Észak-Magyarország, 1993. december (49. évfolyam, 281-306. szám)

1993-12-28 / 303. szám

1993. December 28., Kedd Itt-Hon A 3 Rendhagyó éjféli mise ötven éve a Dobsina melletti Sztracénán — HETI JEGYZET Majdcsak... Priska Tibor Bakonyi Béla Abaújszántó (EM) - így kará­csonykor egy életet átélt ember sokat meditál: előjönnek a gyermekkori emlékek, a boldog karácsony meghitt családi han­gulata. Mindig eszembe jut, még kis­gyermek voltam, amikor az ügyeskezű Jenei bácsi, aki ná­lunk szokott dolgozni, egy szép kis betlehemmel ajándékozta meg családunkat. Egy tornyos házacska volt, a toronyban csengő, úgy 40 centiméter nagyságú. Ehhez arányítva a magasságot is, inkább kistemp- lom formája volt, de belső része istálló jellegű (így képzelte el alkotója). Aki betekintett a három bolt­hajtású bejáratán, a belső tér­ben láthatta: édesanyám mű­vészi kezének kis remekművét, mely a kis Jézus születésének jelenetét ábrázolta. A kisded fe­küdt a jászolban - pólyába ta­karva, szalmán —, mellette a szálláskérő kiüldözöttek: József és Mária, környezetükben bá­rányok, pásztorok, s nagyobb állatok. Mindezek gyermekjá­tékaink készletéből kerültek ki nagyon ügyes kombinációval. A betlehemi istállót nagyszerű­en bevilágította a torony alján elhelyezett elemlámpa körtéje, mely egy kis kapcsolóval fényt árasztott a belső térre. Amikor vendégek érkeztek hoz­zánk (karácsonyfa-nézéskor), édesanyám felgyújtotta a kis villanykörtét, s ezután a család elénekelte a „Csendes éj, szent- séges éj”-t, - minden idők leg­jellegzetesebb karácsonyi éne­két -, a toronyban megszólalt a kis harang, s így kívántunk a vendégeknek boldog kará­csonyt. Békés karácsony a frontokon A háború alatti időszak kará­csonyait a frontokon (Dnyepro- petrovszk, a Don melletti Med- vegyovkán) töltöttem, viszony­lagos békés csendben, a harma­dikat Sztracénán. Katona jó bajtársaim gondos­kodtak szállásomon egy kis ka­rácsonyfa felállításával, s ilyen­kor hazagondoltam kétezer ki­lométerről a családi otthonom kis betlehemére, mely megma­radt emlékeim között gyermek­éveim csodálatos karácsonyi él­ményeiben. A harmadik karácsonyon visszavonulásban voltunk, az ellenségtől űzetve, útirány volt: Morvaország, Németország. Karácsony előtt két nappal ér­tünk a szlovákiai dobsinai bar­lang melletti kis hegyi faluba, Sztracénára. A karácsonyi ünnepekre a nyugvó helyzetre tekintettel felsőbb parancsnokságunk egy kis pihenőt engedélyezett szá­munkra. Ilyenkor tisztálkod­tunk, a karbantartást-végeztük felszereléseinkben, s lovainkat ápoltuk, pihentettük. De kato­náink szálláshelyein kigyúltak a karácsonyfa gyertyái is, mert egy karnyújtásnyira volt a friss, gyönyörű fenyőerdő, mely szívesen kínálta magát a szent ünnep szimbólumának, az otthon emlékeinek visszaidé- zésére. Örültem katonáim javaslatának Emlékszem, 1944. december 24-én délben kérte a szolgálat- vezetőm, hogy katonáim szeret­nének elmenni az éjféli misére, néhány karácsonyi énekkel ün­nepelni a karácsonyt. Örültem ennek a javaslatnak, s megbíz­tam helyettesemet, kérje meg a falu plébánosát, hogy körül­belül 120-an elmennénk mi, magyar katonák az éjféli mi­sére, ha nem zavaijuk a hívők éjféli mise áhítatát. Nagy örömmel, szívesen vette a plébános úr ezt az indítványt. El is mentünk katonás rend­ben, szépen megfértünk a he­lyi lakossággal. En megkértem az egyházközség kántorát, len­ne szíves az orgonálást a mise második felére átadni, mert szeretnénk pár karácsonyi éne­ket énekelni katonáimmal. Szí­vesen vette, s odaültem az or­gonaszékbe. Három karácsonyi éneket énekeltünk: ...”Az ige megtestesült, Pásztorok, pász­torok és Fel nagy örömre, ma született”. Senki nem gondolná, az évek óta katonai frontszolgálatot tel­jesítő visszavonuló, „levert had” mily káprázatos férfikari hang­színt varázsolt elő a fenyvesek közé ékelődött falucska temp­lomának éjféli miséjén. Mivel a kóruson is voltak katonáim szép számmal, alkalmam volt látni, hogy az edzett férfiarco­kon csorog a könny, mert min­denki szíve és lelke mélyéből hazájára gondolt, családjára, az otthoni éjféli misére, s arra: ... Istenem, Morvaország, Néme­tország, s a hadifogság után mikor látom majd kedvesei­met... Nálunk a tisztikarban már értelmet kapott, tudato­sodott a felsőbb parancsnoksá­goktól kiszűrődött „ördögi terv”. ...,,Grafenvöhr-be megyünk, Né­metországba”, s persze minket, mint” hű csatlósokat” kiképez­nek egy megyét behatároló ret­tegett katonai táborban, ahol az Ost-lagert, ezernél több ki­képzésre vezényelt katonák szálláshelyét a bentlakókkal együtt porig lebombázták a Li- berátorok. Kétségbeesett utolsó rugdalózás Mindannyian éreztük az eről­tetett, kétségbeesett utolsó rug­dalózást, de akkor még Hitler­nek, s a német hadvezetésnek nagyon vérmes reményei vol­tak - a „csodafegyver”-mitosz győzelmében. Ezek voltak a gondolataim, mialatt régi kedves hangszeremen, az orgo­nán játszottam 1944 éjféli mi­séjén. Az éjféli mise befejező éneke és szertartása után - egész termé­szetesnek gondolva - bejátszot­tam himnuszunk előjátékát, rá­zendítettünk hazánk imádsá­gára, nagyon távol az otthon­tól, a fenyvesek rengetegé- ben.Kitört a botrány! Az egy­házközség kántora rá akarta csapni kezemre az orgona fedő­lapját, hogy megakadályozza játékomat, s a himnuszunk éneklését beszüntesse, de mel­lettem álló katonáim ezt nem engedték neki.Bekapcsoltam a legerősebb forte regisztert, s a 120 torok zengte ismétlésül: ...„Balsors akit régen tép, hozz reá víg esztendőt. Megbűnhőd- te már e nép a múltat s jöven­dőt!” Nagy zavar támadt — a plébános és egyháztanács tilta­kozott,de azért nem lett baj. Bevetésre már nem került sor Másnap reggel elvonultunk, s folytattuk a visszavonulás ide­geket tépő, tekervényes útjain­kat, partizántámadásokkal ve­gyítve. Ahogy a terv beütemez­te, elérkeztünk a hírhedt Gra- fenvöhr Süd lágerbe. De kikép­zésre, s újabb bevetésre már nem került sor, erről gondos­kodtak az amerikai, szovjet és angol csapatok. S mindez történt krónikám sze­rint: 1944. december 24-én, éj­féli mise után. Ez volt a harmadik háborús ka­rácsonyom, egy híján 50 évvel ezelőtt. Az asszonyok föltehetően tisztítják már a lencsét, mivel újév napján ezt kell en­ni, hogy szépek legyünk, Meg halat, hogy pénz jöjjön a házhoz. Meg mala­cot, hogy kitúrja a szerencsét számunk­ra. Hasznos, bevált fortélyok ezek, még ak­kor is, ha netán nem mindenkinek, nem mindenkor hozták meg a szerencsét, Az év végi számadás mindenkor szokás volt, a mostaniból kiderülhet, hogy bi­zony nem minden úgy ment, mint a ka­rikacsapás. Vannak, persze hogy van­nak, akiknek nagyon is így ment, de a többségnek nem. A többségnek meg kel­lett húzni a nadrágszíjat, még akkor is, ha már nincs több lik rajta. Ismerked­nünk kell új fogalmakkal, mikről a ko­rábbi években nem tudtunk. Most is­merkedünk a vállalkozás sokrétűségé­vel, örömeivel, buktatóival, kegyetlensé­gével is. Kiderült, hogy a jól hangzó pri­vatizáció sem fenékig tejföl. Ki privati­zál, mit, kit, miből? Ki veszi-szerzi meg a gyárat, a vállalatot, a szállodát árán alul, és mi lesz az addig ott dolgozók­kal? Kárpótlás! Talán sosem hangzott még el ennyiszer ez a szó, min t a mögöt­tünk lévő évben. Kiderült, hogy ezzel a nemes szándékkal létrehozott akármi­vel is bőségesen lehet visszaélni. Az ügyeskedő, a kárpótlás semmilyen for­májára nem jogosult egyének pillana­tok alatt, kapcsoltak, kihasználva azo­kat, akiknek az érdekében valójában megszületett a kárpótlás. Licitálás, földárverés. Ezekkel is most ismerked­tünk, ismerkedünk, akárcsak a nyuga­ti tőke beáramlásának módjaival, a sztrájkjoggal, a szólásszabadsággal, a személyiség jogaival, az európai úttal meg sok minden mással, melyekkel pró­báljuk magunkat belehelyezni ebbe az új lehetőségek teremtette - követelte vi­lágba, kapkodjuk a fejünket és ijedten várjuk mi lesz. Tényleg: mi lesz? Mert ezekben a na­pokban már inkább elibénk kell néz­nünk, mint mögénk. Biztatásul minde­nekelőtt annyit, hogy azért csak-csak megvoltunk eddig is. Valahogy. Persze vannak, kik nagyon is megvannak, könnyedén kibérelhetik akár szilvesz­terre is mondjuk a lillafüredi Palota­szállót, egy kisebb várost vagy akármit, meg sem kottyan nekik. De ez a plebsz- nél nem igen menne. Főleg ezek kedvé­ért, mármint a plebsz kedvéért a B UEK- ot helyettesítve utaljunk a régi mondás­ra, miszerint még sosem volt úgy, hogy valahogy ne lett volna! Majd csak lesz valahogy most is! Kívánságként legyen itt: találja meg mindenki a helyét ebben az országban! Érezze magát jól benne! A szilveszteri, újévi fortélyok között ott szerepel a lencse, hogy szépek legyünk. De nincs köztük az a szer, amitől oko­sakká válunk.

Next

/
Thumbnails
Contents