Észak-Magyarország, 1993. március (49. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-18 / 64. szám

Kultúra 8 ESZAK-Magyarország 1993. Március 18., Csütörtök APROPO Dobos Klára Belgiumban sok szép, jól tejelő tehén van. Ám lehet, hogy májusban csökken a számuk háromezerrel... Hallottunk már olyan kísérletekről, hogy valamikor, a nagy mennyiségi szemlélet közepette az az okos gondolat fogant meg egy nagyokos „agyában”, hogy az istállóba hangszórókat visz, s zenével serkenti az állatokat a minél több tej leadására. Állítólag hallgattak rock-zenét meg komolyzenét a jószágok. Előbbi nemhogy stimulálta volna, de visszafogta az oxitocin hormon ter­melődését, ám Bach hatott rájuk. (De talán kevésbé, mint a tőgy masszázs...) Persze a történet leginkább a Mézga családból ismerős. (Kriszta és az ő ze­nekara is így „szórakoztatta” a rajzolt marhákat). Viszont arra mindenkép­pen jó, hogy elmondhassuk, a Nyugat most sem tudott megelőzni bennünket. Késtek néhány évtizedet. Mert az a hír járja, hogy májusban a dél-belgiumi Ci- ney városában tartandó rock-fesztivá­lon Christian Leroy belga rockzenész különös hallgatóságnak, háromezer te­hénnek ad hangversenyt. Az elképzelé­sek szerint Leroy a „közönség” reagálá­sának megfelelően fog improvizálni a koncerten. (Gondolom, bőg majd egyet- kettőt.) Számomra eddig ismeretlen volt ez az ismert rock-zenész, de bizonyára nem felejtem el a nevét egy darabig. Úgy hiszem, valami ilyesmi lehet ennek a „bulinak”a célja. Persze indokként ren­dezője egészen mást hozott fel. Szelíden és kedvesen közölte: - Erezni kell a marhapiac légkörét. Ezek után annyi bizonyos, hogy legin­kább marhák lesznek ott ezen a rock­fesztiválon! Filmszemlézés Miskolc (ÉM - CsM)—A megyénkbeli film­rajongók immár hagyományos tavaszi ün­nepe az a sorozat, amely az az évi, idén a 24. Magyar Filmszemle programjáról ad né­mi áttekintést. Március 19-tól 26-ig négy város mozijaiban vetítik a legújabb alkotá­sokat. Miskolcon a Hevesy Iván filmklub és a Béke kamara, Kazincbarcikán és Ózdon a Beke, Sárospatakon a Rákóczi filmszín­ház várja azokat, akik kíváncsiak a magyar filmre, mégakkor is, haelismerten hiányzik közülük egy, a Szindbádhoz vagy a Mephis- tóhoz hasonló mű. Néhány filmet már láthattunk a mozikban, ám a többség még ismeretlen a nagyközön­ség előtt. Változatos a műfaj, az alkotók ne­ve, a téma - de mind rólunk szól. Úgy lát­szik, most végképp nincs időnk a múltba nézni, jelenünkkel kellene valamit kezdeni. A „vezető” filmnek tekinthető Hoppá (írta és rendezte Maár Gyula), a főhősök, hatva­nas éveit taposó házaspár is éppen ezzel pró­bálkozik. Megélni és megérteni a rendszer- váltást, kikerülni a felcsillanó remény utáni kuszaságból. A Hoppá sikerrel képviselte Magyarországot a berlini fesztiválon. Hite­les tablónak nevezték, amely az átmeneti kor konfliktusait és ellentmondásait szóra­koztató mesében tárja fel. Érdekesség, hogy szinte minden film forga­tókönyvét a rendező írta. Még az „Anna filmje” (Molnár György) szcenáriumát is, igaz, az Esterházy Péter művéből készült. Lelki társaival, a Gyerekgyilkosságokkal (Szabó Ildikó), az Indián téllel (Erdélyi Já­nos - Zsigmond Dezső) és Az én dühödt Mag­yarországommal (Tényi István) mindegyik látlelet. Szabad-e ma, itt nálunk negyedik gyermeket vállalni? Mi lehet a sorsa egy alko­holista, ágyban fekvő nagyanyával együtt élő gyermekfiúnak? Miért van, hogy valaki annyi-- ra más, és miért nem tudjuk ezt tolerálni? Péterffy András Kincskereső iskolája a le­gendás pedagógiai forradalom romjait jár­ja körül, a Nyomkereső (Tóth Eszter) pedig az egyetlen ifjúsági film a kínálatban. Két csemege maradt a végére. Az egyik Sára Sándor háromrészes inteijúfüzére, a Mag­yar nők a Gulágon. A másik pedig a Gulyás testvérek produkciója, ami valóban szenzá­ció számba mehet. A Széki lassút ugyanis 1969-ben kezdték forgatni, és négy generá­ció váltásában örökítették meg a hagyo­mányos paraszti kultúrát, annak minden változását. A filmben nincs semmi rekonst­rukció. Minden autentikus, sohavisszanem térő alkalom. Megtörtént a cselekvés... „Ha a cselekvés már megtörtét, akkor az iae Múl időben van. a múlt idő jele t tt " Mert a cselekvés már megtörtént, bebizonyosodott: a szabály is lehet hibás. Fotó: Laczó József Gondozni kell a tehetséget Miskolc (ÉM - BS) — Az elmúlt nyáron bizony még úgy látszott: anyagi okok miatt kétségessé vá­lik a megyei Tehetséggondozó Kollégium léte. Ezzel lehetetlen­né vált volna kétszázötven tehet­séggel megáldott fiú és leány ve­leszületett adottságának fejlesz­tése, akik közül sokan holnapi szellemi életünk kiválóságai le­hetnek. A miskolci selyemréti kol­légiumot a megyei önkormányzat működteti. A központi költségve­tés csökkenése azonban több mil­liós forint elvonással fenyegette a kollégium működési alapkölt­ségét is. Ez vagy a létszám radi­kális csökkenését, vagy az egész kollégium munkájának megbé­nulását jelentette volna. Sze­rencsére nem így történt. A szülők is áldoznak, az önkormányzatok is segítenek. A megyei Közgyűlés úgy döntött, amennyi pénzzel csak lehet, továbbra is segíti a kol­légiumot. A szülők a gondok hal­latán felajánlották, hogy 700-700 forinttal többet fizetnek havonta, mint korábban. Azok az önkor­mányzatok pedig, ahonnan a gyermekek érkeznek a kollégium­ba, alapítványi segítséget nyúj­tanak. A többoldalú támogatás­sal, hasznos kezdeményezéssel nyugodtnak, biztosnak mondható körülmények közepette sem fe­ledkezhetnek meg a pedagógusok arról, hogy a pénz jövőre talán még kevesebb lesz, mint az idén. Minden lehetőséget megragad­nak a kollégium léte, a jó eredmé­nyek érdekében. Országos és me­gyei alapítványoktól eddig már több mint egymillió forintot gyűj­töttek, amelyet a sikeres nyelv­vizsgázók jutalmazására, a vizs­gadíjak visszatérítésére, sport és különböző kulturális célokra használnak fel. Ugyanakkor bel­ső elhelyezés - összeköltözés, jobb helykihasználás - segítségével egy épületszárnyat át tudnak ad­ni más, pénzt hozó hasznosításra a vagyonkezelő szervezetnek. Bár ezzel több gyakorlóterem is meg­szűnik, és közösen is használnak majd helyiségeket, de ez több pénzt jelent az önkormányzat­nak, s rajtuk keresztül az iskola, illetve kollégium gondjain is se­gít. Mindezt úgy igyekeznek meg­oldani, hogy ne menjen az okta­tás, a foglalkozások és az ottho­nos hangulat, együttélés rovásá­ra. Az idei tanév vége még messze van, azonban az első félévi tanul­mányi eredmények már bizonyít­ják, hogy 1993-ban sem végeznek rosszabb eredménnyel a kollégis­ták, mint az elmúlt évben. Tavaly a két és félszáz kollégiumi lakó 70 százaléka végzett kitűnő vagy je­les eredménnyel, s harmincán tet­tek felső-, illetve középfokú nyelv­vizsgát! A kollégium diákjai ter­mészetesen részt vesznek számos hazai, nemzetközi tanulmányi versenyen is. Ennek is köszönhe­tő, hogy jók a külföldi kapcsola­taik, különösen egy francia város: Gap gimnáziumával. Évente há­rom francia szakos diák tölt egy- egy hónapot az ottani gimnázi­umban. Ingyen tanulnak, s fran­cia családoknál laknak... A fran­cia város vezetése vállalta, hogy egy végzős, volt kollégista diák­nak bi ztosítj ák az egyetemi tanul­mányok elvégzését franciahon­ban, ingyenesen! Szó van ugyan­akkor arról is, hogy egy francia tanár tanít majd 1993 őszétől a kollégiumban. Ez jelentős segít­ség lesz ahhoz, hogy a nyelvsza­kos diákok tudása magasabb szintű legyen, mint eddig. így élt Jókai Miskolc (ÉM) — Az 1848-as for­radalom és szabadságharc esemé­nyeiből összeállított történelmi játékkal kezdődött tegnap a 44. Sz. Általános Iskolában az a ren­dezvénysorozat, melynek végén az iskola felveszi Jókai Mór nevét. Ma irodalmi vetélkedőn, vers- és prózamondó versenyen vesznek részt a tanulók. Az ünnepélyes névfelvétel és emléktábla-avatás holnap délelőtt tíz órakor lesz. A program este fél hatkor ünnepi műsorral, hangversennyel zárul. A szobrász képei Miskolc (ÉM) — Varga Miklóst elsősorban szobrászként ismeri a közönség. A művész néhány évvel ezelőtt, hatvanévesen vett először ecsetet a kezébe. Azóta több önál­ló kiállításon mutathatta be fest­ményeit. Március 19-én, pén­teken délután három órakor a miskolci Mini Galériában (Kos­suth u. 11.) Gyöngyösi Gábor, az Észak-Magyarország szerkesztő­je nyitja meg Varga Miklós fes­tőművész tárlatát. Tokaji passió Tokaj (ÉM) — A nagykőrösi Re­formátus Tanítóképző Főiskola színjátszócsoportja lép fel már­cius 20-án, szombaton délelőtt 10 órakor a tokaji művelődési ház­ban. A színjátszók a „Tiszaladányi je- remiád” című passiójátékot mu­tatják be. Hírek • A csíksomlyói búcsúról tar­tanak diavetítéses előadást Só­lyom Ferenc és Takács György március 19-én, pénteken este hat órától a miskolci Zrínyi Ilona Gimnáziumban, a Mandorla Köz- művelődési Egyesület szervezé­sében. • Véges végtelen címmel Koszt­káné Karóczkai Róza számítógé­pes grafikáiból nyílik kiállítás március 19-én, pénteken délután négy órakor Miskolcon a Tudo­mány és Technika Házában. • József-napi bált rendeznek az ünnep másnapján, március 20-án szombaton este hét órától a mis­kolci Palotás étteremben. A mű­sorban fellép három József: id. Fá­tyol József prímás, ifj. Fátyol Jó­zsef és ifi. Lajkó József zenészek, valamint Fátyol Aranka és Bagi Csaba énekesek. MŰSOROK Miskolc, Családsegítő Szolgálat (Budai József u. 4.): Jézus tanításai. Előadássorozata Bibliáról- Emmaus felé. Este 6 órától. Miskolc, Rónai Sándor Művelődési Központ: Fotókiállítás, irodalmi műsor a Kelet Irodalmi Egyesület szervezésében. Délután 2 órától. Edelény, Ifjúsági Ház: Környezetvédelmi vetélkedő a város általános iskolásai részére. Délelőtt 9 órától. Kazincbarcika, Egressy Béni Művelődési Köz­pont: Gyermek Ki mit tud? I. elődöntő. Délután 2 órától. Mozi Miskolc Kossuth: Drakula színes amerikai hor­rorfilm. Kezdés: 11,14.30,17,19.30 órakor. Eró­zió színes magyar film. Kezdés: 9 órakor. Hevesy Iván Filmklub: Utánunk a vízözön színes olasz vígjáték. Kezdés: 9.30, 15 órakor. Csőre töltve színes amerikai akciófilm. Kezdés: 11 és 20.45 órakor. Erózió színes magyar film. Kezdés: 17 és 19 órakor. Ózd Béke: Bumeráng mb.színes amerikai filmvígjáték. Kiemelt helyár! Kezdés: 17 és 19 órakor. Kazincbarcika Béke: Mint a tűz színes amerikai akciófilm. Kiemelt helyár! Kezdés: 18 órakor. Kazincbarcika Radnóti: Fér­fias játékok színes amerikai thriller. Kiemelt helyár! Kezdés: 19 órakor. Mezőkövesd Petőfi: A szerelem Harley Davidsonon érkezik mb.színes angol filmvígjáték. Kiemelt helyár! Kezdés: 18, 20 órakor. Miskolc Egyetem: Férjek és feleségek színes amerikai filmvígjáték. Kiemelt helyár! Kezdés: 18 órakor. Sárospatak Rákóczi: Dől a lé színes amerikai filmvígjáték. Kiemelt helyár! Kezdés: 17 és 19 órakor. Tiszaújváros Derkovits: Medicine Man színes amerikai kalandfilm. Kiemelt helyár! Kezdés: 17.30 órakor. A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! Rádió IE®essi(;Ih: Óránként: Hírek, Időjárás, Útközben.- 4.30: Reggeli Krónika. - 8.20: Mindennapi tu­domány. - 8.30: Hangszemle. - 9.05: Napközben.- 11.05: Cigányfélóra. -11.35: Napkönyv. -12.00: Déli Krónika. - 12.30: Vendég a háznál. - 12.50: Külpolitikai figyelő. -13.05: Ki nyer ma? -13.15: Falurádió. - 13.30: A római katolikus egyház félórája. - 14.05: Klasszikusok mindenkinek. - 14.55: Elsó közlés. -15.05: Tímár György. -16.00: Délutáni Krónika. -16.15: Mindennapi gazdaság.- 16.30: Zenefórum. - 17.05: Magyarországról jövök... - 18.00: Esti Krónika. - 18.30: Ráadás. - 19.05: Sportvilág. -19.25: Jó éjszakát, gyerekek!- 19.35: Nemzeti olvasókönyv. - 20.05: Hagyo­mányápolók. - 20.30: Határok-nélkül. - 21.05: Kossuth-klub. - 22.00: Késó esti Kr ónika. - 22.30: Fórum. - 23.05: Egy énekes - több szerep. IPfiMlfn: - 4.30: Napindító. - 8.05: Sportreggel. - 8.20: Rivaldafényben. - 8.50: Helykeresó. - 9.00: Hírek, Időjárás. - 9.05: Zene-szó. -10.55: A Pető­fi válaszol. - 11.00: Hírek, Időjárás. - 11.05: Napóra. - 12.00: Nótakedvelőknek. - 12.45: Időjárás- és vízállásjelentés. - 13.00: Hírek. - 13.05: A Szabó család. -13.30: Fűvószene. -14.00 -17.00: Kabarécsütörtök. Közben: -15.00: Hírek, Időjárás. -17.00: Hírek, Időjárás. -17.05: Napóra.- 17.55: Gordiusz plusz. - 18.00: Az AD Stúdió felvételeiből. -18.30: Helykeresó. -19.00: Hírek, Időjárás. -19.05: Az én újságom. - 19.35: Prímá­sok pódiuma. - 20.00: Kattogó Kabaré. - 21.00: Hírek, Időjárás. - 21.05: Daráló. - 21.35: Heavy metal híradó. - 22.00: Hangaláfestő. - 22.30: Jazz­lista. - 23.00: Hírek, Időjárás. - 23.03: Sporthíradó. - 23.10: Napforduló - éjfél előtt. Pető­fi a Pilvaxban. - 0.10 - 4.20: Napforduló - éjfél után. Benne: - 2.03 - 3.00: Mélyrepülés. - 4.Ó3 - 4.20: Operaénekesek nótafelvételeiböl. Miskolci Rádió 5.55-7.00 az 1.116 KHz-es középhullámon Műsorismertetés - A garázsok értékesítési tervei Miskolcon - Szemere napok Miskolcon - Szanatórium-e a börtön? 7.00- 9.00 a 71,3 tokaji, a 71,2 kékesi a 66,8 MHz- es URH és az 1.116 KHz-es középhullámon. Közalkalmazottak Heves megyei tanácskozása - 40 éves a répáshutai tánckar - Úszásoktatás a 30-as iskolában Miskolcon. Reklám. Szerkesztő: Jakab Mária. 16.00- 18.00 A Miskolci Stúdió kereskedelmi-in- formációs-zenés műsora a Rádemis Kft. menedzselésében. Televízió UV 1.: - 5.40: Falutévé - ipartippel és kert-ész. - 6.00: A Reggel. - 8.05: A Financial Times kelet­európai gazdasági híradója. - 8.30: Közjáték. - 8.35 - 12.05: Napközi. Benne: - 9.00: Pokoli paradicsom. - 10.00: A klinika. - 11.00: Játék. - 11.15: ZOOM. 12.00: Hírek. - 12.05: Képújság. - 16.00: Délutáni egyenleg. - 16.10: Telesport. - 16.50: Képújság. - 16.55: Helena. - 17.30: Menedzser Magazin. - 18.10: Pénzvilág. - 18.20: Napközi. - 18.40: Leó és Fred. - 19.00: Atlanti kerekasztal. - 20.00: Híradó. - 20.30: Telesport. - 20.40: Szomszédok. - 21.10: Friderikusz-show. - 22.35: AKTuális. - 23.00: Közjáték. - 23.05: A hol­land példa. - 23.55: Híradó. - 24.00: BBC-híradó. UV S.: - 6.00 -10.00: Napkelte. - 15.55: Műsoris­mertetés. - 16.00: Keresztelő a Gyimesben. - 16.15: Ötöd-öló. -16.30: Kirakat. -17.00: Híradó- Időjárás. -17.05: Prizma. -17.45: Nellie, az ele­fánt. - 17.50: Elektor kalandor. - 18.00: Híradó.- 18.10: Regionális híradó. - 18.25: Regionális magazin. -18.55: Műsorajánlat, Időjárás. -19.05: Showzás. - 19.35: Budapesti Tavaszi Fesztivál. Kb. - 20.20: Budapesti Tavaszi Fesztivál. Össze­foglaló. - 20.50: Férfi kézilabda VB. - 22.00: Esti egyenleg. - 22.20: Időjárás. - 22.25: Budapesti Tavaszi Fesztivál. A külföldi és műholdas adások részletes műsorát a heti TV-Pluszban olvashatják. Színház Miskolci Nemzeti Színház NAGYSZÍNHÁZ: Stuart Mária. Schiller ifj. bér­let, este 7. Jegyek válthatók! JÁTÉKSZÍN: Júlia és a hadnagya. Este fél 8. Az előadás szponzora a Fair System Kft. KAMARASZÍNHAZ: Pletykák. Bérletszünet, du. 5. Az előadás szponzora a Centrum Áruház.

Next

/
Thumbnails
Contents