Észak-Magyarország, 1992. január (48. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-04 / 3. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 8 1992. január 4., szombat Priska Tibor Lebontó — Most sem hallottad a csengőt papa? — Nem. — Pedig szólt! Igenis csengetett most is a fa! Tudod? Igenis csengetett, csak te nem hallod ... - mondta pityeregve az ovista kislány. Az apró gyerek, mint minden reggel, most is énekelt a karácsonyfának. Jó reggelt fa! Mondta neki, amint odaállt elébe, majd el- énekelte-regélte a maga által dalba-versbe költött csodákat. Mert bizony csoda az, ahogyan az ovista kislány eiverseli, eldalolja álmait, belekeverve az oviban, a bábszínházban a játszódások közben gyűjtögetett élményeit, mindezt eldololja a fának beleszövögetve szi- várványos vágyait, kívánalmait is és már nem tudható, mi is az álom, mi is a való éneklő verseiben. Elnyújtott, hosszúkás éneklések ezek, nem rímelő, de itt-ott szépen lejtő, ritmizáló szövegeléssel. Hasonlatos ahhoz, ahogyan hajdani, de még a mi időnkből való kukoricafosz- tások idején öreg mesemondó adott elő valami történést. Szépet, vagy borzongató félelmeset. Vagy a sirató asszonyok énekléséhez is hasonlatos, mely éneklés, siratós az idők mélységes kútjából való. Ily módon énekelt-verselt a kislány, ily módon adta elő mondandóját. Nehéz szabadulni az ide tolakodó szótól: regöléssel. Hozzáértő emberek nyelvünk kialakulásának, formálódásának kutatásában egyebek között az apró gyermekek hangképzését, nyelvezetének építését is figyelik, vizsgálják, ezekből következtetnek. Nyilván butaság, hadd álljon itt mégis: talán az egykori regősök, táltosok, igricek énekmondásainak megértését, kialakulását is segíthetné az apró gyerekek verselésének, énekel- getésének figyelése... Az apró gyermek hát minden reggel köszönt a karácsonyfának és énekelt-regélt neki. A fa pedig örömmel hallgatta. Néha bólintott is zöld ágaival, néha pedig megrázta piciny csengőjét. „Apa hallod?" „Nem. Nem hallom kislányom.” „Pedig most is csengetett. Kár, hogy te nem hallod . . .” Szépek voltak ezek a mesélős reggelek. Legtöbbször az ablakon már bekíváncsiskodott a Napocska, de most nem olyan magasról, mint nyáron, hanem csak alig emelkedve túl a szomszédos ház tetején, csak éppen, hogy belásson a fára. Ettől az oldalfénytől viszont a fa csodásán föl- fénylett, ragyogott, díszei, csillámai valósággal szikráztak, fénylő foltokat tükröztek a szobo homályosabb sarkaiba is. Ebben a fényben a kislány már nem félt az álmában látott kígyóktól, rossz emberektől és elmondta azt is a fának, hogy ilyeneket már nem néz a tévében. Anya is mondta, hogy nem szabad ilyeneket nézni. De a sírás kisgyerekeket megnézi most is. Hátha már nem sírnak. Látott ilyeneket is. Vaságyon ültek a mamájukkal együtt és nagyon szomorúak voltak. Mondták, hogy nem ez a vaságy az otthonuk. Onnan el kellett jönniük. Sietniük. Apa mondta, hogy a Kisjézusnak is sietnie kellett, éppen, hogy megszületett, máris menekülnie kellett a mamájával, meg Józseffel, meg a szamárral, aki segítette őket, siettek egy másik országba, mert ahol megszületett, ott bántani akarták. Sok kisgyereket bántottak is, mert ők nem tudtak elmenekülni. De ez már nagyon régen volt, tudod fa? Apa azt mondta, hogy azóta is mindig kell menekülni gyerekeknek. Hol ide, hol oda. Azt is mondta, hogy nem is változott semmi. Most is itt ülnek a gyerekek a vaságyon a mamájukkal és szomorúak és sírnak. És a papájuk nincs itt. Én elküldöm a Lencsi babámat nekik, hogy ne legyenek szomorúak. Jó lesz fa? Köszönöm, hogy csengettél fa! Figyelj csak fa! Azt is kérdeztem a mamától is az apától is, hogy nekem mikor kell majd elsietnem innen? Hogy nekem mikor kell majd elbújnom a rossz emberek elől? Hallgattak. Csak később mondták, hogy nem kell... Fa! Te miért nem válaszolsz? Miért nem csengetsz, hallod fa ... ? Másnap az Álomtündérről énekelt a fának. Az Álomtündér Lencsi babát hozott neki, gyönyörűségeset és hárman együtt táncoltak. És Lencsi baba is tudott énekelni, meg táncolni. Teltek-múltak a napok, Hótól szikrázóak, arcpirosító hidegűek, szánkóval csuszkáltatot- tak. A kislány továbbra is minden reggel énekelt a fának, de minden reggel több tűlevelet söpörgetett össze alóla. Miért szórod a leveleidet fa? Kérdezte. De a fa nem válaszolt. Mintha bóbiskolni. — A fa aludni akar - mondta apa. — Aludni? Reggel? — csodálkozott a csöpp gyerek. — Igen kislányom. Aludlni . . . Hamarosan elköszön és elmegy tőlünk . . . Messzire, nagyon messzire. — De miért? Mi-mi . . . hüppögte a kislány. — Miért megy el, mikor én nagyon szeretem Akkor miért megy el? — Tudod - ült mellé az apja. - Ö igazából nem itt lakik a szobában. Csak eljött ide hozzánk . .. Majd eljön a másik karácsonykor is. Mindegyiken .. . reméljük, hogy eljön ... De most letelt az ideje, vissza akar menni a többiekhez A testvérkéihez ... — Én is a testvérkéje vagyok. Mondtam neki és ő csengetett, meg bólintott is rá . . .- Így is van. De más testvérkéi is vannak. Fatestvérei. Messzi a hegyekben. Tudod, ahol a kis nyuszik élnek. Meg medve apó. Meg őzikék.- Meg Mikulás?- Igen.- Meg Télapó?- Ö is.- És ő ott lakik?- Ott.- Nem vaságyon?- Mi . . . micsodán? Mi az, hogy vaságyon? Nem. Nem vaságyon. Hanem a szép, tiszta hegyekben. Sok fény van ott, meg sok öröm, játék meg . ..- Palota is van .. .- Miféle palota?- Hát a jégpalota! Ahová összegyűlnek Télapóval, Mikulással, az őzikével, Medve apóval játszani!- Ja! Igen! Az is ott van.- Hót... és oda akar menni...- Oda. Oda kislányom. De ott van föld is, amelybe bebújik a magja, meg van esőcske, aki meglocsolja, meg odamegy a Napocska, hogy megmelegítse, meg a szelecske, hogy simogassa és végül ... a fa újraszületik. Kibújik majd a földből és akkor mindenki nagyon örül neki meg ő is nagyon örül, nevet is4. . . Mi-mi volt ez a csengetés?!- Hallottad? No, csakhogy végre- meghallottad apa! Hát a karácsonyfa! Ö csengetett! Meg bólintott is! Csend érkezett a szobába. Olyan beszédes csend, amelybe nem volt szabad megszólalni. Egyszercsak a fa felfénylett, mintha egy kis Napocska költözött volna belé, majd bólintott az ágával. Lehullatva néhány tűlevelet. Halk suttogással estek le, üzenetet hoztok. Búcsút is, meg ígéretet is.- Láttad apa?- Láttam kislányom ... Akkor most... hozd ide légyszíves a dobozokat. Az egyikbe a szaloncukrot rakjuk, a másikba a díszeket... Kezdjük el szép lassan szedegetni . . . Az apa matatott kicsit a lemezjátszóval, majd felcsendült a Mennyből az angyal. Utoljára ezen a karácsonyon. A kislány nagy-nagy óvatossággal leemelte az első szaloncukrot és kimért, szinte ünnepélyes léptekkel odavitte a dobozhoz. Beletette. Azzal a gyémántnál tisztább könnycseppel együtt, melyet rá hullatott. A fa csöndes türelemmel tűrte a leszedést. Fogytak róla a díszek, a cukrok, végül már csak az égők világoltak ágain, majd azok is kihunytak, zsinórjukat összetekerve visszakerültek a dobozba. Végül a fa ott állt üresen. A kislány nézte, nézte nagy-nagy szomorúsággal és várakozással.- Mikor repül vissza testvéreihez a hegyekbe?- Hát.. . tudod, a fa itt marad kislányom. Mármint a fának a teste. A lelke repül vissza a hegyekbe. A testvéreihez. Hogy jövőre újra megszülessen és itt legyen nálunk. Hiszen meg is ígérte ugye?- Igen. Megígérte. Bólintott és csengetett. . . És hogyan száll el a lelke?- Ügy gondolom, hogy egy rénszarvas szánnal. Mivel ... A kislány az ablakhoz szaladt.- Nézd csak apa! Nézd! Ott van! Ott van! És íme! A lenyugvó Nap csodás rózsaszínű, lila felhőket világított meg. Azaz! Csak felhőknek vélhetnénk. .De nagyon is jól látszik, hogy ott a szépséges, piros bársonyos szán, melyet fénylő agancsú rénszarvasok húznak!- Apa! Látod a fenyőfánkat?- Látom kislányom! Ott van a szánon!- Ugye! Csakhogy látod te is! És hallod a csengőt?- Hallom. Igen, hallom, tisztán, szépen. Te is?- Én? Én mindig hallottam. Most is kérdeztem tőle, hogy visszajön-e és mondta, hogy igen ... Ha nogyon szeretem őt. Ha nagyon várom őt... Apa! A felnőttek miért nem hallják ezt... ? És sárkányok is alakultak az égen. Hatalmasak, erősek. Lángnyelveket eregettek, házakat gyújtogattak. A rénszarvasok húzta szán pedig sietett a karácsonyfával, hogy el ne érjék a lángok. Megjelent egy szamár is. Mintha egy szakállas ember vezetné, a szamár hátán pedig egy asszony ült egy kisgyermekkel. És a rénszarvasok húzta szánkóhoz mór nem jut el semmi a pusztító lángból. És a karácsonyfa ugyanúgy felfénylik, mint itt fénylett, a szobában. ígéretként. Laczo József felvétele wmmmmmmmmmmmmmmí Dunna alatt alszik a tér Az elmúlt esztendő egyik legemlékezetesebb bűncselekménye volt a Sajópetri- ben történt eset. Július 26- án este nyolc órakor Ham- zók Csaba átugjrott Miklós János, Dózsa György utcai portájának kerítésén, mert a szeme megakadt egy érett, piros almán. A fiú megcsúszott, a hátára zuhant, kétségbeesetten kiáltozott segítségért, s néhány percen belül meghalt. Az eseményekkel :a helyi és az országos sajtó heteken keresztül foglalkozott. Az ügyben megszületett a Borsod Megyei Bíróság ítélete, amelynek alapján újra felidézzük a bűncselekmény motívumait és eseményeit. Biztosak vagyunk abban, hogy az ítélet újabb vitát vált majd ki. Kommentárt mi most nem fűzünk a bíróság döntéséhez. Tényszerűen és hitelesen kívánjuk visszaadni a 13 oldalas ítélet lényeges megállapításait és következtetéseit. Elöljáróban csak annyit, hogy Miklós János magángazdálkodót emberölés bűntette miatt tízévi, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélték, s nyolc évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. ÉLETVESZÉLYES BARKÁCSOLÁS Miklós János, .aki édesanyjával lakott a Dózsa György utcában, körülbelül ötszáz négyszögöles kertjét művelte, és asztalosként bedolgozói munkát vállalt. Havonta körülbelül ötezer forintnyi jövedelemre tett szert. Az emlékezetes napot megelőzően a portáról több alkalommal loptak el isme-f retlenek gyümölcsöt, illetve) tyúkot. A lopások megakadályozására elhatározta, hogy a kertben villanyvezeték-hálózatot feszít ki. Ma már valószínűleg tudja, hogy ez a döntése ugyancsak átgondolatlan volt. A porta jobb oldalán körülbelül ötven méternyi hosszan építette ki a vezetéket. Vas- pálcákat ütött a talajba.: azokra gumigyűrűt helyezett és ezekre húzta ki az alumíniumvezetéket, amelybe 220 volt feszültségű áramot vezetett. A Dózsa György utcára merőleges szakaszon az alumínium huzalt minden egyes acélbotnál a talajtól elszigetelt, a drót egyik végét a vaskerítéshez, míg a másikat ia Zöldfa utcáig falkerítéshez rögzítette egy- egv porcelánszigetelés beiktatásával. A szakértők véleményükben megjegyzik: egy ilven vezetékrendszer kiépítése különösen nagy veszé- lveket rejt magában, még akkor is. ha ia munkát hozzáértő ember végzi el. Olvasóink közül bizonyára sokan emlékeznek még rá, mi zajlott le július 26-án este Sajópetriben. A szerenbarátja, Erdei Nagy Tibor, kerékpározgattak a faluban, így jutottak el a helyszínre, ahol Hamzók Csaba meglátta azt az almát. A biciklit letette, majd átugrott a kerítésen. A kertben egy sü- tőtökön megcsúszhatott, a hátára esett, pontosan a feszültség alatt álló vezetékre. Társiai kintről halálra rémülten hallgatta, ahogy kiálto- zik látta, amint rángatózik és ujjaiiból. kékes szikrák pattognak ki. A fiú kétségbeesetten rohant segítségért, s közben észrevette, .a vádlott az udvaron van, egy fehér színű Wartburg mellett guggol és semmit sem tesz a vezeték áramfcalianítá- sára. A futótűzként terjedő hírre a helyszínre szaladt Hamzók Csaba édesapja, aki szintén átugrott a kerítésen, s a lábánál fogva próbálta menteni a Diát, de őt is áramütés érte. Ekkor ai port®, főbejáratához rohant, ott a kapun zörgött és kiabált befelé. Időközben a helyszínre érkezett egy villanyszerelő is. Miklós János ekkor előjött és kijelentette: „már kikapcsoltam”. A már mozdulatlan gyereket többen próbálták életre kelteni. A tanúk láttáik, hogy ezekben a percekben a vádlott a kertben elhelyezett vezeték- rendszer egy részét feltekerte, a drótot eltörte, és az alumínium gombolyagot egy gazos területre dobta. Haragos tömeg gyűlt össze az utcán, ettől megijedt és elmenekült. Az orvos már nem tudott segíteni. Áz áramütés (következtében Hamzók Csabánál heveny keringési elégtelenség lépett fel, amely szinte pillanatok alatt a halálát okozta. EGY IDEGEN HELYEZTE FESZÜLTSÉG ALÁ? Miklós Jánost ;a rendőrök őrizetbe vették, miajd előzetes letartóztatásba helyezték. A 44 éves férfi mindvégig, körömszakadtáig tagadta, hogy bűnös lenne a gyermek halálában. Védekezése szerint ő egy 12 voltos jelzőrendszert akart kiépíteni, ez azonban július 26-ra még nem készült el teljesen. Nem vitatta, hogy a gyermeket áramütés érte. Két verziót állított föl. Lehetségesnek tartotta, hogy a) fiút a garázs előtt egy transzformátortól érte az áramütés. Másodsorban pedig elképzelhetőnek gondolta: a vezetékrendszerbe valaki kívülről, a közterületről vezette be az áramot. Hogy ezt ki,, és miért tette volna, nem tudta megmagyarázni. A tanúvallomások és a szakértői vélemények azonban megcáfolták védekezését. Erdei Nagy Tibor például pontosan megjelölte az áramütés helyszínét. Egy másik tanú határozottan állította, a vádlott kijelentette, már kikapcsolta az áramot. A helyszín'i szemlén talált nyomok egyértelművé tették, hogy a gyerek a kerítés mellett esett rá a vezetékre. Az orvosszakértők határozottan állították, , hogy a halott gyermeken áramütési- jegyek voltak, és a szövettani vizsgálatok is bizonyították: ia bőr égési sérülése- is ,az elektromos áramütéstől '.keletkezett hő okozta.. Az elektromos szakértő az események után röviddel a helyszínre érkezett, ö többek között megállapította: az alumíniumhpzal felületén pontosan a baleset helyén áramköri kisülésektől elváltozások keletkeztek. A kisülés csak úgy következhetett be, hogy a gyermek teste a vezetékhez ért. A szakértők megtalálták ia hevenyészetten összetekert huzalgombolyagot is. A büntetőtanács lehetetlennek tartotta, hogy valaki kívülről vezessen feszültséget a vezetékhálózatba. Ki és miért tehette volna ezt? KUTYÁT, RIASZTÓTi A megyei bíróság következtetése szerint Miklós János vezetékhálózata feszültség alá helyezve embed élet kioltására alkalmas volt, természetesen csak .akkor ha valaki hozzáér. Viszont jól tudta, hogy a kertbe — ha illetéktelenül is — de bejár, nak, s a talaj szintjének közelében elhelyezett vezetékrendszerhez bárki köny- nyen hozzáérhet. A büntető- tanács az ítélet mérlegelésekor többek között azt is vizsgálta, hogy a vádlott eshetőleges szándékkal követte-e el bűncselekményét, vagy az áldozat halálát tudatos gondatlanság okozta. E két jogi kategória közérthető magyarázata még a szakembereknek iis gondot okoz. így most mi sem vállalko-* zunlk rá, elegendő legyen annyi, hogy iá bíróság iaz eshetőleges szándékkal elkövetett emberölés bűntettét látta megalapozottnak. A vádlott tudatában volt annak, hogy a lopások többnyire nem a nappali órákban következnek be, amikor esetleg látható az alumíniumhuzal, hanem este, vagy éjszakai, s így reális a halálos áramütés veszélye. A birtokvédelem természetesen megilleti a tudajdo- nost. Ennek azonban vannak olyan formái is — például egy erős kutya, vagy a riasztórendszer — amelyek nem veszélyeztetik az emberi életet. A megyei bíróság ítélete nem jogerős, az ügyben másodfokon a Legfelsőbb Bíróság hozza majd meg döntését. U. J. Áramhalál a gyümölcsöskertben Emberölésért tízévi börtön csétlenül járt liiú és az egyik
