Észak-Magyarország, 1992. augusztus (48. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-08 / 187. szám
1992. Augusztus 8., Szombat Ém Hétvége/Szépirodalom É SZAK-MaG YARORSZÁG 7 SorJbáiicií Gyula lexikona Nagy eseménye lehetne a magyar könyvkiadásnak Borbándi Gyula Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia című könyve. Ráadásul könyvheti könyv is. Csakhogy a jelenlegi terjesztői és kritikai visszhang majd minden könyvet tetszhalálba süllyeszt. Visszhangot írtam: valójában éppen a visszhangtalanságot akartam jellemezni. Bárha remélem, Borbándi könyve ezek között a viszonyok között is megtalálja vásárlóit: mert olyan könyv, amelyre itthon is és külföldön úgyszintén minden magyar olvasónak szüksége lehet. Ugyanebben a témában már 1986-ban megjelenhetett itthon egy irodalomtörténeti munka: három megszállott irodalomtörténész harcának eredményeként. Béládi Mik- iós, Pomogáts Béla és Rónay László évtizedek alatt gyűjtött információk és fejlődő baráti kapcsolatok segítségével hozták létre a sok vihart megért kéziratot. Azután 1990-ben megjelent nyomtatásban is a Petőfi Irodalmi Múzeum számító- gépes adatbázisának első kötete: A magyar emigráns irodalom lexikona. A—G. Egy állandóan bővülő vállalkozás első kötete. Nem a nyugati irodalomról és nem csak 1945 utánról: benne a Trianon utáni mindenfajta smigráció szereplői. Nagy Csaba összeállítása pontos, tárgyszerű és naprakész. Nélkülözhetetlen kézikönyv. Mégis a magam részéről Borbándi Gyula könyvét ér- 2em a legfontosabbnak mindezek közül. Miért? Mert az előző két kötet kívülről készült, szorgos irodalomtörténészek és könyvtárosok szemléző vállalkozása. Rorbándi könyve belülről Mkad: egy olyan ember kerítette sok évtizedes gyűjtőmunka eredményeként, aki ehnek a nyugati magyar irodalomnak az egyik vezető személyisége. szervezője, szerkesztője, ismerője, Ha van pontosan tárgysze- j'ú könyv, akkor Borbándi két monográfiája az: A ma- R.Var népi mozgalom a címe az egyiknek, A magyar emigráció életrajza 1945— 1985 a másiknak. Van-e ezeknél a témáknál vitatot- tabb a közelmúlt magyar történelemben? És ebben a veszélyes témazónában Borbándi egyhangú megbecsülésre méltatott könyveket írt. Ezeknek a könyveknek az ismeretében vettem kézbe most megjelent lexikonját. Előbb barátaimat és ismerőseimet kerestem ki. Pontos, arányos a bemutatás. (Ha hiányoltam, legfeljebb kettőt, a párizsi Tompa Lászlót és a Tel-Aviv-i Itú- már Jaoz-Kesztet; igaz a bibliográfiában és a névmutatóban szerepelnek, de szócikket nem kaptak.) Azután a történelemből ismerteket követem: ott vannak, jól bemutatva. A munka a második világháború befejezésének éve, tehát 1945 és a nyomtatás megkezdése, tehát 1991 decembere közötti időt tekinti át. Személyi szócikk készült azokról, akik az említett időben megszakítás nélkül, valamint az 1945 utáni évtizedekben kikerülve, rövi- debb, vagy hosszabb ideig éltek a magyar nyelvterületen kívül. A fő ismérv az, hogy 1945 és 1991 között, bármennyi ideig is, részt vettek a nyugati magyarság szellemi tevékenységében, vagy értékmegőrző munkájában. A szócikkek szövege is főleg erre az időre vonatkozik, de esetenként: röviden kitér az ország elhagyása előtti élettörténet főbb állomásaira is. A művek közül csak az 1945 után megjelenteket. veszi figyelembe a könyv. Különösen a kötet frissességét hangsúlyoznám: valóban up to date jellegű. 1991-es megjelenésű kötetek is szerepelnek benne, úgyszintén mostani életrajzi események is. Nem alkotói csoport, nem intézet, hanem egyetlen ember hozta létre ezt az alapvető vállalkozást: Borbándi Gyula életművének egyik- megjelenési tormája ez a kötet. Kiabctfébó Lóránt Juhász József Állomáson Begördült a vonat. Mozdonyának méltósága előtt sűrűn olajjal kent váltók közt vigyázban állva tisztelgett az ügyeletes tiszt ahogy illik alantasabbtól rangos feljebbvalójának. A sodró nagy áradatban mindenki örvendezett szipogott vagy integetett csak De egy lány sírt apja oldalán szemét menyasszonyok halott könnye száját a végső búcsú égetően keserű epéje marja homlokán bal karja és szivére már az egyre jobban szaggató bánat ül. E. Kovács Kálmán Don Jósé Móniiéi özvegye szemére hányja az Istennek, hogy a teremtes hetedik napján megpihent" Garcia Márqueznek GYARMATI BÉLA Nincs nekem jobb dolgom, mint Farkas Vladimírt és Vas Zoltánt olvasni, mikor itt van a kezem ügyében Proust és Ottlik Géza is? Dehát úgy látszik nemcsak a könyveknek van sorsuk, történetük (Habent sua fata libelli), hanem az olvasóknak is. Hogy örülnék, ha nem ők lettek volna a kortársaim, ha egy liberális demokráciában élhettem volna! De térjünk a tárgyra. Farkas Vladimir: ,,A saját múltammal való szembenézés során eljutottam annak felismeréséig, hogy 1949 nyara volt az az időszak számomra, amely megálljt kellett volna, hogy parancsoljon azon az úton, mely sok tekintetben a nácizmusnál is szörnyűbb rémuralomban való aktív részvételemet jelentette. Erre a felismerésre csak a '80-as években jutottam . . . nem hagytam ott az ÁVH-t. Pedig büntetlenül megtehettem volna.” Vas Zoltán: ,, . . . az eszmét, amiben hittem, amiért éltem és amiért tizenhat év börtönbüntetést szenvedtem, bemocskoltuk. Lealjosodtunk és nyakig gázoltunk a mocsárban.” Nos ennek az eszmének a gyakorlati megvalósításával mindig is voltak bajok. Mint minden diktatúrával. A Lukács György - annyiszor idézett — megállapításának éppen az ellenkezője igaz. Vagyis: a legkezdetlegesebb polgári demokrácia is jobb, mint a létező szocializmus — eddig ismert — gyakorlata. Fia ez nem volna álhumanizmus, tulajdonképpen mindenkit szánnék, aki belekeveredett a „fasiszta - kommunizmus" kibogozhatatlan szövevényébe. Igen, kibogozhatatlan, mert hiába az önigazoló, vagy az önmarcangoló vallomások, senki sem moshatja mpgát tisztára. Igaza van Farkas Vladimirnek: NINCS MENTSÉG! (Könyvének címlapján piros betűkkel lángol ez a két szó.) Mert lehet a kapott sebeket mutogatni és nyalogatni, de nem tagadható, hogy: AKIK A SEBEKET KAPTÁK, MAGUK SEM BÜNTELENEK! A koncepciós perek áldozatai bizony részesei (kitalálói, bűnsegédei) a korábbi kirakatpereknek. Az áldozatok maguk is hóhérok voltak! És most nem a Princz Gyulákra — a verőlegényekre — célzok, (a verés is szakmává lesz a diktatúrákban) akik holnap azt is gondolkodás nélkül elpusztítják, akiknek ma még feltétel nélkül engedelmeskednek. De most nem róluk van szó, hanem a nagymenőkről. Milyen érdekfeszítö — mondhatnám dramatikus — szituáció az, mikor a két miniszter sakkozik - Rajk és Kádár1. A Rajk letartóztatása már eldöntetett, a sakkpartira csak azért van szükség, hogy technikailag könnyebb, biztosabb legyen az akció. (A külügyminisztert — mint ismeretes - a lakásán tartóztatják le. Partnerét — két évvel később — már csak úgy az utcán kapja el Péter Gábor.) Ez a parti azonban még a Kádáré. Megfelelő időpontban azt mondja Rajknak: MATT! Milyen játékos volt ez a Kádár tulajdonképpen? Kétségtelen, hogy a kortárs leginkább erre kiváncsi. Ismereteink birtokában most már nem csodálkozunk, hogy a szovjet vezetők — a vérbe fojtott népfelkelés után — miért éppen őt bízták meg az ország vezetésével. Farkas Vladimir szerint Kádár „Rákosi Mátyás egyik szövetségeseként küzdötte fel magát a törvénysértések felszámolásának zászlóvivői közé.” t Meglehet, hogy ez túlzás. Az azonban tény, hogy Kádár János mindaddig közeli barátja és „harcostársa" volt a hírhedt Farkas Mihálynak, mig 1951 áprilisában őt is le nem tartóztatják, ama NÉGYEK döntése szerint. Farkas Vladimir (némileg mentegetve magát) így számol be dicstelen szerepléséről — Kádár kihallgatásáról: „... nem hagytam kétséget afelől, hogy amit nekem mondani fog, azt vegye úgy, mintha közvetlenül Rákosi Mátyásnak szóló vallomás lenne. Ezt tőle tanultam meg akkor, amikor ő Rajk kihallgatásához nekikezdett." s Kádár meghurcoltatása mindenesetre alkalmassá tette őt, hogy mint a gyűlölt Rákosi egyik áldozatát rokonszenvvel fogadjuk. (A mártír-glóriáról gondoskodott a propaganda.) Akik megkapták a díszsírhelyet, tulajdonképpen még jól jártak. De a nyolcvanadik évéhez közeledő Vas Zoltánnak ilyesmit kellett zsebre vágnia: „Rákosi Mátyás gyilkos galeritagja, majd változó helyzetben Nagy Imre szervilis ügynöke . . . nem tud megsérteni." Kardos György leveléből idéztem ezt. Mint ismeretes, a Magvető Kiadó igazgatója korábban maga is . . . • .Úgy hozta a sorsunk — írja Kardos egy másik alkalommal vas Zoltánnak -, hogy néha eltérően értékeltük a párt érdé- keit. Amíg a vezetőségnek prominens személyisége voltál — ré- gebbi barátaid jóvoltából — állítólag az volt az érdek, hogy nehány évet börtönben töltsék. Mikor kijöttem onnan, kénytelen voltam fegyvert fogni új barátaid ellen.” A kötélhúzás Kardos (voltaképpen Aczélék) és a veterán között, Vas Zoltán emlékiratának kiadásáért folyik. Az első két kötet — Nemes Dezső lektori közreműködésével — megjelenik, csak a harmadikkal van baj. Konspiráció, házkutatások, útlevélmegvonás és minden más gusztustalan dolog teszi regényessé, az utolsó kötet kéziratának sorsát. Pedig ezek már a „puha diktatúra” évei. A utolsó fejezete „Betiltott könyvem” címen cs° . . /s an éves napvilágot, de a szerzővel már '83-ban k,bakul a part A 80 eves Vas Zoltánt - PARTUNK FEKETE BÁRÁNYÁT - (.gy fogalmaz a főtitkár Aczél és Óvári, meg Vasne jelenleteben) keblere oteh Kádár János. (Ha jól emlékszem csak két csők esik, mert Kádár mégsem volt annyira moszkovita . . .) Vas Zoltán rövidesen meghal, távozása előtt azonban nem mulasztja el kimondani: ,,A,z eszmét... bemocskoltuk. Lealjasod- tunk és nyakig gázoltunk a mocsárban.” Az emlékiratot lektoráló Nemes Dezső egyszer megkérdezte Vast: . hát te ott voltál a Politikai Bizottságban és láthattad ezeket a torzulásokat, miért nem szólaltál fel?” Válasz: ....... ha akkor felszólalok, most nem írnám ezt a könyve t.” SENKI NEM SZOLALT FEL? Volna jobb dolgom, mint hogy Farkas Vladimir és Vas Zoltán memoárjait olvassam, de szabad-e elfelejteni, hogy mily korban éltem, éltünk? Rosszul lett a világ teremtve, jaj de rosszul, özvegyi ágy magánya mért oly kínzó? Rózsafüzért naponta hányszor mondtam, hány ima szállt az égbe — ajkam áldó szózatait ha számon tartod mégis jó uramat, ki szívből annyit költött templomod új kifestésére, hogy már üzlete is megbánta végül, mégis jó uramat te elragadtad innen bőszen a szent, de engem sárba rántó céljaidért, talán csak nem mi- nékünk róttad a nagy füzetbe annak terhét, hogy tizenegy kereskedőnek sürgős „mennie kell” parancsot küldtek egyszer, hisz nem az én uramnak szárad lelkén társainak kizsuppolása, nyilván ellene ők a rendnek voltak szintúgy, mint az a száz, tulajdon nélkül élő alja alak, ki egyházadba sem járt, s ott lövetett agyon a junta által, s ott az uram később keresztet köböl hármat emelt, hogy nyugvást adjon nékik. Félbemaradt hetednap, mit meg- kezdtél szépszerivel, de elsietted; rosszul lett a világ teremtve: tennen kedves híveidet ha véded jobban, hosszabb életet és vagyont nagyobbat bízvást adva nekik, miértis ők meg melléd biztosan és szilárdan állnak. Rosszul lett a világ teremtve, rosszul, nagy kár volt hetedik nap megpihenned. Kovácsolt vaskapu a miskolci Déryné utcában. Fotó: Fojtán László
