Észak-Magyarország, 1992. június (48. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-11 / 137. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 8 A napokban ipari értékeinkről tanácskoz­tak, anekdotáztak a megye szakemberei. Még azért jó, hogy van mire emlékezni, van mit félteni, megőrizni az ipari kuriózumok kö­zül. Fenti kép egy szőlőprésről készült Eger­ben, s a felirat tanúsága szerint: „Hercz Jenő Gépgyára és Vasöntödéje »készítette« Mis- kol-czon.” Mi tagadás, egy öreg pince öreg szőlőpré­se is megdobogtatja borsodi szívünket - a vörös bikavérről már nem is beszélve. Fotó: Farkas Maya Átkötés helyett pumpa Újfajta, a sebészeti beavat­kozásokat helyettesítő szívgyó­gyászati eljáráson dolgoznak amerikai orvosok. Jelenleg 18 olyan betegük van, akik súlyos koszorúér-e lmesze sedés ben szenvednek, s már-már elvisel­hetetlen mellkasi fájdalmaikat csak állandó morfiumozással tudják enyhíteni. Gyakorlati­lag mindannyian halálraítél­tek, mert az ilyen esetekben ál­talában szokásos by-pass el­járás (az elzáródott vagy be­szűkít [Létszakasznak egy másik érrel való helyettesítése) náluk nem megoldható. Ehelyett 36 órát töltenek egy különleges, nadrágszerü öltözetben (ké­pünkön), amely úgy működik, mint a vérnyomásmérő, amikor elszorítja az ereket. Ennek se­gítségével nagy nyomással fo­lyamatosan és ritmikusan pum­pálják a beteg vérét a lábából a mellkasába. Az eljárás lénye­ge, hogy e folyamatos nagy nyomással kitágítanak olyan mellékereket, amelyek pótol­hatják az elzáródott ér funk­cióit. A by-pass műtéteknél hat- szorta olcsóbb és veszélytele­nebb eljárás, s nem is olyan új. Amerikában a Harvardon már 30 évvel ezelőtt próbálkoztak vele. Az elv jó volt, de az eszkö­Lévay Kálmán: Négy év a halál árnyékában 9. Találkozás az elhurcolt magyar nőkkel Végre megjött a tavasz is és vé­ge lett az értelmetlen háborúnak is. Hogy milyen napra esett, azt ott mi nem tudhattuk, csak annyit tud­tunk, hogy ezen a napon először nem kellett munkába menni. Ün­nepeltünk ! Ez abból állt, hogy a lá­ger területén összegyűlve az orosz lágerparancsnok kihirdette, hogy vége a háborúnak és azzal biztatott bennünket, hogy aki jól dolgozik, rövidesen haza fog menni. Akkor még hittünk is neki. Új erőt és fő­leg hitet adott mindannyiunknak ez a töifénelmi esemény. Kitörő örömmel fogadtuk a háború végé­nek hivatalos bejelentését, még mosolyogni is volt kedvünk. Ün­nepi ebédünk korpával sűrített ká­posztaleves volt. Jogos remény élt bennünk, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt útján előbb-utóbb hírt adhatunk magunkról, és mi is kaphatunk va­lami életjelt szeretteinktől. Ebben a lágerben ez a vágyunk nem telje­sedett be. 1945 őszén a magyar hadifog­lyokat elszállították a 280/5. sz. magyar táborba. Örömmel vettük tudomásul ezt az intézkedést, mert arra gondoltunk, hogy hazaszállí­tásunkkal járó, kezdeti intézkedé­sekről van szó. Mint később kide­rült, keservesen csalódnunk kel­lett. Ez a tábor a Don-medence egyik szénbányája közelében volt. Őrültül Jc annak, hogy végre ma­gyar lágerparancsnokság veze­tésével minden vonatkozásban könnyebb lesz a még hátralévő fo­golyélet elviselése. Nagyot tévedtünk! Az odaérkezett körülbelül 2 ezer hadifogolynak, ösztönszerű- en legelső dolga az volt, hogy min­denki keresett valakit, falubelit, is­merőst, rokont, vagy éppen test­vért, apát. Megrázó jelenetnek voltam szemtanúja, amikor két testvért hozott össze a szomorú sors, akiket Iváncsa községből so­dort ide a háború vihara. Az egyik, mint katona került fogságba, míg a fiatalabbat lakásáról hurcolták el a „felszabadító” hadsereg katonái. A későbbiekben én is találtam isme­rősre Vári Miklós személyében, aki postaműszaki tiszt volt és mis­kolci lakos. Tudomásom szerint maiséi. Ez a tábor is lakott területektől távol létesült, orosz, német hadi­foglyok őrzésére. A barakkok fa­lára vésett orosz és német feliratok szomorúbb sorsot idéztek fel még a miénknél is. A láger személyi állományának egészségi állapota rendkívül rossz volt, mivel a háromtagú orvosi bi­zottság a tábornak csaknem a felét munkára alkalmasnak találta. Mindezek tudomásulvétele mellett, akarva-akaratlanul be kel­lett látnunk, hogy a szörnyű hábo­rú okozta rombolások helyreállítá­sából ki kell vennünk részünket, mivel annak mi is okozói voltunk. Ezt a tényt orosz munkaadóink ok- kal-móddal, bizony nem éppen ud­varias formában, gyakran tudomá­sunkra is adták. Igen élénk érdeklődés tárgyát képezte a több lágerből odakerült sorstársak eszmecseréje is, az ed­dig átéltek értékelése. Esténként szívesen láttuk egymást „vendé­gül”, témagazdag tapasztalat- cserére. Sokan voltak közöttük is „ma- Ienkij” robotra elhurcolt fiatalok és idős emberek. Elképedve hal­lottuk - mert eddig nem tudtuk -, hogy nemcsak férfiakat, hanem fiatal nőket, sőt édesanyákat is el­hurcolt a „dicsőséges felszabadító hadsereg”. Először hallva, mind­ezeket kétkedve fogadtuk, míg­nem ezt az állításukat mások is meg nem erősítették. Felháborodással próbáltuk fel­fogni, ezt a világtörténelemben példátlan, népirtással azonosítható megaláztatást. Nehéz volt ép ésszel feldolgoz­ni határozott állításukat. De bő­vebb magyarázattal is szolgáltak, elmondásaik alátámasztása céljá­ból. Olyanról is volt tudomásuk, akik néhány hónapos ottlétük alatt szülték meg otthon fogamzott gyermeküket. Másokat, kicsiny gyermekeik mellől hurcoltak el, állati kegyetlenséggel. Többen föld alatti bányamunkára lettek kényszerítve, orosz férfiakkal, ki­szolgáltatva azok nemi vágyainak. Aki pedig ilyen körülmények kö­zött „más” állapotba került, alka­lomszerűen hazaszállították, hogy itthon szülje meg - egy magasabb­1992. június 11., csütörtök Olvasóképzés Világjelenség, hogy a legfiata­labb korosztályhoz tartozók köré­ben kevesebb az újságolvasó, mint az idősebbek közt. A fiataloknak „nincs erre idejük”, hangzik a ma­gyarázat. Tanulniuk kell, készülni­ük az életre, és ami kevés idejük marad, azt sportolással, játékkal, udvarlással, videózással, tévézés­sel töltik. Ebbe a sorba már a rá­diózás sem igazán fér bele, helyet­te ott van a vizuális élményt is adó tévézés. Állítólag onnan szerzi be a fiatalság azt a kevés információt, amire úgy érzi, feltétlenül szüksé­ge van. Tehát az újság kissé kiesik az érdeklődési köréből. Lehet, hogy egy elhúzódó vita elején áll Nyugat-Európa és most majd egy évtizedig kérdezi: válságban az írott sajtó, kiszoríthatja, elsor­vaszthatja az elektronikus sajtó? Aligha. Soha nem volt Magyaror­szágon ennyi újság, mint napjaink­ban. Hivatalosnak nevezhető je­lentések szerint havonta három újat alapítanak, jegyeznek be és körülbelül egy-kettő szűnik meg ugyanez idő alatt. Az aggódás azonban nyilvánva­lóan nem alaptalan a nyugati or­szágokban, hiszen a fiatalok tévé-, videoimádata nálunk sem ismeret­len. Mégis mit lehet tenni, hogy a jövő felnőtt nemzedéke is szeresse zök még fejletlenek. Közben ki­derült, hogy egy kínai profesz- szor már évek óta sikerrel al­kalmazza az eljárást hazájá­ban. Két évvel ezelőtt Ameriká­ba hívták, s az ö módszere alapján kezelték a 18 említett esetet. 12 betegnél teljes sikert értek el, fájdalmaik megszűn­tek. Könnyen elképzelhető, hogy néhány éven belül a by­pass teljesen eltűnik a szívgyó­gyászok kelléktárából. (MTI—Press) rendű társadalom fiától származó- idegen gyermekét. Nem biztos, hogy egyértelműen jó hatást váltott ki mindannyiunk­ból a több lágerből összeterelt fog­lyok élménygazdagsága, mert megint mások, már 1945 tavaszán, olyan haláltáborokról vallottak - mint résztvevők-, mint a temesvá­ri és a foksáni gyűjtőtáborok vol­tak. Talán jobb lett volna, ha az ott történtekről akkor és ott nem szer­zünk tudomást, mert saját távlati kilátásainkat idézhették elénk. Ezekben a lágerekben zömmel ci­vilben elhurcolt magyarok voltak- vallották a túlélők. A 8-10 ezer ember között a teljes orvosi ellátás és élelemhiány miatt a tífusz, a vérhas stb. ezer év előtti állapotok szerint pusztíthatott, mert a fogva­tartók a legelemibb emberi köve­telményeknek sem tettek, vagy nem is akartak eleget tenni. A naponkénti hullák összesze- dése úgy történt, hogy a fapriccse- ken mozdulatlanul fekvők lábait sorra fogdosva, ha azt hidegnek ta­lálták, lehúzták a priccsről és a kéznél lévő targoncákkal össze­gyűjtve, naponként 2-3 lovasko­csi szállította őket az önmaguknak előre megásott, tömegsírnak neve­zett gödörbe. Az életben maradottak tovább­szállítása is fasiszta módszerrel megegyező módon, zsúfolt vago­nokban történt. A menetközben nyílt pályán megállt szerelvény vagonjaiból a hullákat kiszedették és a pályatest mellett ásott sekély gödörbe kapartatták el az áldoza­tokat. Mire a szerelvény végcéljá­hoz ért, többszáz ember tűnt el nyomtalanul tíz élők sorából. A Szovjetunióba került, több mint 600 000 „rabszolga” közül, ilyen és ehhez hasonló körülmé­nyek között pusztult el több, mint 2(X) 000 magyar áldozat. Ezek a kiragadott szemelvé­nyek csupán egy kis részei az e sorsra ítéltek testet-lelket kínzó gyötrelmeinek. a sajtót, legyen igénye az újságok böngészésére? Nos a dán újságí­rók nem tétlenkednek, elhatároz­ták, hogy kézbe veszik az olvasó, a jövő olvasójának képzését. Ho­gyan? Olyan újsággal álltak elő, ami meggyőződésük szerint érde­kes az ifjúság számára. (Persze az ilyet jobb, ha maguk az ifjú olva­sók mondják a lapról!) Mert sze­rintük csak úgy megy előbbre a sajtó világa is, ha a befogadó köze­get felkészítik egy minőségében, mondanivalójában is korszerűbb újság olvasására. Egy bizonyos felmérés szerint az ifjúságot meg­fogják azok az írások, amelyek va­lamilyen módon aktuális tanul­mányaihoz kapcsolódnak. (Ki hit­te volna! Azt gondolnánk, a diáknak elege van a tananyagok­ból az iskolában.) ■ Tehát, ha a felkínált olvasnivaló olyan, hogy ahhoz egy alapfokú műveltség kell, akkor vélhetőleg egyre szélesebb réteg lesz vevő a holnap újságcikkeire. ízlés, infor­máltság és felkészültség jelentke­zik ily módon a jövő újságjaiban Nyugaton és nemcsak Nyugaton. A futurológusok szerint nem lesz gond az írott sajtó jövőjével, ugyanis az idősebb korosztályok­hoz tartozóknak mindig marad idejük arra, hogy a video, a tévé mellett leüljenek egy-egy újság át­böngészésére. E feltételezést látszik erősíteni az az egyszerű tény is, hogy a ma újságot nem, vagy csak alig olva­sók tömegéből minden bizonnyal lapokat böngésző idősebb höl­gyek, urak lesznek majd. Nagy József I----------------------------------------------------------------------------------------------------------------"“I Dagad a keblem | Kebelbarátaim! Dagad a keblem, hogy a rendszerváltás harmadik j évében minden magyar lány és asszony (valamint transzvesztita) | könnyen és olcsón hozzájuthat ehhez a páratlan, de páros szervet | dagasztó szerhez. A reklám szerint 15 nap alatt 5 centiméterrel nö- | velhetők azok az idomok, amelyeken a férfinép oly szívesen legelteti I a szemét. I A századelő újságjaiban már rendszeresen szerepelt a csalhatat- 1 lan kebelnövesztő szer, amelynek receptúrája alig különbözött a Vil- ; Ion mester ajánlotta kotyvaléktól, bár a léha francia költő az irigy nyelvek pácolására szedte rímbe medicináját. Az amerikai és svéd filmcsillagok még a parafininjekcióval dúsították magukat, s a leg­utóbbi időben szövetbarát tartályokat ültettek a bőr alá, kinek-kinek | ízlése szerint, s a méret a teniszlabdától a görögdinnyéig terjedt. | Most már elég a krém. Nem kell műtét, nincs szükség hókusz-pó- l kuszra. Teszem azt, férjemuram kéthetes vidéki kiszállásra megy, s I mire visszatér a családi fészekbe, ámulva tapasztalja, hogy a ház I asszonya teltebb lett, új melltartót és pulóvert vett, s nem tud meg­fordulni a szűkké lett előszobában. Micsoda perspektíva! Én, mint alkalmi cicológus, ajánlani tudnám ezt a szert azoknak a férfiaknak is, akik politizálásra adják a fejüket. A szelíden domborodó, renyhe pocak fölött fölhordják a krémet, s a hatás már a következő parlamenti ülésen érzékelhető. A kísérletező -| honatya nem lesz ugyan nőiesebb, pláne szexisebb, de boltozató- | sabb, s nagyobb kerületű lesz a melle. Ez a tény garantálja majd, I hogy valami kitöltse az irdatlanul nagy mellényt. Brackó István Fészek f itt J hagyok ... és várták, várták vissza a szépséges madarat. Az egyszerű fekete-fehéret, a nagytestű méltóságteljesen repülőt. Várták még akkor is, amikor a többiek már új élet születésének reményében melegítették testükkel az óriás sejtet, hogy héjából kihívja, suta kis utód próbálgassa majd szárnyait, utánozza anyját... Az élet, mint sok-sok ember-fészekrakónál-másképpen dön­tött. Üresen maradt a fészek, növelve ezzel is a pusztulófélben lé­vők esélytelenségét. Mert nincs irgalom: az emberközelbe húzó­dó fajoknak megszámláltatok napjaik. A civilizáció immár önma­ga ellenségévé formálódott. Szomorú memento a falu árva gólyafészke is...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents