Észak-Magyarország, 1992. december (48. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-19 / 299. szám
1992. December 19., Szombat 8 ÉSZAK-Magyarország Emberek És Vadak Mamut sütőkemencék Japánban Tokió (MTI) - Japán régészek olyan 28 ezer éves kemencemaradványokra bukkantak, amelyeket feltevésük szerint a kőkorszaki emberek használtak a japán síkságokon elejtett mamutok húsának megsütésére. A szenzációs hírt a Reuter jelentette japán kormánytisztviselők szerdai közlésére hivatkozva. Ha a feltevés beigazolódik, jelentősen módosulnak eddigi ismereteink a kor emberének étkezési szokásairól. A japán művelődési minisztérium egyik tisztség- viselője a Tokiótól nyugatra fekvő Numazuban, a lelet helyszínén elmondta, hogy eddig a szakemberek úgy gondolták, a kőkorszaki emberek nyershúst, esetleg tűz fölött sütött vagy füstölt húst fogyasztottak. A kemencében sütött hús már egy magasabb rendű étkezési kultúráról tanúskodik, hiszen ezzel a módszerrel ki lehetett küszöbölni a hús egyes részeinek elszenesedését. Régészek ezen a területen már sok mamutcsontot és agyarat találtak. Az egykori ínyencek nem vetették meg az őzek, vaddisznók és különböző madarak húsát sem. A kemencék maradványait - kő- és faszéndarabokat - egy domb belsejében találták meg, négy méterrel a felszín alatt. A helyszínen sportpálya épül, és ennek munkálatai közben bukkantak a leletre. A borsodi vadászélet hírei E héten szerdán tartotta soron következő választmányi ülését a Vadászok és Vadgazdálkodók Észak-magyarországi Területi Szövetsége. Az áprilisi választmányi ülés óta végzett munkáról szóló tájékoztatót Szendrei Mihály ügyvezető titkár ismertette, majd két aktuális napirendi pont megvitatása következett. Először a járművek és vadak közúti ütközésével kapcsolatos felelősségbiztosításról, majd a Vadászati Vagyonőri Szolgálat megszervezéséről volt szó. Megtárgyalta a választ-mány a területünkön működő vadásztársaságok gazdálkodásának pénzügyi és számviteli szabályozásával kapcsolatos tudnivalókat is. Végül szervezeti kérdésekről szólt dr. Székely László, a területi szövetség elnöke. Ennek keretében „Nimród” kitüntetést adott át Petró István miskolci és dr. Kocsi Gyula, boldvai vadásznak. Oda a csicsóka Vadkan a téli erdőben. Lehet, hogy a csicsókától is hízott ilyen szépen Fotók: Fojtán László Kitúrták a vaddisznók a csicsókát a Tokajhegyaljai Vadásztársaság területén az idén. Ezzel még nincs vége a vadkárnak. A vaddisznók ugyanis előszeretettel keresték fel - s nem csupán itt! - a napraforgó táblákat, a kukori-cásokat, sőt a gabonatáblákat is. Ismét lesz vadászbál Szerkesztőségünkben is többen érdeklődtek, lesz-e a most következő farsang során miskolci vadászbál? Nos, érdeklődésünkre a területi szövetségnél elmondották, hogy - igen!. A bált ismét februárban és ismét a lillafüredi Palotaszállóban rendezik. Jegyelővétel, illetve hely- foglalás január 15-től a Hatvanötösök útja 17. szám alatt, vagy a 46/327-288-as telefonon. Vadász Hírmondó Megjelent a Vadász Hírmondó, a területi vadászszövetség lapja ez évi negyedik száma. Sok érdekes cikke közül hadd hívjuk fel a figyelmet az Etető Alapítvánnyal foglalkozóra. Az alapítvány azt a célt szolgálja, hogy megóvjuk természeti környezetünket, s helyre hozhassuk a már rajta ejtett civilizációs sebeket. Az alapítvány teljes neve: Etető Természetvédelmi- Vadgazdálkodási Alapítvány (3527 Miskolc, József Attila út 59.). A csatlakozók hozzájárulásaikat az OTP Bank, Miskolc 279-98005-641- 037350-0 csekkszámlára fi- zehetik be. A számlára befolyt összegből folyamatosan írnak ki pályázatokat, hogy csak egy példáját említsük a felhasználásnak. Külföldi vadászok megyénkben Ilyen a német nemzeti rekord- trófea. Bemutatja Günter Drasal úr Az idei szarvasbógésre is számos külföldi vadász érkezett megyénk vadásztársaságaihoz. A sátoraljaújhelyi Spartacus Vadásztársaságnál szarvasbikákat és (a trófeák közül három lett ezüstérmes) és őzbakokat, a Tokajhegyaljai Vadásztársaságnál szar-vas- bikákat is muflonkosokat, a nagybarcai Bánvölgye Vadásztársaságnál pedig szintén szarvasbikákat lőttek ki. Tanzániai vadászatok Az elefóntfűből a vadak ugrottak, mint a rakéta. Ennek nem sikc rült elmenekülnie, sőt a nyomkereső is megtalálta. Dr. Szigethy Jenó Már indulásunk eltért a megszokottól. Ugyanis egész éjszaka ömlött az eső - ami ilyenkor még ritkaság. Az út, a saadani „sztráda” az utolsó 60 kilométeres szakaszon földút, ami könnyen járhatatlanná válik. Ha az eső tovább zuhog, más vadászterületre „kényszerülünk”, repülőgéppel Arushába. Ez annyiban lett volna kedvezőtlenebb, hogy ott számomra csak háromféle vad lőhető, és a varacskosdisznók kisebbek. Ezen túl a repülőgépig, és főleg a repülőgéptől tovább magunknak kellett volna cipekedni, de a gépen a csomag súlya is korlátozott. A területen kocsit kellett volna bérelnünk. A trófeák haza- szállítása teijedelme, illata miatt gondot okozott volna. Szerencsénkre Dar es Salaamban az eső elállt, így Saadaninak vettük az irányt. Ez Dar-tól északra, körülbelül 550 kilométerre fekszik. Van ugyan egy rövidebb, de rosszabb út (350 kilométer), ahol két folyón kompon kell átkelni. Az „útinform” szerint a komp közlekedik, de legtöbbször, mire az utas odaér derül ki, hogy most éppen nem működik. A tengerpartnak ez a szakasza, - mint Afrika keleti partjának nagy része kikötésre alkalmatlan. Ezért van az Indiai óceán partján mindössze csak három nagy tengeri kikötő. Dar es Salaam négy országnak közös kikötője (Kenya, Uganda, Malavi, Mozambik északi része). Az apály és dagály különbsége igen nagy, így apálykor a hajózható víz távolsága a parttól 4-6 kilométerre is megnő. A halászok apró pontoknak látszanak, - csak ilyen távolságban halászható a tenger nappal. Titkokról suttog az apály, talán még árulkodóbb a dagály. Utunk közben egyre több masszáj pásztorral találkoztunk. Hagyományos öltözékben vannak, zebute- heneiket terelik. Saadaniban több a szarvasmarha, mint az ember, mégis gond a lakosság tej- és húsellátása. A masszájoknak ez jelenti a gazdagságot. Nagyon ritkán, csak nagy ünnepen vágnak zebutehenet. A tehén főleg a feleség vásárlás eszköze. Csekély tejhozamát vérrel keverve isszák. Sok masszáj megvakul a tömérdek légy és egyéb élősködő okozta szem gennyedés miatt. Éppen ezért gyermekeiket hamuban altatják. Délelőtt átkelünk először a Ruwu folyó hídján (ez valóban híd), majd északra fordulva a Mavi folyón. A folyók csaknem Tiszányi nagyságúak. A hidakat katonaság őrzi, fényképezni tilos.így elkerültük Bagamoyó városát, amely rabszolga vásáráról volt hírhedt. Úgy A tanzániai varacskosdisznó olyasféle szerepet tölt be az afrikai vadászatokban, mint az itthoniakban a vaddisznó. Dr. Szigethy Jenő egy elejtett példánnyal. gondoltuk, majd visszafelé erre jövünk, de az újabb felhőszakadás ezt is meghiúsította. A Bagamoyó előtti múzeumban látható egy agyagépítmény, Afrika első fémkohója. Itt döbbentem rá, hogy mi természetvédők lelkesen védjük a vadat, de ki védi az embert (aki szintén a természet része). Ki védte és mikor az afrikai rabszolgát? Az Arushába vezető útról egy épület mellett kellett volna letérnünk, de ezt a múlt évi monszun elmosta, összeomlott, az utat pedig benőtte az elefántfű. Túlhajtottunk rajta, és csak nagy nehézségek árán tértünk rá vissza. Az aszfaltot ugyan magunk mögött hagytuk, de a nemzetközi szabványnak megfelelő és részletes tájékoztatást nyújtó útjelző táblák kisebb elágazásoknál megvoltak. Húsz kilométeres sebességgel „száguldunk”, az út két oldalán siralmas sárkunyhók állnak. Szerencsére egy 10 kilométeres szikes szakaszon még nem esett az eső, de az itt folyó építkezés miatt a hatalmas teherautók sajnos teljesen szétvágták a „sztrádát”. A Landrover minden képességére és a fehérvadász rendkívüli ügyességére szükség volt ahhoz, hogy elérjük úticélunkat. Megérkeztünk a Vadászati Hivatalhoz, ahol közölték velünk, hogy a nagyfőnök (menedzser) három hétig üdül, a kerületi főnök pedig ellenőrző körúton jár - gyalog. Váijuk meg, talán reggelre hazatér. A fehérvadász erélyesen „rászól” a másod tisztviselőre, így engedélyével elindulunk azzal az idétlen muzulmánnal, akinek diótörő ősei sem lehettek lángelmék. A vadat nem látta meg, az utat nem találta meg - „egyébként jó vezető”. Bigott vallásos, és jámbor volt szegény - ő valóban nem ivott alkoholt, és nem evett disznóhúst.„Segítségével” betévedtünk egy ősi, masszáj településre, ahol jellegzetesen alacsony, hosszú, téglalap alapú vagy ovális zsúpfedeles házak épültek. A teleülést tüske sövény és cölöpök vették körül, fényképezni szerettem volna, de figyelmeztettek, hogy esetleg lándzsa röpül a hátamba. Mint már máskor is említettem, nagyon vad és büszke nép. Végre elértük a vadban gazdag területet. A szavanna egyrészét már itt is léégették. A terület Szilpusztát, vagyis Tiszavalk, Tiszabábolna környékét idézi útjaival, szikes földjével, sivárságával, - helyenként bush-sal tarkítva. Itt is lépten-nyomon árkok keresztezték utunkat. Más területen a vadőrök ezeket már jó előre jelezték, most vezetőnk jóvoltából többször beléjük csúsztunk, és ami még kellemetlenebb volt, hogy ismételten több kilométert kerültünk. A vadak 3-500 méterről ugrottak, mint a rakéta (úgy, mint a mi őzeink az említett hazai területen). Nagy kongo- nit sebeztem meg. A fehérvadász azon idegeskedett, hogy vezetőnk (egyben nyomkeresőnk) rögtön leállítja a további vadászatot. Szerencsénkre szegény a sebzést sem vette észre - vagy nem akarta. Nem nagyon mennek a meglőtt vad után, ha csak nem rogyik tűzbe, inkább azt állítják, hogy a vadász nem talált (így több lesz a húsuk). Vérnyomot mi ugyan találtunk, de a két-három méteres fűben reménytelen az utánkeresés - különösen ilyen „kirongozival”. Utólag kiderült, hogy másnap kora reggel kiment és két kongonit megtalált, fejét eldobta, a húst hazavitte.’ Mikor az ötödik kongonit is elhibázom, vagy megsebzem, abbahagyom a délutáni vadászatot. Kezdett meginogni a bizalmam, elsősorban magamban, majd a puskámban, Stevenben, (fehérvadász), - a vezetőben már eleve. Miután mindig szigorú voltam ömagamhoz, utólag nagyon szégyenkeztem, mert bennem volt a hiba - a puska hátuljával volt a baj. Hazafelé indulás előtt csörtetést hallunk a bushban. Az elefántfűben fekete állatokat pillantok meg, izgatottan kapom elő a fegyvert. A fekete vezető leint, masszájok csordája, fekete zebuk, ezekre nem szól, illetve „drága” lenne a vadászjegy. Az afrikai elefántot egy miskolci vadász legfeljebb lencsevégre kaphatja. Kilövése tiltott, és megfizethetetlen Fotók: A szerző felvételei Kihalhatnak a bennszülöttek Önmagukat és környezetüket is pusztítják (MTI-Panoráma) - Az elkövetkező száz évben a felére csökken a ma még világszerte létező mintegy hatezer bennszülött nép száma - kultúrájával együtt eltűnik Földünkről. Erre a megállapításra jutott Washingtonban nyilvánosságra hozott tanulmányában a „Worldwatch”- Intézet, arra alapozva következtetését, hogy a nyugati mintájú civilizáció a maga gazdaságával és technikájával elűzi a bennszülötteket hagyományos élettereikből. A magánkezelésben lévő intézet figyelmeztet: e népek eltűnésével egyidejűleg eltűnik a nyelvük, és feledésbe mennek a természetről, vala mint a növények felhasználásáról birtokolt, gyakran egyedülálló ismereteik. Velük együtt tűnik majd el a Földről nagyszámú állat és növény is. A tanulmány szerzője, Thein Durning abban, hogy a bennszülöttek harcot kezdtek jogaik és életterük védelmében, biztató jelét látja annak, hogy a negatív fejlemény még megállítható. Napjainkban - az azonosítástól függően - 200-600 millió ember számítható a bennszülöttek közé. Kétszáz esztendővel ezelőtt a Föld lakosságának még több mint a felét a bennszülöttek tették ki. Napjainkra viszont életterük az akkorinak 12-19 százalékára zsugorodott. Egyedül Brazíliában 87 nép pusztult ki ennek az évszázadnak az első felében. A bennszülöttek - mint a tanulmány példaként felhozza - babonás tisztelettel óvják a természeti környezetet. A brazíliai Rio Negro mentén élő tukano törzsbeliek törvényei például tiltják a halfogást a folyó bizonyos szakaszain, mert azt tartják, hogy az ott kifogott halak mindegyikéért cserébe a szellemek egy tukano gyermeket fognak megölni, így azután nem fenyeget a halállomány kipusztulásának veszélye.
