Észak-Magyarország, 1992. július (48. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-23 / 173. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1992. július 23., csütörtök Szabadfalvi József, nyugalmazott megyei múzeumigazgató kö­szöntötte elsőként a nyolcvan éves Pap Miklóst Fotó: O. K. A tokaji zteka: Görgey trilógiája Születésnapot családi .kör­ben szoktunk ünnepelni, leg­feljebb a közeli barátok tud­hatják, hogy mikorra esik a jeles nap. Pap Miklós nyolc­vanadik születésnapjára is csak a családtagok, a jóba­rátok jöttek el, mégis meg­telt a Tokaji Múzeum elő­csarnoka. Kevés olyan em­ber élhet a városban, aki nem ismerné, vagy ne hal­lott volna róla. Ami az el­múlt évtizedekben Tokaj­ban történt, valamiképpen kapcsolódik Pap Miklós ne­véhez. Írásai — könyvek, helytörténeti pályamunkák, kéziratban maradt dolgoza­tok — mind-mind szeretett városáról szólnak. Pedig mégcsak nem is itt született, így nem a kötelességszerű gyermeki tisztelet fűzi To­kajhoz, több ez ennél: sze­relem. Pap Miklós Diósgyőrben született, Miskolcon végezte el a gimnáziumot, majd a szegedi tanítóképző főisko­lán szerzett természetrajz- földrajz—vegytan szakos pol­gári iskolai tanár oklevelet. Előbb Zalaszentgróton, majd a Békés megyei Eleken, 1939-től pedig Szerencsen tanított. Innen került 1944- ben a Polgári -Fiú- és Le­ányiskola igazgatójának To­kajba. Az általános iskolák megszervezése után 1049-től nyugállományba vonulásáig tanárként dolgozott. Már az ’S0-es évek elejétől bekap­csolódott a helytörténeti munkába. Feldolgozta Tokaj műemlékeit, elkészítette a település helynévatlaszát, feltérképezte a pincéket, megírta a gyufagyár, a Cognac gyár, az Önkéntes Tűzoltó Egylet történetét,’ összegyűjtötte tokaji mesé­ket. mondákat, a szőlő- és borkultúrához kapcsolódó néphagyományokat, monog­ráfiát írt „A tokaji”-ról . . . Az ő munkájának köszönhe­tően értékes helytörténeti anyagot sikerült összegyűj­teni. Miután a Magyar Or­todox Adminisztratúra mú­zeum céljára átadta a gö­rögkeleti templomot, és be­fejeződtek a felújítási mun­kálatok 1961. július 24-én, 30 évvel ezelőtt megnyílhatott az első állandó helytörténe­ti kiállítás Tokajban. Az ■egyre jobban terebélyesedő gyűjtemény szép lassan mú­zeummá alakult. Pap Mik­lós — 1963-tól már mint múzeumvezető — kezdemé­nyezésének, szervezőmunká­jának köszönhető, hogy a múzeumnak nem igazán al­kalmas templom helyett új épületet kapott a gyűjte­mény. A .Fő téren található görög 'kereskedőház felújí­tását 1978 őszén kezdte meg az Országos Műemléki Fel­ügyelőség, s 1984-ben méltó, új helyén nyithatta meg ka­puit a Tokaji Múzeum. A július 21-én megrende­zett jubileumi ünnepségen új tárggyal gyarapodott a múzeum: Szadai Miklós el­készítette a Pap Miklós domborművét, a Tokaji Mú­zeumbaráti Kör és a Her­man Ottó Múzeum születés- napi meglepetésként kiadta a múzeumalapító tokaji ta­nulmányokat tartalmazó kö­tetét. Ezekkel az ajándékok­kal mi is gazdagabbak let­tünk, viszont erre az alka­lomra készült néhány sze­mélyes ajándék is. Mi le­hetne kedvesebb egy toka­jinak, mint a tokajival vtelt kancsó ... <fg> Ismerem a szerzőt, mert­hogy színházi ember, amit prózájában sem tud (és akar) letagadni, de főképpen ge­nerációját ismerem. Az én kis­diák koromban ők voltak a felsősök, a nagyok, akik ép­pen az államosítást megelőző tanévben érettségiztek. Nem­csak akkor láttam őket felnőtt úriembereknek, most is annak érzem. Más volt a minőségük, mint később a mi maturáló nemzedékünknek, vagy a mai érettségizőknek. Az értelmisé­gi létre nevelték őket nyolc éven át... Az író persze jóval mesz- szebbről hozza — génjeiben hordozza — természetes ele­ganciáját, fogékonyságát, in­tellektusát. Szerencse is ez, meg teher is. Hogy emberileg mennyire van így, az kiderül már Görgey Gábor életrajzá­ból is. A Felvidék két törté­nelmi nevet viselő családjá­nak sarja a nagy változások után csak megtűrt lesz e ha­zában: osztályidegen. Kitele­pítés, munkaszolgálat vár rá, s később is csak hivatalse­gédként tud elhelyezkedni. Hogy mit jelentett ez „azok­ban az években” elképzelni sem tudia, aki mindig a „bel­ső körökön” futott, vagy ott futtatták. Hát Görgeyt nem futtatták, s ez talán szeren­cséié is egy alkotótehetségű embernek. Ez a három regény (Vadász- szőnyeg, Volt egyszer egy Fel­vidék, Kísértések könyve) sem­miképpen sem született volna meg, ha nincs pokoljárás. Namármost az emlékiratok, az önigazoló memoárok döm- piTgjének idején, nem veszély­telen életrajzi fogdntatású műveket írni. Görgey pedig egyébként is tartózkodó — azt is mondhatnám szemérmes. De leginkább az ízlése tiltakozik az ellen, hogy beálljon a „hő­sök” közé. Csinál hát három kis kalandregényt, érdekes, iz­galmas keretet teremtve .. . Minek is? Azt hiszem, csak egyetlen gondolatnak. Annak, hogy nincs, nem lehet kár­pótlás. Mert a fenyegetettség és a szorongás már sohasem köl­tözhet ki azok életéből, akik — az élesedő osztályharc kö­zepette és később is — any- nyira megaláztattak és meg- nyomoríttattak. Állandóan útra kész vagy. De nem túristaútra” — fedezi föl a férfi titkát a párizsi lu­xusbordély Nugát hercegnője. Majd kétszer is megkérdezi: „Mi folyik nálatok?” A trilógia főszereplője Top- porczy Adóm — immár az öt- vefnen túl — úgy érzi, hogy Rákosiék hatalomátvétele óta (jóllehet változó formákban), de tulajdonképpen mindig ugyanaz folyik. S ami folyik (még a nyolcvanas években is), az annyira megüli Ádám lelkét, hogy történjék vele bármi, (utazzon a család haj­dani pátriájában a Felvidéken, vagy járja a világ nagyváro­sait), az első érintésre bekap­csolnak a kelet-európai ref­lexek. Ha úgy tetszik a barakk­reflexek. Topporczynak a pá­rizsi Ozirisz-kriptában is a Lenin mauzóleum jut eszébe, meg Sztálin ... S innen csak egy lépés a Kirov gyilkos­ság . . . S hányszor eszébe jut­nak — ölelés, utazás, s min­denféle élethelyzet közben - a kitelepítés epizódjai (Anyá­val, Apával), meg az ötvenes évek országvezetőinek (vagy inkább országvesztőinek) olyan produktumai, amit ma már el sem hinnénk, ha nem idézne az író újságcikkeket, felhívásokat, törvényeket, ren­deleteket. | A trilógia szinte kész film­forgatókönyv. Görgey Gábor remek tér- és időjátékot pro­dukál, s virtuóz snitt-techni­kával kápráztat el bennün­ket. Mindazonáltal nekem nem a külső cselekvések, ha­nem a lélek feltárt tájai a fontosak. Mert a feladat — az író szavaival: „önmagunk és a világ szörnyűségeinek meg­élése.” (Magvető Kiadó) (gyarmati) Hogy megmaradjon... Termesze tB Éjszaka a Faliiházban .örülj, hogy rád süt a nap És tiszta kék az ég örülj, aminek lehet még!". — imigyen szól a sárospa­taki ÉLT együttes egyik szö­vegé. Pontosan ilyen „opti­mista” műsoruk címe is (Éj­szaka), melyet ma este fél nyolctól adnak elő a bod- rogkeresztúri Faluházban. Műsorukban József Attila, Radnóti Miklós, Váczi Mi- hály, Weöres Sándor. Yeats ■megzenésített versek szere­pelnek, és természetesen sa­ját szövegű dalok is. Az együttes tagjai: Ádám Esz­ter, Aranyosi Lóránt, Siska Tamás, Martinak Péter és Bréda Szilvia. wm Mezey István: Magány Ha jól meggondolom, a rengeteg újság és folyóirat között nagyon kevés az olyan, amelyikért tűzbe ■merném tenni a kezem, de legalábbis rettenetesen saj­nálnám, ha megszűnne. A TermészetBŰVÁR (a régi ■Búvár utódja) egy ezek kö­zül. Mert a benne leírtak nem függ (hét) nek pártállás­tól, s a természetfotók örök- érvényűek... ■Ezért lettem szomorú a ■szórólapot olvasván, melyből megtudtam, hogy legalább tízmillió forint kell ahhoz, hogy az ökológiai magazin újra rendszeres havilappá válhasson. A győri Révai Miklós és Kazinczy Ferenc, valamint a soproni Berzse­nyi Dániel Gimnázium tan­testülete és tanulóifjúsága felhívással fordult az ország valamennyi általános és kö­zépiskolájához. A lap meg­mentése érdekében létrehoz­ták a TermészetBŰVÁR Ala­pítványt, az MHB 222-18236- os számlaszámon fizethetnek ibe azok, akik áldoznak a természetvédelem és bioló­gia mindenkihez szóló szín­vonalas lapjának megmen­tésére. A folyóirat jelentős támogatója tizenöt éve a Kitaibel Pál középiskolai, s újabban a Herman Ottó ál­talános iskolai tanulmányi versenynek. A mecénások listáját fo­lyamatosan közük az új­ságban. Hogy sokan szeretik a lapot, arra bizonyíték a rengeteg befizetett „néhány- száz” forint. A milliókat vi­szont nem magánemberektől várják... (dk) Ősi Mexikó ■Bizonyára sokan vagyunk, akiknek a zapoték, vagy mixték kultúráról nincs túl sok fogalmunk. Viszont a maja kultúra agyagfigurái­ról, vagy az aztékokként is­mert mexikákról már hal­lottunk valamit. A mélyen vallásos mexika nép istenei­nek szobrait, s állampolgá­rainak idealizált ábrázolá­sait örökítette ránk. Ezek közül is sok szerepel a mexikói Nemzeti Antro­pológiai Múzeum anyagá­ban, ebből nyílik kiállítás Az ősi Mexikó kincsei cím­mel július 27-én (a mexikói államelnök látogatásakor) Budapesten a Néprajzi Mú­zeumban. CESSTTTH RÁDIÓ KOSSUTH: 8.00: Krónika. — 8.20: Mindennapi tudomány. — 8.30: Hangszemle. — 9.05: Nap­közben. — 11.05: Cigányfélóra. — 11.35: A Vatikán titka. — 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Vendég a háznál. — 12.50: Kül­politikai figyelő. — 13.05: Ki nyer ma? — 13.15: Falurádió. — 13.30: Tanúim lesztek. — 14.05: Klasszikusok mindenkinek. — 15.05: PAF-műsor. — 16.00: Dél­utáni Krónika. — 16.30: Zene­fórum. — 17.05: Magyarország­ról jövök ... — 18.00: Esti Kró­nika. — 18.30: Ráadás. — 19.05: Sportvilág. — 19.35: Az idő rab­ságában. — 20.05: Hagyomány- ápolók. — 20.30: Határok nél­kül. — 21.05: Kossuth-klub. — 22.00: Késő Esti Krónika. — 22.30: Fórum. URH: 11.00: Mindenes. —11.50: Jegyzet. — 14.00: Slágermúze­um. — 14.30: Eszperantó híradó. — 15.05: Erről beszéltünk. — 16.00: Az Amerika Hangja ma­gyar műsora. — 19.00: V rna- terinskom jazyku. Szlovák nyel­vű műsor. — 19.30: In limba materna. Román nyelvű műsor. — 20.00: In der Muttersprache. Német nyelvű műsor. — 20.30: Na maternjem jeziku. Horvát és szerb nyelvű műsor. — 23.00: A BBC késő esti magyar mű­sora. PETŐFI: 8.05: Sportreggel. — 8.20: Rivaldafényben. — 8.50: Helykereső. — 9.05: Zene-szó. — 11.05: Napóra. — 12.00: Nóta­kedvelőknek. — 13.05: A Szabó család. — 13.30: Idősebbek hul­lámhosszán. — 14.00: Kabaré­csütörtök. — 17.05: Napóra. — 18.00: Rockhullám. — 18.30: Helykereső. — 19.05: Észkerék. — 19.35: Népdalok. — 20.00: A Magyar Rádió Karinthy Szín­pada. — 21.05: Daráló. — 21.35: Heavy-metal híradó. — 22.00: Dalok Midge Ure. — 22.30: Dzsesszlista. BARTÓK: 9.05: Pódium. — 10.05: Rádiószínház: A toll. — 10.39: Gianni Raimondi opera­áriákat énekel. — 11.00: Zene­kari muzsika. — 12.05: Hang­verseny délidőben. — 14.05: Rá­diószínház : Száműzetésben — szabadon. — 14.54: Gounod ope­ráiból. — 15.30: Barokk muzsi­ka. — 16.05: Éneklő ifjúság. — 16.15: Szokolay Sándor művei­ből. — 17.00: Gordiusz. — 17.50: Népzenekutatók műhelyében. — 18.05: Tosca. — 19.05: Beethoven összes zongorás triója és Bach: A jóltempörált zongora I. kö­tete. — 21.01: Franck: d-moll szimfónia. — 21.40: Hajnóczy Péter novelláiból. — 22.Ö5: A zene üzenete. — 22.20: Napja­ink zenéje. — 23.00: A Tízpa­rancsolat. A MISKOLCI STÜDIÖ MŰSORA 5.55—7.00 az 1116 KHz-es középhullámon 5.55: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 6.10: Eseményössze­foglaló. — Kinőtte magát a mis­kolci nagybani piac. — Zöld­kártya az Autóklubnál. — 6.45: Gyógyítás gyógyszer nélkül. 7.00—9.00 a 71,3 tokaji, a 71,2 kékesi és a 66,8 MHz-es URH, valamint a 1116 KHz-es középhullámon 7.10: Eseményösszefoglaló. — Főszezon a Zsóriban. — világ­banki pályázatot nyert az egri főiskola. — 7.30: A Dalai Láma Nógrádban. — 8.35: Alföldiek a Zemplénben. — 8.45: Gyarmati Béla jegyzete. Reklámhelyek: 6.25, 6.37, 7.25, 7.50, 8.25, 8.50 órakor. Szerkesztő: Tolnai Attila. 16.00—18.00: A miskolci rádió kereskedelmi, információs, ze­nés műsora a Rádomis Kft. me­nedzselésében. TELEVÍZIÓ-. 1. MŰSOR: 8.35: Gyereksarok. — 9.50: Maré és Sophie. — 10.15: Sorstársak. — 10.45: Kép­újság. — 17.10: Megveszem ezt a nőt. Mexikói filmsorozat. — 17.50: Menedzser magazin. — 18.30: Pénzvilág. — 18.40: A Dodó-klub. — 19.00: A nyomo­rultak. Finn kisfilm. — 19.15: Esti mese. — 19.30: MOST. — 20.00: Híradó. — 20.30: Tele­sport. — 20.40: Szomszédok. Te- leregény. — 21.15: Friderikusz- show. — 22.35: AKTuális. — 23.05: És mi van? Vitaműsor.— 24.00: Késő esti híradó. — 0.05: BBC-híradó. 2. MŰSOR: 16.40: Hírek. — W>.50: Operettről operettre. — 17.25: Torpedó. — 17.45: Regio­nális híradó. — 18.00: Híradó. — 18.20: Gyerekeknek. — 18.40: Telesport. — 19.05: Csengettek, Mylord? Angol tévéfilmsorozat. — 20.00: Körzeti tévéstúdiók műsora. — 21.Od: össztűz. — 22.00: Esti egyenleg. — 22.25: Egy múzsa emlékei. — 23.25: Századunk nagy napjai: 1936. július 18. Francia dokumentum- film-sorozat. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 8.30: Események, kommentárok. — 9.00: A priva­tizációról. — 9.10: Look of the Year 1992. — Szórakoztató mű­sor. — 10.00: Politika minden­kinek, avagy horoszkóp. — 10.34 : összpontosítás. — 16.20: Üd­vözlet Prágából. Fúvószene. — 17.00: Private Club. Magazin. — 17.35: A nap percei. — 17.40: Autósok, motorosok magazinja. — 18.20: Piac, kereskedelem. pénzügy. — 19.00: Tévétippek. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Té­vénapló. — 20.05: Elton John. A barcelonai koncert l. része. — 21.10: Az elmúlt évek tévé­műsorai. — 22.30: Események, kommentárok. — 23.05: Az olim­piai tűz útja. TELEVÍZIÓS MŰHOLDAK ADASAI: SAT1: 8.30: Szomszédok. Auszt­rál családsorozat. — 9.05: Pont, pont, pont. — 9.30: Hotel. Ame­rikai családsorozat. — 10.20: St. Pauli St. Peterben. Vígjáték három felvonásban. — 11.55: Szerencsekerék. — 12.40: A nap tippjei. — 12.45: Tévétőzsde. — 13.35: Kalifornia napja, alatt. Amerikai családsorozat. — 14.30: Szomszédok. Ausztrál család­sorozat. — 15.05: Hotel. Ameri­kai családsorozat. — 16.00: Mac- Gyver. Amerikai akciófilm-so- rozat. — 18.15: Bingo. Nyeremé- nyes játékshow. — 18.45: Hí­rek. — 19.20: Szerencsekerék. — 20.15: Az igazság nevében. Ame­rikai krimi. — 21.15: Fellebbe­zés. — 22.15: Der Spiegel ma­gazin. — 22.50: Hírek. — 23.00: Könnyed gyilkosság. Amerikai játékfilm. — 0.35: MacGyver. Amerikai akeiófilm-sorozat. — 1.40: Képújság. RTL: 7.00: Reggeli hírmaga­zin. — 8.55: Owen marsall. Ame­rikai sor. — 9.50: Gazdagok és szépek. Amerikai családsorozat. — 10.15: Marcus Welby, az or­vosdoktor. Amerikai kórházso­rozat. — 11.05: Tic Tac Toe. Ve­télkedő. — 11.30: Családi pár­baj. — 12.00: Déli hírmagazin. — 12.30: Ahogyan a világ for­dul. Am. sor. — 13.15: A kali­forniai klán. Amerikai család­sor. — 14.05: A springfieldi tör­ténet. Amerikai családsorozat. — 14.50: A főnök. Amerikai kri­misorozat. — 15.45: CHiPs. Ame­rikai krimisorozat. — 16.40: Koc­kázatos. — 17.15: Megéri az árát. — 17.45: Szerencse gomb­nyomásra. — 18.00: Tizenegy 99. Élő magazinműsor. — 18.45: Híradó. — 19.15: Labdarúgó Fu­ji Kupa. Döntő. — 21.15: Se­gélykiáltás. Egy 5 éves fiú el­téved az erdőben. Drámai men­tőakciók, melyek az újságok címlapjára kerültek. — 22.15: Aligátor. 2. — A mutáció. Ame­rikai horrorfilm. — 23.50: Hí­rek. — 24.00: Egy rém rendes család. Amerikai családsorozat. — 0.30: Airwolf. Amerikai ak­cióíilm. — 1.30: A főnök. — 2.30: Marcus Welby, az orvos­doktor. — 3.30: CHiPs. — 4.25: Owen marsall. — 5.15: Tizen­egy 99. PR07: 7.45: Rajzfilmshow. — 9.20: Kemény, de szívélyes. Amerikai detektívsorozat. — 10.20: Colt Seavers esetei. Ame­rikai akeiófilm-sorozat. — 11.20: Mezítláb a parkban. Amerikai filmvígjáték. — 13.10: Starsky és Hutch. Amerikai krimisoro­zat. — 14.05: Óriások útja. Olasz játékfilm. — 15.30: Perry Mason. Amerikai detektívsoro­zat. — 16.20: Allatian előkelő. — 16.30: Kemény, de szívélyes. Amerikai detektívsorozat. — 17.20: Rajzfilmshow. — 19.00: A víz alatt. Amerikai kalandfilm. — 21.00: Egy összeesküvés, ta­núja. Amerikai bűnügyi film. — 22.55: Starsky és Hutch. Ame­rikai krimisorozat. — 23.50: Pet- rocelli. Amerikai krimisorozat. — 0.50: Akik kegyelemért nyü­szítenek. Amerikai—olasz wes­tern. — 2.40: T. H. E. Cat. Ame­rikai krimisorozat. — 3.05: Pet- rocelli. Amerikai krimisorozat. MOZI MISKOLC, KOSSUTH: DELI­CATESSEN. Színes francia film. Kezdés: de. 9 órakor. — MIN­DENKI FOGJA A MAGAÉT. Színes francia—amerikai vígjá­ték. Kezdés: de. 11, du. f3, f5 órakor. — DELTA FORCE KOM­MANDO. II. Színes amerikai akciófilm. Kezdés: f7, f9 óra­kor. — HEVEST IVAN FILM­KLUB: AZ ÖRDÖG JOBB ÉS BAL KEZE. 2. Mb. színes olasz vígjáték. Kezdés: fl2, 3 órakor. — A SKORPIÓ MEGESZI ÄZ IKREKET REGGELIRE. Színes magyar film. Kezdés: 5 órakor. — A RETTEGÉS FOKA. Színes amerikai krimi. 18 év! Kezdés: 7 órakor. — KAZINCBARCIKA, BÉKE: AZ UTOLSO CSERKÉSZ. Színes amerikai akciófilm. Ki­emelt helyár! Kezdés: 6 óra­kor. — KAZINCBARCIKA, STRANDFÜRDŐ: AZ UTOLSÓ CSERKÉSZ. Színes amerikai ak­ciófilm. Kiemelt helyár! Kez­dés: este 9 órakor. — MEZŐ­KÖVESD: ELEMI ÖSZTÖN. Szí­nes amerikai film. Kiemelt helyár! Kezdés: 6 és 8 órakor. — ÓZD, BÉKE: MEGCSALAT- VA. Színes amerikai film. Ki­emelt helyár! Kezdés: 6 és 8 órakör. — SÁROSPATAK: ÉJ­SZAKA A FÖLDÖN. Színes an­gol film. Kiemelt helyár! Kez­dés: 5 és 7 órakor. — SZE­RENCS: VISSZAKÉZBOL. Szí­nes amerikai film. 16 év! Ki­emelt helyár! Kezdés: 6 órakor. — TISZAOJVAROS: ESZELŐS SZlVATAS. Mb. színes ameri­kai vígjáték. Kiemelt helyári Kezdés: Í6, f8 órakor. A műsorváltoztatás jogát fenn­tartjuk! Bogács, Alabástrom panzió: Fiatal énekművészek hangver­senye. Délután 4 órától.

Next

/
Thumbnails
Contents