akik a vesztét kívánták, s akik cinikus módon még csak titkot sem csináltak mindebből. ^ Vagy pedig nem enged az elveiből. Egyszerűen teszi a dolgát, mint eddig. Mondjuk gyereket nevel, verset ír, utat épít, autót vezet. Mozgalmakat szervez. Megpróbálja olyanná formálni ezt a világot, amilyenben érdemes volna élni. Keserves lesz az élete, afféle Don Quijote-i szélmalomharc. Ráadásul tudván tudja majd, hogy olyan szélmalmok ellen vív csatát, amilyeneket soha le nem győzhet; hogy a válla csak ugródeszka lesz, új undokoknak a hatalomhoz, egyszóval.: hogy ebben a játszmában nem. ő játszik, hanem vele játszanak. Lelkében egyre kevésbe izmosodnak új hitek. A feltörekvők ellenében legfeljebb a költővel vigasztalhatja magát:„Légy ostoba. Hogy megszólnak, ne reszkess, /bár nem győzhetsz, nem is lehetsz te vesztes. / Nem lehet soha nem igaz szavad -I jó leszel, erős, békés és szabad/ vendég múlt s jövő asztalainál.” Légy ostoba - mormolgatja foga között, mint lírai imamalmot -, ha a szép szabadság, a jóság és a béke tényleg csak ostobaság. Talán ez is valami.
