Észak-Magyarország, 1992. január (48. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-28 / 23. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1992. január 28., kedd Rajzpályázat gyerekeknek A Kortársak ismét Miskolcon Az együttes tagjai: Háry Péter — basszus gitár, Lé­pés Gábor — szintetizátor, ének, Biró Zoltán — szacco- fon, Farkas Imre — dob, Kormos Z. Zsolt — ének, gi­tár, immár négy éve dolgoz­nak együtt Kecskeméten. Az 1991-ben megrendezett Állami Biztosító Popfeszti­válján első helyezést értek el, ennek köszönhetően or­szágosan ismertté váltak. A fesztivál után többször léptek fel Miskolcon is, egy­re nagyobb rajongótábort hódítva meg. Most az év el­ső miskolci „évnyitó” kon- 'certjére készülnek, ami az Ady Endre Művelődési Ház­ban lesz január 30-án, több helyi zenekar közreműködé­sével. Zenei, stílusúik nem szorít­ható szigorú korlátok közé, ha mégis megkíséreljük ka­tegorizálni az 'angolszász tí­pusú lágy, dallamos rock­zenéhez .hasonlítható. A ze­nekarra jellemző ,az igényes zenei kidolgozás és hangsze­relés, valamint a dalszöve­gek tartalmas, a megszokot­tól mégis eltérő megfogal­mazása. Sokak számára ta­lán ismerős az „ölelés sem véd” dfmű számuk, amivel megnyerték a popfesztivált. A dal szövegéért Kormos Z. Zsolt megkapta a verseny különdíját. Megérdemelte ju­Az együttes jelenleg azon fáradozik, hogy tavasszal megjelenhessen „Hátsó ajtó a mennyországba” című al­bumuk. Addig is turnéznak az ország városaiban és kül­földön is. Több alkalommal szerepeltek már Svájcban és ezek a koncertek rendsze­ressé váltak, mivel az otta­talmát, hiszen a szövegek hangulatvilága ezúttal más megvilágításban mutatja be az örök témát, a szerelem sötét és napos oldalait. Akik rendszeres látogatói a kon­certeknek azoknak bizonyá­ra jó hír, hogy elkészült a zenekar dalainak szöveg­könyve. íme egy kis ízelítő: (Goodbye) ni közönség is megszerette zenéjüket. E fellépések al­kalmával DANDELION né­ven teljes angol nyelvű mű­sort mutatnak be. Ez az anyag demó kazetta formá­jában is megjelent és ma­gyar nyelvű kazetta is ké­szült. Farkas Éva Katalin A Hegyaljai Gyermekszö­vetség, a miskolci Herman Ottó Múzeum, a monoki Kossuth Múzeum és a sze­rencsi Városi Kulturális Központ általános iskolások számára hirdet rajzpályáza­tot, melynek témája a re­formkor és az 1848/49-es forradalom és szabadság- harc. A pályázaton részt vehet valamennyi általános iskolai tanuló tematikus rajzzal, vagy A/4-es méretű plakát­tervvel. A pályamunkák ce­ruzarajz kivételével bármi­lyen technikával készülhet­nek. A rajzokra rá kell ír­ni a pályázó nevét, születési idejét, lakcímét, iskolája ne­vét, címét és a rajztanára nevét. A pályamunkákat 1992. február 15-ig kell elküldeni a következő címre: Rákóczi Zsigmond Általános Iskola, Hlivjákné Kemény Mária, 3900 Szerencs, Rákóczi Zs. tér 1. sz. A szakemberek bírálata után a rajzokból a monoki Kossuth Múzeumban rendez­nek kiállítást. A pályázat el­ső három helyezettje juta­lomban részesül. SZÉPSÉGVERSENY ALBÁNIÁBAN Albánia sem akar lemaradni a világ többi országa mögött — még január hónapban megren­dezik Tiranában az első szép­ségversenyt az ország történeté­ben. Az albán rádió a hírt kö­zölve, azt is hírül adta, hogy sokan jelentkeztek — főleg a városokból — a szépségverseny­re és egy különbizottság már ki is választotta a lányok kö­zül' a döntő 25 résztvevőjét. (MTI-Panoráma) ,,ökölbe szorított kézzel ültünk a járdán. Nem vetted észre, a szemembe vágtál, mint a kardvirág. Süllyed a testünk, nehéz az ég a világ most olyan, amilyet nem láttam még, nevet a lámpafény, nevet a Iá mpafény." Értékes zenei kéziratok égtek el Seolt táboráról készült fénykép került elü Mozart és Beethoven eredeti partitúrái váltak a lángok mar­talékává, amikor a Kalifornia állambeli Burbankban pénteken tűz pusztított egy épületben, amely sok millió dollár értékű zenei és műkincs gyűjtemény­nek adott otthont. A tüzet kétórás küzdelem árán sikerült megfékezni. Sze­mélyi sérülés nem történt, de áz épület teteje beomlott. Az Régebben és napjainkban is számos tanulmány, hosz- szabb-rövidebb írás jelent meg folyóiratainkban, napi­lapjainkban a külföldi és a hazai népfőiskolái mozga­lomról. A közeli hetekben egy olyan nagylélegzetű, tar­talmas tanulmánykötettel gazdagodott a népfőiskolák irodalma, amely átfogó ké­pet ad e kors'zerű szabad- művelődési forma történe­téről, mai újjáéledéséről é~ a jövő feladatairól. A kötet a Művelődési és Közoktatási Minisztérium és a Tankönyvkiadó Vállalat támogatásával, a Püski Ki­adó gondozásában jelent meg. Szerkesztője Harsányi István pszichológus, Apáczai Csere János-díjas pedagó­gus, aki sárospataki tanár korában a Szabó Zoltán és Űjszászy Kálmán teológiai professzorok által 1936-ban alapított pataki bentlakásos népfőiskolái tanfolyamnak állandó előadója és fárad­hatatlan szervezője volt. A jól szerkesztett, köny- nyen áttekinthető kötet 25 szerző 36 tanulmányát köz­li. A szerzők öt fejezetben foglalkoznak a népfőiskola külföldi mintáival: a dán, svéd, holland, finn és más államok népfőiskoláival, hangsúlyozva, hogy népfő­iskola-szervezésben tőlük le­het a legtöbbet tanulni. A további fejezetek a magyar népfőiskolái mozgalom múlt­járól adnak ismertetést, visz- szanyúlva a 18—19. századi kezdeményezésekig, majd a mozgalom 1948-ig tartó első nagy korszakával, a napja­inkban újjáéledő népfőisko­lákkal, a népfőiskolának a értékes zenei és művészeti kincs a Deutsch and Bigler Alapít­vány tulajdonát képezte. Az épületben bennégett Bee­thoven és Mozart több eredeti partitúrája, valamint Giacomo Puccininek egy levele is. Az első becslések szerint az épü­letben okozott kár három-, a műkincsekben okozott kár pe­dig 4,5 millió dollárra tehető. (MTI—Panoráma) jövőben betöltendő szerepé­vel foglalkoznak, s végül az ötödik fejezet tanulmányai­nak szerzői ajánlást, ja­vaslatokat tesznek a mai magyar népfőiskolákban ta­nítandó, általános művelt­ségformáló tananyagra. A testes .kötetet áttanul­mányozva, örömmel álllapít­hatjuk meg, hogy megyénk lelkes, tudós tanárai is hat­hatósan kivették és kiveszik részüket nemcsak a 'régi, hanem a mai hazai népfő­iskolái mozgalom munkájá­ból is. Ugyanis a múltban a Sárospataki Református Kol­légium mellett, ahol 1936— 1948 között 460 hallgató ré­szesült lelki, szellemi gyara­podásban, 1922-ben Mező­kövesden is működött nép­főiskola Peczina Endre irá.- nyításával és a Szent László Gimnázium tanárainak ön­zetlen támogatásával. Meg­szűnése után a népfőiskola 1941-ben történt újjászerve­zése Pap;p Zoltán igazgató nzvéhez fűződik. A tanulmánykötet szerzői között találjuk megyénkből Balázsi Károly, Kováts Dá­niel, Barsi Ernő főiskolai ta­nárok és Mohrné Berta Ka­talin putnoki középiskolai tanár nevét. Az ország kü­lönböző tájain szervező- tevékenykedő többi 21 szer­zővel és más népfőiskolái vezetőkkel együtt mindnyá­jan azon fáradoznak, hogy „hazánkban a szabadműve­lődés második nagy korsza­kában népfőiskoláink men­nél előbb a skandináv pél­dák mértékéig .népszerűsöd- jenek”. (h. j.) (MTI—Panoráma) — A Déli sarkvidéken kutatáso­kat végző új-zélandi tudó­sok egy fénykép-üveglapot találtak, amely az 1910—1913. évi expedíció során fagyha­lált szenvedett Robert Falcon Scott kapitány egykori tá­borát ábrázolja. A részben megfakult üveg­lapot az Antartíc Heritage Trust tudóscsoportja találta meg, amely ez idő szerint azon fáradozik, hogy erede­ti állapotában helyreállítsa A tarot — a szakértők meghatározása szerint — Egyiptomból származó 22 lapos beavató kártyaszimbó- lum, amely magába foglalja az ember teljes életét, a létállapotokat, sorshelyzete­ket. A kártyán lévő szimbó­lumokról felismerheti az ember a lehetőségeit, választ kaphat kérdéseire. Bárki ta- rot-szakértő lehet, aki be­iratkozik a miskolci Belvá­rosi Kulturális Menedzser Iroda februárban induló tanfolyamára. A foglalkozá­Scott kapitány egykori kuny­hóját Cape Evansnál, a McMurdo Sound-on. A fon­es orozott üveglap azt a je­lenetet örökíti meg, amikor a Scott-expedíció egyik tag­ja a haját vágja egy társá­nak. A felvételt Herbert Pon­ting, az expedíció brit fo­tográfusa készítette. Scott kapitány és társai fagyhalált szenvedtek a Dé­li-sarkról visszatérőben, ahol a norvég Roald Amundsen megelőzte őket. sok vasárnaponként délután két órától fél négyig tarta­nak. Ugyancsak februárban in­dul a Menedzser Iroda jó­gatanfolyama. A foglalkozá­sok vasárnap délután négy órakor kezdődnek és este hat óráig tartanak. Jelent­kezni — mindkét tanfo­lyamra — a Kossuth u. 11. szám alatt lehet, az érdek­lődők a 27-699-es telefon­számon kérhetnek bővebb felvilágosítást. Tanulmánykötet népfőiskoláinkról Tárót és jóga MŰSOROK RÁDIÓ KOSSUTH: 8.00: Krónika. — 8.30: Hangszemle. — URH-n: 9.00—19.00: Közvetítés az Ország- gyűlés plenáris üléséről. — 19.00: V materinskom jazyku. — 19.30: In limba materna. — 20.00: In der Muttersprache. — 20.30: Na maternjem jeziku. — 9.00: Hírek. — 9.95—10.55: Nap­közben. (ÉLŐ) — 11.00: Hírek. — 11.05: Válogatott perceink. — 11.35: Iskola a határon. — 12.00: Déli krónika. — 12.30: Mindennapi tudomány. — 12.40: Külpolitikai figyelő. — 12.50: Törvénykönyv. — 13.00: Hírek. — 13.05: Falurádió. — 13.20: Né­pi táncmuzsika. — 12.45: Hit­élet. — 14.00: Hírek. — 14.05: Klasszikusok mindenkinek. — 15.00: Hírek. — 15.05: Kossuth- klub. — 16.00: Délutáni króni­ka. — 16.20: Rockújdonságok. — 17.00: Hírek. — 17.05: Ma­gyarországról jövök... — 18.00: Esti krónika. — 18.30: Ráadás. — 19.00: Hírek. — 19.05: Sport­világ. — 19.30: Jó éjszakát,, gyerekek! — 19.35: összeállítot­ta: Grendel Lajos. — 20.00: Hí­rek. — 20.05: • Zenefórum. — 21.00: Hírek. — 21.05: Kossuth- klub. — 22.00: Késő esti króni­ka. — 22.30: Fórum. — 23.00: Hírek. — URH-n: 23.00: A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI: 8.00: Sportreggel. — 8.15: Rivaldafényben. — 8.50: Helykereső. — 9.00: Hírek. — 9.05: Zene-szó. (ÉLŐ) — 10.50: Ki nyer ma? (ÉLŐ) — 11.00: Hírek. — 11.05: Napóra. (ÉLŐ) — 12.00: Asztali muzsika. — 13.00: Hírek. — 13.05: Szórakoz­tató antikvárium. — 13.30: Idő­sebbek hullámhosszán. — 14.00: Gooooól . . . avagy Gratulálunk! Szepesi György 70 éves. — 15.00: Hírek. — 15.05: Vissza­számlálás. — 15.35: Betűtenger. — 16.00: Csúcsforgalom. (ÉLŐ) — 17.00: Hírek. — 17.05: Nap­óra. (ÉLŐ) — 18.00: Rockhul­lám. — 18.30: Helykereső. (ÉLŐ) — 18.00: Hírek. — 19.05: Ma­gyar tájak dalaiból. — 19.30: Kataposta. — 20.00: Naplóm. — 20.30: Blues. — 21.00: Hírek. — 21.05: Mi közöm hozzá? — 21.45: Zenés játékokból. — 22.30: Jazz. — 23.00: Hírek. BARTÓK: 8.00: Hírek. — 9.05: Pódium. — 10.00: Hírek. — 10,05: Mi már akkor is tudtuk. Borenich Péter dók. műsora. — 10.45: Marton Éva, René Kollo és Bernd Weikl Wagner-felvéte- leiből. — 11.40: Országok, tájak népzenéje. — 12.00: Hírek. — 12.05: Hangverseny délidőben. — 13.38: Régi fúvószene. — 14.00: Hírek. — 14.05: Ulysses. — 15.03: Rossini kamarazenéjé­ből. — 15.45: A Magyar Rádió gyermekkórusa énekel. — 16.00: Hírek. — 16.05: Császárok, ki­rályok, fejedelmek és — muzsi­kusok. — 16.35: Romantikus muzsika. — 17.00: Kilátó. Iro­dalmi magazin. — 17.50: Zenei életünk örömei. — 18.00: Hírek. — 18.05: Lully: Atys. ötfelvoná­sos opera. — 21.24: Brahms: III. szimfónia. — 22.00: Hírek. — 22.05: Zenélő városaink Bé­kés megyében. — 22.54: tJj ma­gyar zene a rádióban. MISKOLCI STÚDIÓ a kékesi 7i3,2, a tokaji 73,1, a miskolci 66,8 MHz-as URH-hullámhosszon 6.55: Beköszöntő, hírek, tarta­lom. — 7.00: Reggeli esemény­összefoglaló.— ÉMV: csődöt je­lentett a nagymúltú vállalat, mely jövőjét kft-ben képzeli el. — Városkörnyéki település — Arnót. — Jogászunk válaszol. A mikrofonnál dr. Tímár László. — Reklám. Szerkesztő: Mács .Il­dikó. 15.00—17.00: A miskolci stúdió kereskedelmi, információs, zenés műsora a Rádemis Kft. me­nedzselésében. TELEVÍZIÓ — 1 1 1. MŰSOR: 5.45: Jó reggelt, Magyarország! — 5.47: Falutévé. — 6.00: A Reggel. — 8.35: Fol­low through. Angol nyelvlecke. — 9.00: Kísértet az ágyban. Francia film. — 10.30: Képúj­ság. — 16.00; Délutáni egyen­leg. — 16.10: Simonffy Kálmán dalai. — 16.50: Töredék. — 17.15: A gyógyszer: használ vagy árt? Német dokumentumfilm.’ — 17.30: Teli Vilmos. — 18.00: Pénzvilág. — 18.10: Európai utas. — 19.00: Mini klip-mix. — 19.15: IS. FRISS. — 19.40: Esti mese. — 20.00: Híradó. — 20.35: A nagy titok. Francia filmsorozat. — 21.45: Kerék bár. Vetélkedő. — 22.25: Eszmék, eszmények, nosztalgiák. — 23.10: Késő esti híradó. — 23.15: BBC- híradó. 2. MŰSOR: 6.00—9.00: Nap TV. — 10.00: Parlamenti napló. — Kellemes délutánt! — 16.15: Na­sa obrazkovka. Szlovák nyelvű műsor. — 16.40: ötről-hatra. — 17.40: Gyerekeknek. — 18.00: Híradó. — 18.15: Telesport. — 18.38: Torpedó. — Jó esét! — 19.00: A Bastille vándorai. Fran- éia film. — 20.40: Üj Hullám. — 21.25: Útmutató, ökumenikus vitaműsor. — 22.00: Esti egyen­leg. — 22.25: Napzárta előtt... — 22.45: Földi paradicsom. Ma­gyar dokumentumfilm. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 8.00: Piac, keres­kedelem, pénzügy. — 3.30: Ese­mények, kommentárok. — 9.05: Sötétség. Tévéjáték. — 10.20: Sportvisszhangok. — 11.20: Ro­male. Magazin. — 14.40: Gyere­kek és felnőttek tévéműsora. — 15.20: Zenés vetélkedő. — 16.20: A nap percei. — 16.30: A kin­csek szigete. Olasz sci-fi. — 18.25: Piac, kereskedelem, pénz­ügy. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Tévénapló. — 20.05: Tos­canini. — 21.55: Duo Synergy. Zenés műsor. — 22.30: Esemé­nyek, kommentárok. — 23.05: A nagy Mogulpk tündöklése. Francia dokumentumfilm. 2. MŰSOR: 9.00: Üj-zélandi természetfilm. — 9.25: Családi magazin. — 10.30: Zenés revue. — 16.45: Kapcsolat-stúdió. — 18.00: Esti mese. — 18.20: Ma­gyar nyelvű magazin. — 18.55: Területi műsor. — 19.30: Tévé­napló. — 20.05: Dokumentum­film Svájcról. — 20.30: Orvosi tanácsok. — 20.40: Kredit. Gaz­dasági műsor. — 21.15: Eurotu- rizmus. Dokumentumfilm. — 21.35: Híradó. — 22.05: Cseh és Szlovák Köztársaság—Ausztria. Női kézilabda-mérkőzés. — 23.38: Sport. TELEVÍZIÓS MŰHOLDAK ADÁSAI SAT1: 6.00: Jó reggelt a SATl-gyel! — 8.30: Varázslatos Jeannie. — 9.05: özvegy, öt le­ánygyermekkel. — 10.50: Sógun III. — 11.55: Szerencsekerék. — 12.40: Tévétözsde I. — 13.05: Té­vétőzsde II. — 13.35: Kalifor­nia napja alatt. Amerikai csa­ládsorozat. — 14.30: Varázslatos Jeannie. — 15.05: Fa^qp/i,vCrest. Amerikai családsorozat.' :—f 16.00: A szép és a szörnyeteg! Ame­rikai fantáziafilm. — 17.05: Menj az egészre! — 18.15: Bin- go. — 18.45: Jó estét, Németor­szág! Híradó. — 19.20: Szeren­csekerék. — 20.05: Időjárási körkép. — 20.15: A népzene aranylemezei. — 21.15: A tűzfo- lyam. Amerikai háborús eposz. — 22.50; Késői hírek. — 23.00: Menekülés közben. Amerikai krimisorozat. — 23,55: A szép és a szörnyeteg. — 1.00: Kép­újság. RTL: 6.00: Az RTL reggeli magazinja. — 6.05: Pénzvilág. — 6.30: Jó reggelt, Németor­szág! — 8.55: Üt a mennyor­szágba. Családsorozat. — 9.45: Gazdagok és szépek. Családso­rozat. — 10.10: Marcus Welby, az orvosdoktor. Kórházsorozat. '— 11.00: Kedves Bili bácsi! — 11.30: Tic Tac Toe. — 12.00: Családi párbaj. — 12.30: A ka­lapács. Krimisorozat. — 12.55: Hírek. — 13.00: Egy apával több. — 13.30: A kaliforniai klán. Családsorozat. — 14.20: A springfieldi történet. — 15.05: Dallas. — 15.55: CHiPs. — 16.45: Kockázatos! — 17.10: Játékshow Harry Wijnvoorddal. — 17.45: RTL videó-show. — 18.00: Ti­zenegy ’99. — 18.45: Híradó. — 19,15: Knight Rider. — 20.15: Columbo-sorozat. Utolsó üzenet a hajóskapitánynak. Amerikai krimi. — 22.00: Vigyázat, rob­ban! — 22.50: Sztárügyvédek, trükkök, perek. — 23:50: Hír­adó. — 24.00: Szolgálat Viet­namiban. — 0.55: Harc a maffia ellen. Amerikai sorozat. — 1.35: Szürkületi zóna. — 2.00: A mil­liárddolláros tűzvész. Olasz alk- ciófiim. — ‘3.30: Lányok a IX. kerületből!. — 4.55: Óráik, múlva. — 5.20: Egy apával több. — 5.45: Rajzfilm. SZÍNHÁZ 28., kedd NINCS ELŐADÁS KÖZLEMÉNY Utazzon a „VILÁGJÁRÓ” Uta­zási Irodával! Előzetes program­ajánlataink: — PÁRIZS — LOIRE-völgyi kastélyok: 8 na­pos társasutak. 3 éjszaka Pá­rizsban, 2 éjszaka a Loire- völgyben + 1 nap a norman­diai tengerparton, félpanziós el­látással. — RÓMA — VATI­KÁN: Ismerje meg a keresz­tény kultúra központját, Rómát és a Vatikánt! 6 napos társas­utak. 3 éjszaka Rómában, ben­ne részvétel a pápai audienci­án + Assisi. San Marino és velencei városnézések. — NAGY OLASZ KÖRŰT: 10 napos tár- sasutak, benne Firenze, Róma, Nápoly, Capri-szigetek, Pompei, Assisi, San Marino és velencei városnézésekkel, félpanziós ellá­tással. Indulási időpontok: má­jus 30., augusztus 22. — ASPRO- VALTA, OLIMPICH BEACH: E két festői szépségű görög ten­gerparti kisvárosban május 1- jétől appartmanok kiadók egyé­ni és autóbusszal utazók részé­re. 10 napos társasutainkat. má­justól folyamatosan indítjuk. — BIBIONE: 9 napos társasutakat indítunk Bibionébe, a hangula­tos kis olasz tengerparti üdülő­városba, ahol appartmanok szintén kiadók egyéni és autó­busszal utazók részére. Indulás májustól folyamatosan. — Fo­lyamatosan indítjuk bevásárló- utainkat: Istanbulba, Triesztbe, Bécsbe, Nagyváradra, Nagybá­nyára. Érdeklődés és bővebb felvilágosítás irodánkban: Mis­kolc, Rákóczi u. 12. (volt MHSZ székház). Tel.: 06-46-46- 022/30. LEGYEN ÖN IS VILÁG­JÁRÓ! A Sebesvízi Nemzetközi Fotóművészeti Alkotótábor anya­gából rendeztek kiállítást a miskolci Belvárosi Kulturális Menedzser Iroda Mini galériájában. A felvételt Kari Motz- feld készítette.

Next

/
Thumbnails
Contents