Észak-Magyarország, 1992. július (48. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-23 / 173. szám
ÉSZAK-M AGYARORSZÁG 14 1992. július 23., csütörtök Politizálás a játszótéren iKé!>ő délután, lehűlt már egy kissé1 a levegő, ilyenkor a legkellemesebb. De jó is volna egy kicsit elücsörögni a játszótér fái alatt! Miért is ne? Csak haza kellene szólni, ne aggódjanak, ne vásároljunk duplán, mert a szatyorban a nyersanyag. Miskolcon vagyunk, a belvárosban, ha körülnéz az ember, biztosan lát egy telefonfülkét. Fülke van is, de használhatatlan. Kitépték belőle a zsinórt. Tizenéves kis csapat trécsel a homokozó körül, jókedvűek, láthatóan ők is most élednek a kánikulai nap után. Furcsán nézhettem rájuk, mert ők is furcsán néznek rám. Ok azt hiszik, hogy én azt hiszem...- Nem mi tettük. Ilyen baromságot nem csinálnánk. Itt lakunk valahányan - mutat körbe a bérházakon egy fiú. - Sokszor kellene pedig a telefon, mert otthon nem mindenkinek van. Nem is lesz egy ideig! . - Most már nem kell olyan sokat várni rá, mint régebben...- Nem az időről van szó. Jó lenne, ha csak az időn múlna! Pénzről van szó inkább, a forin- tocskákról. Valahogy így ismerkedtünk meg a Katalin utcai játszótéren Attilával, Beátával, Erikával, Andrással... Középiskolások, értelmesek. Egyikük osztályelső, a többiek is főiskolára, egyetémre készülnek.- Készülünk, készülünk, de nem biztos, hogy oda is érünk. No, nem észbeli fogyatékosságokról van szó. Hanem arról, bírja-e a család a taníttatásunkat. Hiszen van már itt egy-két munkanélküli szülő és biztos, hogy még több is lesz. Aztán meg az sem biztos, hogy kedvünk lesz még tanulni. Miért? Nem mindegy, hogy érettségizett munkanélküli, vagy diplomás munkanélküli leszek?- Miért vagy ennyire pesszimista? Mire megkapod a diplomád, biztosan megerősödik a gazdaság és kapva kapnak érted mint építészért... Harsány nevetés a válasz. Vagy inkább keserves, gúnyos kacaj.- Viccelni tetszik? Ugye viccelni? Mert, ha nem, akkor azt gondolom, hogy a mai felnőttek között sok a, sok a...- Mondd ki bátran.- Na jó. Bárgyú. Van valami kilátás? Napról napra romlik a helyzet. Bezárják a gyárakat, tönkremennek a vállalkozók, nincs pénzük már gyógyszerre sem a kórházaknak... Mennyit szidják a régi rendszert az adósságokért. Most is veszegetik föl a kölcsönöket, de nem kötik az orrunkra.- Tessék mondani egy jó szakmát, amiből biztosan meg lehet élni! Csak egyet! Orvos, mérnök, tanár? Aki nyitott szemmel él, tudja, hogy vicces. Vagy legyek mezőgazda? Szép szakma, de kinek kell? A leendő farmernek? De lesz-e egyáltalán farmer? Ha visszakapja a földjét, mivel műveli meg, honnan veszi azt a halom pénzt a traktorra?- Amikor anyuék összeházasodtak, albérletben laktak, még én is ott születtem, de aztán pár év után kaptak lakást. Én sohasem kapok. Hiszen már nem épülnek állami lakások. Építeni meg miből tudok? Hiába leszek idegenvezető, hiába tanulok meg egy harmadik, vagy akár egy negyedik nyelvet is...- Szerintetek jobb volt élni az előző rendszerben? Honnan is tudnátok, pár éve még kicsik voltatok...- Annyira azért nem voltunk kicsik. Azt tudom, hogy biztonságosabb volt. Nem voltak megélhetési gondjaink.- Meg azért történelmet is tanultunk. Tudjuk, hogy a kommunizmusban csoportos a termelés és mindenki osztozik a profiton. Igaz, itt nem volt kommunizmus.- Különben a történelemmel meghülyítik az embert. 1914-ig még úgy tanultuk, most meg... Most meg összevissza tanulunk. Te is mást, te is... Kinek ki a tanára.- Mivel telik a nyaratok?- Semmivel. Csak a nagyon szerencsésnek jut egy kis nyári munka. Nyaralásra már régen nem gondolhat a család. Régen azzal kezdődött az iskola, hogy ki-ki elmondta a nyári élményeit. Még fogalmazást is írtunk erről. Az általánosban. Nem tudom, hogy a régi magyar tanárom most mer-e ilyen dolgozatot íratni a gyerekekkel. Ha mer, akkor nagyon vagány. Mit írnak mostanában egy ilyen dolgozatban? Mondjuk azt, hogy van egy ismerősöm, akinek ßz ismerőse a Balatonnál nyaralt. Jó, nem!? Most már tényleg haza kellene menni, gondolom. Elköszönök, és útközben azt számolgatom, mi mikor is nyaraltunk utoljára. Nagyon-nagyon régen. Azelőtt sem telt rá, mostanában sem. Bajban lennék, ha nyári élménybeszámolót kellene írni az iskolában. Igaz akkor is, ha az lenne a dolgozat címe: Mi leszek, ha nagy leszek? Nem könnyebbülök meg a tudattól, hogy velem már nem íratnak dolgozatot. A gyerekeim még kiskorúak.- lévay Savas eső nyomai a grönlandi jég alatt Egy nemzetközi tudós- csoportnak sikerült lefúrnia a Grönlandot borító jégmező alapjáig és ott savas eső nyomaira bukkant, amely a Vezúv ’79-ben történt kitöréséből származik. Hasonlóképpen porszemeket találtak, amelyek a csernobili atomreaktor 1986-os katasztrófájára vezethetők vissza. A bejelentést Jorgen Taageholt, a koppenhágai központú Dán Sarkkutató Központ munkatársa tette a napokban. Első ízben történt meg, hogy tudósoknak sikerült átfúrniuk a három kilométer vastag grönlandi jégmezőt. A kilencmillió dolláros költséggel elvégzett tudományos kísérletet 1990-ben kezdték 3300 méteres tengerszint feletti magasságban Grönland nyugati partjainál, a Disco-öböltől északkeletre. íAJ 40 dán, brit, francia, olasz,;svájci, német, izlandi és belga tudósból álló csoportnak sikerült 200 000 é 'es jégmintákat a felszínre hpzniok. Memento a háború halottaira Koszorúzás a pockingi magyar temetőben A második világégés utolsó időszakában, majd azt követően mintegy 40 ezer magyar katona veszítette életét a nyugat-európai frontokon, valamint az ottani hadifogolytáborokban. Végső nyughelyét idegen földön leltek, sírjaikra - melyek között vannak névtelen sírhantok is - franciák, hollandok, németek visznek időnként virágot. S vannak magyar háborús halottak sírhantjai Belgiumban és Dániában is.- Mindeddig nem volt lehetőség arra, hogy Magyarország a helyszínen is megemlékezzék e tömegsíroknál, s elhelyezzük a megemlékezés koszorúit - hallottuk Tárcái Bélától, a Magyar Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége megyei szervezetének titkárától. Hamarosan erre is sor kerülhet - még ha nem is zarándokolhatunk el valamennyi országba. A memento a háború nyugateurópai halottaira ez alkalommal egy németországi városban, Pockingban lesz. A Passautól délre, az osztrák határ közelében fekvő kisvárosban van egy temető, amelyben 680 magyar háborús halott - közöttük negyven gyermek - nyugszik. Nemcsak katonák, hadifoglyok voltak ugyanis a háború végén ezen a tájon, hanem menekültek is családtagjaikkal, kik közül sokan lettek légitámadás áldozatai. Pockingba utazik augusztusban a szövetség hazai küldöttsége. Az ottani megemlékezésre a németországi testvérszervezetekkel korábban kialakított kapcsolat alapján kerülhet sor. Felkarolta az ügyet a magyar Honvédelmi és Külügyminisztérium is.- Augusztus 8-án díszünnepséget szervezett Pocking város elöljárósága az ottani Frontharcosok, Katonák és Tartalékosok Bajtársi Szövetségeivel egyetértésben, kiknek képviselői szintén részt vesznek a magyar temetőben a koszorúzáson. A város főpolgármesterétől kapott értesítés szerint a délutáni órákban megemlékezést tart a 680 magyar végső nyughelyénél Hans Leng városi lelkész, beszédet mond Josef Jakob főpolgármester, valamint Peter Wunder alezredes. A kegyeleti ünnepségen a magyar küldöttség, valamint Pocking város és a helyőrség koszorúját helyezik el a temető emlékművénél. Ezután közös istentiszteleten vesznek részt a meg- emlékezők a városi katolikus templomban.- Szeretném elmondani, hogy e koszorúzás tulajdonképpen jelképes is lesz, hiszen nemcsak a Pockingban eltemetett magyarokért, hanem valamennyi elesett volt bajtársért, a hadifogolytáborokban elpusztultakért szól a memento. Érezték azt mindazok, akik támogatták az ügyet: a miskolci önkormányzat, a TÜKI, a SeM Kft. a Mátra Fűszert segítségét említeném. A magyar delegáció koszorúját Kerékgyártó Imre vállalkozó készíti el az alkalomra.- gy- k SZOZÄSTE^ Nyílt levél dr. Gergátz Elemér miniszter úrhoz Tisztelt Miniszter Úr! A Magyarországi Gazdakörök Országos Szövetsége elnökségének nevében felhívjuk a miniszter úr figyelmét, hogy az új mezőgazdasággal kapcsolatos törvények végrehajtása közben, veszélybe került az önkéntesség elve. Ezt mutatja az, hogy a föld- tulajdont szerzett kárpótlásban részesülők, részaránytulajdonosok kénytelenek a földjüket bent hagyni a termelőszövetkezetekben, mert nem rendelkeznek tőkével, vagy elfogadható kamattal bíró hitelekkel, ami szükséges volna a magángazdálkodás indításához. Amikor a szocializmusnak mondott időben bekényszerí- tették a parasztságot földjével együtt a termelőszövetkezetekbe, a gazdálkodáshoz szükséges eszközeit is elvették. Ezeknek az eszközöknek hiányában nincs választási lehetősége arról, hogy magángazdálkodást, vállalkozást kezdjen, vagy termelőszövetkezetben maradjon. Ha pedig választási lehetősége nincs, akkor nem beszélhetünk önkéntességről. Tisztelt Miniszter Úr! Mi, akik a rendszerváltás mellett törtünk pálcát, azt ígértük, hogy a parasztságnak biztosítjuk a magántulajdon alapján, az önkéntesség elvének betarthatósága mellett, a választási lehetőséget magán- gazdálkodás vagy termelőszövetkezet között. Azoknak a parasztembereknek, akik a földjükön gazdálkodni akarnak, 1992. augusztus 15-ig - október 5-ig - október 30-ig be kell jelenteni a törvény módosítása szerint megjelent űrlapon, hogy a földjén magángazdálkodást akar-e folytatni vagy nem. Tisztelt Miniszter Úr! Eljött az utolsó pillanat, hogy olyan hiteleket, mint a reorganizációs és egyéb alacsony kamatlábakkal rendelkezőket biztosítson végre a tárca, melyeket fel lehet használni a mezőgazdaságban az újrakezdés érdekében. Tisztelt Miniszter Úr! ígéreteink megtartása, a választási lehetőségek biztosítása céljából, várjuk szíves intézkedését. Tisztelettel a Magyarországi Gazdakörök Országos Szövetségének elnöksége nevében: Kozma Huba, elnök Kovács Lajos, alelnök Jakab István, alelnök Válaszlevél Vargáné Kerékgyártó Ildikónak Vargáné Asszony! Olvasom az „Észak”-ban a nyilatkozatát - mely alighanem az MSZP hivatalos álláspontja is, hogy: „Ez a kormány fél a munkásoktól”. Mi tagadás, magam is félek, jóllehet nem vagyok sem régi, sem „új elit”, mindig munkás voltam és vagyok ma is, bár már nyugdíjban. Azt mégsem hiszem, hogy a kormány úgy általában azoktól a munkásoktól fél, akik az első szabad választásokon rászavazlak. Hanem félhet a kormány - mint ahogy én is félek - azoktól a demagóg elemektől, akik a munkásokat félrevezetik és azoktól a munkásoktól,-akik fogékonyak a demagógiára. Sajnos engem az élet megtanított arra, hogy az „izmusok”- ban hívőktől mindig félni kell, és bár nekem személy szerint nem sok vesztenivalóm van, mégis félek és féltem egyetlen kis hazámat és népét. Ugyanis tapasztaltam, hogy könnyebb hinni, mint tudni, mert a tudást fáradsággal lehet megszerezni, ennek híján pedig minden tetszetős és kényelmes érvet, és tant könnyűszerrel el lehet hinni, illetve hitetni, bármekkora valótlanság, sőt hazugság legyen is. Ha valaki nem emlékszik, vagy nem akar emlékezni arra, hogy Nagy Imre - hős miniszterelnökünk - már 1953- ban át akart térni a nehézipar esztelen fejlesztéséről a közszükségleti cikkek gyártására - amit a sztálinisták meggátoltak - azzal el lehet hitetni, hogy ez a kormány a felelős a nehézipar pangásáért. Ha pedig valaki nem tudja, hogy Horn úr még most sincs tisztában azzal, hogy mi történt 1956-ban, könnyen elhiszi, amit ön állít, hogy aszon- gya: „Mi már túljutottunk belső válságainkon!” És ha valaki nem tudja, hogy Németh Miklós kormánya elhatározott szándéka volt a veszteséges üzemek támogatását megvonni, ami miatt szembekerült Nagy Sándor úrral, az MSZOSZ-től és bizony ez a szándék többnyire csak szándék maradt, és szembekerült az MSZP-vei, amikor a kamatadót bevezették, annak könnyen be lehet magyarázni, amit ön állít: „A Németh-kor- mány ... egy működőképes országot adott át...” Viszont a parlamenti helyét nem adta át az MSZP-nek. Az ország azért most is működik a kommunisták bánatára, és szándéka ellenére. Úgy gondolom, bevallhatom, hogy én is bábáskodtam - szerény képességemmel - az MSZP születésénél, ha nem is oly’ fontos helyen, mint ön (én már akkor is pettyes voltam), mert hittem abban, hogy minden jobbérzésű párttag, aki terhes igaként cipelte a párttagságot, olyan örömmel és akarattal kívánt megszabadulni a hazug dogmáktól és egyéb aljasságoktól, amit a pártban cl kellett szenvedni, mint én. Úgy véltem, hogy Nagy Imre és hős vértanú társai példái nyomán a kommunistákból is lehet önzetlen, hazaszerető, igaz ember. Tévedtem, ahogy kutyából nem lesz szalonna, úgy a kommunista is kommunista marad, akárhány m-betűvel írja is a pártja nevét. Csak figyelem és olvasom azt a sok hazug demagógiát, amivel szerencsétlen és nyomorba taszított és többnyire a mélyebb összefüggéseket felismerni nem képes dolgozókat beetetik. A következtetéseket levonni és a következményeket felismerni kevésbé képes emberek számára álljon itt példának két háborút vesztett, hozzánk hasonló kis ország: Ausztria és Finnország. Az egyik közel van, a másik pedig rokon is. (Akinek füle van a hallásra, hallja, akinek szeme van a látásra. lássa!) Tessék, ott szétnézni, ahol a kommunisták nem jutottak közel a kormányhoz, tessék megtapasztalni, hogy éltek ott az elmúlt negyven évben és hol tartanak ma, és ugyanakkor. hogy éltünk mi és hol tartunk mi! („Szümtükvel látjátok feleim, mik vogmuk!”) Ahogy Petőfinek jobb volt otthon a barna kenyér, mint máshol a fehér, nekem az éhezés is jobb kummunisták nélkül, mint velük a kalács! Vajon megérem-e, hogy a kommunisták egyszer belátják, hogy mennyi szerencsétlenséget hoztak ránk és egy tükörrel a sarokba állnak és szembeköpdösik magukat? Nem hiszem. A kommunisták még mindig a nyakunkra akarnak ülni, ha hagyjuk. Remélem, nem hagyjuk, és bízunk abban, amit az orosz elnök, Jelcin mondott ti., hogy a demokrácia úgy megerősödik, hogy a diktatúrának nem lesz esélye a nép nyakára telepedni. Ezt a levelet önnek az Észak-Magyarország szerkesztőségének a címén küldöm el, de nem tudom, hogy megkapja-e, abban pedig biztos vagyok, hogy levelemet a Szólástérben nem közük le, ezért más szerkesztőségnél is próbálkozni fogok. Kívánok önnek jó egészséget, de sikert a mostani tevékenységében nem. Hadnagy Béla nyugdíjas vasas Miskolc, Somlyó Z. u. Ami a levélírónak a megjelenéssel, illetve a meg nem je- lentetéssel kapcsolatos megjegyzését illeti, arra az itt, csorbítatlanul leközölt levele azt hiszem megfelelő cáfolat. Következésképp szerény tanács: megállapításait illetően soha ne higgye magát tévedhetetlennek! - (Az ügyeletes szerkesztő megjegyzése.)
