Észak-Magyarország, 1993. július (49. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-10 / 159. szám
1993. Július 10., Szombat Szólástér ESZAK-Magyarország 13 Vereckei piknik, miskolciakkal Hosszú-hosszú időn át Kárpátalja gyakorlatilag nem volt látogatható. Híreket is keveset, csak Moszkván át, megszűrve és kiszépítve kaptunk az ott élő magyarokról, ruszinokról és más nemzetiségekről. A kárpátaljaiakkal foglalkozni egyszerűen nem volt „rentábilis”. A harmincas évek „elfelejtett földje” a hetvenes években sem kellett senkinek; sem vezető tudósainknak, sem tekintélyes íróinknak, politikusainkról már nem is beszélve... Egyébként pedig: aki némi kockázatot és sok kellemetlenkedést vállalva rászánta magát, és ren- delkezett valamelyes helyismerettel, no meg egy kis orosz vagy ukrán nyelvtudással; az, kiismerve a szovjet határőrizeti és rendőri szervek „standard” fogásait, valamint igénybe véve a lakó- és munkahelyén mindig feltalálható, enyhébb szabálytalanságokra és kegyes csalásokra kapható hivatalnokok segítőkészségét; évente akár többször is kijuthatott Kárpátaljára; segítve azzal, ami.vel s ahogyan tudott. Civil kurázsi, népi diplomácia? Nevezd, ahogy akarod... Keserű tény, hogy még mai viszonyaink között is ez a leghatékonyabb, sokszor egyetlen független „módszer”. (M. Takács Lajos, 1991.) így azután érthető, hogy mekkora érdeklődés előzte meg azt a kirándulást, amit a Páneurópa Unió miskolci szervezete 1993. június 26-27-re szervezett! Cél: a Vereckei-hágó, de Ungvári. Munkácsot, Beregszászt, Szoly- vát is útba ejtettük. Sokat hallottunk a határon várakozók hosszú soráról. Nem csalódtunk... Ha nem kapunk diplomáciai segítséget, még másnap is Záhonyban ülhettünk volna. Az ukrán oldalon még rosszabb a helyzet: teherautók, kamionok, autóbuszok több kilométeres sora, szemét, rendetlenség, kéregető és pénzváltó gyerekek, cigarettával csencselők hada. Ungváron csatlakozott hozzánk a kassai páneurópások mikro- busznyi társasága. A nemrég kinevezett magyar konzul, Pová- zsai Sándor úr fogadott bennünket. Először az 1970-ben megnyitott falumúzeumot néztük meg, központjában a Szent Mihály tiszteletére épített görög katolikus fatemplommal. Az Ung folyó jobb partján épült várat 1968 óta restaurálják, s több jelentős része került elő az egykori palotának. A görög katolikus székesegyházat Stiliha József esperes úr m utatta be, s beszélt a kárpátaljai papság keserves éveiről, küzdelmeiről; arról, hogyan próbálta meg a hatalom az ortodox vallást ráerőltetni az emberekre. A Petőfi-szobor megkoszorúzása után Munkácsra indultunk, ahol dr. Kövér László, a KMKSZ elnökségi tagja és felesége, valamint a református tiszteletes- asszony már várt bennünket. Bármelyik irányból közeledjünk Munkács felé, már messziről a szemünkbe öt.lik a síkságból maga nyösan kimagasló hegyen épült vár. Lenyűgöző látvány Kárpátalja legjelentősebb építménye! Anonymus szerint a honfoglaló magyarok e hegy lábánál tartották első pihenőjüket. 1686- 88 között Zrínyi Hona védelmezte hősiesen. A várudvarban elhelyezett reliefje alatt ezeket a sorokat olvashatjuk: „Házát s hazáját védte a gyönge női kar, mondj egy röpke imát e romokon ruszin, horvát, magyar.” A vár fénykora után századunkban előbb laktanya volt, majd az 50-es években traktoros iskola lett. Jelenleg restaurálják, s ha befejezik, Európa egy újabb gyöngyszemmel lesz gazdagabb. Megnéztük a Latorca partján álló, Szt. Miklósról elnevezett bazi- lita kolostort, amelyben ma apácák laknak. Beregszászon Dalmay Árpád költő, a KMKSZ területi elnöke és barátai fogadtak bennünket. Együtt néztük meg a kárpátaljai magyarság fővárosának legszebb, még a század elején emelt épületeit: a megyeházát, a törvényházát, a kaszinót. Másnap, a főtéren 1991. március 15-ére felállított Petőfi-szobor megkoszorúzása után a református templomban találkoztunk a nyolcvan éves, fiatalon aktív Forgon Pál püspök úrral, aki mint költő és író is közismert. A Vereckei-hágó felé haladva meglepődve láttuk, hogy a hegyek oldalában minden tenyérnyi földet megművelnek. A hatalmas, haragoszöld erdőkben sajnos néhol rozsdaszinű foltok is feltűnnek. A savas esők a Kárpátok gyönyörű erőrengetegeit sem kerülik el... Megálltunk a kettős nyergű hágó találkozásánál, s elképzeltük a Feszty-körképénél realistább látványt: eleink százezernyi lovas, szekeres, gyalogos tömege zúdul le a Latorca völgye felé... A hágón nyolcvan kiránduló találkozott: felvidéki, kárpataijai, anyaországi magyarok, ruszinok, ukránok. Éppen aznap, amikor a Nemzetközi Páneurópa Unió vezetőinek mohácsi konferenciája befejeződött! Vendéglátóink kedves szóval invitáltak egy faházhoz, ahol már szorgos kezek szelték a kenyeret, uborkát, paprikát, paradicsomot. Tóth Lajos festőművész, a Révész Imre Kör elnöke jóvoltából a ház előtti réten az egyik bográcsban már rotyogott a birkagulyas, a másikban a borjúpörkölt. Kassai barátaink Reiter Krisztina vezetésével a sört kínálgatták, s a mi táskáinkból is előkerültek a hegyaljai borospalackok. Dupka György író, területi tanácsi képviselő demizsonja is körbejárt a „beregi nedűvel”. Az étel-ital kitűnő, a hangulat kiváló, a nótá- zás is beindul... Hiába fogadtuk meg előzőleg, hogy az ukrán-magyar szerződésről nem fogunk beszélgetni, ezt lehetetlen volt betartani. Nem hiszem, hogy meg tudtuk volna győzni kárpátaljai magyar testvéreinket: a szerződés minden mondata az ő érdeküket is szolgálja. Úgy érzik, hogy létük, megmaradásuk a mindenkori ukrán hatalom jóindulatától függ mind-, addigiamig a magyar-ukrán kisebbségi nyilatkozatnak megfelelően kollektív autonómiájukat meg nem kapják. Örülnek annak, amit eddig kiharcoltak: a helység- és utcaneveknek, a magyar tannyelvű iskoláknak, a köztéri szobroknak, emléktábláknak, íróik új köteteinek, de nagy szükségük van a Magyar Köztársaság állandó támogatására, az elválasztó országhatárok ellégiesíté- sére. A piknik végére Födő Sándor úr, a KMKSZ elnöke is befutott har- madmagaval a Kárpátok Euroré- gió soros tanácskozásáról. Megmutatta a felrobbantott turulmadaras emlékmű helyét. Koszorúnkat a csonka talapzatra helyeztük, s elénekeltük a Szózatot. A koszorú egy órán belül eltűnt a helyéről. Széles piros-fehér-zöld szalagját az út menti árokban, összesározva találta meg Fodó Sándor, s hozta utánunk Szólyvá- ra. Ki tette ezt, s miért? A szalag színei ingerelték, vagy - ha megértette — a felirata: „Accidit in puncto, quod non separatur in annos”? Netán a hexameter ütemét találta túl gyorsnak: „Azt, miben annyi sok év nem dönt, eldöntheti egy perc”? A szolvvai gyűjtő- és átmenő tábor 1944 végétől sokezer hadifogolynak, „málenkij robotjra” összeterelt környékbelinek lett borzalmas tömegsírja. Az ideiglenes emlékszikla előtt állva nincs más szó, mely hívebben kifejezné érzéseinket, mint Manko- vits Tamás tagtársunknak, a Kárpátalja c. folyóirat főszerkesztőjének emlékeztető-szomorú szavait követően a könnyes Miatyánkba fojtott belső zokogás... Orbánná Eördögh Ildikó a Páneurópai Unió miskolci szervezetének elnöke A nagy magyar parafenomén Példátlan cinizmusnak tartom! A napokban a „Létkérdések” című TV-műsor egyik rendezvényén, majd az „Össztűzében is Szabó Tamás privatizációs ügyekért felelős miniszter úr több kérdésben vitathatóan nyilatkozott. Egyik válasza nemcsak vitatható, felháborító. A privatizáció jó példájaként említette a NÖMOV (Növényolajipar) privatizációját is. Ezt jónak nevezni több okból is példátlan cinizmus! Lehet, hogy a kormánynak, vagy Szabó úrnak jó, de az ország egészének - a sokmillió vásárlónak és a több százezer megzőgazdasá- gi termelőnek — nem, sőt csúnyán ráfizetünk! Milliárdokat...! Miről is van szó? A termelők, az érdekeltek megkérdezése, velük történő egyeztetés nélkül a kormány gyorsan privatizálta a nyereséges élelmiszer-feldolgozó ágazatokat! Ráadásul külföldi kézbe adta, nemcsak a termelők, szinte minden magyar kirekesztésével. Főleg külföldi kézbe került a dohány-, a szesz-, a sör-, a cukor-, az édesipar, a növényolajipar. A legnyereségesebbek! Most bíztatnak, hogy a tej-, hús-, gabona- és konzervipar részesei lehetnek a magyar termelők is. Ezek soha nem hoztak olyan hasznot, nyereséget, vagy éppen veszteségesek voltak. A jövőben sem várható néhány kivételtől eltekintve nagy jövedelem, ezért adják a magyar termelőknek. A termelési veszteségeiket növeljék feldolgozási veszteségekkel is! Ez a helyzet általánoságban, de félünk, hogy mire a szövetkezetek kárpótlási jegyhez jutnak, vagy fizetési lehetőséghez, a jobb részlegek már itt is mások kezébe kerülnek. Jó példa erre a tejiparból kiszakított jégkrémgyártás, már szintén külföldi kézben van. Konkrétan a növényolajipar privatizációja a többinél is rosszabb üzlet, bár a vételár 100 millió dollár. Az összeg nagynak tűnhet - akkor kb. 8 milliárd forintot tett ki -, de ha megnézzük mit kaptak érte: bagóért jutottak óriási vagyonhoz és lehetőséghez, sót valójában azt is mi fizettük ki helyettük. Az érdekelt olasz cég megkapta a legkorszerűbb feldolgozó iparunkat, a teljes növényolaj-piacot és a mosószer-piac 40 százalékát plusz a magyar termelők modern kizsákmányolásának lehetőségét. „Megvették”^ őket is modern rabszolgaként. Ők a monopolhelyzetbe került feldolgozóipar kiszol- gáltatottaivá váltak! Ezt a „cég” igazolta is rögtön: az inflációs költségnövekedések ellenére 2000-2500 forinttal csökkentette tonnánként a napraforgó felvásárlási árát, pedig legalább ennek a duplájával növelnie kellett volna. Ez a magyar termőterületet figyelembe véve közel 1 millió tonna napraforgónál 2-2,5 milliárd forint veszteség a magyar termelőknél és ennyi többletnyereség a felvásárlóknál. Mit kaptak még? Szabad ár-rablást a magyar piacon! A magyar vásárlók kárára. A gyárakkal együtt átvették a készleteket is olcsón, azután felemelték az árat, így a vásárlók is ráfizettek, nemcsak a termelők. Literenként átlagosan 20-25 forint többlet-bevételt ért el ezzel is a cég és ezt sok millió magyar fo- ' gyasztó volt kénytelen kifizetni az üresedő zsebéből. Ez megint 5-7 milliárd forint kiadás nekünk, nyereség nekik! Ez együtt már az első évben több, mint amennyiért az egész ipart megvették, de a kiszolgáltatott helyzet lehetősége a következő évekre is megmarad és minden évben kivehetnek ennyit a magyar termelők és fogyasztók zsebéből!!! Észbontó, hogy milyen lehetőséget biztosítottak számukra. Ez Szabó úr szerint a ,jó” privatizáció! Szerintem nem. Ez nem is öngól, hanem öngyilkosság, a magyar érdekek elárulása, a magyar termelők és fogyasztók prédaként történő odadobása, feláldozása. Ez csak egy üzlet, de sajnos hasonló a többi is. Megnézhetjük, hogy mi marad itt a magyarok hasznára. Az eladhatatlan csődök... Azt csak találgatni lehet, hogy kiknek állt érdekében az ilyen privatizáció és mivel, mennyivel honorálták az illetékesek közreműködését? Az olvasók fantáziájára bízom, mert Szabó úr szerint visszaélésekre nincs bizonyíték! (Naná, még tanúkat hívnának ilyenkor?) Bizonyíték tehát nincs, de marad a gyanú. Itt még az is súlyos vád, a kisemmizett magyar nép vádja. Szilágyi Adolf az Agrá rszövetség B.-A.-Z. megyei elnöke Egy erdélyi öregember halálára Mély gyászban ül szívem, elment ez a céltudatos magyar öregember, mielőtt eltanulhattam volna tőle a tiszta forrás minden titkát. Hogy szerettem őt, de szeretetem mily törpe az ő hatalmas, mindenkire kiterjedő, világölelő sze- retete mellett. Mindenkiben a jót kereste, öreges, de meg nem tört erdélyi tartásával. Tudta, hogyan meneküljön el az értelmetlen háborúból, fogadta azokat, akik nemrég még cselédsorban nyomorogtak, megértve lopásuk titkát. Járta a maga igaz útját, jarta, csak egyre járta. Kapta a Földet, fogadta a Földet, örömmel művelte, s ártó kezek elvették tőle, de hitte, amit hinnie kellett. Egy titkát sírba vitte - ezért vádollak erdélyi öregember szükségem volna erre a nagy titokra, a túlélés nagy titkára, a mindent túlélők nap' titkára, az igaz forrás nagy titkára. Tanítottad: ez a mi igazi szent Magyar Földünk, itt kell a poklok kínját végigélnünk saját Honunkban, a hazát elhagyókat visszavárva! Hányszor lesújtott rád az Élet, te mindig újra kezdted, egy cipőben vagy anélkül, de mindig újra kezdted, mindig győzni akartál. Utadat nem jelvények sora, hanem az emberek mosolya, áradó szeretete jelezte. Hol te voltál, ott Béke termett, Rend termett, szeretet rendje termett, a lelkek harmóniája. Add át stafétabotod, hogy en is járhassam utadat, a tiszta forrás igaz útját a Béke felé, a szeretet felé. Hogy a megbékélés rózsáját nyújthassam minden embernek. Ujhelyiné Győrfi Ibolya Miskolc Helyreigazított Baski Veszedelem Ügyvédje révén Szabó Ferenc az alábbi helyreigazítás közlésére kérte szerkesztőségünket. Nem felel meg a valóságnak A Baski Veszedelem -175 éve történt című cikk tartalma, melyet Lavotha Géza írt 1993. június 23-i számban, mert a szakszövetkezet gazdaságos tevékenységet folytatott, és azt nem az elnöki leleményesség éltette, hanem a tagok és az alkalmazottak olyan munkája, amely a nehéz mezőgazdasági és gazdasági körülmények ellenére nyereséges gazdálkodást tudott biztosítani. A szövetkezet által megművelt földek átlagos aranykorona értéke 7,16. A szántóföldek átlagosan 3-7 q-ás átlagtermést adtak holdanként, de a közelmúltban az említettek szorgalmának eredményeképpen a hektáronkénti 5 tonnás terméseredményt is elértük. Az utóbbi években mintegy 450 embernek adott munkát a szövetkezet és a megyei szövetkezeti rangsorban a gyenge termőhelyi adottságok ellenére jó helyen szerepelt. A szövetkezet - szemben más gazdálkodó szervezettel — nem hagyta rommá válni az ún. Budaházi-Fekete kúriát, hanem a vagyonnövekményből, műemlék jellegének megőrzése érdekében jelentős értéket fordított erre. A szövetkezet elnökeként nem tartottam igényt az épület tulajdonjogára, és most sem teszem azt. Erre azért sincs lehetőségem, mert a mintegy 17 milliós értékű épülethez képest a vagyonjegyem csekély töredéke az árnak. A szerző nincs tisztában a szövetkezeti tagokat, mint tulajdonosokat megillető jogokról, amikor azt állítja, hogy a község vezetősége megpróbálja megakadályozni azt, hogy magántulajdonba vegyem. A szerző teljes tájékozatlansága tűnik ki a cikk végkövetkeztetéséből is, amikor történeti ismereteit a jövőbe vetíti. Azt nem tudom megítélni, hogy a cikk első részének történeti hitelessége ugyanolyan-e, mint a jelenről tett megállapításai. Azt csak remélni tudom, hogy a kettő között ugyanúgy nincs összefüggés, mint a szerző nosztalgiája és a máról vallott felfogása között. Szabó Ferenc Erdőbénye Magyar forgó Róka fogta Csurka, Csurka fogta róka... Rajzok; MTI
