Észak-Magyarország, 1993. november (49. évfolyam, 255-280. szám)

1993-11-04 / 258. szám

SZABADIDŐ Az Észak-Magyarország CSÜTÖRTÖKI MELLÉKLETE 1993. NOVEMBER 4. Kertbarát Oltványok — őszi telepítésre Miskolc (ÉM) - Az ősz csalhatatlan jele, hogy Miskolcon, a Hutás utcá­ban megnyitotta kapuját a megye legnagyobb szőlőoltványt forgalma­zó lerakata. Valiskó Benjamin tulaj­donos, országszerte ismert oltványe­lőállító ezen az őszön is a tájkörzet­nek megfelelő csemege- és borszőlő választékkal várja a telepíteni szán­dékozókat. Mind megtudtuk a választék nagy­on gazdag, hiszen 17 csemegefajta, 12 fehér- és 7 vörösbort adó szőlőfaj­ta közül lehet válogatni. Átnézve a választékot mi a következő fajtákat ajánljuk jó szívvel megyénk kertba­rátainak: Csabagyöngye Irsay Oli­vér, Kozma Pálné muskotály, Sasz- la, Pölöskei muskotály, Mathiász Jánosné muskotály, Attila, Suzy, Nero, Augusztusi muskotály, Szőlőskertek királynéja muskotály, Favorit, Cardinál (csemegefajták); Zenit, Zengő, Olaszrizling B-20, Chardonnay, Rizlingszilváni, Bian­ca, Ottonel muskotály, Szürkebarát (fehér borszőlők), Oportó, Zweigelt, Kékfrankos, Medina, Túrán, Cabemet sauvignon (vörös bor­szőlők). Szeszfőzdéi körkép Miskolc, Nyékládliáza, Onga (ÉM - FL) - A gondos gazda nem dobja el a fogyasztásra nem használ­ható gyümölcsöt sem. Összegyűj­ti cefrének, majd pálinkát, kisüsti pálinkát (!) főzet belőle. Olyan igazit, amilyen csak Magyarországon ké­szíthető. Nyékládházán, a Paksy Szeszfőzde tulajdonosa szeszfőző családba született. Édesapja 35 éven keresztül üzemeltette a beren­dezést, ő pedig már 20 esztendeje áll a gyümölcstermelők rendelkezésé­re. Augusztusban kezdték idén a szezont az eperből, cseresznyéből, barackból és korai körtéből készített cefrék kifőzésével. Aztán jön a szil­va, az alma, a törköly. Négyszáz li­teres, gázkazánnal üzemelő üstjük­ben 2,5 óra alatt fő ki a pálinka. Li- teijéért 165 forintot kell fizetni. Megéri - mondja Paksy úr-, mert ez egészséges ital. Nem olyan, mint a faszeszből készült, felhígított, a pia­cokon feketén árult, idegroncsoló „termékek”. Hozzájuk Ernődről, Szikszóról, Mályiból, Ónodból éven­te visszajárnak a termelők. Matlák Zoltán a „Kisüsti Pálinka” Kft. vezetője. Vasgyári szeszfőzdéjé­ben 600, a görömbölyiben 500, On- gán pedig 600 literes üstje van. Mondja, a szárazság miatt később indulhattak. Míg más, jobb időjárá­sú években 10-11 hónapon keresz­tül tartott a főzési szezon, most be­fejezik hat-hét hónap alatt. Állítja ó is: értékmentő tevékenység a pálinkafőzés. Szükség van arra, hogy ez, a csak Magyarországra jel­lemző pálinkakészítési mód tovább éljen. Nálunk - a nyugati gyakorlattól el­térően - kétlépcsős lepárlással, dup­la desztillálással főzik a pálinkát - mondja. Elveszi viszont a termelők kedvét az áremelés és elcsábítja az olcsóbb, de egészségkárosító „fekete” szesz. Vál­tozást a jövedéki törvénytől lehet re­mélni. Matlák úr szeszfőzdéiben szaktanáccsal is ellátják a hozzájuk fordulókat. Az olyan termelőknek, akik először szánják rá magukat a lehullott gyümölcs összegyűjtésére, a cefre készítésére, akár a helyszí-, nen is elmagyarázzák, megmutat­ják teendőiket. Járnak is szeszfőzdé­ikbe Bükkszentlászlótól, Perecesig, Harsánytól Szirmáig, Gesztelytól Hemádkakig. Két hét sorbanállás után következ­het a főzés, illetve amíg a cefrét ke­verő kanál forog, lehet beszélgetni a következő évi termésről, meg lehet kóstolni az előttünk fózők nyers pá­linkáját. Mert a szeszfőzdékben (is) szokás egymásnak segíteni, aztán a friss pálinkából egymást megkínálni. Egészségünkre és a jövő esztendei jobb termés reményében! Az oldalt szerkeszti: Hajdú Imre A szőlő múltja megyénkben Szilvágyi Irén A XVIII. század végén, a XIX. század elején nagy vitát váltott ki, hogy érde­mes-e egyáltalán szőlőtermeléssel fog­lalkozni. Pethe Ferenc a vitába kapcso­lódva a következőket jegyezte fel tör­téneti forrásértél^t jelentő munkájá­ban a Pallérozott mezei gazdaság lap­jain: „... a mocsárban termesszünk gyékényt, nádat, égerfát, fűzfát, a ma­guk nemében legnagyobb kigondolha­tó haszonnal. Termesszünk pedig sző­lőt ott, ahol annak mind levegőre, mind a föld és tájék tulajdonságaira nézve alkalmatos tanyája lehet..." Az adatok egyértelműen tanúsítják, hogy Borsod, Abaúj, Zemplén vár­megyék területe különböző minősé­gű talajával kedvező feltételeket je­lentett a szőlőművelés számára. A lehetőség tehát adott volt. A borsodi szőlóvidékek' közül Miskolcnak sző­lői széles ívben fogták körül a várost. A szőlősgazdák a kor színvonalán művelték a szőlőt. A miskolci, kazai, szentpéteri és harsányi borok más vidékeken is keresettek voltak. Le­véltári iratok, könyvtári adatok és az öregek emlékezete is őrzi, hogy Abaúj vármegyében olyan minőségű borokat termeltek, amelyek egész Európában a legjobbak közé tartoz­tak. Amikor az 1908 évi bortörvény kapcsán kialakították az úgyneve­zett történeti borvidékeket, a hegy­aljai szőlőtermő hegységek hivatalo­san is, mint tokaji borvidékek szere­peltek. Elekor a zárt borvidékhez tartoztak: Bekecs, Bodroghalász, Bodrogkeresztúr, Bodrogolaszi, Bodrogzsadány, Erdőbénye, Erdő­horváti, Golop, Újpatak, Károlyfal­va, Bodrogkisfalud, Kistornya, Le- gyesbénye, Mád, Mezőzombor, Mo­nok, Olaszliszka, Ond, Rátka, Sá­rospatak, Sátoraljaújhely, Szegi- long, Szerencs, Szőlőske, Tállya, Tárcái, Tokaj, Tolcsva, Vámosújfa­lu, Végardó és Abaújszántó. A Zemplén megyei borok is világhír­re tettek szert. Á hegyaljai borok ára nem volt egységes. Régi feljegyzések tanúsítják, hogy egyik-másik dűlő­ben az áringadozások olyan mérté­kűek voltak, hogy még a 100 száza­lékot is megközelítették, sőt egyes esetekben túl is haladták azt. Az 1696-os összeírás szerint Tokajon 1,5 hl. bor ára 15-36, Tállyán 18-33, Tolcsván 20-30, Keresztúron 25-30 forint volt. A borkereskedés azonban ennek el­lenére sem indult meg a kellő és kí­vánt mértékben. A termelt bor mi­nősége sokkal nagyobb keresettsé­get igényelt volna. A kereskedelem azonban akadozott, s a szállítás problémái végképp akadályozták a nagyobb forgalom lebonyolítását. Amikor Entz Ferenc Hollandiában akart piacot szerezni a magyar bo­rok számára, az ottani kereskedők előtt kedvező lehetőségként említet­te, hogy jöjjenek Magyarországba bort vásárolni, mivel itt a java boro­kat 10-15 forintjával lehet megvá­sárolni. Egyikük azt felelte, hogy „... ezfeket ő mind elhiszi, de még akkor sem menne Magyarországba borért, ha azt ingyen kapná, mert sokkal nagyobbra becsüli életét, mintsem egy pár száz forintnyi nyereséget.” Fényes Elek adatai szerint a szőlő­terület nagysága Borsod vármegyé­ben 25.262 hold, Abaúj vármegyé­ben 11.350 hold, Zemplén várme­gyében 74.666 hold volt a XIX. szá­zad első évtizedeiben. Magyarország leírása c. munkájá­ban, de különösen a .Magyar ország­nak, s a hozzá kapcsolt tartomá­nyoknak mostani állapotja statisti- kai és geographiai tekintetben” 1837-ben megjelent munkájában a megye községei sorrendjében érté­kelte azoknak a helyeknek szőlőmű­velését és bortermelését, amelyek további lehetőséget biztosítottak a korábbi eredmények alapján a sző­lőtermesztés számára. Szakköny­vek sora látott napvilágot, tudomá­nyos és népszerűsítő formában hív­ták fel a figyelmet a szőlőművelés fontosságára. Tolcsvai Nagy Ignác Jegyzetek a Tokaj Hegyaljai borá­szathoz címmel 1864-ben megjelent munkájában figyelemre méltóan taglalta azoknak a munkálatoknak szedelemről” beszélt, mely teljesen elpusztíthatja „a tokaji borkirály termőhelyeit.” 1879-ben Abaúj me­gyében pusztított a filoxera, 1880- ban Tállyán irtással tartóztatták fel a szőlők pusztulását. 1885-ben újabb filoxera pusztítás következett. Zemplén megyében sikerrel alkal­mazták a közvetlen termő amerikai szőlőfajtákkal való védekezés egyik módszerét, a zöldoltást. 1885-ben már sürgetóleg felvetődött egy borá­szati kongresszus tartása, ahol a termelők megbeszélhetnék gondjai­kat, kikérhetik egymás véleményét, így hathatós eszközt találva a pusz­títás felszámolására. Ugyanitt ter­vezték megbeszélni a borkereskede­lem biztos alapokra való helyezését is. A század szőlőművelésének történe­te a lehetőségek, a megtorpanások, az újrakezdések, a nagy remények története. Ez a lánc végighúzódik az egész XIX. századon. Levéltári iratok, kézira­tos térképek, régi könyvek egyaránt igazolják és bizonyítják ezt az állítá­sunkat, éppúgy, mint azok a korabe­li újságok, amelyek ugyan rögzítik, napnyi pontossággal a pusztítások, a helytelen szőlókezelések adatait, mégis ennek ellenére mindegyik írásban, még a legkisebb napihírben Jó bor, jó egészség Fotók: Laczó József a sorát, melyeket fontos és érdemes a szőlőben elvégezni. 1799-ben Pes­ten megjelent Száz esztendős kalen- dáriom, vagyis az esztendőnek XII. hónapjaira alkalmazott falusi majo­ros gazda című kalendárium is rész­letes tanácsokat adott a szőlőkben végzett munkákhoz. Azt a kétségtelenül egyenesvonalú fejlődést, amely megfigyelhető volt e terület szőlőművelésében hirtelenül és váratlanul megtörte egy iszonya­tos, pusztító csapás, a filoxera. A szó­lóművelés országszerte tragikus helyzetbe került. Herman Ottó Vészkiáltás a magyar szőlők védel­mében című munkájában „végső ve­is ott van annak a bizonyossága, hogy lehet és kell is újrakezdeni. En­nek az újrakezdésnek lehetőségét és módját keresik aztán azok a nagy elődök, akiknek neve és munkássá­ga mérföldkő a magyar szőlőműve­lés történetében. Szinte lehetetlen felsorolni azoknak a nevét, akik fémjeleznek egy kor­szakot, de közülük mindenképpen ki kell emelnünk Görög Demeter, Mat- hiász János és Pethe Ferenc nevét, de nem szabad elfeledkeznünk Fé­nyes Elekről, aki szinte térképszerű­en rajzolta fel országleírásaiban azo- « kát a helyeket, ahol jól terem a sző­lő. Oltóvesszők — a tavaszi oltáshoz A tavaszi fás oltáshoz még a téli hi­degek beállta előtt célszerű meg­szednünk az oltóvesszőt, lehetőleg fagymentes időben. Ez azért szüksé­ges, hogy oltás idejéig (március vé­géig, április elejéig) nyugalmi álla­potban tarthassuk. A beoltandó fa nedvkeringése ugyanis ekkor indul meg, amely alkalmassá teszi az ol­tásra. Az oítóvesszónek azonban ek­kor is nyugalmi állapotban kell len­nie, (különben az oltásunk nem sike­rül), amit csak mesterségesen bizto­síthatunk. Szaporító anyagot csak egészséges növényről szedjünk. Erre az élete­rős, jó gyümölcsöt termő, kezdő ter­mőéveikben levő vagy középkorú fák a legalkalmasabbak. A válogatáskor ügyeljünk, hogy az oltásra szánt, le­vágott vessző is egészséges legyen. Oltásra csak a hajtásrügyek alkal­masak, amelyekből hajtás fejlődik. (A termő- vagy virágrügyek és a ve­gyes rügyek hajtást nem hoznak, vagy csak nagyon fejletlent.) A haj­tásrügyek vékonyak, megnyúltak, a termőrügyek tömzsibbek, gömbö­lyűbbek. Ä korona külső részén álló hosszú vesszőkön általában több a hajtásrügy, míg a rövideken a ter­mőrügyek vannak túlsúlyban. (Ki­vételt képez az őszibarack, amely­nek vesszőin a rügyek többnyire hármas vegyes rügycsoportot alkot­nak, azaz a hajtórügyet két termő- rügy fogja közre.) Az oltóvesszők begyűjtésekor a kö­zépvastagok (a ceruzavastagságú- ak) közül válogassunk, mert a túlsá­gosan vékonyak meg a túlságosan vastagok oltásra kevésbé felelnek meg. Ha fagyban szedjük a vesszőt, húzzunk kesztyűt, mert a kéz mele­ge fagyfoltokat okozhat a növényen. Az az oltóvessző, amelyen a rügyek fölhasználás előtt megindulnak, hajtani kezdenek, már nem alkal­matlan az oltásra. Az ilyen vessző ol­tás után látványosan gyorsan kihajt ugyan, de egy-két hét múlva el is szárad. Ezért fontos, hogy a vessző­ket és rajta a rügyeket nyugalmi ál­lapotban tartsuk a fölhasználásig. A begyűjtött oltóvesszőket kössük kisebb csomókba, és lássuk el jeltáb­lával, amelyre újuk rá a fajtáját, il­letve a származási helyét, hogy föl­* használáskor ne keveijük. A vesszőket vermeljük, illetve tárol­juk. Vermelésre a házfalak északi, ár­nyékos oldala különösen alkalmas, mert itt a tél végén még hóval is fed­hetünk. Közönséges lakóházi szűk pincékben a vesszők teleltetése bi­zonytalan, mert túlságosan mele­gek. A nagy légterű, szellós és hideg pincék viszont alkalmasak az oltó- vesszők- tárolására. A vesszőket minden esetben tiszta, korhadó anyagoktól mentes, nedves homok­ba tegyük. A hűtőszekrényben való tárolás na­gyobb kockázattal jár. Ha más lehe­tőségünk nincs, természetesen pró­báljuk meg, de akkor inkább a tél vé­gén szedjük meg az oltóvesszőt. A vesszőket nedves rongyba csavarba tegyük a szekrény plusz hat fokos te­rébe. Ügyeljünk, hogy a tárolás alatt a rongy ne száradjon ki. A rongyba bugyolált vesszőket nejlonzacskóba tenni azért kockázatos, mert huza­mosabb tárolás után a rajta lévő rü­gyek könnyen befulladnak, elpusz­tulnak. Vitaminsarok Szem-szájnak ingere. Éléskamra-részlet Csatári Ernő miskolci kertbarátnál A tél csemegéje: a szelídgesztenye A cukrászdák és az utcai árusok a hónapokban kínálják jellegzetes csemegéjüket: a tejszínha­bos gesztenyepürét és az ingerlő illatú sült gesz­tenyét. Sokan valamiféle külhoni szerzemény­nek hiszik a szelídgesztenyét (talán éppen azért, mert maróni néven is emlegetjük), pedig bizonyított tény, hogy magyar földön is őshonos növény. Az elnevezés a latin castamea szóból származhat, mely szláv közvetítéssel jutott el hazánkba. Minthogy a gesztenyefa termése már az ősem­bernek is különösebb fáradozás nélkül megsze­rezhető ízletes táplálékot nyújtott, az enyhébb éghajlatú dombos vidékek jellegzetes fája lett. Ki hinné, hogy a múlt században Magyarország még a világszerte számon tartott gesztenye ex- portórök közé tartozott? Ma viszont még jelen­tős importra is rászorulunk, hogy a hazai szük­ségletet kielégíthessük. A szelídgesztenye-termés legfőbb felvevője a cukrászipar: a gesztenyemasszát - a pürén kí­vül - fagylalt, lekvár, befőtt, sütemény stb. ké­szítésére, sót fűszerként is használja. De a pör­költ gesztenyéből akár pótkávé is főzhető. A gesztenye becsét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy régebben bizony gyakran hamisítot­ták, mégpedig megfőzött és áttört babbal. (Ma már nem áll fenn az ily módon való hamisítás veszélye, mióta a bab jószerével drágább a gesz­tenyénél.) Ámde nemcsak ínyencségek készülhetnek a szelídgesztenyéból, hanem sok keményítőt tar­talmazó, lisztté őrölt magjából kenyér is süthe­tő. A Földközi-tenger környékén, a szegény vi­dékeken termése még mindig nagyon fontos eledel. Hogy' meg ne romoljon, megszárítják, egy kissé megórlik, s mielőtt megeszik, vízbe duzzaszt- ják. Régen egy szegény korzikai család megél­hetéséhez elegendő volt néhány kecske és egy pár gesztenyefa. Vannak, akik az ízes húsú gesztenyét a „legdemokratikusabb” étkeink közé sorolják, hiszen királynak és szegénynek egyaránt cse­megéje volt a történelem folyamán; az előbbi ínyenc ételeinek rafinált ízesítésére használta, az utóbbi — a képen látható módon - parázson sütötte meg, és úgy fogyasztotta a természet ajándékát. Parázson sütve nagyon finom

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents