Észak-Magyarország, 1993. április (49. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-03 / 78. szám

1983. Április 3., Szombat-----------------Ém Hétvége/Hegyaljáért ÉSZAK-Magyarország 7

„Csak egy utat járhatunk...

Szepsy István

A cikk igazolni szeretné egyes szőlő-bortermelők azon meggyőződését, hogy most nem szabad felhagyni a termesztéssel:

...mert miután nincs szóló ingatlan forgalom, eddigi befektetésünk kárba vész,

...mert a szőlőre mindig jellemző volt a jövedelem hullámzás a bor keresletének megfelelően és mindig jött az újabb fellendülés és ennek a halvány jelei már láthatóak. Nekünk, akiknek nincs egyéb befektetésünk és munkalehetőségünk és mert itt élő és haló öregapáink génjeiből a ' táj-, a föld-, a szőlőszeretet bennünk is manifesztálódott és mert a mi tevékenységünk elhagyása az ország és gyermekeink szegénysége, céltalansága is lenne, csak egy utat járhatunk, a megújulásét.

Minden megváltozott körülöttünk, de az a munkánk, hogy ennek megfelelően kell megfogalmazzuk mai termelési- • kereskedelmi céljainkat és megválasztani módszereinket.

Neves szakírók (Jim Ainsworth, Hughe Johnson, Ste- P^en Brook), és a nagy borok műélvezői szerte a világban, látják a Tokaji aszú újraéledésének a lehetőségét és j elei t, látják ezt jó érzékkel megáldott befektetők is, már csak azért is, mert a természetes édes borok (a Sauternes-i, a Sherry, Rajnai) általában kezdenek divatba jönni és köztük a Tokaji újra divatossá válhat az újrabevezetésének pillanatától fogva. Jelenleg sem vita témája az elmúlt 45 év tokaji borainak beltartalmi értéké és finomsága, az tudatlanságára vallana. Még csak nem is a „vörös keleti” előítéletek voltak a fő okai a sikertelenségnek, hanem az együgyű makroökonómia, amely rákényszerítette minden ágazatra a szemléletét, hogy mint a gabonánál, a tokaji szőlőnél is tonnákkal mérhető az eredményesség, a szakmai színvonal. Holott a valódi érték az állandó, behatárolt termelési eljárás és a mégjobban körülírt termőhely, évjárat, állami és személyi garanciákkal. A különleges boroknak nincs világpiaci ára egységesen, az hogy hasonló termóhelyú és minőségű bor eladható-e, vagy sem és hogy mennyiért, 500- 20.000 Ft között palackonként, az főleg a bizalom kérdése, ami főleg a megbízhatóságon alapszik.

Céljaink megfogalmazásában a bizalom újra megszerzése az első helyen kell, hogy szerepeljen. Ez reális cél, a határidő pedig: AZONNAL. Maradék és megalkuvás nélkül kell váltanunk stílust és módszert és nemcsak a munkánkban, hanem egész életünkben is. A jelenlegi helyzetet számba kell venni, de nem azért, hogy búsongjunk, veszekedjünk, hanem azért, hogy még élesebben lássuk azt a keskeny ösvényt és kaput, amin szeretnénk menni és átjutni.- Igen, összeomlott a keleti piac, ahova megtermelt szóló alapanyagunk kétharmada került, igen nagy állami támogatással.- Mivel a termelést olcsóbbí- totta a szőlőterületek magánhasználatba kerülése, a szövetkezetek önköltség alatti szolgáltatásai, az olcsó biztosítási lehetőség, az állam támogatása útra, meliorációra, új telepítésre és mivel a felvásárló az alapanyagot preferálta, a termelés felfutott mind területileg, mind a termésátlagokat illetően.- A TÁG Borkombinát volt az egyetlen számottevő borkeFelejtsük el a szálvesszőzést

borvidéken, ahol sok borkereskedő cég működött, a borok ma is jól eladhatók, az árak emelkedtek a növekvő költségek és ajavuló minőség arányában (Villány, Balaton-kör- nyék).- Az állami vállalat privatizációja a termelők sorsát egy cseppet sem javítja.- Az állam nem tud perspektivikusan gondolkodni a meglévő borászati kapacitással, képviselőinek csak eszközeladás jut az eszükbe és a saját meghosszabbított egzisztenciájuk.- A borvidéken megalakultak pinceszövetkezetek, néhány vegyes vállalat, a szövetkezetek részben átalakultak. A termelés finanszírozására sehol nincs forgótőke, az a teljes forgási időben a termelőt terheli, tehát 2-5 évig nem (kap) kaphat pénzt a munkájáért. Az egyéni termelők közül (0,2- 5 ha a területük, az átlagos pedig 0,4 körüli) egyre többen készítenek bort és értékesítenek, csak a közvetlen ráfordítást fedező áron igen expan- siz piacpolitikával.- Azok a termelők, akik boraikat nagy tételben kell, hogy értékesítsék (1991, 1992-es száraz I/A) veszteséggel teszik, nem is kicsivel, csakúgy mint a Borkombinát, amelynek a bordömpingje okozta az árak zuhanását.- A térségben ma nincs szerződéses felvásárló vállalat, az alkalmi vevők szüretkor annyiért vesznek, amennyiért nem szégyellnek.- A szőlőhegyek ápoltsága, összképe romlik, egyre több a kivágott tábla, parcella, a meglévők állaga sokfelé csökken. Vannak biztató jelek is az ágazat sorsának alakulásában:

Csökken a hazai bortermelés a kivágások és önkorlátozások következtében, ugyanakkor növekszik a belső fogyasztás és az export is, még ha lassan is.

Egyre több termelő látja be, hogy a Tokaji olyan bor, amely esetében egyértelműen (belátható) igaz, hogy a KEVESEBB, főleg' az átlagos, vagy attól jobb években, SOKKAL TÖBBET ÉR.

Nemcsak azért, mert így tovább csökken a kínálat, hanem mert több aszú és édes szamorodni minőség terem, a- melyek ma is értékesíthetők, ha hiteles termelő kínálja azokat.

A termelők egyre szélesebb rétegekkel szerettetik meg az egyedi ízű boraikat. Két év alatt elindult egy új termelői, kereskedői mozgaloní (mégha vannak is problémái ennek), bizonyítva életképességünket és boraink eladhatóságát. A szóló- bortermelés és -kereskedelem annak érdekében, hogy a legtöbbet hozza az országnak és a vele foglalkozóknak, kiterjedt és sokféle in- Létre kell hozni a minőség és eredetvédelmi rendszert.- A hegyközségi szervezeteknek, majd ha lesznek, be kell határolni a forgalomba hozható mennyiségeket, meg kell határozni a termelés legfontosabb elemeit, hogy azok egységessé váljanak.- Készüljön el végre az a bortörvény, amely az itt gazdálkodók reális, de jóindulatú akaratát is tükrözi.- Az állami vállalat működő- képességet helyre kell állítani, hogy a borászati eszközök az egész térséget szolgálják és a borászati eszköz nélküli termelők integrálását megoldja úgy, amiért és ahogyan létrehozták és fejlesztették a termelők pénzéből is és a táj állami befizetéseiből. Az államnak csak az lehet ma is a fő érdeke, hogy állampolgárai boldoguljanak és elégedettek legyenek. Itt és most ez csak úgy lehetséges, ha az állam kezet nyújt a vállalkozni nem tudóknak (nagyságrend miatt sem, forráshiány miatt sem) és munkát ad nekik, ami megélhetést nyújt családjuknak, hogy a megaláztatásból újra az állam támaszai legyenek, mint szorgalmas, öntudatos állampolgárok.- A termelőkön múló legfontosabb feladat: elkezdeni a legjobbat termelni, még ha az évjárat döntően befolyásolja is terveinket.

Tudnunk kell, hogy mit akarunk. Jól eladható, eszközarányosán is megfelelő jövedelmet és profitot hozó bort akarunk termelni mindegy, hogy egyénileg vagy bármely társas vállalkozásban.

Ehhez fel kell használnunk az eddig századok alatt felgyűlt tapasztalatokat az elmúlt 100 év, de főleg a 40 év kutatási eredményeit, amelyek eddig nem válhattak termelőerővé. Fel kell használnunk más, külföldi szőlő-bortermelési tapasztalatokat. Tudásunkat fel kell hozni, rá kell hangolni a témára. Minden munkafolyamattal közelebb kerülni a legjobbhoz, a tökéleteshez. Természetesen nekünk esz- közhiányosan és a meglévő ültetvényszerkezettel kell ezt

Fotók: Farkas Maya

végezni és a módszerek ismertetése, elemzése meg is haladják ezen cikk terjedelmét.

Azért röviden a lényeget: A fürtök erős, közel azonosan fejlett, egyformán jól megvilágított és növényvédett hajtásokon kell hogy fejlődjenek, közel azonos súlyban. Ehhez tartozó munkafolyamatok a karók vagy tőkeforma kialakítása, a termóalapok ritkítása, rövid csapos metszés, hajtásritkítás a fürtzó- nában, hónaljazás, fölötte hónaljkurtítás, fürtritkítás és darabolás 2-3 alkalommal a rügytermékenység, kötődés és fürtkifejlódés függvényében. Hogy mi az optimális fürtsúly hajtásonként, azt a tőke kondíció, a talaj vízkapacitása, hó-fény viszonyok, lombfal magasság stb. Függvényében lehet megítélni. Az szinte biztos, hogy „fecskefarkú” hárslevelűnél a fürtöt rövidíteni kell, hogy egy 8/5682-es Furmint szárnyas fürtjét ketté kell vágni vagy egy T 92-es furmint hajtáson a 3-4 fürtből csak 1 maradhat. Egyáltalán a munka sikere azt kívánja meg, hogy a szőlész ne csali az ültetvény állagát nézze, hanem minden munkafolyamat végzésekor minden egyes tőkét külön megítéljen, vajon az képes-e arra, hogy ÖNMAGÁHOZ képest ott és akkor a legjobbat és semmi mást, csakis a legjobbat teremje minden mennyiségi megfontolást nélkülözve. Ezt tanulnunk és akarnunk kell és még ha fognak is érni kudarcok bennünket, (mert kevés lesz a hó, vagy a víz, vagy nem lesz hosszú, meleg ősz párás reggelekkel, egy-két lanyha esővel) biztos vagyok benne, hogy ez az egyetlen méltó és egyben sikeres út is. A tájban és bennünk is megvan a potenciális lehetőség a világ hitelesen is legértékesebb borának az újraelőállítására. Kezdjük el! Jó munkát, egészséget és jó időt kívánok hozzá.

(A szerző mádi szőlő- bortermelő, a Tokajhegyaljai Szőlő és Bortermelők Egyesülete elnökségének tagja.)

Vissza a gyökerekhez

Id. Leskó István

Én részt vettem Tolcsván, nem túl régen a Tokajhegyaljai Alapítvány alakuló ülésén, és ott alapítótagságot is vállaltam. Egész véletlenül jutottam hozzá Ambrózi Ágostonnak a ’30-as években írt kis könyvéhez, amit elolvastam. Én azt tudom mondani, aki hegyaljai sző- lésznek-borásznak érzi magát, vegye meg ezt a kis könyvet. Ebben le van írva, hogy 10 hektó termésnél nem volt több holdanként, eladási nehézségek voltak akkor is, és akkor is jöttek létre egyesületek és társaságok, hogy a maguk gondját-baját megoldják. Azután voltak fellendülések, volt visszaesés. Régen nem is tudtak árról, hogy mustot el lehet adni. A must forgalomban sem volt. Szóba sem jöhetett, hogy valaki szüretkor eladja a mustját valami borkereskedőnek. Eladta az egyéves, vagy a kétéves borát, amikor szükség volt a pénzre és vevő volt rá. Mit kell nekünk tenni? Hát ha lehetőségünk és tehetségünk van rá: türelemmel átvészelni ezeket az éveket és olyan borral megtölteni a pincét, amelyik a nyugati és keleti vevő ízlésének is megfelel. Ehhez nadrágszíjat kell húzgálni, mert a kitartás anyagi oldaláról nagyon leszűkült. Ilyen értelemben mit jelent, hogy vissza a gyökerekhez? Lényeg a minőség. Megtanultuk a mennyiséget, mert azt gondtalanul lehetett beadni. Ha néha gyanú merült fel az átadáskor: azt sem öntötték az árokba. Hát ebből ki kell ábrándulni és túl kell tenni magunkat, és ezt el kell felejteni. Következő gondolat az Egyesületről. A konkrét rendezvények, mint például a gazdanapok szerveződnek, ezek pozitívumok. Kellenek ilyenek. En miben látnám, hogy jobb legyen? Olyan szervezeteknek a létrehozásában közreműködni, mint a pinceszövetkezetek, vagy a hegyközségek. Ezek mozgásba hozhatják a szőlő-bor helyzetet a borvidéken. Meg fognak jelenni a felvásárlók is. Egyelőre olyan felvásárlók vannak, akik a 20-30 forintos borokon jól meg fognak gazdagodni. Vissza fogunk menni a 3000 hektár szólóig. De a bor háromszorosát kell, hogy élje!

Alapjában véve eredményesnek ítélem az Egyesület tevékenységét, alapító tagja vagyok, közelebbről ismerem a problémákat. Az erőlködéseket a befektetőkkel is ismerem.

Az Egyesületet életben kell tartani, és legfontosabb feladat: a szervezetek létrehozása, megerősödése, melyek tömörítik a termelőket.

Attól ne féljen senki, akinek van pár hordó bora és kitartása is, hogy nem tudja eladni. Dédelgesse csak, vigyázzon rá, egyszer lesz rá vevő!

A gödöllőiek segítik Hegy alj a felemelkedését

Dr. Dúl Udó Endre

Az, hogy Tokaj Gödöllőn fogalommá lett, az a Tokajhegyaljai Egyesületnek köszönhető. Tudják azt Gödöllőn, hogy van Tokaj, van Tokajhegyaljai Egyesület, várják és váijuk mikor lesznek az idei Hegyaljai Gazdanapok. Készülünk rá, mert esemény lett.

Esemény, de ez nemcsak Gödöllőn, hanem amerre Gödöllő megy ott is tudják, hogy itt valami, a szó szoros értelmében megmozdult, abból a tespedtségból, ami az ország más vidékeire jellemző. Ez a csapat hála az istennek kilépett... lélekszámban ugyan csökkent, mert 500 ember helyett 200 a tagok száma, ez a 200 fő semmivel sem kevesebb, mint az 500. Mert az 500 valószínűleg érdekből lépett be, abban bízva, hogy a borát eladja. Aki maradt, az azért maradt, valószínűleg, mert itt valamit tenni akar.

Ez a mag igazából, amelyikre építeni lehet egy ilyen egyesületnek a további tevékenységét.

Ahogy szoktuk mondani az első - alkalom - az kuriózum, a második a figyelemfelkeltő, a harmadik már hagyomány. Erre a hagyományra készülünk idén is, és remélem, hogy lesz Gazdanapok, szép színes rendezvénysorozattal.

És lesz a hatodik Gazdanapok, ami bele fog illeszkedni a világkiállítási miliőbe. Most kell tenni, hogy ne egy kirakat legyen a világkiállítás és ne egy óriási csalódás élje, aki erre a tájékra jön.

A mai viszonyok között nem baj, ha önképzó köri jelleget kap az egyesület, de tudjuk azt, hogy mire képezzük magunkat. Tudjuk az irányt! Szaktanácsadás, gazdaképzés. Félve bontakozik, bátortalanul, pénz nélkül, hiszen önkormányzatok próbálják összerakni azokat a filléreket, ami hiányzik, gyakorlatilagellopjákvalahonnan, mert egyébként nem jut rá.

Mégis ezekre a dolgokra áldozni kell és össze kell rakni azokat a filléreket. Ezek az oktatások menni fognak és ösztönözni fogják azt a minőséget, amire szükség van. Ha külföldi, hazai jön ide mindegy, de csak a minőséget lehet eladni. És ebben a szaktanácsadásnak is óriási jelentősége van.

Hadd mondjam el az intézetünk lépett, s a földművelésügyi hivatalokkal olyan oktatási képzést szeretnénk beindítani, ahol minden egyes községben egy szakértő képzését vállaltuk fel.

így csökken a munkanélküli agrárszakemberek száma, és ezek a szakemberek bekapcsolódhatnak az új típusú szervezésbe.

Kérem, hogy kicsi türelem után fogadják ezeket az embereket és nem csak a boreladásban, de a tájhonosításban , turisztikában, ásványhasznosításban is tudnak ezek az emberek segíteni.

Kívánok további jó munkát és hadd ígérjem azt Gödöllő nevében, hogy Gödöllő és Tokajhegyalja ameddig azt Tokajhegyalja akaija egy fogalom.

(A szerző a Gödöllői ATE Termelésfejlesztési Intézetének