Észak-Magyarország, 1993. október (49. évfolyam, 229-254. szám)
1993-10-17 / 243. szám
1993. Október 18, Samsung-kötvény Budapest (MTI) - Magyarországon az utóbbi évben örvendetesen nőtt a kereskedelmi-kötvény kibocsátások száma és összege. Az állampapírok kamatfeltételeinek javulása azonban azt eredményezheti, hogy csak a legjobb vállalatok kötvényei tudják tartani a versenyt - mondta a Samsung Electronics Magyar Rt. (SEM) kötvénykibocsátásának alkalmából a napokban rendezett befektetői konferencián Naveed Khan, a forgalmazó Citibank Rt. alelnöke. Az intézményi befektetők érdeklődése várhatóan nő a hosszabb lejáratú papírok iránt. A jelenlegi zártkörű kibocsátási gyakorlattal szemben előbb utóbb tért nyernek a tőzsdei kibocsátások. Ahogy a forint egyre közelebb kerül a konvertibilitáshoz, a külföldi befektetők is igényt tartanak majd a magyar kibocsátású kötvényekre, és nagy verseny indulhat a jó vállalatok papnjaiért - foglalta össze várakozásait a szakember. A Samsung-kötvények - hangzott el a konferencián - ötmillió forintos névértéken kerülnek forgalomba, maximum 2,5 milliárd forintos összegben. A lejárat 14-365 nap, a hozam mértékében a futamidőtől függően állapodnak meg a befektetőkkel. A forgalmazó a Citibank, illetve a Magyar Daewoo Értékpapír Rt., a visszafizetésre pedig a világ egyik legnagyobb elektronikus fogyasztási cikk gyártója, a dél-koreai Samsung Electronics Co. Ltd. vállal garanciát. A Magyar Samsung vállalat az európai színestelevízió-piac meghódítására készül, a kötvényekből származó összegből ehhez kapcsolódó fejlesztéseket kívánnak megvalósítani. Magyar bankpénzek Pozsony (MTI) - A Národná obro- da csütörtökön megjelent jegyzete több, egymástól független információs forrást idézve azt úja, hogy a zömmel magyarok lakta dél-szlovákiai privatizáció egy részét magyar kaiikok pénzelik. A lap szerint ha hinni lehet a régóta terjedő híreszteléseknek, akkor a dél-szlovákiai privatizációból jókora hányadot a magyar bankok által biztosított pénzeszközökből finanszíroznak, hiszen ezekben a bankokban a múltban nem kis korona-készletek halmozódtak fel, így most eredendő helyükre visszaszivárogva, bizonyára a privatizációs folyamatokba kerülnek. Ráadásul - úja - Szlovákia és Magyarország a határ menti kapcsolatok és a turizmus feltételeit könnyebbítő szándékkal egyezményben állapodott meg a két ország pénznemében történő elszámolásról, ami a jegyzetíró szerint nem is lenne baj, de „a hiba másutt van”. Úgy látja, hogy helytelenül átöröklött a két utódállamra a szövetsé- S1 Csehszlovákia téves előítélete, amely szerint nem szükséges a privatizációs folyamatba belépő pénzek eredetének vizsgálata. „Talán ez adott módot arra, hogy a piszkos Pénzeken kívül más, ezúttal egy szomszédos ország forrásaiból származó pénzek is” beáramoljanak a szlovákiai privatizációba. Nincs jelentkező Budapest (MTI) - Egy nappal a tender határidejének lejárta előtt ™eS nincs jelentkező a Hungaroton Rt. dorogi lemezgyárának megvéteA gyár már tavaly elkelt a vevő azon- o?n nem fizetett, így jelenleg is a Hungaroton Rt. 100 százalékos tu- ajdona a gyár. Az eladás azért olyan nehézkes, mert a hagyomá- nyos fekete lemez előállítása ma ®ár nem nyereséges. Ugyan kazettagyártás is folyik, de ahhoz nem szükséges akkora felszereltség. A cég a komolyzene, a népzene és az irodalom kiadásának területén a Hungaroton jogutódja, és 100 százaikig az rt. tulajdona. Azért hozták létre, mert a Hungaroton nagyvállalatként már képtelen volt működni. (A könnyűzenei kia- Uo, a Gong, már két évvel ezelőtt Megalakult.) Hollós Máté ügyvezető ismeretei szerint olyan cégek is érdeklődnek a Kiadó után, akik már korábban foglalkoztak a kiadói részleg megvételnek gondolatával. Cége a későbbiekben kereskedelmi tevékenységet is szeretne folytatni. , Hétfő. Gazdaság A ESZAK-Magyarország 7 Privatizáció: patika kellene rá A kis forgalmú gyógyszertárakat nem éri meg privatizálni Miskolc (ÉM - ME) - Még mindig nincs vállalati biztosa a Borsod-Aba- új-Zemplén Megyei Gyógyszertári Központnak. Mint arról hírt adtunk, szeptember 30-án a privatizációs biztosok kinevezésével zöldutat kapott a gyógyszerkereskedelem magánkézbe adása. A megyénkbe kinevezett biztos azonban nem vette át megbízólevelét, a késlekedés várhatóan kitolja majd a vagyonértékelés határidejét, a pályázatok kiírásának dátumát is. Révész János, a gyógyszertári központ kereskedelmi igazgatóhelyettese véleménye szerint: ha novemberben megoldódnak a biztos személye körüli problémák, február végére, március elejére jut olyan stádiumba a vagyonértékelő munka, hogy kiírhatják a pályázatokat. Sok a privatizációval kapcsolatos megválaszolatlan kérdés a gyógyszerészek körében is. Információikat szakfolyóiratokból, kamarai közleményekből szerzik, ennek ellenére a „magánosítás” feltételei még szakmai berkekben sem igazán ismertek. Aggasztó hírek, híresztelések A Vasgyári gyógyszertár forgalma havi négymillió forint, ami nagyjából a középmezőnyt jelenti Miskolcon. • Szegény környék ez - mondja dr. Kiss Lajosné vezető gyógyszerész. - Nálunk sajnos előfordul, hogy az idős emberek a számla láttán megfordulnak és kimennek, csak a nyugdíjkor váltják ki az orvosságot. Nehéz így belevágni a privatizációba, ugyanakkor csábítja is az embert, hiszen hosszú évek szakmai tapasztalata halmozódott fel és úgy érzem, lehetne jó és szép dolgokat csinálni. Van három-négy évfolyamtársam, akik már korábban ezt az utat választották, saját erőből lettek magángyógyszerészek. Nekik bejött és engem is biztatnak, kezeljem el. Persze sok mindent át kell ehhez gondolni, és vannak aggasztó hírek, vagy inkább híresztelések. Azt mondogatják, kedvezőtlenek lesznek a hitelfeltételek, és a konkurencia miatt - hiszen egyre többen nyitnak majd új patikákat - nem biztos, hogy fenn tudjuk tartani magunkat. □ Milyen a hangulat az itt dolgozók körében? • Érezhetően feszült a légkör, mert mindenki félti a munkahelyét. A privatizáció kapcsán ugyanis - a gazdaságos működtetés érdekében - várhatóan mindenütt csökkenteni fogják a létszámot. Én személy szerint úgy vagyok ezzel, hogy a színvonalas szakmai munka rovására nem lehet leépíteni egy kollektívát. Sokat segítene a helyzeten, ha mielőbb léphetnénk, mert ez a se itt, se ott állapot már tarthatatlan. □ Végül, ha eljön a döntés ideje, benyújtja a pályázatát ? • Ez a feltételek konkrét ismeretétől függ. Ha azok perspektívát adnak, megpróbálom. Ma még felelőtlenség lenne nyilatkozni Miskolcon a Zsolcai kapui gyógyszertál’ a maga öt-hatmilliós hart forgalmával a nagyobbak közé tartozik. • Megfelelő információk híján felelőtlenség lenne a patika privatizációról nyilatkozni - mondja dr. Máthé- né Nehoda Mária vezető gyógyszerész. - Mindenesetre ha a nagyobbak - mint például a mienk is - nem maradnak állami tulajdonban, természetesen foglalkozom a gondolattal. Ezért megyek hétvégén Egerbe, Fotó: Laczó József ahol egy fórum keretében megismerkedhetünk a központi elképzelésekkel. Ott lesznek az ÁVÜ szakemberei, a Magyar Gyógyszerész Kamara képviselői, a Népjóléti Minisztérium munkatársai, illetve a Heves megyei Önkormányzat illetékesei. De október 21-én Budapesten a Kongresszusi Központban is lesz egy tanácskozás erről a kérdésről. A tájékoztatók után remélhetőleg biztosat, vagy legalábbis biztosabbat tudok majd, és eldől mi is a teendő. Kényszerhelyzetben érzem magam Czeglédi Tibor Halmajon gyógyszerész, de ideiglenesen helyettesít a krasznokvajdai és a homrogdi patikákban is. Kiválóan ismeri tehát a kis forgalmú (öt-hatszázezer fo- rint/hónap) gyógyszertárak helyzetét. • Őszintén szólva kényszerhelyzetben érzem magam - mondja. Ha nem privatizálok, lehet, hogy állás nélkül maradok. Viszont, az ilyen kisforgalmú gyógyszertárakat nem érdemes magánkézbe venni, szinte száz százalék, hogy nagyobb a ráfordítás, mint a bevétel. A kalkulációk szerint ugyanis 1-1,5 millió forintos bevételnél billen át a mérleg pozitív irányba. Persze ezek a vegyes érzelmek nem jelentik azt, hogy ellenezném magát a folyamatot. Ez a rendje-módja a dolognak, ám a „kicsikre” külön is gondolni kellene. Sok kollégám, hozzám hasonlóan, érzi ezt a kényszerhelyzetet. Ügy vagyunk vele, ha privatizálni kell, hát magángyógyszerészek leszünk, aztán majd csak kialakul valahogy. Engem motivál az a tény is, hogy a lányom másodéves gyógyszerész hallgató és már eldöntötte, patikában szeretne dolgozni. Az olcsóbb lett a legdrágább Miskolc-Görömböly (ÉM - I.S.) - Amiskolc-görömbölyi szennyvízcsatorna építésénél egyértelműen bebizonyosodott a régi igazság: olcsó húsnak híg a leve. Avagy: a legolcsóbb lett a legdrágább. A történet a következő: a helyi ön- kormányzat és a lakók közös beruházásában még 1991 utolsó dekád- jában szennyvíz-csatornázás kezdődött több, mint féltucatnyi utcában, amely legalább kétszázharminc- kétszázötven ingatlant érintett. Annak rendje, s módja szerint, úgy, ahogy azt a jogszabály előírja, kivitelezői ajánlatot kértek a munkára, magyarul: megpályáztatták. S bár sok jelentkező akadt, a beruházók természetesen azt a céget választották (neve egyelőre maradjon homályban, merthogy bú’óság mondja ki ítéletét munkája milyensége fölött), amely a legkevesebb összegért vállalta a cirka három kilométer hosszú gyűjtőcsatorna le- fektetését. Tizenkétmillió forint ezért a munkáért igazán előnyös árnak tűnt, s már csak azért is emellett kellett dönteni a beruházóknak, mert hiszen paragrafus mondja ki: kötelező a legkedvezőbb árajánlat elfogadása. Az persze más kérdés, hogy ilyen tételnél már referenciamunkát is ildomos lett volna kérni, de ne menjünk a dolgok elejébe. Az ominózus gmk - amely később jogutód nélkül megszűnt, majd ugyanazok az emberek kft.-t alakítva folytatták a munkát -, hogy még inkább kijöjjön a pénzből, önhatalmúan tervet változtatott, más nyomvonalra, nem a kellő mélységbe fektette a csatornát, a csöveket sok helyütt elfelejtették összeilleszteni, vagy fordítva szerelték össze, kilyukasztották. Ahol jónak tűnt, ott meg visszafelé folyt a szennyvíz. A miskolci Városgondnokság szakemberei szerint a lehető legszakszerűtlenebb kivitelezés történt, szándékosan nem lehetett volna pocsékabb munkát végezni. Úgyszólván fél év alatt összecsapták... Az is elgondolkodtató azonban, hogy a beruházó műszaki emberei papíron hatszor, ténylegesen azonban csak egyszer végeztek ellenőrzést a helyszínen. Attól az embertől, akinek ez lett volna a feladata, már „elköszönt” a Városgondnokság, amely különben időközben felbontotta a szerződést. Igaz, már csak azután, hogy a kivitelezőnek a pénzt kifizették. Most aztán megkísérlik visszaperelni, s ez talán még nehezebb lesz, mint sziklából vizet fakasztani... Ez év áprilisában újból meghirdette Miskolc önkormányzata a görömbö- lyi szennyvízvezetek nem meg-, hanem átépítését, s a munkát az az Észak Közmű Kft. (valamint a Kasztor-B Betéti Társaság) nyerte, amely míves munkájával már sokszor bizonyított a városban. A Városgondnokság szakemberei szerint rajtuk tóül még az Interaqua Kft. az a cég, amelytől az üzemeltető „csont nélkül” átveszi a munkát. S bár tisztában vannak azzal, hogy közműépítésben jószerivel verhetetlen e három vállalkozás, de a jogszabály - az jogszabály. Pályáztatni kell. Igaz, most már mérlegelnek is, s nem az olcsóság az elsődleges szempont, hanem a minőség, a megbízhatóság. Ennek eredménye lett: az október végi átadási határidőt nem veszélyezteti semmi. Az igazsághoz még hozzátartozik: drága árat fizetett ezért a város. Tudott dolog ugyanis, hogy egy elrontott beruházást helyrehozni költségesebb, mint az új megépítése. Még szeren- cse, hogy a lakók eddig bírták türelemmel. Igaz, a plusz költségekből nem hárított rájuk semmit az önkormányzat. A tisztesség kívánta így... OTP: kamatprémium Miskolc (ÉM) - Hírek keringenek arról, hogy az Országos Takarékpénztár október 26-tól kamatprémiumot fizet betéteseinek. Igaz-e a hír? Kérdeztük Jáger Attilánét, az OTP Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Fiókja betétforgalmi osztályvezetőjét.- A kamatprémiumot a lakossági folyószámlán lekötött betétekre fizetjük. A számlákon elhelyezett 3,6 és 12 hónapra lekötött betétek után a kamatokra 100 ezer forint felett 1 százalék, 500 ezer forint felett másfél százalék, az 1 millió forint feletti betétekre pedig 2 százalék a kamatprémium.- Miért a kamatprémium?- Igen nagy az igény az egy éven aluli - ami nem tartós betét - lekötésekre, ezért az OTP a kamatprémiummal ösztönözni akarja az egy kézben lévő, ám kisebb összegű betétek összevonását. Lapzártakor kaptuk a hírt, hogy' október 15-tól illetve október 22-től a Postabank 2 százalékkal megemeli lakossági értékpapújamak kamatát. Elektrotechnikai napok Miskolc (ÉM) - Az Északmagyarországi Áramszolgáltató Részvénytársaság, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület miskolci csoportja, valamint a Magyar Energetikai Társaság október-november hónapban elektrotechnikai napokat rendez Miskolcon, az Émász Dózsa György úti székházának nagytanácstermében. Az első összejövetelre október 21-én kilenc órától kerül sor, ahol Bezerédi Antalnak, az Émász vezérigazgatójának megnyitója után neves energetikai szakemberek tartanak előadásokat a villamos szabadvezetékek és kábelhálózatok fejlesztési terveiről. Az október 28-i rendezvényt az irányítástechnikának szentelik, november 3-án az Émász informatika-fejlesztési koncepciójával ismerkednek a résztvevők, november 10-ét pedig hírközlési nappá nyilvánították. Az egyes szakmai napokon termékbemutatókra is sor kerül. ÁRFOLYAMOK Budapest (MTI) — A kis tételben folyó kereskedéstől eltekintve 160 üzletben összesen 669,939300 millió forint forgalmat bonyolított le a Budapesti Értékpapírtőzsde a pénteki napon árfolyamértéken. A részvények forgalma (138 promt és két opciós kötés) névértéken 16,3800 millió forintot, árfolyamértéken számolva pedig 26,127750 millió forintot tett ki. A befektetési jegyek forgalma 344 000 forint volt árfolyamértéken. A kárpótlási jegy árfolyamértékű forgalma 26,085800 millió forint volt. A diszkont kincstáijegyek árfolyamértékű forgalma 616,8318 millió forintot ért el. A Danubius Hotels Rt. részvényére két üzletet kötöttek, mindkettőt 900 forinton. A Duna- holdingRt. papírjára két kötést realizáltak, mindkettőt 16 600 forintos áron. Kárpótlási jegy s Index (ideiglenes) okt.l5-én: 1153,97 -21,99 Hivatalos árfolyamok Érvényben: 1993. október 15. Pénznem Valuta Vétel Eladás Deviza Vétel Eladás Angol font 145,76 Ausztrál dollár 63,69 Belga frank* 270.49 Dán korona 14,64 Finn márka 16.72 Francia frank 16,85 Holland forint 52.98 ír font 139,37 Japán yen* 90,14 Kanadai dollár 72.49 Kuvaiti dinár 323,42 Német márka 59,62 Norvég korona 13,55 Dlasz líra** 60,32 Osztrák schill.* 847.69 Portugál escudo* 57,41 Spanyol peseta* 73,47 Svájci frank 67,50 Svéd korona 12,12 USA-dollar 96,42 ECU (KP) 112,58 A megadott számok 1 egységre ban *: 100 egység, **: 1000 egység 148,56 64,93 275,15 14,90 17.12 17.13 53,84 141.97 91.34 73,89 328,92 60.58 13,79 61,60 861,29 58,51 74,99 68.58 12,38 97,98 114,54 146,64 64.31 272,31 14,74 16.93 16.93 53.31 140,39 90.64 73.25 324,36 59.98 13,63 60,78 852,51 57,76 73.93 67,95 12,22 96.99 113,41 147,34 64,61 273,47 14,80 17.03 17,01 53.53 141,03 90.94 73.59 325,74 60.22 13,69 61,10 855.91 58.04 74.31 68.23 12,28 97,39 113.91 értendők, forint-