Észak-Magyarország, 1992. március (48. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-18 / 66. szám

XLVIII. évfolyam, 66. szám 1992. március 18. Szerda Ára: 9,60 Ft BORSOP-ABAÚJ-ZEMPLÉN FÜGGETLEN NAPILAPJA Kihirdeti az ellenzéki programot Torgyán József Miskolcra jön Dr. Torgyán József lesz az előadója a március 22-ére, vasárnapra hirdetett nagy­gyűlésnek, amely délielőiü 10 órakor kezdődik a miskolci sportcsarnokban. A nagygyű­lés programja: az ország vál­sághelyzetéből való kivezetés módja, különös ,tekintette] Észaik-Magyarország mező­gazdaságára és szétzilált ipa­rára. A pártelnök szólni kí­ván azokhoz a polgárokhoz, alfcilket valamikor a téesze- sítés során beerőszafcolitaik a gyárakba. Ezek az emberek ma munka nélkül élnek, mert a gyárakat és üzemeket kiárusítják. Ennek orvoslásá­ra a Független Kisgazdapárt kidolgozott programmal fog fellépni. Torgyán József ez alka­lommal hirdeti ki az ellen­zéki programot. A nagygyűlés második ré­szében -beszámol egyhetes amerikai útjáról, amely min-d a pártra, mind az or­szágra nézve sikeres volt. Előadóként vesz részt a miskolci nagygyűlésen Né­meth Béla országos főtitkár, dr. Ugriin Emese frakcióve­zető, Cseh Sándor országos «leírnak és dr. Iván Géza országgyűlési képviselő. A párt tagjain kívül min­den érdeklődőt várnak. Áramkorlátozás a Dimag Bt.-h Ariról persze nincsen szó, hogy a villany felkapcsolása után ne gyulladna fel a lámpa a diósgyőri kohászat­ban, az viszont sokkal In­kább igaz: villamos energia nélkül nincs nyersvas- és acélgyártás, nincs hengerlés, kovácsolás. -Magyarán ki­mondva: nincs kohászkodás a kohászatban. Most és 'itt, a Dimag Rü­ben erre készülnek. Kohász­kodást szüntess! — kénysze­rűségből. Hiába vándorolt át a magyar állam tulajdoná­ból egy orosz—osztrák kon­zorcium birtokába a több, mint kétszáz éves diósgyőri cég, ez a társaság sem ké­pes csodára. Kifizetetlen számlák miatt az Észak-ma­gyarországi Áramszolgáltató Vállalat úgy döntött: igen jelentős energiakorlátozást léptet életbe a Dimag Rt.- vel szemben. Horváth József, az Émász vezérigazgató-helyettese ér­deklődésünkre elmondotta, hogy a kohászat mintegy 450 millió forinttal tartozik cégüknek, és bár hétfőn le­ültek velük tárgyalni, de semmi konkrétummal nem tudtak szolgálni a számla kiegyenlítése érdekében. így, folyamatosan és szakaszosan korlátozzák a kohászat áramellátását. Ez annyit tesz, hogy a hétfői 40 mega­wattos teljesítményt péntek­re 15 megawattra csökken­tik. Jelenleg még dolgozik a kohászat, péntekig azonban „kifutja” magát, és attól az időponttól kezdve az áram- szolgáltató vállalat csak annyi energiát biztosít szá­mára, amennyi az élet- és vagyonbiztonság fenntartásá­hoz, valamint a kommunális létesítmények és a városi távfűtőmű működtetéséhez elegendő. A kohászat tehát a hét végétől ismét és megint áll. Várhatóan azonban, a Dimag Rt. és az Émász képviselői március 23-án ismét asztal­hoz ülnek. Horváth József szerint ugyanis nekik nem érdekük a Dimag fizetés- képtelensége miaitt a kohá­szat felszámolását indítvá­nyozniuk. Mert, hogy ilyen esetben túl azon, hogy pén­zükhöz csak hosszú várako­zás után juthatnak hozzá, elvesztenének egy nagy fo­gyasztót is. Épp ezért, ha a kohászait képviselői a jövő hétfői megbeszélésen elfo­gadható javaslattal állnak elő, akkor az áramot újból „felsrófolhatják”. Surján László Patakon A Politikus portrék sorozat keretében Sárospatakra a Művelődés Házába várják március 20-án, pénteken dél­után 18 órára dr. Surján László népjóléti minisztert, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökét. Megkérde­zik tőle, hogy vajon lesz-é „népjólét”, agonizál-e az egészségügy, és hogy keresz­tény kurzus követi-e a kom­munizmust. Az est házigazdája Vuko- vich László és dr. Serfőző János lesz. Az Alkotmánybíróság ked­di teljes ülésén határozatot hozott több indítványról. A testület elutasította azt az indítványt, amely szerint a devizajogszabályok alkot­mányellenesen teszik kötele­zővé a polgároknak, hogy a birtokukba jutott devizát vételre ajánlják fel a Ma­gyar Nemzeti Banknak. Az indoklás szerint ez a korlá­tozás az állam alkotmányos közhatalmi jogosítványain alapul. A korlátozás ia szá­mos felmentési lehetőség, a devizaszabályok fokozatos li­beralizálása és a deviza hi­vatalos árfolyamon történő megvásárlása folytán nem aránytalan.-Az Alkotmánybíróság ugyancsak elutasította azt az indítványt, amely szerint a kettős adóztatás tilalmát -sér­ti, hogy a nyugdíj az adózás szempontjából jövedelemnek minősül. Az indokolás sze­rint kettős adózásról azért nincsen szó, mert a nyugdíj nem adómentességet, hanem adókedvezményt élvez. (MTI) Gyanúba került a Belügyminisztérium INTERPELLÁCIÓ A CÉLTÁMOGATÁSOKRÓL Budapest (ISB/Krecz) Az Országgyűlés ezen a héten kezdte meg a helyi önkor­mányzatok idei címzett- és céltámogatásáról szóló tör­vényjavaslat általános vitá­ját. A tárgyhoz kapcsolódó pikáns körülmény, hogy kedden olyan tartalmú in­terpelláció hangzott el a Tisztelt Házban, amely a Belügyminisztérium felelős­ségét firtatta a támogatási pályázatok kiírása és érté­kelése során előfordult, ed­dig magyarázat nélkül ma­radt, érthetetlen lépések miatt. A Borsod megyei illetősé­gű szabaddemokrata képvi­selő, Hatvani Zoltán kedden a belügyminiszter magyará­zatát kérte az önkormány­zatok számára támogatások elnyerésére biztosított igény­lés tavaly évvégi, illetve ja­nuári eseménysorozata miatt. A Belügyminisztérium elő­ször igényfelmérést végzett, majd a felmérő anyagokat pályázatoknak tekintve,' fel­hívta az önkormányzatokat, hogy pótolják a hiányzó ira­tokat. Történt mindez egy héttel az igénybejelentési határidő lejárta előtt, ennyi idő maradt tervdokumentá­ciók, hatósági engedélyek, önkormányzati határozatok beszerzésére. Több, mint 800 önkormányzat számára lehe­tetlen feladat volt az igény- bejelentés pályázattá alakí­tása hét nap alatt, ezzel el­mulasztották a határidőt, a minisztérium pedig a mu­lasztásra hivatkozva, elutasí­tani javasolja támogatásu­kat. Hatvani Zoltán kérdé­sei a belügyminiszterhez: miért támasztott a belügyi tárca többletfeltételeket az önkormányzatokkal szem­ben, illetve méltányos-e for­mai okokra hivatkozva el­utasítani a jóhiszemű céltá­mogatási igényeket? A kép­viselő rákérdezett továbbá, miként fordulhatott elő, hogy a minisztérium január­ban szűk körben, mintegy 90 önkormányzat számára le­hetőséget adott a hiányok pótlására anélkül, hogy e le­hetőségről más önkormány­zatok tudomást szerezhettek volna ? Boros Péter belügymi­niszter első mondatában ál­talános, túlzó vádnak ne­vezte a kitételt, miszerint „az önkormányzatok súlyos sérelmeket szenvedtek”. A miniszter emlékeztetett, hogy már többször rámuta­tott az önkormányzati tör­vény támogatásokra vonat­kozó rendelkezései és az éves költségvetés közötti ellentmondásokra. Ezzel együtt: a Belügyminisztéri­um nem utasított el igénye­ket, mert erre csak az Or­szággyűlésnek van joga; a tárca nem támasztott sem­miféle többletfeltételt, csak az irányelvek szerint járt el; nem pályázatról, ha­nem igénybejelentésről van szó; 93 önkormányzat — zömmel kisközségek — va­lóban januárban pótolta a hiányzó iratokat, s nem lett volna méltányos elte­kinteni e pótlásoktól, nem történt törvénytelen lépés. Hatvani Zoltán nem fo­gadta el a választ, majd konkrét tényállásokat so­rolt fel, s a határidő utáni hiánypótlás lehetőségét úgy írta le, hogy arról csak célzatos kiszivárogtatás ré­vén lehetett értesülni. A képviselő befejezésül aggo­dalmát fejezte ki: hasonló módszerek miatt várható, hogy visszatér a „kijárá­sok” világa, melyben taná­csosabb minisztériumi párt­fogókat keresni, mint eset­leg a törvény által ellenőr­zési joggal felruházott kép­viselőhöz fordulni. A parlament plénuma vé­gül elfogadta a belügymi­niszter válaszát. Újabb pénzhamisítás Murdoch úr a rádióról A tíz darab ötven márkás bankjegy az asztalon fekszik. Megszólalásig eredetinek lát­nának — kissé gyűröttek, itt- °tt apró szakadásokkal, pon­tosan úgy festenek, mintha toár sok kézen megfordultak tolna. Még a fémszál árnyé­it is kivehetjük, ha a fény fe­lé fordítjuk a papirt. Tökéletes hamisítványok, kiválóan műkö­dött a színes lézer fénymáso­ló. A szakembert persze nem tévesztenék meg vele, a laikus átvágására azonban kiválóan alkalmasak. (Folytatás a 8. oldalon) Ámbár foglalkozásuk és nevük is hasonló. Alan Mur­doch urat nem kell összeté­veszteni az ausztrál sajtó- mágnással, akinek a inevét többnyire akikor _ szokta szárny rákapni a hír, amikor birodalmába be-bekebelez egy-egy újabb jónevű. lát­szólag szilárd anyagig házas­sal rendelkező sajtótermé­ket. Alán Murdochra ezzel szemben elsősorban a segí­tőkészség jellemző, az. hogy például ezekben a napokban bejárja a magyarországi rá­diózás főbb központjait, stú­dióit és segít, ahogy tud. Ö, mint az amerikai rá­diózás irányításának egyik kiemelkedő személyisége, természetesen tanácsaival segít. Miután 16-án megtar­totta találkozóját a Magyar Rádió vezetőivel, ezután Mis­kolcon, Debrecenben. Szege­den és Pécsett látogat el a stúdiókba és tartja miegsor­ban előadásait az amerikai rádiózásról. Murdoch úr a miskolci rá­diósokkal a tegnap délelőtt találkozott, s ezen a megbe­szélésen képviseltette imagát a városi és megyei önkor­mányzat sajtóosztálya, a vá­rosi televízió, a helyi sajtó, valamin t lapunk is. Murdoch úr pályáját új­ságíróként kezdte, imajd mintegy 20 esztendőn át töl­tött be vezető szerepet az amerikai rádiózálsban. Szá­Találkozás a miskolci rádiósokkal mos magán' és kereskedelmi rádióállomás elnökhelyettese és ügyvezető igazgatója volt. így tapasztalatai és szak­irányú ismeretei igen .kiter­jedtek. Jól ismeri a prog­ramkészítés, a kereskedelmi tevékenység, a réklám, a hir­detés témakörét. Miskolci előadáséiban is elsősorban ezekkel a kérdé­sekkel foglalkozott, kiemel­ve azokat a különbségeket, amelyek az amerikai és a magyar rádiózás szervezett­ségi rendje között vannak. Ebből az derült ki, 'hogy ná­lunk igazából nem szakoso­dott még annyira a rádiózás, hogy a rázúduló új feladat- tömegnek maradéktalanul és magas színvonalon eleget tudjon tenni. Annak érzékel­tetésére, hogy például a rek­lámhoz milyen gondos kö­rültekintésre van szükség, elmondott egy esetet, ami egy amerikai reklámügynök­séggel, illetve mosószer gyár­tóval történt a Közel-Keleten. Az ottani sajtóban közzétet­tek ugyanis egy .mosópor reklámot, ami úgy nézett ki, hogy a termék egyik (bal) oldalán volt egy kupac szennyes ruha, a másikon ■tehát mosás után pedig a szép tiszta ruhák sorakoz­tak. A reklámszakemberek csak azt nem vették figye­lembe, hogy az illető ország­ban jobbról balra olvasnak az emberek, s a reklámot is úgy értelmezték, hogy a tiszta ruhái miután ezzel a mosóporral kimossák, olyan koszos lesz. ahogy azt a ,rek- lámkép mutatta. Üj sági rák kérdéseire vála­szolva Murdoch úr elmon­dotta még. hogyan történik náluk a műsorok szerkesz­tése, s azt hogy mennyi az amerikai rádióban dolgozók jövedelme. Utóbbiról csak annyit, hogy elsősorban a kereskedelmi-, reklámtevé­kenység függvénye a jövede­lem, de nem ritka a negyed- mililió dolláros évi jövedelem sem. Igaz, az élő adásokat is gyakrabban szakítják meg reklámokkal, mint nálunk. Itt 6 perc lehet réklám egy órás adásidőből, náluk viszont ez az idő 8-tól 28 peroig ter­jedhet. Ezt toldjuk meg az­zal, hogy azon a területen, aho.1 Murdoch úr adója a WBZ fm. működik, még 32 másik adó is sugároz mű­sort, mégis kiválóan meg tudnak egyezni mind a hul- lámsávokon, mind a piaco­kon,. Igaz, ehhez nagyfokú szakosodás szükséges. (gyöngyösi) Alkotmánvbírósáo: elutasítóit hidttványok Qivenmárkások a léDCSöházban

Next

/
Thumbnails
Contents