Észak-Magyarország, 1993. március (49. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-03 / 52. szám

Megyei Körkép 1993. Március 3., Szerda 4 ÉSZAK-Magyárország Visszavonulóban az influenza Miskolc (ÉM) — Az Állami Népegészség­ügyi és Tisztiorvosi Szolgálattól kapott ér­tesülésünk szerint a múlt héten több mint 50 százalékkal csökkent az influenzások száma a megyében. Az új betegek száma 9440. Ebből az 1 éven aluli 321, az 1-14 év közötti 3 ezer 39, a 15- 24 év közötti 2 ezer 59, a 25-34 év közötti 1 ezer 469, a 35-59 év közötti 1 ezer 685, a 60 éven felüli 867. Táppénzen 1 ezer 744-en vannak. Kór­házban 35 beteget ápolnak. Kevesebb a szövődmény is, 391 esetben lépett fel tüdő- gyulladás, illetve hörghurut. A kórházak­ban a látogatási tilalom tovább tart. Nem sikkadhat el a végakarat Miskolc (EM-m.sz.zs.) — A Magyar Orszá­gos Közjegyzői Kamara Választmánya Mis­kolcon tartotta legutóbbi ülését, ezen be­szélgettünk néhány közérdeklődésre szá­mot tartó témáról dr. Azsbóth Margit elnök- helyettessel.- Ezek közül talán legtöbbeket az az új rend­szer érint, amely a végakaratok érvényesü­lését garantálja...- Valóban rendszerről van szó, mégpedig egy számítógépes nyilvántartásról, amely az év elejétől létezik és most került rajtra kész ál­lapotba - kezdte tájékoztatóját a közjegyző. Korábban az, aki végrendeletet készített vagy maga írta kézzel és közjegyzőnél hagy­ta letétben, vagy közjegyzővel íratta és így hagyta letétben, ezzel biztosítva, hogy vég­akarata érvényesüljön. Az élet azonban változatos, az emberek költöznek, helyet változtatnak, nem törvényszerű, hogy a hagyatéki eljárás során előkerül a végrendeletük. Ráadásul olyan is akad, amikor az örökösöknek nem kívánatos a végrendelkező akaratának érvényesítése.- Hogy ez mégis megvalósuljon, ezért alakí­tottuk ki az említett hálózatot - mondja dr. Azsbóth Margit amely nagyon egyszerűen működik. Ha egy ügyfél szeretné, hogy halála után az történjen hagyatékával, amit életében el­tervezett, megkéri a közjegyzőjét, hogy a bu­dapesti számítóközpontba jelezze, hogy van végrendelete és hogy melyik közjegyzőnél. A hagyatéki eljárás során az illetékes köz­jegyző megkérdezi a központot, létezik-e az elhunytnak végrendelete, amely bárhol is van letétben, mindenképpen előkerül. Az eljárás kialakítására - nem titok - nemzetközi egyezmény, hazánknak az Eu­rópa Tanácshoz való csatlakozása kötelez minket. Gyakorlati megvalósulásával hamarosan találkoznak az ügyfelek. A közjegyzőnél végrendelkezők ugyanis diszkrét levélben kapnak meghívót ügyük intézőjétől, aki fel­ajánlja az országos nyilvántartásba vételt egy csekély, mindössze 200 forintos díj el­lenében. Először azokat keresik meg a közjegyzők, akik 1992 január eleje után helyeztek ilyen iratot letétbe, a későbbiek során pedig min­den végrendelkezót. Az eljárás az ügyvédi kamara szerint is kel­lő garanciákat nyújt a végrendelkezők akarat-érvényesítésére. Mai magyar kálvária V1 Sört, cigarettát, kávét nem lehet az utcán árulni Budapest (ISB - R.S.) —A pénz­ügyi és az igazságügyi tárca nevével fémjelzett leendő jö­vedéki törvény egyik legszem­betűnőbb hatása valószínűleg az lesz, hogy a szabálygyűj­temény életbe lépése után szinte varázsütésre eltűnnek az utcákról a cigaretta- és a kávéárusok. Ezeket a termé­keket ugyanis, hasonlóan a sörhöz és az egyéb szeszes italokhoz, csak üzlethelyiség­ben lehet majd forgalmazni. A jövedéki cikkekkel kapcsola­tos engedélyeket a Vám- és Pénzügyőrség Országos Pa­rancsnokságának területileg illetékes szerve adja majd ki. Csökken az illegális gyártók esélye A törvénytervezet további szigo­rításokat is tartalmaz: „adózott termék” felirattal kell ellátni pél­dául a hazai előállítású jövedék cikkeket, s ugyanez vonatkozik az importárura is. Az exportálóknak pedig „export” jelzést kell feltün­tetniük mindazon gyártmányo­kon, amelyeket külföldi eladásra szántak. Mindez valószínűleg megszünteti a mostani káoszt, s később már nem lehet belföldön forgalmazni hivatalosan exportra szánt árut. Ma azonban még igen­csak virágzik ez az illegális üzlet: lényege az, hogy külföldi eladás­ra szánt termékek után nem kell például fogyasztási adót fizetni, s így tetemes nyereség érhető el az exportcikk belföldi eladásakor. Csökkenti az illegális gyártók és forgalmazók jövőbeli esélyeit az is, hogy dohányterméket, szeszes italokat, kőolajtermékeket - ben­zint, gázolajat, háztartási tüzelő­olajat - és kávét forgalmazni csak jövedéki engedély birtokában lehet. Mindez vonatkozik a felso­rolt termékek exportjára és im­portjára, illetve előállítására is. Jövedéki engedély is kell A jövedéki törvény előírásainak betartását több szervezet együt­tesen végzi majd: a rendőrség, a fogyasztóvédelmi és a közterületi felügyelőségek a jelzett termékek tiltott árusítását figyelik, s különös hangsúlyt fektetnek a háztartási tüzelőolaj felhaszná­lásának ellenőrzésére. E szervek a visszaélés feltárásakor kötele­sek lefoglalni a jövedéki termé­keket, s az ügyet, további vizsgá­lat céljából át kell adniuk a vám­hivatalnak. A benzin, a gázolaj és a háztartási tüzelőolaj kiskereskedelmi for­galmazásának egyik feltétele az lesz, hogy az üzemanyagtöltő állo­máson hitelesített készüléket kell tartani. A beszerzett és az eladott mennyi­ségekről naponta és műsza­konként kell nyilvántartást vezetni. A háztartási tüzelőolajat tilos lesz ipari és mezőgazdasági termelési célra használni, s gépjárműveket sem szabad üzemeltetni ezzel a hajtóanyaggal. Éppen ezért a vámhivatal vagy az ellenőrzésre kötelezett egyéb szervek a forgalmazókon kívül a közúti forgalomban résztvevő gépjárműveket, taxikat, munka­gépeket is vizsgálhatják, sót, mindazon helyeket is felkeres­hetik, amelyekről ismert vagy fel­tételezhető, hogy ott gázolajjal működő berendezés van. (Nem hi­vatalos becslések szerint ma ha­zánkban évi 7-9 milliárd forintos kár éri az államot azért, mert a háztartási tüzelőolajat tiltott mó­don használják fel.) Büntetik a tiltott tevékenységet Az ellenőrzések során a tiltott tevékenységet végzőket igen ko­moly bírsággal sújtják, s a törvény részletesen meghatározza majd, hogy a különböző esetekben mek­kora büntetés szabható ki. A törvényalkotók szándékai sze­rint nem tesznek majd különb­séget az eladók és a vevők között, tiltott tevékenység esetén mind­kettőt egyformán megbüntetik: „ha valaki tehát olyan terméket vásárol, amelyről tudta, vagy a körülményekből tudnia kellett volna, hogy azt az adófizetés alól kivonták, akkor vele szemben is a jövedéki bírság alkalmazható”. A tervek szerint a törvény meghatározza azt is, hogy a jöve­déki cikkek milyen üzletekben forgalmazhatók. így valószínűleg virágüzletben vagy ruházati boltban nem ad­ható el cigaretta, kávé és szeszes ital. A Hősök miskolci emlékművéről Bán István Régen időszerű feladat megoldá­sához segíti a várost a polgár- mester, Csoba Tamás, alapít­ványa. Úgy gondolom, hogy nincs olyan család Miskolcon, ahol ér­zelmi hatásoktól mentesen fo­gadnák a hírt - századunk tör­ténéseit egy monumentumban hirdető létesítményről, amely tiszteletet ad és parancsol, em­lékeztet és tanít. Biztosan állít­hatom, hogy 1848 emlékképe nem nőtt volna a nemzet előtt pie- desztájára, ha az óvodások ki­csiny zászlóikat, az iskolások szál szegfűjüket nem tűzték volna oda hódolatuk jeléül a Petőfi szobor dombjára, vagy Kossuth szobra talpazatához. Nagyapa korban is emlékeznek a versekre, a történetekre, amelyek hódolatként ölelték körül a múlt század legnagyobb eseményét. De mit tett a városunk e század­ban fiai tiszteletére? Elestek az apák a frontokon, a munka verejtékét hagyva az asz- szonyra és gyermekekre. Elestek a fiák, a frontokon vagy fogság­ban, és évtizedekig említeni sem volt szabad őket. Elestek az unokák, szabadság- harcban, a bitón vagy a börtö­nökben végzeték és szégyenkezni kellett, mert a szégyenpadra állí­tották a családokat is. Kik ezek? Három emberöltő, és az unokák haja is fehér már! Egy tőről met­szett magyarok és nem-ma­gyarok, zsidók, szlovákok és svá­bok ebből a városból. A hősök emlékezetét a Hősök terére! Amihez a piros betűk illenek A teret megalkották még a háborúk előtt. Aztán kifejlesztet­ték a legutóbbi évtizedekben, de nem a város fiainak emlékére, - idegen haza idegen fiait ünne­pelték itt, azok győzelmét, és a nemzet bukását, hanyadszorra?! Most végre a város fiai kerültek emlékezetbe! Hogy a város fiaira emlékezzünk, azt mindenki elfogadja - a nézetkülönbség azon alakult ki, hogy kik a hősök? Városunknak vannak hősei, akiket '56-osként nemcsak piros betűvel kell ünnepelni, hanem ar­ra a piedesztára kell emelni, ame­lyet névtelenül a nemzet meg­adott, Miskolc város még nem! Az emlékmű szembesít azzal, hogy Miskolcon sortúz volt. Azzal, hogy Lupkovics István repülő főhadnagy, martinász nem önként lett öngyilkos a 3. eme­letről, és azzal, hogy a pincében szorongó egyetemisták életét fél­tették a falakon kívül Lupkovics sorsától. Kegyetlen volt a sortűz, a halot­tak mellett több mint 60 sebesült. De ezek az apák, menyasszonyok, akik ott szorongtak több mint háromezren vajon nem számoltak azzal, hogy a fegyverek eldördül­nek, a mesterlövészek ölnek is?! Goethe mondja: „Von der Gewalt, die alle Wesen bindet Befreit der Mensch sich, de sich überwindet” (Minden lényt megkötöző hata­lomtól az ember úgy szabadul meg, ha legyőzi önmagát!) Hát nincsenek Miskolcnak hősei? Vita és ellenkezés De voltak hősök, nagy hősök! A13 éves kislány, a 17 éves gimnazis­ta, az alig húszéves bányászfiú szénporosan, olajos munkaru­hában az LKM-es családapa. Megvetették a félelmet, legyőzték önmagukban azt, és bárkik voltak, az önkény sortüze szent hősökké avatta őket! De mi a vita, mi az ellenkezés? A felébredő lelkiismeret. Nem szalonképesek a hősök? A halál ezt nem nézte, válogatás nélkül vitte őket! A félelemből fakadó golyózápor szintén nem válogatott! Az azonban biztos, hogy akik ma válogatni akarnak, vagy osztá­lyozni kívánnak, - vagy lelkűkben nyugtalanok, vagy nem tették azt, ami rájuk volt bízva a tör­ténelem rendkívüli perceiben, - vagy éppen a félelem bérenceit, a gyilkos sortúz szerzőit akarják hősöknek tudni! Csatlakozás a gyűjtéshez Nem kell attól félnünk, hogy egy visszatérő proletárdiktatúra föl­dig rombolja az emlékművet. Nekünk önmagunkban le kell győzzük egy újabb rendszervál­tástól való félelmünket, a prole­tárdiktatúra revansától való iszo­nyatunkat. A mi hivatásunk az, hogy szem­léltessük e század történelmét, amelyet fiaink és leányaink sze­reztek, mi pedig, a túlélők egy nagyon elmaradt tiszteletadáson vitatkozunk. Mivel a város, de az egész megye minden polgára nem egyenlő anyagi körülmények között él, az Alapítványhoz a POFOSZ úgy kí­ván csatlakozni, hogy gyűjtést szervez, és a beérkező kis össze­geket, 20-50 forintokát befizeti havonként az Alapítvány szám­lájára. Ez az Alapítvány, az em­lékmű, legyen minden miskolci polgár ügye, külföldön élőké és a város polgáraié, magyaroké, zsidóké, sváboké és szlovákoké, '56-osoké és hadifoglyoké, ka­tonáké. Legyen a nemzet ügye, a magyar nemzet ügye Miskolcon! Expó Putnokon Putnok (ÉM) — Putnok Város Ipartestülete a „Gömöri Nyár” programsorozatán belül egyhetes termékbemutató és vásár meg­rendezését javasolja. Elképzeléseikről a Gömöri Hír­mondó című újság februári számában részletes tájékoztatást adnak. Eszerint a vásárt „Gömör Expó” névre keresztelnék, s fővéd­nökének a közismert vállalkozó­politikust, Palotás Jánost sze­retnék megnyerni. Mint az írásban beszámolnak róla, a putnoki ipartestület már megszerezte az Iposz országos központja valamint a VOSZ bele­egyezését. A vásárt a sportcsarnokban kívánják megrendezni, s nem­csak termékbemutatót szeretné­nek tartani, hanem belföldi és külföldi vállalkozókat is megin­vitálnak, új munkahelyek telepí­tésének reményében a városban és annak környékén. Ásatás ­több szakaszban Felsőzsolca (ÉM) — Az elmúlt év őszén ásatások kezdődtek Fel­sőzsolca határában, dr. Wolf Mária muzeológus vezetésével. Az Árpád-kori település feltárása kedvező eredményeket hozott már az első időszakban. Az év elején történt értékelés alapján a szakértő úgy ítélte meg: a munkákat több szakaszban kell folytatni. Ebben az évben két-három hétig tartó ásatás lehetőségei látsza­nak biztosítottnak. A pénzforrásokat a megyei múzeum, valamint a nagyközség hozzájárulásán kívül pályázato­kon kívánják megszerezni. Az eddigi munkálatokról egyéb­ként videofelvétel készült, mely lehetővé teszi az eredmények mi­nél szélesebb körben történő is­mertetését, népszerűsítését. Továbbképzés az ápolónőknek Miskolc (ÉM) — Az alapellátás­ban dolgozó felnőtt és gyermek körzeti ápolónők részére rendez­nek továbbképzést március 6-án, szombaton délelőtt fél 10-től Miskolcon az ÁNTSZ Meggyesal­ja u.12. sz. alatti székházában. Szó lesz az oszteoporózisról, a köz­alkalmazotti törvény végrehajtá­sának problémáiról és a praxisok finanszírozásának várható válto­zásairól. Mamáknak és kisbabáknak Sárospatak (ÉM - PE) — A Sá­rospatakon és a város vonzáskör­zetében élő kismamák régi óhaja vált valóra az elmúlt év végén. Vásárlásaik során ezután nem kell végigjárniuk a város összes boltjait, mert egy helyen megvá­sárolhatják csöppségeik számára a különböző kozmetikumokat. A magánvállalkozás keretén belül megnyílt szakbolt a Kossuth u. 40. szám alatt található. Kapható itt - kismamaruha, bébi­ruha, gyermekápolási cikkek szá­mos fajtája, cumik és azok tar­tozékai, babakocsik, bébiételek és -italok, gyermekjátékok és még sok minden egyéb, olyan szük­séges eszköz, ami bármelyik kisgyermekes családban nélkü­lözhetetlen. A kardiológia aktuális kérdései Miskolc (ÉM) — Tudományos ülést rendez holnap a Miskolci Akadémiai Bizottság Kardioló­giai Munkacsoportja 14 órától a MAB Erzsébet téri székházában. A szívizom vérellátási zavaraiból adódó betegségekről, valamint a kardiológia aktuális kérdéseiről lesz szó. Az Országos Kardiológiai Intézet vezetői az ülést megelőzően me­gyénk egészségügyi helyzetéről informálódnak. Befellegzett a kocsiból kávét árusítóknak is Fotó: Farkas Maya

Next

/
Thumbnails
Contents