Észak-Magyarország, 1992. július (48. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-25 / 175. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1992. július 25., szombat letbe lépett a negyedik törvény is Augusztus 27-én kezdődik a földlicit Mikor indul újra a kohászat? Az jT"* olden és a 8 XJ |ours közös rejtvény pályázata (Folytatás az 1. oldalról) — Ha már az előbb említette azt a vélhető tényt is, hogy kevesen ismerhetik ezt a törvényt, nos, akkor megkérem, szóljon róla. Mindenekelőtt: egészen pontosan kiket illet meg ez alapján a kárpótlás? — Mindazokat a személyeket, illetőleg hozzátartozóikat, akiket 1939. március 11-e és 1989. október 23-a között életüktől, 'vagy szabadságuktól politikai okokból megfosztottak. A törvény értelmében kárpótlásra az a sérelmet szenvedett jogosult, aki magyar állampolgár, aki a sérelem elszenvedésekor magyar állampolgár volt, vagy az a nem magyar állampolgár, aki a törvény hatálybalépésekor életvitelszerűen Magyarországon él, vagy haláláig életvitelszerűen hazánkban élt. — Az ellenpólus? Vagyis kit nem illet meg a kárpótlás? — Három kizáró indokot ír elő a törvény. Éspedig: nem kaphat kárpótlást az, aki az államvédelmi szerveknek hivatásos állományú tagja volt, aki ikarhatatanis- ta volt, aki az 1956-os forradalom és -szabadságharc leverésében önként részt vett, és aki ezért a cselekedetéért még kitüntetést is kapott. Továbbá: nem jár kárpótlás azért a sérelemért, amiért a magyar állam már korábban nyújtott kártalanítást, kárpótlást, vagy visz- szatérítést. A harmadik ok: nem kaphat kárpótlást az sem, aki a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában elismert alapjogok megsértéséért felelősség terhel. — Ez ezidáig világos. Amit azonban még jó lenne tudni: mi van a kárpótlás mögött, tehát mivel jár .. . Pénzzel, kárpótlási jeggyel? — Végezetül az ügyfélén múlik. Egyösszegű, egymillió forint kárpótlás jár az élet elvesztéséért... — Ez kit illet meg? — Az özvegyet, a kivégzett, vagy a börtönben meghalt gyermekét, gyermekeit, vagy ha még élnek, a szülőket. Félmillió forint kárpótlást kaphat a testvér ... — A szabadságuktól politikai okokból megfosztottak milyen kárpótlást kaphatnak? — Életjáradékot, vagy kárpótlási jegyet. A jogosultak maguk dönthetik el, melyik előnyösebb számukra. Mi segítségükre vagyunk abban, hogy kiszámítjuk a járadék, illetve a kárpótlási jegy összegét. — És mikortól jár, járhat az életjáradék, a kárpótlási jegy? — A törvény értelmében a kárpótlás esedékességének napja ez év január elseje. Különben a kérelmeket az után lehet benyújta■Kinek ilyen, kinek olyan —, de egy biztos, aki hallott róla, annak — véleménye is van a Darnel-tréningről. Aki közelebbit szeretne megtudni a módszerről, azt a szerMagyar Máltai Szeretetszolgálat Miskolci Csoport j&tiszönetünket fejezzük ki: a Szalaszendi Polgármesteri Hiva- taípák, a Tungsram Részvény- táraságnak, Budapest, s külön isÄöszönetünket fejezzük ki mmöazoknak. akik a jugoszláv menekültek részére, hirdetett akciónkra adományokat hoztak és ni, miután a korábbi törvénysértő ítéleteket — aminek „köszönhetően” a kárpótlásra jogosult az életét, vagy szabadságát vesztette — a bíróság jogerősen törvénysértőnek, vagy semmisnek nyilvánította. Ha ez a végzés megszületett, négy hónap áll a kérelmező rendelkezésére, kérelme benyújtására. Ezt követően dönt a kárpótlásról az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal. — És ez mennyi időt vesz igénybe? — Hónapokat. És itt 'mondanám el: mindenkinek az ügyével lelkiismeretesen foglalkozunk, még akkor is, ha erről — közben — nem értesítjük ügyfeleinket. Az akták feldolgozása, a szükséges okiratok beszerzése, ellenőrzése nem megy egyik napról a másikra. — Ha megengedi, térjünk most át a közvélemény által csak negyediknek nevezett kárpótlási törvényre. — Ez, a termőföld vásárlására felhasználható kárpótlási jegyről szól, tehát, ha valaki az el'ső, a második és a harmadik törvény alapján jogosult kárpótlásra, és kárpótlási jegyet kapott, illetve kap, az azt földvásárlásra fordíthatja. Az igényeket augusztus 15-ig, október 5-ig, illetve október 30-ig — attól függően, ki melyik kárpótlási törvény által jogosult kárpótlásra — kell bejelenteni a föld fekvése szerint illetékes önkormányzatnak. Az űrlap már kapható a postahivatalokban, és azt értelemszerűen kell kitölteni. Egy példány marad az önkormányzatnál, egyet továbbít az önkormányzat az illetékes kárrendezési hivatalhoz és egyet megtart az igénylő. Mi az igényeket so- ronkívül, de legkésőbb hatvan .napon belül elbíráljuk, abban az esetben, ha a jogosult az őt megillető ösz- szes, vagy legalább százezer forint értékű kárpótlási jegyéért termőföldet kíván vásárolni. Ez után a jegy banki letétben marad, és a .jogosult a földliciten, az árverésen letéti igazolással vesz részt. Az árverések ütemezésére és a földek kijelölésére az önkormányzatoknak augusztus 31-ig földrendező bizottságokat kell létrehozniuk. — Megyénkben mikor és hol lesz az első földárverés? — Fancsalon, augusztus 27-én, ahol 680 aranykorona értékű földre licitálhatnak a kárpótlási jeggyel rendelkezők. Persze az lenne a kívánatos, ha egyezségre jutnának, ugyanis ez esetben aranykoronánként ezer forint . értékű kárpótlási jegy használható fel. Ha viszont licit lesz, akkor a kikiáltási ár aranykoronánként háromezer forintról indul. . . vezők július 27-én várják Miskolcra. A bemutató hétfőn este 6 órakor kezdődik a Gazdasági Kamara .nagytermében (Arany János út 4.). gyűjtöttek. A községekből az összegyűjtés a jövő hét folyamán történik, s utána szállítjuk a Délvidékre. Kérünk: ER 23-as, 25-ös, vagy 21-es elektródákat, mosógépet, centrifugát, székeket, hűtőgépet. A Segítő Szállítás Alapítvány számlaszáma: MHB 270-12949. OTP-számlaszámunk: 279-98005 641-1200 033789-0. Telefon: 370-008. Ügyfélfogadás: 9—12 óráig. Ru- haelöjegyzés és ruhaosztás augusztus 20-ig tatarozás miatt szünetel. Központunk: Árpád u. 126. (Alső-Majláth). Dr. Csiba Gábor, az MMSZ Miskolci Csoport vezetője (Folytatás az 1. oldalról) nyolítottak le egymással, tekintélyes veszteséget okozva ezzel az anyavállalatnak. A sok milliárd forintra tehető adósságot a több, mint hatezer embert foglalkoztató óriás kft. igen rövid ideig tudta kezelni, a hitelezők kérésére a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Bíróság kimondta a felszámolási eljárás megkezdéséi. (Észak-Ma- gyarország, július 18.) Felszámoló szervezetnek a Re- org Gazdasági és Pénzügyi Részvénytársaságot nevezték ki. A cég közelmúltban megválasztott elnök-vezérigazgatója, dr. Sugár Dezső tegnap Diósgyőrben tájékoztatta a sajtó képviselőit a felszámolási eljárás megindításáról. Elmondotta: cége egyelőre még nincs tisztában a DNM adósságának pontos mértékével, azt sem tudják, kikből tevődik össze a hitelezők köre. Ám igyekeznek olyan megoldást találni a vagyon értékesítésére, amely kielégíti a hitelezők igényeit. Erősen gondolkodnak a Budapest (1SB — Ráthy): Hazánkban több, mint tíz biztosító működik, ám a piac 87 százalékát az Állami és a Hungária Biztosító tartja a kezében. A jövőben azonban valószínűleg zsugorodni fog a két nagy részesedése, s ennek egyik ókál a készülő biztosítási törvényben kell keresni. A pénteki kormányszóvivői sajtótájékoztatón újabb törvénytervezet fogalmazásáról kaptak hírt az újságírók: Bártfai Bélától megtudták, hogy készül a biztosítási törvény, s a szabálygyűjtemény koncepcióját már jóváhagyta a kormány. A pénzügyi tárca helyettes államtitkára szerint a leendő törvény a biztosítási piac •fejlődését szolgálja majd, s ezzel összefüggésben különleges védelmet nyújt a biztosítottaknak. A törvény új biztosító intézetek és új szerveződési formák létrehozatalát is lehetővé teszi. A későbbiek során már nemcsak részvénytársasági, hanem szövetkezeti és egyesületi alapon is szervezhetnek biztosítót az emberek. Elképzelhető tehát, hogy a falvak lakói a földműveléssel kapA miskolci Orpheus irodalmi folyóirat, valamint aa Orpheus kiadója, az Északmagyarországi Innovációs Centrum(Park) Rt. július 2- án rendezte meg az első Orpheus baráti találkozót. Ezen a rendezvényen a folyóirat vendégei Esterházy Péter, Kornis Mihály, Szilágyi Ákos és Vallai Péter voltak. A több mint egyórás programból és a Jenei László szerkesztővel készült interjúból összeállítást láthattak a televízió Stúdió ’92 című műsorában, július 20-án. Ehhez a baráti találkozóhoz a folyóirat 1992/2—3., Játék-száma adta a témát. E szám szerzői között találhatták Határ Győzőt, Kocsis Zoltánt, Lator Lászlót, Petri Györgyöt, Nicolas Scböffert és Somlyó Györgyöt is. A szerkesztőség felkérésére a miskolci MissionArt Galéria játék témájú kortárs művétöbb hete kényszerszünet miatt álló diósgyőri kohászat újraindításán, keresik a működés lehetőségeit, vizsgálják azokat a gazdaságossági szempontokat, amelyekkel minimalizálhatók a veszteségek. Várhatóan egy hónapon belül elkészül a felszámolandó kft. vagyoni mérlege, amely alapján világossá válnak a tartozások és követelések. Sugár Dezső szerint a Reorg azt a változatot támogatja, amely a legésszerűbb, és amely minimálisra csökkenti a feszültségeket. Egy azonban biztosnak tűnik: mindenféleképpen csökken a létszám a Diósgyőri Nemesacél Művekben. Egyébként a Reorg úgy ítéli meg, hogy a finanszírozás meghaladja lehetőségeit, jelen pillanatban még nem tudni ki vállalja azt. A tegnapi sajtótájékoztatón elhangzott: a Reorg Haller Jánost nevezte ki lelszá- moló biztosnak, helyi megbízottjáról pedig napokon belül döntenek. csolatos kockázatok megosztására biztosítót alapítanak s a saját speciális igényeik szerint működtetik. A törvény rendelkezni fog az Állami Biztosításfelügyelet jogosítványairól is, s megszabja, hogy a külföldi befektetők milyen feltételekkel, mekkora tőkerésszel kapcsolódhatnak be a honi biztosítási üzletbe. Bártfai Béla egyébként úgy véli, hogy hasznos lenne, ha a törvény szétválasztaná a különböző tevékenységeit végzését, s egy biztosító például csak élet- vagy csak vagyonbiztosítást köthetne az emberekkel. A szabálygyűjtemény a biztosítottak védelme érdekében szigorú garanciális előírásokat tartalmaz majd, s rendelkezik a csődeljárás lefolytatásáról és a felszámolás lehetőségeiről is. Az európai közösségbeli normákhoz alkalmazkodó törvény valószínűleg csökkenteni fogja a biztosító intézet alapításához szükséges tőke nagyságát, s a jövőben a mai egymilliárd forinttal szemben már 100—200 milliós tőkével is létre lehet hozni egy biztosítót.-szeti kiállítást szervezett, melynek színes katalógusa szintén az Orpheusban jelent meg. Az Orpheus havonta megrendezésre kerülő találkozóin a továbbiakban is a folyóirat barátai lesznek a vendégek. Augusztusban Kocsis Zoltán zongoraművész hangversenyén vehet részt az érdeklődő közönség. A részleteket az Orpheus és az Észak-magyarországi Innovációs Centrum(Park) Rt. rövidesen sajtótájékoztatón ismerteti. A folyóirat legközelebbi, 1992/4., októberben megjelenő számában pedig várhatóan megtalálhatjuk Nádas Péter, Mészöly Miklós, Rakovszky Zsuzsa és Márton László írásait is. Az Orpheus szerkesztőségének új címe: 3525 Miskolc, Széchenyi utca 61., ahol a szerkesztőség szerdánként 15 és 16 óra között tart fogadóórát. Idegenforgalmi rejtvénypályázatunk immáron 70. alkalommal jelentkezik. Rejtvényünket továbbra is azoknak szánjuk, akik szeretnék megismerni Borsod- Abaúj-Zemplén megyét, s ugyanakkor szeretnének világot is látni. Rejtvényünk szponzora ismét a Golden Tours Utazási Iroda, amely eddig a Bükk Áruház I. emeletén működött, s nemrég költözött át a Diósgyőri Vasas Művelődési Központ (Üjgyő- ni főtér, volt Marx tér) épületének I. emeleti 59-es szobájába. Rejtvényfeltételeink továbbra is a régiek. Az újságból kivágott és kitöltött megfejtési szelvényeket a Golden Tours Utazási Iroda Tggnap, szokás szerint 13 órakor sorsoltuk a Missió Tom's Utazási Iroda helyiségében, a Miskolci Nemzeti Színház jegypénztárában „Idéző” című irodalmi rejtvénypályázatunk díjait. A megfejtések ezek voltak: József Attila-vers folytatás: „Egy pipázik, de harasz- tot”; Tóth Árpád-vers folytatás: „de aztán tompa, telt hangon a harangok is felzengtek.” A helyes megfejtők között 5 db, egyenként 1000—1000 Ft értékű, az utazási iroda meghatározott útjainál felhasználható utazási utalványt sorsoltunk ki. Nyerték: Barczi Erika (Mehelyiségében (Diósgyőri Vasas Művelődési Központ, I. em. 59-es szoba) elhelyezett dobozba kell bedobni augusztus 1-jén, pénteken 14 óráig). Ugyanitt és ugyanekkor tartjuk a nyilvános sorsolást, ahol a helyes megfejtők között 5 db egyenként 1000 forint értékű, az utazási iroda alábbi útjain érvényesíthető utalványt -sorsolunk ki: Augusztus 18-án induló párizsi út, folyamatosan induló 2 napos Trieszt—Tar-s visio—Bécs út, 1 napos bét esi út, 1 napos szabadkai -úti 1 napos nagyváradi út.ó&J napos Féix-fürdői út. Az iroda nyitvatartáíj ideje: hétfőtől péntekig 9- től 17 óráig. zőkeresztes), Drabon József (Mezőkövesd), Kovács Attila (Miskolc), Mátyus József (Miskolc) és Gál Gyulánó (Miskolc). Idegenforgalmi rejtvénypályázatunk képfeladványát úgyszólván mindenki megfejtette. Egyetlen szót kellett beírni: Abaújkér. A helyes megfejtők között a Diósgyőri Vasas Művelődési Központban, a Golden Tours Utazási Iroda helyiségében 2 db, egyenként 2500—2500 Ft értékű, az utazási iroda útjain érvényesíthető utalványt sorsoltunk ki. Nyerték: Lacz- kó József (Miskolc) és Li- szek Mónika (Miskolc). I. S. Darnel-tréning bemutató Miskolcon Faluközösségek is alapíthatnak biztosító intézetet A piacot ma az Állami és a Hungária Biztosító uralja Orpheus baráti találkozó augusztusban E heti feladatunk: Történelmünk melyik szomorú eseményének állít emléket a fotónkon látható emlékmű? Megfejtés: A megfejtő neve: Lakcíme: ...... Kik nyertek pályázatainkon?