Észak-Magyarország, 1993. február (49. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-18 / 41. szám
6 ÉSZAK-Magyarország Ez is Az is/Hirdetés--------------------- 1993. Február 18., Csütörtök T ermelői árak Budapest (MTI) — A múlt esztendőben meglehetősen mérsékelten, 12,3 százalékkal emelkedtek a termelői árak. Az árnövekedés 20 százalékponttal volt kisebb az előző évinél, 1991-ben ugyanis az árnövekedés 32,6 százalék volt. Minderről a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatta szerdán az MTI-t. A 12,3 százalékos termelői áremelkedés úgy alakult ki, hogy az exportárak forintban számolva 16 százalékkal drágultak, míg a belföldi termelői árak ennél jóval kisebb mértékben, 9,7 százalékkal. A belföldi termelői árak körében azonban jelentős eltérések alakultak ki. A feldolgozóiparban az árdrágulás 13 százalékos volt, míg az alapanyag-termelésben csak 8,2 százalékot, az energetikai iparban pedig 4,2 százalékot ért el. Az ország külkereskedelmi forgalmának árszintje - forintra számítva - az importban 11,1 százalékkal, az exportban 8,5 százalékkal növekedett. A behozatalban a gépek és egyéb beruházási javak, valamint a mezőgazdasági és élelmiszeripari cikkek ára az átlagosnál jobban emelkedett. A gépeknél a drágulás 21,6 százalék volt, az élelmiszeripari cikkeknél 12,9 százalékot ért el. Az energiahordozók viszont csak 0,2 százalékkal, tehát minimális mértékben drágultak. Az exportban a magyar gépipari termékek 22 százalékkal, a mezőgazdaságiak 10 százalékkal drágultak, míg az anyagok, félkésztermékek árszintje csupán 3,5 százalékkal növekedett. Csökkenő búzatermés Budapest (MTI) — Búzából 1992-ben a megelőző évinél 42 százalékkal, az 1966-1990-es évek átlagos terméseredményénél pedig 45 százalékkal kevesebbet takarítottak be az? ország szántóföldjeiről - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal az MTI-t. A terméscsökkenést egyrészt a vetésterület jelentős, mintegy 30 százalékos zsugorodása, másrészt a termésátlag számottevő - az elmúlt évben 22 százalékos - csökkenése okozta. A statisztikai számítások szerint a múlt évi gyenge termés a csökkenő takarmányigény miatt fe- dezte a hazai szükségleteket, valamint az egymillió tonna kivitelt. Az év végén a rendelkezésre álló készlet nem sokkal csökkent 2 millió tonna alá, ebből 150 ezer tonna az úgynevezett állami tartalékalap. Az 1993-as évre a szakemberek a statisztikai adatokból arra következtetnek, hogy ha a feldolgozás az előző évivel azonos, akkor a várható 4 millió tonna körüli termés az év végi készletek további 200 ezer tonnás csökkenésével járna együtt, s kereken 100 ezer tonnával kevesebb kivitelt tenne lehetővé. Idén az első félévben a termelői készletekből a várható vetőmag- és takarmányigény kielégítése mellett még 100 ezer tonna valószínűleg felvásárolható. Ily módon a már bejelentett 40 ezer tonna importot is figyelembe véve a belföldi élelmiszeripari igények fedezésével a kereskedelemben és az állami tulajdonban júliusra együttesen még több mint 400 ezer tonna marad. A múlt évben felvásárolt búza- mennyiség 1,85 millió tonnát tett ki, ez még fele sem az egy évvel korábbinak. A termés 24 százaléka a termelőknél maradt, s ebből a mennyiségből még csaknem 100 ezer tonna felvásárlása esetén is feltehetően kielégíthető a mező- gazdasági termelés első félévi takarmány- és vetőmagigénye - ál- lapítja meg a KSH jelentése. Magyar — amerikai Vállalkozási Alap Budapest (MTI) — A harmadik éve működő Magyar-amerikai Vállalkozási Alap a magyarországi befektetések gyors növekedésével számol. Az alap működéséről az M. and H. Communications tájékoztatta szerdán az MTI-t. Az alap az 1992-es pénzügyi évben 19 új hitelt és befektetést hagyottjóvá. Ezek értéke meghaladja a 27 millió dollárt. Egy évvel korábban 13 hitelről és befektetésről döntöttek, s a kihelyezés 11,7 millió dollár volt. A múlt esztendőben az alap befektetésekre 22 millió dollárt fordított. Ez az érték egy év alatt jelentősen növekedett, hiszen 1991-ben még csak 4,6 millió dollárt ért el. A tavalyi pénzügyi év szeptember 30-án zárult az alapnál. Ezt követően további befektetésekről döntöttek, s október 1- je és december 31-e között 9,2 millió dollárt helyeztek ki. A saját befektetéseken felül az alap által finanszírozott vállalkozások mintegy 40 millió dollár egyéb külföldi befektetést vonzottak. Az alap szakértői szerint a növekvő befektetések elsősorban azzal magyarázhatók, hogy Magyarországon megélénkülőben van a vállalkozói tevékenység, és gyorsul a privatizáció. Az alap elsődleges forrása az Amerikai Kongresszus által 1989-ben jóváhagyott 70 millió dollár, amiből eddig 47 millió forintot hívtak le. Az idén a további 18 millió dollárra számítanak e keretből. Megváltozik a KRESZ Budapest (MTI)—Március elsejétől módosulnak a KRESZ előírásai. A kormány által elfogadott miniszteri előterjesztés szerint: lakott területen egységesen minden gépjárműre az 50 kilométeres óránkénti sebességkorlátozás lép életbe, ha ezt a területen lévő KRESZ-tábla másként nem szabályozza. A lakott területeken kívüli, jelzett fő- és autóutakon nappal is kötelezővé válik a tompított fényszóró használata. A személytaxik ezentúl igénybe vehetik a buszsávot, nemcsak haladásra, de az utasok be- és kiszállása esetén is. További változás lesz, hogy lakott területen kívül kötelezővé lesz a hátsó biztonsági öv használata azokban a gépkocsikban, amelyekbe ezt eredetileg beszerelték. Gyöngykánon Budapest (MTI) — A Gyöngykánon című oratórium és koreográfia február 24-én és 25-én este hallható, látható a Petőfi Csarnokban. Az Artus amatőr egyesülés előadása egy öreg csavargóról szól, aki tudását átörökíti tanítványainak. Az Apokrifokból fordított, felnőtteknek szóló „mese” színfolt a mai kopár világban - mondta Goda Gábor, az előadás rendezője szerdai sajtótájékoztatójukon. 100-200 forintból felöltözhet! 1993. február 19-én (pénteken)8-15 óráig a Vasas Műv. Központban iin portr uiia-vásár. Blúzok 50 Ft, pólók, pulóverek 100 Ft, nadrágok 100-150 Ft, kabátok 150-250 Ft-ig. FENYŐ DESZKA GERENDA 13600- 15800 Ft/m3 + ÁFA szlovák BARNASZÉN dió 385 Ft/q kocka 420 Ft/q Bodrog KFT Bodrogkeresztúr Tel.: 50. ^5 O rósz huliámpaía-vá sár gfÉa Gulyás “tüze . I 113x 373«! 270 Ft/db áfával I •w..O-.VkFi /: ■récén, Vámaspércej űtlf =r IVÁAUS község megbízott jegyzője az 1993. évi II. tv. alapján a Földkiadó Bizottság megválasztása céljából a községben részarány-földtulajdonnal rendelkezők közgyűlését 1993. február 19-én 14 órára az iskola tornatermébe összehívja. ,I9340/ K, Alacsony árak kedvező feltételek, kamatmentes részlet A(jm BÚTORBOLT Miskolc, Nagyváthy út 7. (46) 320-294. szekrénysorok ♦ ülőgarnitúrák ♦ konyha és gyermekszobabútorok ♦ kiegészítő elemek ♦ világítótestek. A Tokaj Vendéglátóház -azonnali belépéssel- keres szakképzett, gyakorlattal rendelkező 1 fő műszakvezető és 2 fő beosztott szakácsot. 2 fő felszolgálót és 1 főt londiner biztonsági őr munkakörökbe. Megfelelő színvonalú munka esetén magas jövedelem. Érdeklődni lehet munkanapokon 9 -18 óra között a helyszínen, Miskolc, Győri kapu 47-57, vagy a 328-431 | telefonszámon. ELADÓ TÖMÖM községben 2 d .lakás. Érdeklődni lehet munkanapokon a „Petőfi” Mg. Szövetkezét Központjába« zagy a Lak 11-es telefonon. Tolcsva Község Önkormányzatának jegyzője az 1993. évi II. tv. alapján a tolcsvai „Békeharcos” Mgtsz-nél nyilvántartott részarány-tulajdonosok közgyűlését a Földkiadó Bizottság megválasztására 1993. február 22-én 17 órára összehívja. Határozatképtelenség esetén a közgyűlés új időpontja: február 24-én 17 óra. A közgyűlés helye: Polgármesteri Hivatal Tolcsva, Szabadság tér 16. ' 0 *10/110/111 a ~~~ .............. r VÁLLALKOZÓK, 333 i i KISTERMELŐK) BUNDAVÁSÁR i i i Naposbaromfiakat 500.-Ft/db-tól i i minden héten négy napon BŐRDZSEKIK át csak az Egri 500.-Ft/db-tól i Baromfikeltető és Értékesítő RT-nél vásárolhat. Jó minőségű használt dzsekik és KILÓSRUHA-VÁSÁR i i i i i i Tisztelt megrendelő és i i választhat 4 fajta húshibrid és 2 fajta NŐI TÁSKA i i i i kettőshasznosítású 1000.-Ft alatt!!! i i naposcsibéből. Piperecikkek i i Március hónap végétől reklámáron i i naposliba is kapható. pl: körömlakk 50.-Ft, i i Minden településre a rúzs 50.-Ft. i i naposcsibéket, ha 5000 dbGYEREK i i os igényt együttesen összegyűjtenek és közösen SZABADIDŐRUHA i i i megrendelnek, 590.-Ft-os reklámáron i i ’DfLWATLAMUÍt. 12 éves korig. i i Miskolcon a Szakszervezetek i i Eger, Szövetkezet u. 2. Telefon: 36/312-740, 312-219 Székházában i i i Telefax: 36/312-249, február 19-én x i Telex: 63249. ♦18977/1H* ,: 1 ■ ■ --1 péntek 10-18-ig. f i i L GÁZKÉSZÜLÉK JAVÍTÁSA ÉS SZERELÉSE! A FÉG SZV miskolci kirendeltsége vállalja lakásának GÁZÉS KÖZPONTIFŰTÉS TERVEZÉSI ÉS KIVITELEZÉSI munkáit, melyhez a szükséges anyagokat és készülékeket biztosítja. Továbbá szívesen áll rendelkezésére meghibásodott készülékeinek gyári minőségű JAVÍTASARA. Kedvezmény: Minden április 30-ig elvégzett kivitelezés esetén a tervezés és a FÉG készülékek beüzemelését ingyenesen végezzük. Cím: Miskolc, Mindszent tér 12. Tel.: 46/353-537, 347-653. ...........- ....... ■■ 1,1 ' ............---------T. S ZmitUBESENYŐ nagyközség jegyzője értesíti a „Bükkalja” Mezőgazdasági Szövetkezet /székhelye: 3711 Szirmabesenyő, Erdősor u. 2-4. a Szövetkezethez tartozó községek: Kondó, Parasznya, Radostyán, Sajóbábony, I Sajólászlófalva, Sajókeresztúr, Sajókápolna, Varbó, Szirmabesenyő/ használatában lévő részarány - tulajdoni földek kívülálló részarány- tulajdonosait, hogy a Földkiadó Bizottság részükről jelölt 8 tagjának megválasztása céljából részközgyűlést hív össze. A részközgyűlés helye: Művelődési Ház Szirmabesenyő, Kossuth u. 42. A részközgyűlés ideje: 1993. február 19. (péntek) 10.00 óra. •1933I/1K* A Taktaharkányi ÁFÉSZ megvételre felajánlja a központi irodáját műhelyekkel, gépkocsi garázsokkal, gépkocsi műhellyel, aszfaltozott udvarral együtt. Érdeklődni: Taktaharkány, Honvéd út 32. Tel.: Taktaharkány 3. •19269/1K* TIBOLDDARÓC Községi Önkormányzat jegyzője értesíti a tibolddaróci „Rákóczi” Mg. Szövetkezetben nyilvántartott részarány-földtulajdonnal rendelkezőket, hogy 1993. február 23-án 16 órakor az általános iskola aulájában (Tibolddaróc, Kácsi u. 15. sz.) az 1993. évi II.tv. 3. paragrafus /3/ bekezdése alapján a Földkiadó Bizottság megválasztása j céljából részközgyűlést hív össze azok részvételével, akik | az első - eredménytelen - közgyűlésen nem vettek részt. *