Észak-Magyarország, 1992. március (48. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-18 / 66. szám

1992. március 18., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Egy idő után úgy tűnt, vége minden élcelődési hullámnak, és a kiskocsi megtépázott önbizalma is helyrerázódik, amikor egy szomorú délelőttön valaki semmi perc alatt magáévá tette a pirinyó jobb oldali szellőzőrácsát. Került má­sik, amikor egy kis idő el­teltével az éj leple alatt tolatás iközben valaki célba vette a jobb oldali inde­xet, és ha már oda vette (mármint célba), igen kicsi darabokra össze is törte. Került másik. A minap mosolyogni kezdtem. Szél­védőm mögött hagyott va- lalki egy szórólapot, mond­ván, itt és itt eddig és ad­dig ha javítanivalóm akad a kocsin, akkor adnak kedvezményt. Röppentyű bele a kesztyűtartónak ál­cázott mélyedésbe, mond­ván, ugyan már, mi baja lenne ennek a gépnek, megy ez mint az atom! (Némi tulajdonosi túlzás­sal, no.) Nézem két nappal ké­sőbb a jobb oldali reflek­toromat. Nézem, de nemj látom. Drótok kilkandikál- naik, gondos kezek odaillő szerszámmal vagdosták le. Azóta se veszem elő a hir­detést. Semmi kedvem ösz- szefüiggést találni a szer­vizbe való invitálás és a fi­noman szólva is eltulajdo­nítás között. Kedves tolvaj urak! Hát miért mindig ia legkisebbet kell bántani?! hasonlók. — bg — I o Felhívás ajánlattételre Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala tervezői ajánlatokat kér az alábbi területek részletes rendezési terveinek elkészítésére: ♦ Közdomb 7 iöv 4 Miskolc-Erenyő Nyugat U ; 4 Kiss Ernő u.-Nagy S. u.-Bacsó B. u.-Teleki u. t által határolt terület 4 Özugró-Bodóoldal 4 Tatárdomb 4 Úttörő-park 4 Szputnyik utca D-Ny-i része. A tervezés feladataihoz szükséges információkat és pályá­zati feltételeket tartalmazó anyag átvehető: 1992. MÁRCIUS 30-ÁN, 9 ÓRAKOR, a polgármesteri hivatal városi főépítész osztályának tár­gyalójában (Miskolc, Városház tér 8. sz., III. udvar I. eme­let), mely a tájékoztatás, valamint az ajánlatok benyújtá­sának helye is. Ajánlatok beadási időpontja: 1992. április 15., 14 óra Az elbírálás időpontja: 1992. április 29., 14 óra Eredményhirdetés időpontja: 1992. május 4., 14 óra AJÁNLATI FELTÉTELEK: ♦ az ajánlatoknak tartalmazniuk kell az altervezői mun­kák díját is, 4 referenciaként ajánlott munkák felsorolását kérjük, mely esetleg a pályázat mellékletét képezheti, ♦ az ajánlat elfogadása utáni késedelmes teljesítés ese­tén a törvényes kötbéren felül napi 5000 Ft külön köt­bért kötünk ki, 4 az ajánlatokat zárt borítékban kérjük megküldeni, mely­nek készítéséért díj nem számítható fel. FÖÉPÍTÉSI OSZTÁLY TELEFON: 327-211 Szegény, áldott jó Kis- polákom igencsak kiáltoz­hatna, miint a boldogult emlékű Bagaméri Ele­mér, hogy „Meg vagyok át­kozva!” Drága, aranyos kisfogiyasztású kéthengere- sem egyértelműen áldozat. Szepvedési ott kezdődtek, hogy alighogy kigördült a gyárból, máris a kezem alá került a szegény pára! De ez még mind semmi, mert rögvest meg is mászattam vele Jugoszlávia hegyeit, gatyarohasztó kánikulában. Bírta, de még mennyire. Még meg is hálálta a maga bájos kis módján, akkori­ban alig kajált többet miint négy litert száz kilométe­ren. Nem! Nem szakadék­ban lefelé, hátszéllel! Folytatódott azzal, hogy nem elég, hogy csak 652 köbcentit juttatott neki a tervező, a legtöbb ismerő­söm, amikor mutattam ne­kik ia kocsit távolból, bó­lintottak: Ja! Az a piros? Ilyenkor dermedtem kővé, hiszen ha már autónak nem nevezhetem a kis dodzsememet, legalább a színét tisztelnék, amit a hatósági plecsnivel ellátott forgalmi engedélybe imi­gyen jegyeztek be: bordó. Jöttek a szokásos jótaná­csok, szereljek a tetejére két hevedert, akasszam a vállamra, úgy nem fogyaszt semmit, ráadásul többet lehet bele pakolni, mint . egy hátizsákba, és ehhez Épül az autóklub székháza Jó ütemben épül a Magyar Autóklub megyei székháza Miskol­con, a Szemere utcában. Szathmáry Károly megyei titkár nem kis elégedettséggel vezetett körbe bennünket az újjászülető, át­alakuló épületben. Valósággal klub-paradicsom lesz itt néhány hónap múlva! IA tetőtérben vendégszobák, a földszinten klub­szoba, irodák, tárgyalók. Képünkön: az épület Szemere utcai homlokzata ma, és a maketten, vagyis: amilyen majd nyáron már lesz ... (Ny. I.-F. IL.) A közlekedésbiztonság javításáért Szigorúbb ellenőrzés az utakon Elfogadhatóan alakult az elmúlt esztendőben megyénk­ben a közlekedésbiztonság helyzete, az előző kétévihez viszonyítva. Csökkent a sze­mélyi sérülést okozó balese­tek száma, 'kevesebb ember halt meg az utakon. E tömör megfogalmazással kezdte a .tények ismertetését Pónus Ferenc rendőr alezre­des, a Borsod Megyei Közle­kedésbiztonsági Tanács tit­kára a testület elnökségének tegnap, március 17-én. meg­jelentett az is, hogy az is­mert okok miatt növékedett az úgynevezett „hétvégi ve­zetők” száma, akik gyakor­latlanságukkal -nem egyszer okoznak balesetet. A határ- átkelőhelyeken az elmúlt évben 950 ezer külföldi gép­jármű érkezett megyénkbe, ® ezek vezetőinek jelentős iré&ze a műszakilag kifogá­solható járművükkel, sza­bályisértéssel okozott 'bal­esetet. A baleseti helyzet szárn­irtott ülésén. Ha viszont jemezzük az eltelt egy esz- :ndő közúti baleseteinek rónikáját, ha figyelembe asszük az utak állapotát, a íp jármű vek műszáki felké- áiltségét, s az utakon ta- isztailható közlekedési mo­il kedvezőtlen jeleit — nos, ckor már ‘korántsem olyan ídvező az összkép, mint logyan az eliső hallásra tű­ik. Éppen ezért egyre ini- ább a balesetek megelőzése, hatékony rendőri tevékeny­ig, is a szigorú ellenőrzés ell. hogy 'mindennapossá áiljék — .hangsúlyozta a ta- áqskozás bevezetőjeként dr. írközi Ferenc rendőr alez- ídies, a Borsod-Abaúj- emplén Megyei Rendőr-fő- apitányság közbiztonsági elyettes vezetője. Megyénk forgalma megha- idija az országos átlagot. Az (hálózat korszerűsítése — r. ország gazdasági helyzeté- öl adódóan — elmarad a ívánalmaktól. A forgalmi szonyokat kedvezőtlenül efolyásolja továbbá a gép­ír mű vek műszaki állapota, sokként ugyan tavaly ^ a iiagámtuilaj dóriban .levő gé.p- oosík futásteljesítménye, m ez nem jelentette azt, ogy kisebb lett volna az bakon a zsúfoltság. Gondot szerű adatait vizsgálva megállapítható, hogy 1991- ben a közlekedési balesetek száma 9,8 százalékkal csök­kent, 1602-t regisztráltak. A halálos kimenetelű balesetek száma 96 volt, 22,5 .százalék­kal kevesebb az előző évinél. Súlyos sérüléssel végződött 647, könnyű sérüléssel 859 közlekedési baleset. Csökke­nés tapasztalható a közleke­dési 'balesetek áldozatainak számában is: tavaly életét vesztette 110 személy, s ez 23- mal kevesebb, mint ameny- nyien 1990-ben haltak meg az országutakon. Mindezek a ■tények azonban aligha vi- gaisztalóak, még ha az orszá­gos átlaghoz képest me­gyénkben jobb is a helyzet. Továbbra is jelentős ve­szélyforrást jelent az Ittas vezetők jelenléte a közleke­désben. Számuk ugyan a me­gyében az 1990-es évihez vi­szonyítva csökkent, ám .ta­valy 325 balesetet okoztak! A további feladatok között az egyik legfontosabb az utóbbi személyekkel kapcso­latos hatékony ellenőrzés, s a megfelelő szankciók alkal­mazása, adott esetekben a büntetőeljárás lefolytatása. Egyébként figyelmeztető tény az is, hogy a közlekedési 'bűncselekmények száma 1991-ben 2223 vélt — .mely 27,2 százalékos növekedési arányt jelent. Ezen belül is az ittas vezetők által elköve­tett szándékos bűncselekmé­nyek száma 1527-re emelke­dett. Amint azt a Közleke­désbiztonsági Tanács ülésén többen elmondták: a közúti közlekedés biztonságát re­mélhetően javítja majd az az örvendetes változás, hogy az utóbbi időben aktívabbá vált a közlekedési rendőrök tevékenysége. Fordulópontot jelentett az is az ellenőrzési munkában, hogy a szervezeti, valamint a technikai-fej­lesztési intézkedések szak­szerűbbé tették a rendőri beavatkozást. Az országos helyzetről szólt, valamint a további te­endőket foglalta össze a .me­gyei KBT elnökségi ülésén, megjelent Kalanovics Lász­ló ny. rendőr alezredes, az OKBT titkára. (gy- k ) Fotó: Fojtán L. Mihez ké Mondja a meteorológia, hogy öt évszakhoz képest hűvös az Idő. Nézem a hő­mérőt, »írnél többet mutat, noha reggel Miskolcon csak 1 fok volt, Közrejátszhatott, hogy a nyitott obiak miatt ment föl a higany, de sebaj, havi háromezerért a műszer szebbnek haxudja a tavaszt. A viszonyítási alapon és a bizonyítandó szándékon mú­lik minden, s elmélázom azon a karnyújtásra levő, ágon kokettálá galambpáron, amely beköltözni kíván egy elhagyott fészekbe. A tenyér­nyi menedék még felújításra szorul, de gerléék kinézték maguknak, s nem mozdulnak a fáról. A tavalyihoz képest biztosabbnak látszik ez a menedék, én is remélem, hogy a tavalyihoz képest több lesz a szabadon elkölt­hető jövedelmem, s a forró bérházban hallatszó galamb- bugás helyett szabadságom idején kanárik éneke ébreszt majd az Idén, mondjuk o Kanári-szigeteken. A gyógyí­tó remény éltet, hogy az idén többet keresek és ke­vesebbet vesztek, mint ta­valy. Hogy több vaj jut a to­vább már nem dráguló ke­nyérre. Vigasztalhat, hogy jobban és tovább élek, mint a sötét középkor közembere, s lényegesen több, többnyire ingyenes földi gyönyörben ré­szesülhetek, mint a szultánok háremőrei, vagy a királyi ud­varok hajdani kasztrált éne­kesei. Boldog és elégedett is le­hetnék, ha a viszonyítási ala­pot eleve úgy választanám meg, hogy az számomra a legkedvezőbb hányadost pro­dukálja. De ezzel^ becsapnám magam. A talmi eredmény érdekében nem manipulálha­tok olcsó kis furfangokkal. Utólag a nyertes számok Is­meretében hiába töltöm ki a lottószelvényt. Jut eszembe, hogy kedden, amikor majd’ százmillió forint volt a tét, a sorsológép is izgult, s az automatika felmondta a szol­gálatot, és - mint a magyar gyakorlatban már annyiszor - a kézivezérlésre kellett át­térni. Fortuna kancsal ka­csintása keveseknek bizonyá­ra szerencsét hozott, Számuk­ra átrendeződik a világ. Ne­kem - sokan vagyunk így - az osztás racionális főszabá­lya marad, A törtben fölül van a számláló, amely oszt- ható és megosztható. Lent a nevező, a viszonyítási alap, En hajlamos vagyok nem a tegnaphoz, a tegnapelötthöz hasonlítani. Sokkal inkább az elszalasztott lehetőség, az el nem ért haszon tükrében mérem valós, vagy vélt ered­ményeimet, De mi lesz az egyenlőségjel után? Mit mutat a hányados? Esétyfeső korunkban vajon születési, vagy halotti bizonyítványnak számit ez a matematikai mo­dellbe foglalt dokumentum?! Bracká István Alkatrészt a felhasználótól

Next

/
Thumbnails
Contents