Észak-Magyarország, 1993. július (49. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-03 / 153. szám
1993. Július 3., Szombat Élővilág ÉSZAK-Magyarország 13 Természetközeiben 1 ■ ' 'f'íi > 'ft,*'*'' i j ...... , A túzok félmilliót érő madár, ő kivételesen nem telepedett meg megyénkben. Viszont közel s távol hazánkban van belőle a legtöbb. Is ez sem túl sok. Nem hiába dürrög kakasa a Vörös könyv (a veszélyeztetett növény- és állatfajok könyve) címoldalán. Állománycsökkenése évszázadok óta tart. Hazai egyedeinek többségé kul- túrnövényzetben él, ezért fordult már elő aratáskor egy-egy fészekalj „lefeíezése". De ha a szakemberek időben megtaláljak a fészket, akkor - eddigi kísérleteik alapján - sikeresen fel tudjak nevelni, majd visszavadítani a madarakat. Tanultuk valamikor, hogy a Földön több mint egymillió állatfaj és közel félmillió növényfaj él. Tanultuk, hogy a fajgazdagság, a genetikai változatosság az alapja a földi létnek. Tanultunk a táplálékláncról, arról, mi történik, ha az ember közbeszól, s egy „láncszemet” kipusztít. De ez mind csak amolyan elmélet volt. A több mint egymillió állatfaj és közel félmillió növényfaj egy tömbként jelent meg gondolkodásunkban. Mert azt már nem tanultuk, hogy ez itt a magyar vakcsiga, ez a kisasszony szitakötő, ez meg a bozontos árvalány- haj. Legalábbis nem volt túl sok olyan tanár, aki erre felhívta volna a figyelmet, s aki nem az elméletet, de a gyakorlatot hangsúlyozta volna. Mondjuk úgy, hogy mikor elvitte diákjait kirándulni, nem szedett csokrot a tavaszi héricsből, és szólt a gyerekeknek is, hogy inkább üljenek le a virág mellé picit, gyönyörködjenek itt életében, szépségében, s így vigyék haza: névvel, képpel. Tanultuk azt is, hogy az evolúció ma is tart, naponta tűnnek el fajok, és naponta keletkeznek újak. De nemcsak az élőlények változnak, hanem környezetük is - ebben „segít” igazán az ember. Leginkább az élőhelyek megszüntetésével. Mert házakat épít az erdő helyére, mert lebetonozza a folyópartot, mert önző, nem veszi komolyan ezt az egész nagy globalitást. Egyre több olyan faj van, melynek egyedei riasztóan kis számban léteznek. Ezért kellett kitalálni az eszmei értéket, vagyis az egyes fajokhoz egyedszámuk arányához képest becsült pénzbeli összeget hozzárendelni. Furcsa ez, de hát valamivel csak fel kell hívni a figyelmet arra, hogy mégsem kellene kipusztítani az élővilágot. Hisszük, valamelyest visszatartja az embereket a ritka növények, állatok elpusztításától a pénzféltés. Fizetni senki nem szeret... Az utoljára ’82-ben megállapított összegeket most sokszorosra emelték. Az Országos Természetvédelmi Hivatal szakemberei az állatfajok eszmei értékét magasabban szabták meg, mint a növényekét. Ezt azzal magyarázták, hogy a növények elpusztításánál nehezebb a tudatosságot bizonyítani. A védett növények értéke 2000 és 10000 forint között mozog, a védett állatok pedig 2000 és 50000 forint között vannak. A fokozottan védett fajok elpusztítójuknak viszont 100 ezer, de akár félmillió forintjába is kerülhet... Maci Direkt nem medvét írtam a címben, mert azt olvasván sokak lelki szemei előtt esetleg valami véres ragadozó, emberevó szörnyeteg jelenik meg. A maci az más. Ó a barátunk. Maci Laci, vagy a kis játékos bocsok, akikkel szinte mindannyian találkozhattunk az állatkertekben, nem árthatnak nekünk. Hazánk hegységeiben már nem élnek medvék,- bár a középkorban még közönséges vad volt -, ezért nem is gondolkodott senki az eszmei értékükön. A ’30-as években ugyan volt egy visszatelepítési próbálkozás Jósvafó környékén, s előfordult többször, hogy Szlovákiából kirándulva mégiscsak a mi vidékünkre tévedtek. Olykor bele is lyukadt a bundájuk, bár a vadászható fajok listáján soha nem szerepeltek... Ám ez mostantól kevésbé történhet meg, hiszen védett lett a Barna medve, a puskás embernek 50 ezer forintot kell fizetnie, ha meglövi az Ursust. De ugyanennyit érnek a farkasok is. Ok a múlt század második felében még rendszeresen előfordultak hegységeinkben. Fokozottan védett a latorján is. Eszmei értéke 30 ezer forint. A teljesen „látványtalan", egyszerű növény, méternél is magasaabra növő „pusztai kóró" a Balatonnál, illetve - természetesen - megyénkben él. Megyaszó környékén talált rá egy helyi biológiatanár. A növény megfogyatkozását gyökerének évszázados irtása okozta. Megmentésének egyetlen módja termőhelyeinek óvása. Az oldalt irta és fotózta: Dobos Klára Félmilliós sas Megyénk nagyon gazdag ragadozómadár állománnyal büszkélkedhet. Szinte mindegyik nagyobb madárból itt van a legtöbb - kivéve a réti sast. Petrovics Zoltán évek óta kutatja a Zempléni hegységet, a minap parlagi sasokat gyűrűzni ment ki. Sikerrel ugyan nem járt, mert az egyik pár égerfá- ra rakta fészkét, melynek elszáradt ágai nemigen tartják meg a madarászt, a másik pár egy bükkfára telepedett, de ez is teljesen megközelíthetetlen volt. Regisztrált madarat a Csereháton, illetve keres egy fészket Ujhely környékén is. Mondja, utóbbira eddig csak két napot „ült rá”, sokkal több idő is szükséges a fészek megkereséséhez. Reggel héttől délután háromig figyelt egy olyan helyen, ahol rálátni a vidékre, de most nem volt szerencséje. Az országos parlagi sas állományt harminc párra becsüli, az utóbbi időben nőtt a számuk. Ahogy a kerecsensólymok (500 ezer forint) is többen vannak száz párnál - de az ő fészkeik őrzésére sokszor tábort szerveznek. Egy helyen most parlagi sas fészket is őriztek, ahol halálos baleset történt. A tojó - ki tudja mi okból - lepottyant a fészekről. Másnap szerencsére már ott volt az új „asszony”. Viszonylag stabil a kígyászölyvek, a békászó sasok aránya, az uhuk (250 ezer forint) száma viszont csökkent, tíz pár sincs az országban, s mindössze egyetlen fióka kelt ki az idén. Viszont van fekete gólya (250 ezer forint) fészek is a Zemplénben. A madár méteres kő tetején neveli öt fiókáját. Parlagi sas portréja Fizetni ki fog? Százezer forint lett a vízirigó eszmei értéke. Evekkel ezelőtt a bükki Szalajka- patakon még öt pár is fészkelt, tavaly egyetlen költés nem volt a Bükkben, s az országban is mindössze négy pár, azqz nyolc madár volt. Az ok? Szárazság. És betonozás?... Az Aggteleki Nemzeti Park munkatársát kérdeztük arról, vajon büntettek-e meg látogatókat a növény- és állatvilág károsításáért. Azt a meglepő választ kaptuk, hogy gyakorlatilag nem volt ilyen eset. Pedig a kirándulók kopasztották rendesen a réteket, szedték csokorba az „előkelő” növényeket, majd - megunván cipelni - szórták szét a hervatag szálakat az úton... Itt aztán jön a bizonyíthatatlanság, a jóhiszemúség- rosszhiszemúség kérdése... Állatoknál szélsőséges esetekben hallott bírságolásról, de nem az ő területükön. A Bükki Nemzeti Parkban egy debreceni orvos hiúzt lőtt, aztán a Kiskunságban puskacső elé került egy túzok is.
