Észak-Magyarország, 1993. november (49. évfolyam, 255-280. szám)
1993-11-03 / 257. szám
2 ESZAK-Magyarország Országban-Világban 1993. November 3», Szerda Fidesz-MSZDP Budapest (MTI) - A Fidesznek érdeke, hogy erős szociáldemokrata párt legyen, és meggyőződése: az MSZDP a választások után egyike lesz azoknak a pártoknak, amely bekerül a Parlamentbe - hangzott el kedden az MSZDP székházában tartott közös sajtótájékoztatón. Király Zoltán, az MSZDP elnöke arról beszélt, hogy a szociáldemokrata pártok egyesülése után a parlamenti pártok közül elsőként a Fidesz pártelnöke, Orbán Viktor fejezte ki jókívánságait. így az is természetes, hogy először a Fidesszel találkoztak, hogy felvegyék a két párt között a hivatalos kapcsolatot, megismerkedjenek egymás programjával és a további együttműködés lehetőségeit körvonalazzák. Orbán Viktor azt hangsúlyozta, hogy noha a Fidesz a liberális pártok között keresi szövetségeseit, ez nem zárja ki, hogy pártja normális beszélő viszonyban legyen az MSZDP-vel. Mindkét pártelnök megemlítette, hogy programjaik sok ponton találkoznak, igaz jó néhány kérdésben el is térnek egymástól. A megbeszélés alapján mindenképpen remény van arra, hogy a legfontosabb kérdésekben, így a gazdasági problémák megoldásában, a nemzeti és nemzetiségi kérdések rendezésében, az agrárhelyzet megítélésében és a regionális együttműködés továbbvitelében közösen gondolkodjanak. Ugyancsak egyetértettek a médiumokban kialakult helyzet megítélésében. Mindkét pártelnök azt hangsúlyozta, hogy a jelenlegi, feszültségekkel terhes politikai helyzetet csak a köztársasági elnök és a kormányfő rendezheti, mert nekik van ehhez az alkotmányban is biztosított kompetenciájuk. Ne árusítsák ki az állami erdőket! Budapest (MTI)-A kárpótlásra kijelölt erdőknél nem veszik figyelembe a faállomány értéket, így történhet meg, hogy licitálás során sokan 1 forintért jutnak hozzá a köbméterenként legalább 2 ezer forint értékű fához. Erről az Országos Erdészeti Egyesület, valamint a Magyarország Erdőiért Egyesület keddi sajtótájékoztatóján volt szó. Az olcsón megszerezhető nagy értékű erdőterületek iránt igen nagy az igény, ezért-bár a kárpótlási törvényben nincs szó állami erdőkről - több ezer hektárt jelöltek ki erre a célra az állami erdőgazdaságok területéből. A kedvező lehetőségeket újabban brókercégek, részvénytársaságok, kft.-k igyekeznek kihasználni. Az új tulajdonosok azonban nem a hosszú távú gazdálkodásra, hanem a mielőbbi haszonszerzésre, az erdővagyon kirablására törekednek- állítják az erdészek, tiltakozva az erdők elherdálása miatt. Főszerkesztő: Nagy Zoltán Főszerkesztő-helyettesek: Hajdú Imre, Görömbölyi László, Priska Tibor Olvasószerkesztő: Faragó Lajos Rovatvezetők: Nagy József (társadalompolitika), Szarvas Dezső (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Doros László (sport), Laczó József (fotó) Telefonok: Központ: 341-611, titkárság: 341-888. Telefax: 341-630. Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdaságpolitikai: 341-601, kulturális: 341-611/239, sport: 341-700, fotó: 341-611/207, levelezési: 341-866. Postacím: 3501 Miskolc Pf.: 351. Kiadja: az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Miskolc, B^jcsy-Zsilinszky u. 15.3527, Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054, Budapest V., Báthory u. 7. Hl. em. 8. Telefon: 111-4475,269-4064 Szerkesztőség vezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Felelős kiadó: Thomas Koch és Nagy József Ügyvezető igazgatók: Veres Mihály és Horváth Ferenc Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341-817. Telefax: 341-817. Hirdetésfelvétel: 3532. Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Terjeszti: az árus példányokat a Miskolci Postaigazgat« 3525 Miskolc, Kazinczy F. u. 16. tel: (06-46) 310-2 az előfizetett példányokat az Inform Stúdió Kft, 4031 Debrecen, Balmazújvárosi u. 11. (06-52) 313-101. Ügyvezető igazgató: Czeglédy György Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, a kiadóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt-nél vezetett 349-98911023-02322/7007 pénzforgalmi jelzőszámára, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetés díja egy hónapra 298 forint Egy negyedévre 894 forint. Félévre 1698 forint. Egy évre 3216 forint. Az árus példányok ára minden nap egységesen 15,40 forint Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft, 4002. Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 313-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató A külföld a magyar médiavitáról Budapest (MTI) - A Le Monde című francia lap keddi számában - Babiczky Klárának, a Kossuth adó főszerkesztő-helyettesévé történt kinevezését kommentálva - megállapítja: Keményedett a közszolgálati média ellenőrzéséért vívott hatalmi harc Magyarországon. A lapot az MTI párizsi tudósítója idézi. A cikk szerzője - Y.-M. R - szerint Babiczky a Magyar Fórumnak, a magyar ultranacionalista áramlatot vezető Csurka István lapjának munkatársa, s a szélsőjobb iránti rokon- szenvéről ismert. - Kinevezése pánikot keltett az újságírók között. Az újság szerint a média körüli lappangó viszály hirtelen erősödése alátámasztani látszik a szélsőjobb- oldali áramlatok offenzívájára vonatkozó nézeteket: ezek a magyar miniszterelnök távollétét kihasználva még a jövő évi választások előtt megpróbálják rátenni kezüket a tévére és a rádióra. „Bárhogy legyen is, ez a helyzet feszültséget és politikai hisztériát kelt Magyarországon” - így a francia újságíró. Az Adevarul című román lap kedden „Puccs a magyar televízióban” címmel közli budapesti tudósítójának, Dórin Suciunak a magyar médiavitáról szóló jelentését. Ez nagyjából megegyezik a szerző vasárnapi tévé- riportjával -jelenti az MTI bukaresti tudósítója. Suciu első oldalas írásában a történtekből azt a következtetést vonja le, hogy a különböző állításokon túlmenően ott vannak a tények: a kormánykoalíció olyan kampányt folytatott a rádió és a televízió volt elnökei ellen, amely lemondásukra vezetett. - A televízió költségvetése közvetlenül a kormány fennhatósága alá került, és a hatalom ellenőriz egy nemrég létrehozott műholdas televízióadást, amely a jövő évi választások szempontjából a lehető leghasznosabbnak bizonyulhat. Az utóbbi napokban nyugati hírügynökségek jelentése alapján több román lap is adott 20-30 soros híreket a magyarországi médiavitáról. A lengyel lapok közül csak a Zycie Warszawy foglalkozott rövid, címes hírben a magyar médiavitával, illetőleg az ezzel kapcsolatos eseményekkel. Tájékoztatása szerint - idézi az MTI tudósítója -több mint tízezren tüntettek Budapest utcáin, követelve a kormánytól a sajtó szabadságának biztosítását. A lap értékelése szerint az utolsó csepp a pohárban a Magyar Televízió vezetőjének az a döntése volt, amellyel felfüggesztette egy népszerű hírműsor sugárzását, mert szerzőit hamisítással, félretájékoztatással vádolta. Pályázat a főszerkesztői posztra Budapest (MTI) - A Magyar Televízió közalkalmazotti tanácsa kedden közleményben tudatta az MTI- vel, hogy meghallgatta Nahlik Gábor alelnök tájékoztatóját az intézményben kialakult helyzetről. A megbeszélés eredményeképpen az alelnök ígéretet tett arra, hogy az Egyenleg 10 munkatársának helyzetét méltányosan rendezi. Ezenkívül rövid határidőn belül nyilvános pályázatot ír ki a Belpolitikai Főszerkesztőség vezetői posztjára. Az MTI érdeklődésére Nahlik Gábor, a Magyar Televízió teljes elnöki jogkörrel felruházott alelnöke elmondta: nem valószínű, hogy az Egyenleg munkatársai ellen indított fegyelmi eljárás során mind a 10 esetben elbocsátó határozat születik. A fegyelmi bizottság alapos vizsgálatot tart , hogy tisztázza: október 26- án este kik veszélyeztették a 22 órás híradást. Az enyhébb büntetésben - például megrovásban - részesülők számára más szerkesztőségekben ajánlanak fel munkát. Nahlik Gábor arról is tájékoztatott, hogy november közepéig kiírják a pályázatot a Belpolitikai Főszerkesztőség vezetői posztjára. E tisztségre néhány napja Várkonyi Balázs határozatlan időre kapott megbízást, azonban a jogszabályok értelmében neki is pályáznia kell, ha a jövőben is szeretné betölteni ezt az állást. Ugyancsak november közepéig kiírják a pályázatot a Feledy Péter lemondásával megüresedett hírigazgatói státusra. Újra megjelent Moszkvában a Pravda Moszkva (MTI) - Változatlan formában és hangvétellel, de új főszerkesztő irányításával jelent meg az egy hónapos betiltás után kedden a Pravda. A mai orosz sajtó legrégebbi, 1912-ben alapított újságja vezércikkében leszögezte: nem változtat beálh'tottságán, azaz baloldali újság kíván maradni. Mint ilyen, hű marad a szocialista értékekhez és elítéli a szélsőségeket. A szerkesztőségi vezércikk szerint a lap újbóli megjelenését jórészt a kormányra gyakorolt-részben nemzetközi nyomásnak köszönheti. A Pravdát ^-13 másik lappal együtt - a múlt hónap elején tiltották be, miután a hatóságok felelőssé tették a véres eseményekért. A lap vezetői annak idején többször is leszögezték, hogy a Pravda nem hívott fel erőszakos cselekményekre, mint az a bezárásra vonatkozó határozat indoklásában szerepelt. A vezércikk külön leszögezte, hogy a lap elítéli a szélsőségeket. Mintegy ennek alátámasztására a tragikus eseményekre emlékező cikk szerzője írásának elején hangsúlyozza, hogy nem kiált senki bosszúért, a tragikus események mindenkit bölcsességre intenek. Ugyanakkor az Az „új" Pravda első száma írás hangneme továbbra is a korábbi, Jelcint és a kormányt élesen támadó írásokét idézte. Fotó: AP A Lenin által alapított újság a választásokon való részvételre hívta fel olvasóit. Terjesztési panaszaival hívja a (46)341-611/223-as telefonszámot! Horvát-szerb 'titkos tárgyalások Genf (MTI) - Horvát-szerb titkos tárgyalások kezdődtek Krayináról hétfőn este a norvég fővárosban - vált ismertté genfi diplomáciai körökből. A szerb ellenőrzés alatt lévő horvátországi területet érintő, e héten kezdődött és várhatóan több napig is eltartó megbeszélések elsődleges cé\ja, hogy tűzszünet jöjjön létre a térségbeli horvát erők és az egyoldalúan kikiáltott szerb krajinai köztársaságot támogató erők között. A találkozóról több nyugati hírügynökség is beszámolt jól értesült diplomáciai forrásokra hivatkozva. A delegációkat szerb részről Goran Hadzic, krajinai elnök horvát részről pedig Hrovoje Sarinic horvát nemzetbiztonsági főnök vezeti. Jól értesült források szerint a megbeszéléseken részt vesz Gerd Ahrens egy a nemzetközi Jugoszlávia-kon- ferencián résztvevő felelős személyiség, valamint a UNPROFOR egyik tisztségviselője is. Szerdára Oslóba várják Thorvald Stoltenberg ENSZ- közvetítőt is - jelentette be az ENSZ genfi szóvivője. Stoltenberg kedden Koppenhágában részt vesz annak a dán gépkocsivezetőnek a temetésén, aki a múlt héten vesztette életét Kö- zép-Boszniában, mikor a Menekült- ügyi Főbiztosság egyik segélyszálb- tó oszlopát támadás érte. Az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőket keres az előfizetéses terjesztésére. Jelentkezhet az Inform Stúdió Kft*-nél: 3530 Miskolc, Erzsébet tér 2. Tel.: (46) 358-522, vagy (52) 312-940 Clinton útitervei Washington (MTI) - A külpolitikában való jártasságát és hozzáértését bizonyítandó, Bili Clinton jó néhány külföldi utat tervez a jövő évre. Már napirenden szerepel a brüsszeli NATO-csúcsértekezleten történő részvétele (január 10-11.), mégpedig úgy, hogy az utat egybekötné egy moszkvai kitérővel, illetve feltehetően megállna Prágában, Varsóban és más európai városokban is - írta a hétfőn utcára került számában a U.S. News and World Report amerikai hetilap. A hetilap értesülése szerint az amerikai elnök ott szeretne lenni a normandiai partraszállás ötvenedik évfordulójára rendezett megemlékezésen, a júliusi nápolyi gazdasági csúcson, illetve felesége társaságában el kíván látogatni a Szentföldre is a közel-keleti béketárgyalások előmozdítására. Fellini a ravatalon Róma (MTI) - Rómaiak ezrei vesznek végső búcsút Federico Fellinitól, akinek ravatalát a római filmváros, a Cinecittá azon stúdiójában állították fel, ahol a rendező legtöbb filmjét forgatta. Fellini barátain és tisztelőin kívül felkeresték a ravatalt vezető politikusok is, köztük Ciam- pi kormányfő is. Az özvegy kívánságára Fellini fedett koporsóban fekszik. Giulietta Masina azt akarja, hogy az emberek a mosolygós Felli- nire emlékezzenek. Az éjfélig nyitva tartó ravatalt a rendezőről szóló film, az Interjú utolsó jelenetének díszletei között állították fel. A közelben elhelyezett hangszórókból Nino Rotának, számos Fellini- film zeneszerzőjének muzsikája szól. A gyászszertartás és a temetés szerdán lesz Rómában, illetve Rimi- niben. Tart a pénzcsere Prága (MTI) - A szlovák nemzeti bank közlése szerint 1993. december 31-ig minden régi bankjegyet és érmét kicserélnek Szlovákiában. A régiek új pénzre történő átváltásának végső határideje 1994. március 31- Már új pénz Szlovákiában az 1000 koronás - amelynek elődje október 22-én veszítette el érvényességét az 50 koronás - amelynek azonos névértékű megfelelőjét október 31- ig vonták ki a forgalomból - valamint a fél, az egy és a tíz koronás. November 30-tól eltűnik a jelenlegi 20 és 100 koronás bankjegy, valamint a 0,20, a 2 és az 5 koronás érme. Hasonló sorsra jut december lóén az 500 koronás bankjegy és az év utolsó napján 0,10-es érme. Pokolgép robbant Tallinn (MTI) - Az észt fővárosban hétfőn este felrobbant egy gépkocsiba rejtett pokolgép - közölte kedden az észt rendőrség. A gépezet akkor lépett működésbe, mikor az autót beindították. A gépkocsi vezetője« bár sikerült még élve kimenteni a Cadillac Limounsine-ból később belehalt sérüléseibe. Az év eleje óta Észtországban mintegy ötven esetben robbant autóba rejtett pokolgép- A gépkocsi egy üzletemberé volt. Nem tudni a korábbi esetekhez hasonló rejtélyes merényletben maga az üzletember vagy valaki más vesztette-e életét. Diákzavargás Szöul (MTI) - Mintegy ötszáz dél- koreai diák tegnap reggel megtámadta az ország déli részén lévő Kvandzsuban a helyi amerikai tájé* koztatási központot: az összecsapásban mintegy 30 rendőr megsebesült. A diákok amiatt rendezték meg újabb Amerika-ellenes akciójukat, hogy egy éve ezen a napon egy Dél- Koreában állomásozó amerikai katona meggyilkolt egy dél-koreai nőt- A diákok kőzáport zúdítottak az épületre, majd benzines palackokat dobáltak a rohamrendőrökre és fel* gyújtották azok autóbuszait. Kvandzsuban nem ritkák a hasonló tüntetések, és a diákok a mostani évfordulót ismételten felhasználták arra, hogy követeljék az országban tartózkodó mintegy 36 ezer amerikai katona kivonását Dél-Koreából.