Észak-Magyarország, 1993. december (49. évfolyam, 281-306. szám)
1993-12-28 / 303. szám
4 A Itt-Hon 1993. December 28., Kedd Gibártiak öröme Gibárt (ÉM - B.Gy.) - Örömnapként vonul be a gibártiak életébe december 14-e. Ekkor adták át ugyanis a település lakóinak a vezetékes ivóvíz- hálózatot. Krózser János encsi polgár- mester köszöntőjében elmondotta, hogy Gibárt 9 belterületi utcájában, összesen 3426 méter az ivóvízvezeték hossza. Mindez 14 utcai közkifolyóval és 19 tűzivízvételi hellyel valósult meg. Mivel a Hemád keresztülszeli Gibár- tot, ezért a biztonságos vízellátás érdekében a folyó alatt két szolgálati vezeték létesült. A terveket a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Vízművek tervezőcsoportja készítette el, a kiviteli munkát pedig 25 millió 11 ezer forint értékben a Bor- sodvíz Önkormányzati Közüzemi Kft végezte el. Szeptember 20-án kezdődtek el a munkálatok, s a befejezési határidő (1993. december 20.) előtt hat nappal, azaz december 14-én ünnepélyes keretek között megtörténhetett az avatás. Rajkai Zsolt politikai államtitkár megbízásából dr. Stéfán Márton, az ÉVI- ZIG igazgatóhelyettese vágta át a nemzetiszínű szalagot ezen gondolatokjegyében: - Az észak-magyarországi régióban tapasztalható társadalmi, gazdasági gondok és a fejletlen infrastruktúra között szoros korreláció lelhető fel. E térség túlnyomó részén a működő tőke megtelepítése és helyben tartása nem képzelhető el a jelenlegi vízgazdálkodási, csatornázási és vízkárelhárítási viszonyok mellett. Ugyanakkor a vízbázisok potenciális és tényleges szennyezése veszélyezteti az üzemelő vízműveket. A vízrendezési munkák elmaradása pedig korlátozza a területhasználatot.- Megyénkben 1990-ig csak a települések 84 százaléka rendelkezett közüzemi vízművel. Borsod-Abaúj-Zemplén megye lakosságából 704 ezren egészséges, 42.200-an tűrhető minőségű ivóvizet kapnak. A mai napig nem részesült közműves vízellátásban 77 település 46.600 lakosa. Ebből 36 helyen már elkezdődött a beruházás, 41 településen víz- és pénzügyi szempontból rendezett a fejlesztés, s várhatóan 1994-95-ben meg is valósul. Hét községben ez még nincs előkészítve. December 14-től eggyel csökkent az elmaradás, s 450-nel gyarapodott a vezetékes ivóvízzel ellátottak száma. A most átadásra kerülő vízmű feladata ugyanis az, hogy a 450 gibárti lakos vízellátását jó minőségben és megfelelő mennyiségben tartósan biztosítsa. Ráadásul a gibártiaknak nem került egyetlen fillérjükbe sem az új beruházás. A 25 millió forintot az encsi ön- kormányzat teremtette elő a különböző pénzeszközök felhasználásával is. A helyiek nevében „Szenátor Csepely”, azaz ifj. Csepely Zoltán képviselő „vette át” és köszönte meg a gibártiak nevében azt, hogy végre ők is^gész- séges ivóvizet fogyaszthatnak. Mesét is sző a 200 éves szádfa Faluhelyen sokszor a téli udvarlásból nyári esküvő lett A szádfa és működtetője: Mariska néni H. Maros Éva Aszaló (ÉM) - Csontos Barna bácsi öröksége Aszalón az a „szádfa” (szövőszék), melyen a mai napig is szőnek. Anyósa, Zsófi néni, aki már nyolcvan esztendős, felesége Mariska néni, no meg az unoka Bettiké, aki eltanulta családjától ezt az ősi paraszti mesterséget. Ügy mondják: kétszáz éves is lehet már ez a gép, hisz még az öregmamától maradt a családra. Kicsit szúette, de még egyetlen fogaskerék sem tört ki a kézzel faragott kőrisfa elemekből. Mariska nénit kérdeztem, hol sajátította el ezt a mesterséget? • Legyesbényéről kerültem 1948-ban Aszalóra. Én otthon tanultam ezt az édesanyámtól. Csak úgy „ellestem” hogyan kell ezt csinálni. Már gyermekkoromban fonalat csőröltem, szálat adogattam. Láttam hogyan dolgoznak a nagyok, így megtanultam. Most, hogy édesanyám itt volt nálunk szőni, eszembe jutott egy kedves történet. Akkor úgy nyolcéves lehettem. Egy téli estén, szövés mellett, nagyon szép, kontyos rongybabát készített nekem az édesanyám. A keresztanyám varrt rá ruhát. Olyan kedves volt nekem ez a baba, hogy a mai napig is előttem van. □ Mit lehet ezen a szádfán készíteni? • Mi most csak rongyszőnyeget szövünk rajta. De sok másra is alkalmas. Lehet erre fölvetni csepüt, vékonyszálat, pamutot egyaránt. Cserélhető bordák vannak benne, ami alkalmas különféle vastagságú fonalakra és szélességű anyagok megszövésére. A legkisebb szélességű 56 cm körül van, a legnagyobb 80 cm körüli. □ Mi a menete a szövésnek? • A fonalat lecsőröljük, utána a szálat megvetjük a vetőfán. Leszedjük, majd hurokba rákjuk. Ezután tesszük föl a szádfára és belerakjuk a rétkába. Előre tudni kell, hogy mennyit kell fölvetni és hányasba rakni. Most a gépen nyolc pászma van felvetve, azaz 480 szál, ez a legkeskenyebb, ami szőhető. □ Mire használták régen ezt a rongyszőnyeget ? • Nagyon sok mindenre használták a régi öregek. A lakásban a tiszta szobában a földre tették, falvédőnek a hideg falra, keretes ágyra ágytakarónak. Még fölvetett ágyat is láttam vele letakarva, de ez nálunk nem volt szokás. A délutáni alváskor az ilyen pokróccal be lehetett takarózni, hisz még akkor nem voltak ezek a divatos plédek. Télen a jószágot, a lovat és a tehenet ezzel takartuk be, hogy meg ne fázzon. Tavaszi szántáskor, amikor megizzadt az ökör, ezzel a rongyszőnyeggel takartuk be. Mi most kimondottan a családnak készítjük ezt: gyerekeknek és az unokáknak. De az előzőekből adtunk már a református egyházhivatal előterébe is. □ Aszalóról azt olvastam, hogy a háború előtt, de még utána is virágzott itt a kendertermesztés. Hogyan lett a kenderből fonal? • A betakarítás után kinyűttük a kendert, külön a magvast, külön a virágost. Úgy kilenc-tíz napig áztattuk a Hernádon, majd a napon szárítottuk. Ezután következett a tilolás. Ezeket a munkálatokat nyáron végeztük, július-augusztus körül. A tilolás után befontuk a kendert és köralakúra kötöttük. Ezt kenderfejnek hívtuk. A kenderfejet Kiskinizsre vittük a malomba megtörni. Aszalón egy családnak körülbelül öt-tíz fej kendere lehetett. A megtört kenderfejet gerebenben meg- húzgáltuk és ebből lett a csepű, aprószösz, makóca meg a szál. Ezekből az anyagokból különféle szálakat lehetett fonni. A csepűből zsákszálat készítettünk, ami a zsák anyaga lett. Az aprószöszből vékonyszálat fontunk, a szövés után az ilyen anyagból lett például a liszteszsák. A szálból lepedőnek, zaj- daruhának való lett. Ilyen anyagból voltak a bőgatyák, amit régen a férfiak hordtak. A bőgatyáról eszembe jut egy történet. Az apósom még a hatvanas években is ezt a ruhadarabot viselte. Egy nap háromszor is öltözött, nagyon pedáns ember volt. Biciklivel járt a hegyre, így el kellett haladnia az akkori tsz-iroda előtt. Az egyik nap a főkönyvelőnő kiállt az iroda elé és elszörnyűlködve kiabálta az embereknek: „Jaj, gyertek már, ez az ember megbolondult, fehér ruhát vett magára!” Ebből látható, hogy már akkor sem igen ismerték a régi paraszti szokásokat. □ Barna bácsi, fiatal korában hány fonóház volt Aszalón, milyenek voltak a fonóesték? • Fiatal legénykoromban nagyon szívesen jártam a fonóházakba, no de akkor még nem ismertem a feleségemet. A „különnemű” testet én már akkor is nagyon szerettem, de ezt inkább csak halkan mondom, mert itt van az életem párja. Több fonóház volt a faluban, a „Bécsben” Csontos Jánosnénál volt. Ott, ahol most Balázs Béla lakik. De volt a felvégben Nagy Péternénél, Balázs Gizá- nál. Illés nénihez jártak a legszebb lányok a fonóba, ez volt így a legkelendőbb fonóház a fiúk szerint. Esténként a lányok fontak, mi meg huncutkodtunk velük. Ez volt télen nekünk a szórakozási lehetőség. Játszottunk, például elvettük az orsót, a guzsalyfejet lekaptuk a gu- zsalyról és csak akkor kapták vissza, ha csókot adtak érte. A fonóházak „maskarában” meglátogatták egymást. Volt vőlegény, menyasszony, ördög. Hát ez a maskaráskodás is inkább arra volt jó, hogy a sötétben csókot válthassanak a párok. Megtartottuk a névnapokat, jeles névnap volt a Katalin-, Ér- zsébet-, Miklós-nap. Ilyenkor a lányok krumplilángost, pam- puskát hoztak, a fiúk bort. Énekeltünk, táncoltunk. Jól éreztük magunkat. Sokszor a téli udvarlásból nyári esküvő lett.
