Észak-Magyarország, 1993. augusztus (49. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-05 / 181. szám
8 ÉSZAK'Magyarország Kultúra 1993. Augusztus 5., Csütörtök-----------APROPÓ-----------E mberhegy Dobos Klára Hogy ez mi, az sajnos végképp érthetetlen számomra. Leírta ugyan kolléganőm, a velencei biennáléról szóló cikkében az egyik kiállító művész kívánságát, (ne érts meg engem!), de a meg nem értésből is megárt a sok. Mert ha tömegesen nem értünk (vagy félreértünk) egy alkotást, az alkotó pedig annál inkább megmagyarázza, az már gyanús. Ilyenkor jöhet a sokszor hangoztatottgondolat: a művészet ne legyen öncélú! Csorba Simon festőművész irigylésre méltóan saját világában él... Általam ismert festményei kifejezetten izgalmasak, jellegzetesek: szürke, fehér, fekete festékfoltok alakulnak vásznain aprólékos munka eredményeként kompozícióvá. De vannak nagyobb képei is. Az Emberhegy című, hatalmas, háromszög alakú színes festményén emberek sétálnak, fölöttük a kék ég. A tavaly Szentendrén megrendezett „happeningen” ezt a vásznat a földre terítette, s az volt a játék, hogy a jelenlévők keresztül- kasul sétálhattak rajta. A hét elején Budapesten ismét happening- re várta a művész az érdeklődőket, s megint ez a festmény volt a főszereplő. Csak éppen a Műcsarnok egyik épületének szobájában, kifeszítve. Most is volt hozzá egy kis „bemutató”, gyertyagyújtás - önmegmutatás. De a művész azt mondja, ez már nagyon sokban különbözik a tavalyitól. Mert ez a happening maga az alkotás, egyenes kapcsolódás a létezéshez, Istenhez... Csorba Simonról azt is tudni kell, hogy fut. Befutotta már a fél világot, s a hét eleji happening is egy futóprogram része volt. Szombathelyről indult, Pesten állt meg a kiállításán, s fut tovább. Küldetése van. Meg sem áll a velencei biennáléig. De mi lesz, ha odaér? Honnan tudják majd, hogy ő a futásával és a happeningjeivel együtt maga az alkotás, egy mozgó installáció? Vajon ki kell- e fizetnie a tízezer lírás belépődíjat? Magyar Szemle-szemle Horpácsi Sándor Minden nemzet, irodalom életében létfontosságú a continuitás: értékeinek megőrzése, elevenen tartása, ápolása. Jó dolog, hogy újraindították a Magyar Szemlét, a két világháború közötti szellemi életnek ezt a rangos lapját. Szekfű Gyuláét. Szükségünk van az egyre vadul óbb politikai mezőnyben egy lapra, ha úgy tetszik tájékozódási pontra, amely igényesen, európaian, kulturáltan magyar. Olyanra, amely Illyéssel fogalmazva értékeket, érdekeket véd, és nem sért, nem vagdalkozik. A legfrissebb (7.) számban jó arányban elegyednek a jelennel és a múlttal, félmúlttal foglalkozó írások. Egedy Gergely A modernizáció válaszúban című tanulmánya az immár évszázados dilemmát elemzi, haza és/vagy haladás. Tudjuk, voltak korszakok - s ma is vannak tendenciák -, amelyek a kettőt egymással szembeállították, de minden esetre egymástól elválasztották. Holott - fejtegeti Egedy - a modernizáció nem westemizálódást, nem hagyományaink megtagadását jelenti. Hasonló dilemmával foglalkozik Hieronymi Ottó (A szociális piacgazdaság és a magyar átalakulás). A liberalizmus, a piacgazdaság nem jelentheti a társadalom tragikus kettészakadását nagyon gazdagokra (kevesek) és nagyon szegényekre (tömegek), mert ez kezelhetetlen feszültséget okoz. Mértéktartó, hűvösen okos hangon ír Kahler Frigyes egy nagyon is húsbavágó kérdésről (Gondolatok az igazságtételről). Hogyan zárhatjuk le, haladhatjuk meg a múltat? A szovjet megszállás, a létező szocializmus túl sok tragédiát okozott, érdeket sértett, összezilálta, atomizálta a társadalmat és az értékrendet. Mégis, csak okosan, higgadtan nyúlhatunk a kérdéshez, mert a történelemben nem lehet tabula rasa-t csinálni. Mint miskolci, különös érdeklődéssel olvastam Mányoki Endre dolgozatát (Hagyomány születik) Veszprém alakuló irodalmi életéről. Arról, a „királynék városa” hogy’ csikar ki előnyt hátrányból. A feladat a miénk is, a tanulság közös. Előadókat várnak Edelény (ÉM) - Az edelényi Városi Könyvtár a Családsegítő Szolgálattal közösen jótékony- sági bált rendez augusztus 28-án délután 2 órától a Borsodi Tájház csűijében az időskorúak, valamint az egészségkárosodott fiatalok szórakoztatására. A rendezvény bevételét is rájuk fordítanák, kirándulásokat, más programokat szerveznének. Keresnek olyan kulturális csoportokat, magánszemélyeket, akik fellépti díj nélkül is szívesen szerepelnének. Jelentkezésüket a könyvtár címén várják. Matyó bútorfestő-dinasztia Fotó: Dobos Klára Mezőkövesd (ÉM - DK) - Kivételesen árulta „portékáit” Kovács Szabolcs. Mint mondta, nem szokta, viszont mivel kövesdi, úgy gondolta, kötelessége részt venni a IX. Nemzetközi Matyó Fesztivál kirakodóvásárán. Ezért találhattunk rá egy sátorban, gyönyörűen festett tojások, székek, bölcsők között.- Szeretem megmutatni, mi van Mezőkövesden - mondja. - Hiszen az emberek általában csak a hímzéshagyományokat ismerik. A hímzésben síkra redukált virágkompozíciók vannak, míg a bútorokon ezeket térhatásúként próbáljuk megcsinálni. És persze más a színvilág is. Édesapámtól tanultam a hagyományokat, nálunk régóta apáról fiúra száll ez a mesterség. Bár tulajdonképpen tanulnom sem nagyon kellett, hiszen ebben nőttem fel. Ezt láttam a szomszédoknál, s ezt láttam otthon. Édesapám ma 79 éves, műbútorasztalosmester, népi iparművész, és ma is aktívan dolgozik. De ő, ha itt lenne, többet tudna erről beszélni. És lássunk csodát, ahogy a fiatalember kimondja az utolsó mondatot, meg is érkezik Kovács András. Azzal kezdi, hogy már az ő édesapja is ezzel foglalkozott, de ő még „csak úgy” csinálta, nem volt népi iparművész. Elkészítettek ők mindent a bölcsőtől a koporsóig. Aztán fiáról beszél, meséli, befogta őt is, mikor a vasúti váróterem bútorait festette. Ma már csak ketten foglalkoznak ezekkel a hagyományokkal, ő és a fia, viszont mostanában az unoka is kezdi.- Soha nem gondolt arra, hogy mással keresse a kenyerét? - kérdezem Szabolcstól.- Én tulajdonképpen rajz-földrajz szakos tanár vagyok, csak a kettő nem ment együtt. Nagyon komolyan vettem a tanítást is, tanítványaim szép eredményeket értek el a rajzversenyeken. Ám mind a két foglalkozás egész embert kíván. Kovács Szabolcs a sátorban- Sőt, ez két egész embert - veti közbe az édesapa. - Reggeltől estig csináljuk, amikor aztán már nincs tovább szénám hozzá, teszek egy-két kört az udvaron.- Nem tudom abbahagyni - folytatja az ifjabb népi iparművész. Hiányzik a fa illata, a hígítószag. Közben András bácsi hazaindul ebédelni, s ez jó alkalom arra, hogy a fia elmondja, nagyon sokat köszönhet neki, és hogy édesapja még mindig alkot, mindig újat csinál. Aztán a munkát dicséri tovább. Mondja, ez a hobbija is, és hál’ Istennek, még meg is lehet élni belőle. Megrendelésekre és pályázatokra készítenek tárgyakat, de nagyon sok kiállításon is láthatók az általuk készített alkotások.- Fejben gyorsan megvan a munka- mondja, ám mégis az a legszebb, mikor már látható, nézhető. Én azt szeretem a legjobban, ha a vendégek megállnak, és percekig csak nézik a kész munkát. Annyira változatosak a bútorformák, a minták, hogy adódik a kérdés, szabadon bánik-e a hagyományokkal. Megnyugtat, hogy az úgy helyes, ha valakit nem köt annyira a tradíció, hiszen minden bútor más és más. Két egyforma tulipános láda régen sem volt. Vannak persze szabályok, melyeket be kell tartani, de a határok tágak. Szabály például, hogy alul mindig súlyosabb a festés, felül légiesebb, és hogy a söté- tebb színtől kell a világosabb felé haladni.- A tojásfestés?- Ezzel később kezdtem foglalkozni, édesanyám volt tojásfestő és hímző népi iparművész. De ez is egy különlegesen vonzó világ. Bemutatóházukban van egy 1887- ben készült tulipános láda, sőt egy 1857-es is, csak az kevésbé jó állapotban. Ezek nagyon szépen megférnek a mostanában készült alkotások, a hegedű hátú székek, a bölcsők, a tálasok között... Eltűnt festmények nyomában Dudits Andor festménye: II. Rákóczi Ferenc az ónodi (sajókörömi) országgyűlésen Hógye István Tállya (ÉM) - A közelmúltban számtalan híradás foglalkozott a Szovjetunióba elhurcolt magyar műkincsek sorsával. Már több szakértő találkozott is a különböző oroszországi múzeumok raktáraiban őrzött festmények, szobrok halmazában, könyvtári raktárakban porosodó magyar értékekkel. ígéretet is kaptak ezeknek a nemzeti tulajdonú kincseknek a visszaszolgáltatására. Ha egy szakértő bizottság tételesen felméri az elhurcolt festményeket, talán megtalálja közöttük azokat a híres zempléni festményeket, amelyeket a háború folyamán szovjet katonák hurcoltak el Tállyáról. 1944 őszén, Zemplén vármegye alispánja úgy rendelkezett, hogy a sátoraljaújhelyi megyeházán őrzött híres festményeket a pusztítás előtt biztonságos őrzésre Tállyára küldi. A háború idején nagy károsodás érte ezt a gyűjteményt, részben az»őr- zőhelyi körülmények, részben a tudatos rongálás, részben a román és szovjet katonák dézsmálása miatt. A harcok elmúltával Csorna Károly tállyai református tanító levelet írt az alispánnak a festmények állapotáról és 1945. december 18-án egy bizottság szállt ki abból a célból, hogy a tállyai Rákóczi-pincében őrzött képeket átvegye, illetve ideiglenesen átszállítsa Körtvélyessy Árpád, tályai jegyző lakására. Ekkor jegyzőkönyvben rögzítették a megtalált 27 festményt, megjelölve témájukat, állapotukat. A képek között a magyar történelemnek zempléni nagyjai (Rákóczi, Kazinczy, Kossuth, Andrássy Gy.), Ferenc József, Erzsébet királyné, Horthy kormányzó, Tisza István, zempléni főispánok, alispánok (Matolai Etele, Dókus Gyula, Bemáth Aladár), Széchenyi István, II. Endre kereszteshadjárata, Med- nyánszky László tájképe. A képeken vágások, horzsolások, rongálások nyomait fedezték fel, kereteik is erősen megrongálódtak, részben a pince levegője, részben a katonák pusztítása nyomán. Ebben a jegyzőkönyvben nem rögzítették annak a két nagyértékű, nemzeti festészetünkben is számon tartott képnek a sorsát, melyről később a vármegye levéltámoka dr. Jeszenszky Sándorhoz, a köz- és magángyűjteményekből elhurcolt művészeti alkotások ügyeinek miniszteri biztosához küldött levelében így számolt be: „178/1947. alispáni számra hivatkozással tisztelettel jelentem, hogy Zemplén vármegye tulajdonát képező két nevezetes festmény lett a háború pusztításának tárgya. Az egyik: Dudits Andor: II. Rákóczi Ferenc, az ónodi (sajókörömi) országgyűlésen című értékes művészi alkotása, a másik: Boruth Andor: A zempléni millenáris bandérium képe, amelyek a vármegye dísztermét ékesítették. A két műremeket 1940. év nyári hónapjaiban vitték el Tállyára, ahol a Rákóczi-pincében nyertek elhelyezést. Onnan Körtvélyessy Árpád, ny. községi főjegyző tanúsága szerint orosz és román szakértők megtekintése után a festmények eltűntek, csak kereteik néhány darabja maradt hátra. Egy alkalommal már kimentünk Tállyára, hogy az értékes festmények sorsáról valamiképpen tudomást szerezzünk, e kutatóutunk azonban nem járt eredménnyel. Amint a vármegye teherautót szerez, tüstént kimegyünk, hogy a két festménynek valamiképpen nyomát találjuk. Különben az elveszett két festmény nagyságának mérete 4 méter/2 méter hosszúságban és szélességben. A két műtárgy anyaga vászon. Sátoraljaújhely, 1947. január 31. Dr. Lukáts József vm. főlevéltárnok.” Sajnos a többi arckép is szétszóródott, mivel abban a korban nem méltányolták a művészi értékű portrékat, úgy tekintették, mint felesleges lomot, és nem helyezték el múzeumi gyűjteményben. Reményünk van azonban, hogy a két leghíresebb zempléni festmény visszakerül és újra gazdagíthatja, díszítheti a zempléni megyeháza nagytermét. Folkpiknik Sajógalgóc (ÉM) - A Kazincbarcikai nyár ’93 rendezvénysorozat keretén belül augusztus 7-én, szombaton este 7 órától Folkpiknik címmel népzenei fesztivált rendeznek Sajó- galócon. A műsorban közreműködik a Los Andinos és a Sirtos együttes valamint a kazincbarcikai Egressy Béni Művelődési Központ citeraze- nekara. Iskolai jubileum Budapest (ÉM) - A Mozgásjavító Általános Iskola és Diákotthon, régi nevén a Nyomorék Gyermekek Országos Otthona az idén ünnepli fennállásának 90. évfordulóját. Az ünnepségsorozat egyik programja a volt diákok és tanáraik találkozója lesz. Kérik mindazokat, akik az iskola tanárai vagy diákjai voltak és szeretnének részt venni az ünnepségen, telefonon vagy írásban jelentkezzenek a következő címen: 1145 Budapest, Mexikói út 60. Telefon: 251-6900. Erdélyi vendégek Szendrő (ÉM) - A nagykapusi református egyházközség hagyományőrző csoportja vendégeskedik a napokban Szendrőn. Előadásokat is tartanak, kalotaszegi népviseletben, fonójelenettel, népitánccal és énekszóval szórakoztatják a közönséget augusztus 7-én, szombaton este hat órától az edelényi tájház csűr- jében, augusztus 8-án délután pedig a szendrői sportcsarnokban. Kései elismerés Ungvár (MTI) - Ungváron emléktábla került annak az épületnek a falára, amelyben majd’ 20 éven át - 1937-től 1955-ben bekövetkezett haláláig — élt és alkotott Erdélyi Béla, a kárpátaljai festészet kiemelkedő alakja. Csaknem négy évtizedet késett a kiváló festőművész alkotótevékenységének elismerése. Hiszen életében semmilyen erkölcsi megbecsülésben nem volt része, nem kapott címeket, kitüntetéseket. Kapott viszont szemrehányást, dorgálást, csavargó kozmopolitának nevezték, üldözték őt a hatóságok. Hivatalos szakmai fórumokon sokáig még a nevét sem volt szabad kiejteni. Pedig valóban nagy művész volt, maradandó életművet hagyott maga után. Sőt, részt vett a kárpátaljai festőiskola megte- í’emtésében. Európai műveltségű, széles látókörű ember volt, s talán éppen ez tette őt nem kívánatos személlyé a hivatalos körök szemében. A másság, a felvilágosultság, az újítói szellem volt a vezérelve. És a múlt sokáig rányomta bélyegét emlékére. 38 évvel halála után kapott emléktáblát, jelent meg domborműbe gyúrt ai'cmása, az immár róla elnevezett utcában álló ház falán. Szőttesekről Heves (ÉM) - Szőttesek tegnap és ma címmel rendeznek konferenciát és kiállítást augusztus 11-14-ig Hevesen a Városházán és a Móricz Zsigmond Művelődési Központban. Az előadók között szerepel Fügedi Márta, a miskolci Herman Ottó Múzeum munkatársa is, aid a szőttesek figimális díszítményeiről beszél majd. A bevezető előadást augusztus 11-én, szerdán délután két órakor Hofer Tamás a Néprajzi Múzeum főigazgatója tartja, A kézművesség és a népművészet jelentősége kulturális örökségünkben címmel. Hallhatnak még a résztvevők többek között elfelejtett vagy kevéssé ismert szőttestechnikákról, a fürtös gubáról és rokonairól, a takácshagyományokon alapuló parasztszőttesekről is, de természetesen a gyakorlatban is láthatják a munkát, illetve múzeumokat látogathatnak, kirándulhatnak az érdeklődők. Korán-miniatűr Hszincsiang (MTI) - Nemrégiben bukkantak rá Kínában a világ eddig ismert legkisebb Koránjára. A Hszincsiang tartományban, egy öreg parasztasszony házában talált páratlan könyvecske mindössze 2,7 centiméter hosszú, 1,3 centiméter széles és egy centiméter vastag. Súlya 4,9 gramm. A lapok rovarszárny- vékonyságúak, de a szöveg teljes: 6236 fejezetében 77 ezer 934 szó szerepel.
