Észak-Magyarország, 1993. október (49. évfolyam, 229-254. szám)
1993-10-16 / 242. szám
ÉM-lterelcasz*ql Még mindig nem csillapultak Lengyelországban a választási eredmények által kiváltott hullámok. Tanulságait nálunk is többen górcső alatt vizsgálják. II. oldal ÉM-riport ________________ M ár a rendszerváltozás előtt megpróbáltuk elismertetni a falugondnoki hálózatot. Minden minisztériumot megkerestünk, hogy törvényes kereteket adjunk neki III. oldal MOhely LitwinJózsef a Diósgyőri Gépgyár ösztöndíjasaként végezte el az Iparművészeti Főiskolát. Öt éven át a gyárban dolgozott; a kábelipari gépek formatervezőjeként. VII. oldal A hét embere Szarka Istvánné a 100 éves Gizi néni Imre Abhnr» n,uaVz esztendőben kompoÄDvoräk a IX -ÚJ viláe” Les n,a',at’ Puccini a Manón a VT a tí °Peraját, Csajkovszkij rent ’ ja*'e*'^cus szimfóniát. Fe- Károly megfestette a Maa^> Maurice Denis A mú- ZSak-at. az a Z esztendő a „születési éve” TszP>rinnek, valamint Cson- vnit •í.lri.os ás Bánki Donát Jója a^°l” a karburátornak. Tes- sziilf^ frekvenciájú és nagy felvet i áramot állít elő, ameUev ke?aLb róla neveznek el, s az ej - ken az évben készül el Belp-f0 szines fénykép is. kai o az általános politilárrn Z. ík kikényszeríti az álta- jr jrS ea titkos választójogot; Ke- l’uealf,16 "megalapítja az angol tlen Munkáspártot; az Szóv^HH.ektálja Hawaiit. Mén' nun^ez 1893-ban történt, "ek MP,Pen szaz esztendeje en- nak -kánt száz esztendeje an- án a1Sphogy 1893' október 13- Gvii - “Orsód megyei Boldván n*» György földműves és kéntt0 ®szter első gyermeke- kj ,, "meglátta a napvilágot egy ta Any,ak*a Gizella nevet kap- föint jegyében született D0n p Puyi híres ember, például Vvn ,HaJlos’ Dreyfus, Nietzsche, },i(*(lak s°n*'anCL Dayka Margit, ^ziilők fiút vártak, reméltek, lány érkezett. Persze ebből soha nem volt konfliktusa. Afféle epizódként, nevetve említi meg csak - most száz év távlatából. Igen, Gyurics- kó Gizellának (Szarka Istvánnénak) hosszú, változatos, próbatévó életet mért ki a sors. Családja körében Miskolcon, az Aulich utcában, e héten köszöntötték Gizi nénit gyermekei, unokái, dédunokái e kevés ember számára megadatott jeles napon. Persze igazán nem a száz év az ünnep. A kor rendeltetik, nem ez hát az érdem. Érdem sokkal inkább a tett, a megélt, az átélt, a gyakran megszenvedett történelem, a tartással, türelemmel elviselt százéves sors. Gizi néni az „új világ” sok csodáját és aljasságát megélte. A „boldog békeidőktől” kezdve az I. világháborún, majd a 19-es kom- münön át a Horthy korszakot, a II. világháborút, Rákosi rezsim- jét. Mind-mind más világ volt. - Én soha nem zúgolódtam - emlékszik vissza. — Tudomásul vettem, hogy azt az életet kell élnem amit kiparancsolt számomra a jó Isten. Az elemi iskoláit Boldván, illetve Nagylomnicon, a Szepesség- ben végezte. Polgáriba Szigetváron járt. (Tanítónő szeretett volna lenni, de édesanyja hallani sem akart róla. A lány dolga férjhez menni, s a meleg családi fészket megteremteni.) A polgári után Miskolcon női ipari iskolát „cérnaegyetemet” végzett, kitanulta a varrónő szakmát.-Jó kézügyességem volt, szerettem varrni, kézimunkázni - meséli. - Látja ott a falon azt a gobelint? Azt is én készítettem. Most is csak az bánt, hogy rossz már a szemem, és se varrni, se olvasni nem tudok. Húszéves volt, amikor féxjhez ment Szarka Istvánhoz, aki Túr- istvándiban volt gazdatiszt. A házasságukból két fiúgyermek született: László és Zoltán.- Én tulajdonképpen mindig boldog voltam. A gyermekeim sok örömet szereztek nekem. Jól tanultak. Annak idején azt kértem a jó Istentől legalább addig éljek amíg leérettségiznek, hogy kenyér kerüljön a kezükbe. Arra akkortájt nem gondoltam, hogy sokkal kegyesebb lesz hozzán a Teremtő, s megélhetem amint elvégzik az egyetemet, ledoktorálnak. És boldog lehettem amikor megnősültek, mert jó menyeket kaptam. Az unokák, a dédunokák szintén a szemem fényei, örömei. Most itt lakom az Örs nevű unokáméknál, nagyon szép, harmonikus családi környezetben. Itt soha nem csörög a kanál, s engem nagyon szeretnek. Kell ettől több egy százesztendős embernek? A csillagjósok szerint a mérleg jegyében születettek egyensúlyra törekvők, konfliktuskerülők, büszkék, öntudatosak, önzetlenek, igazságosak, békességre törekvők, művészi érzékkel megáldottak, jó kézügyességúek, gyorsan megbocsátóak. Szóval jó emberek. Isten éltesse, Gizi néni! Gesztenyés üzenet Priska Tibor A kákán is csomót kereső hangulat ez. Más mi is lenne? Tény, hogy valami előhozta, útjára bocsátotta, az meg most már formálódik, növekszik, piszkálódni, kötekedni akar. De mivégre ? Hiszen ismét a széparcú ősz van jelen kellemetes, fényes napsütéssel, kék éggel, bodivs felhőkkel. Alant, a földön pedig a gesztenyefák vöröses, zöldes levelei, köztük meg-megvillan az érett termés fényes, barna színe, oly vonzóan, hogy az ember tenyerébe kívánkoznak ezek a szépséges gesztenyék. Sok itt a gesztenye, némelyik még a szétfeslett, zöldes burokból néz ki, a többi meg az avaron napozik, csillog, szinte lépni sem lehet tőlük. Hát éppen ez az! Lépni sem lehet tőlük, annyian vannak. Tavaly, de főként a korábbi években keresgélni kellett őket, vadászni rájuk, az avart felrugdosni, bottal megkaparni, hogy sikeredjen néhány zsebet megtölteni velük, hadd díszes- kedjenek otthon a kis tálkában, jelezve az őszt. Gyerekek gyűjtötték, szedték akkor, el lehetett adni, valamicske pénzt kaptak érte, a felvásárló pedig nyilván továbbadta, föltehetően erdei vadak etetésére is hasznosították. Úgy tűnik, ma már mindez nem kell. Nincs rá kereslet. Miként az újságpapírra sincs. Gyűlik, gyülemlik a sok papír, kötegelve várja, hogy majd csak elviszi valaki, majd csak kérdi valaki, nincs-e papír, de nem. Pár éve szerkesztőségünket is végig-végigkopogtatták a srácok, kérték, vitték csapatostól a papírt, köszön ték, szaladtak, jelezték, néhány hónap múlva ismét jönnek, addig is gyűjtsük. Most nem. Panaszkodó ember ellenben érkezik. Mondja, hogy rengeteg csipkét gyűjtött Miskolc határában, de nem veszik át tőle sehol. Hírlik, hogy Boldogkőváralján vennék, vagy csak korábban vették volna át. De hát innen oda menni... Valamikor főként a Zemplén, a Cserehát falvaiban majd mindenütt alkalmaztak átvevő embert, akihez be lehetett állítani az erdő sokféle őszi adományával. Gombával, csipkebogyóval, fenyőtobozzal miegymással. Ki tudja miért, de volt kereslet az erdő adta csodákra. Mohát is gyűjtögettek, főként így Mindenszenteket megelőzően, mert ezekből az erdei mohákból szép, tartós koszorúk készülhettek. A borzagot, másként a gyalog bodzát ugyan nem vitték az átvevőhöz, de sokan gyűjtögették ezt a különlegességet is. Nem arról a fás növényről, cserjéről van szó, melynek egyenes, szép ágaiból az ántivilágban bocfapuskát készítettünk, mely fegyver kóc töltényt - Gyerekek! Ki tudja, mi a kóc? - lőtt ki, tehát nem erről, hanem a borzagról van szó, mely csupán egy szezont él meg, terem, elalszik, betakaródzik a hóba, majd tavasszal a napsugár csiklandozásra felébred, újra sarjad. Kész csoda bizony! Tehát ezt a csodát is szedegették, szedegettük valaha. Igaz, főként a még régebbi időkben. Most érik ez a semmihez sem hasonlítható- an fényes-fekete, tányéros bogyós növény, összebújva, a vízmosásokban, legelőkön, hegyoldalakban. Idősebb szeszfőzdések még tudják: olyan pálinkát lehet ebből főzni, hogy párját ritkítja. Bűze-szaga az van, de íze, zama- ta is. Nem is illő szobában kitölteni, csak a nyári konyhában, vagy az udvaron és csakis egy kupicával, mikén t való az orvosságból. A lekvár meg oly fekete és oly különösen jó ízű volt belőle, hogy no! Nem szedik már a borzagot sem. Megterem, fénylő fekete színével jól mutat, majd elmúlik ésőis várja a tavaszt. Ott marad kinn a földön már régóta a kukoricaszár is. Bajnak marad ott, mert áttelel benne sokféle kártékony- ság, meg nem is valami szép látvány. Valami trehány- ságot jelez. A gazdaságok mindig kiszámolták, hogy az üzemanyag, a gép munkája, a traktoros bére stb. sokkal többe kerül, mint amennyit ér a szár. Hát maradjon ott, ahol van! Lehetséges, hogy ezután majd a kisgazdaságok ismét hasznosítják. Talán siló közé keverik, talán tüzelnek vele, talán a disznóólak oldalához támasztják hideg elleni védekezésül. Mennyi kukoricacső is marad kinn a földeken, mennyi krumpli! A mezgerelők a megmondhatói. De szed-e még valaki vadkörtét? Vackort? Osszegyűjt-e valaki egy-egy zsákkal, hogy szétterítse a padláson, ott megérjen, megaszalódjon téli különleges csemegének? Bajlódik-e még valaki szedrezéssel? Teremnek a nagy bokrok, hajlik az ág a nagyszemű erdei szeder súlya alatt, majd... Tavasszal ők is újrakezdik A gesztenye szép itt persze az avarban. Barnája fénylik simaságával kézbe kívánkozik. Tele kéne rakni velük minden zsebemet és hazavinni... Minek? Talán majd akkor, ha nem lesz belőle. Majd ha keresn i kell.