Észak-Magyarország, 1992. március (48. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-18 / 66. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 1992. március 18., szerda Állomány íszat-Ria-lsilió Az elmúlt hét végén jelentős mennyiségű szállítmány értékes adomány érkezett a németországi Észa'k-Rajna- Vestfália tartományból a Máltai Szeretetszolgálat miskolci csoportja címére. A szállítmányt egy csoport kísérte, illetve hozta Magyarországra. Szó szerint értendő, hogy hozta ugyanis a kamionokat és személygépkocsikat maguk a csoport tagjai vezették végig az 1500 kilométeres úton. A kamionokban orvosi műszerek, katasztrófa elhárítására szolgáló eszközök, tantermi felszerelések, tornatermi eszközök, valamint férfi és női ruhanemű érkezett. Az ajándékok között szerepelt továbbá 4 darab Volkswagen kis busz és egy Volkswagen Passat személygépkocsi. Bernd R. Traub úr, a tartomány egyik közigazgatási vezetője — ki egyben a delegáció vezetője is volt — a szállítmány átadásakor elmondotta: örömére szolgál, hogy segítséget nyújthatnak, hiszen ismerik azt a segítséget, melyet hazánk tett és tesz ma is az erdélyi és jugoszláviai menekülteknek, munkanélkülieknek. így számukra nem volt kérdéses, hogy kiknek nyújtsanak adományt. Amint azt dr. Csiba Gábor, a Máltai Szeretetszolgálat miskolci csoportjának vezetője hangoztatta: az eredményes kapcsolatot tulajdonképpen Csilla von Boesela- ger asszonynak, a Máltai Szeretetszolgálat németországi képviselőjének köszönhetik. Társaságában járt az elmúlt évben nálunk a tartomány elnöke, ki tájékozódván a helyzetről, konkrét segítséget ígért. Ennek eredményeként már tavaly decemberben érkezett egy szállítmány. A szeretetszolgálat miskolci csoportja az adományból a régió rászorultjait kívánja segíteni, de továbbra is szívügyének tekinti a menekültek ügyét. Egyébként elhangzott ez alkalommal az is, hogy a közeljövőben a szeretetszolgálat segítőivel együtt felméréseket végeznek a kórházakban, s a következő szállítmányból —■ mely az ígéret szerint hamarosan várható — a lehetőségekhez mérten elégítik ki majd az igényeket. Újhelyi lakossági fórum A Magyar Szocialista Párt sátoraljaújhelyi szervezete értesíti a lakosságot, hogy március 19-én, 17 órakor Sátoraljaújhelyen, a városháza nagytermében lakossági-fórumot tart dr. Csehák Judit országgyűlési képviselő'. Témája: szociális és tegéstíségügyí kérdések. ..:>vcv!Ii3 !ri: l .. ' jáBik Észak-magyarországi Regionális Kereskedelemfejlesztési és Befektetési Kft. Cégünk az alábbi 2X1 napos tanfolyamra várja önöket: KÜLKERESKEDELMI ISMERETEK ’92 Időpont: 1992. március 30. (hétfő) Az előadások témája: A külkereskedelmi engedélyezés rendszere Vámeljárás a külkereskedelemben ’92 AKTUALITÁSAI A KÜLKERESKEDELEM ÉS KERESKEDELEMFEJLESZTÉS TERÜLETÉN Időpont: 1992. március 31. (kedd) Az előadások témája: Kereskedelemfejlesztés ’92 Külkereskedelmi ügyletek a volt szovjet tagköztársaságokkal, különös tekintettel a bartelügyletekre és az indikativ listákra Pénzügyi hitellehetőségek a vállalkozók számára ’92-ben Az előadásokat konzultáció követi Az előadások helye: Megyeháza Miskolc, Városház tér 1. Résztvételi díj: 3200 Ft/fő További felvilágosítás: AGORA Kft. 3541 Miskolc, Városház tér 1. B-épület, fszt. 2. Telefon: 46/343-913 Haraszti Miklós Miskolcon Március 19-én, csütörtökön este fél 7-kor a Miskolci Liberális Klub vendége lesz Haraszti Miklós országgyűlési képviselő. Vita a sajtóról címmel tart előadást a Rendezvények Házában. Minden érdeklődőt szeretettel vár. Ősbemutató a Vigadóban Mórái úr szívesen dolgozik nini A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, március 18- án, a Vigadóban Rossini Selyemlétra című operáját játszák. Az előadás Magyar- országon ősbemutatónak számít. Bár az előjátékot gyakran hallhattuk koncerteken, a teljes művet még; sohasem. A hangversenyen Pietro Giorgio Morandi, a római opera karnagya vezényel. A maistro a közelmúltban Mezőkövesden járt, jó barátja, Medhat Shafik festőművész kiállítására érkezett. A városhoz rokoni szálak is fűzik, hiszen kövesdi lányt vett feleségül, de nem elhanyagolható az országhoz kötő munkakapcsolat sem. — Minden évben 4—5 előadást vezényelek Magyarországon — mondta Morandi úr. — Dolgoztam már az Operaházban, van rádiófelvételem, de közreműködtem a Bohémélet filmfelvételén is. Szívesen dolgozom itt, mer.t jók a zenekarok. — És a közönség? — A közönség meleg szívű és értő. Érzi és értékeli a minőséget, az előadások közötti különbséget. És mindig ennek megfelelően reagál. Itt nem fognak megéljenezni egy kevésbé jól isikerült koncertet, ebben kicsit hasonlítanak a németekre. Az olasz közönség egészen más, így nemcsak kellemes, de mindig új is az ittenieknek játszani. Nálunk úgy változnak az emberek, ahogy délről északra haladunk. A déli Bariban például meleg szívűek, de elfogadják a rosszat is. Északon ellenben hidegek. Azt viszont meg kell mondani, hogy a legnagyobb olasz zeneintézmények látogatói kulturáltabbak a magyar közönségnél. — Nálunk vannak igen gyakran játszott operák, és teljesen elhanyagoltak is — például a Selyemlétra. Önök ki tudják védeni, hogy elfeledkezzenek egy műről? — A mi opeiraházaink más rendszerben dolgoznak. Kevesebb darabot játszunk, mint Magyarországon, de van egy adott rendszer, ami szerint. válogatunk. Például öt nagy bemutatóból az egyik modern mű, egy másik ami esetleg már régen nem, került elő, le keill fújni róla a port, és a többi lehet népszerű. Mi, olaszok, nagy operatermelők vagyunk, ezért kötelességünk megőrizni, és mindig újabb közönséggel megismertetni a már megszületett zeneműveket. — k — n Palotás nyitja keringővei Vállalkozói bál a színházban Mint arról már hírben beszámoltunk, március 21-én ■tartják meg Miskolcon a vállalkozói szféra estélyét, amelynek egyik védnöke Palotás János, a Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke, a másik Csoba Tamás Miskolc polgármestere. A rendező, a Szféra Kft. ügyvezetője, Deálv József elmondta, hogy eddig valamennyi vidéki báljukon 100 ezer forintot ajánlottak fel a VOSZ- nak. A szövetség minden alkalommal 3 vállalkozást serkentő javaslattal élt, ami minden esetben a meghívón található kis iszavazókártyák alapján dőlt el, és ez így lesz Miskolcon is, hogy a felajánlott három változat közül az estély résztvevői melyik mellett döntenek. Elkölthető az a százezer a VOSZ területi iroda fejlesztésére, illetve szóba jöhet az is, hogy a térség egyik vállalkozójának ítélik oda a díjat az őszi privát expón a munkahelyteremtő, vagy' exporthelyettesítő tevékenységért. Harmadik eset lehet, hogy a márciusban alakult új vállalkozások közül kapja majd valaki. Megtudtuk azt is, hogy a miskolci vállalkozói bálra, ■amelynek belépői egyenként ötezer forintba kerülnek, nagy az érdeklődés. Az összkiadások mint a korábbi bálokon, itt is meghaladják az egymillió forintot, csupán egy virágkötészeti csoda hetvenezer forintba kerül. Ezek miatt egyetlen rendezvény sem lett volna nyereséges, ez csupán a szponzorok segítségével érhető el. Az est programjáról már korábban írtunk, a nyitótáncot Palotás János vállalta, ám nem palotással, hanem keríngővel. A műsorban Lukács Sándor, Benkő Péter, Kovács Zsuzsa, Szűcs Judit, Metzger Márta lép fel. N. J. Sztrájk a görög határon Kedd délelőttől sztrájkolnak a görög vámosok, és emiatt egyre nagyobb autósorok keletkeznek a határ- átkelőhelyeken — erősítette meg az AFP hírügynökség athéni tudósítójának jelentését Németh Béla, a Magyar Köztársaság athéni nagykövetségének ügyeletese az MTI munkatársával folytatott telefonbeszélgetés során. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a görög—bolgár, a görög—jugoszláv, illetőleg a görög—török határnál dolgozó vámosok mennyi ideig sztrájkolnak. Az előzetes hírek szerint a munka- beszüntetést 5 napra tervezik. Közel húsz magyar kamion tartózkodik jelenleg Görögországban mondotta Kapcsos Károly, a Hungarocamion marketing vezérigazgatója, a hírre reagálva. Közölte: a vállalat diszpécserei igyekeznek valamennyi kamio- nost időben értesíteni, hogy Kerüljék el Görögországot. Törökországban, a volt Ju-. goszlávia területén és Bulgáriában is több magyar kamion tartózkodik, számukat egyelőre azonban nem lehet pontosan meghatározni. A Hungarocamion illetékese elmondta még, hogy a görög vámosok sztrájkja elvileg nem okoz túl nagy felfordulást, a rakodást a már bejutott kamionok elvégezhetik, az üres járműveket pedig remélhetően kiengedik Görögországból. (MTI) 220 éve: Bár nem kerek évforduló, azért a hagyományőrző diósgyőri kohászok emlékeznek rá, hogy 220 éve, 1772- ben történt az első” csapolás a Miskolctól akkor még távoleső Ömassa településen létesített vasolvasztóból. Ezen a napon jelentette ugyanis a Szinva-völgyi vaskohászkodást megteremtő Fazola Henrik, hogy lecsapolták az első adag nyersvasat, amellyel megvetették az alapját a napjainkban ugyan válságban levő, de azért a hazai iparban történelmi értékű diósgyőri nagyüzemi vasgyártásnak. Mindezt pedig Séllei Istvántól, a hámori Központi Kohászati Múzeum Ipartörténeti és Múzeumi Bizottságának vezetőjétől tudtuk meg. Ugyancsak ő tájékoztatott arról is, hogy a 220 éves jubileum alkalmából koszorúzási ünnepséget tartottak Ömassán, az egykorú őskohó még megmaradt támfalán elhelyezett emléktáblánál. Azt az emléktáblát 20 éve, az első csapolás 200 éves jubileuma alkalmából helyezték el a diósgyőri kohászok. Az emlékezés koszorúit helyezték el itt most az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Diósgyőri Csoportja, az Oktaéder Tudományos Egyesülés és más intézmények képviselői. A Szinva-völgy első vas- olvasztójának létesítéséről, a vidék vaskohászatának fejlődéséről, a hámori múzeumban számos eredeti dokumentum található. Ennek alapján mondotta el Séllei István, hogy az ómassai ős- kohót 1770-ben alapították, s azt J. K. Reisner bányaigazgató tervezte. A minta a rhónici vasolvasztó volt, s azt több mint 6 köbméter hasznos térfogatra tervezték. Az olvasztáshoz szükséges levegőt két bőrfújtató szolgáltatta, amelyeket 1772- ben, március 11-én próbáltak ki, majd pedig a nagy- olvasztót üzembe állítva, 220 éve, 1772. március 17-én megtörtént az első csapolás. A fennmaradt dokumentumok arról is tájékoztatnak, hogy az első vascjl- vasztót többször is átépítették, s addig maradt üzemben., amíg a mai helyén .felépült a másik nyersyaá- gyártó kohó, az újmassai faszenes vasolvasztó, amelyet 1814-ben állítottak üzembe. Az első, az ómassai kohó pedig romlott, s napjainkra már csak egy támfala maradt — hirdetve, hogy a vidék vasgyártásának ez volt a bölcsője. Gondolatcsere az egészségügyben kialakult helyzetről (A megye egészségügyi dolgozóinak véleménye az Észak-Magyarország 1992. ■március 10-i számában megjelent, az MDF Egészségpolitikai Tanácsa nyilatkozatáról.) Örömmel üdvözöljük a megjelent közleményt, a második bekezdés kivételével. Mi is meglepetéssel értesültünk arról, hogy ezen tanácsnak a kifejtett véleménye három szempontból is félreértésre ad okot az újságolvasó számára: 1. Az a szákszervezet, amely a cikkben idézett és létezett az elmúlt évtizedekben, már régen nem az az EDDSZ-t illetően — ha nem vették volna észre. 2. Nem a szakszervezet vezetősége vitte az utcára a dolgozókat, hanem az EDDSZ vezetősége továbbította a 0 Dr. Matyi László, az SZDSZ országgyűlési képviselője a parlament költség- vetési bizottságának tagja az új abortusz törvénytervezetről és aktuális politikai kérdésekről tart előadást Meződolgozók igényét és szervezte meg az országos tüntetést. 3. Az MDF'EgéSZSégpoHti- kai Tanácsa ugyanazt az elcsépelt, és számunkra el nem fogadható megoldást javasolja, hogy a forrásokat nevezzük meg. Ez nem a .szak- szervezet feladata! Ezenkívül: az egészségügy még soha nem volt ilyen nehéz helyzetben, amikor is a működési feltételei nem látszanak biztosítva, és ez 10 millió magyar állampolgár ügye is. A nehézségeket az egészségügyben dolgozók érzik a legjobban. Ezért hívták fel a figyelmet a tarthatatlan helyzetre a demonstrációjukkal. Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szövetsége kövesden. A rendezvény időpontja: 1992. március 19., 18 óra. Helyszín: Mezőkövesd Matyó Mgtsz, Mátyás király úti agrárklubja. A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel vár a. helyi SZDSZ-szervezet. AUTÓVÁSÁRLÓK, FIGYELEM! A PEUGEOT TELJES VÁLASZTÉKÁBÓL VÁSÁROLHAT ÜZLETÁGUNKNÁL! MEGJELENT A PEUGEOT 106-OS 3-féle motorral! A gépkocsik bármilyen extratartozékkal megrendelhetők! A Peugeot J-5 mikrobuszok és furgonok (benzines, dízel) rendelhetők, csökkentett áron. Peugeot gyári alkatrészek és felszerelési cikkek kaphatók, illetve megrendelhetők. MITSUBISHI SZEMÉLYGÉPKOCSIK (COLT, LANCER, GALANT) L-300 mikrobuszok, transzporterek és Canter tehergépkocsik rövid átfutási idővel átvehetők. Minden típusra 3 év, vagy 100 000 km általános és fogyasztási normagarancia! Minden gépkocsi vizsgáztatva, rendszámmal kerül átadásra. A gépkocsikat készpénzes és lízing formában értékesítjük. Folyamatosan kaphatók 2-3 éves nyugati dízel gépkocsik. Bármilyen nyugati és keleti' tipusú gépkocsik bizományos értékesítése. Jó műszaki állapotú IFA gépkocsikra (volt NDK-ból) megrendeléseket felveszünk. INTERMARKETING KISSZÖVETKEZET Gépjármű-ker. üzletága, Debrecen, Nyugati u. 3. sz. Telefon: (52) 17-680 Hz első csapolás az ómassai iskolái