Észak-Magyarország, 1992. január (48. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-18 / 15. szám

Dr. Fehér Erzsébet Pataki nagyasszonyok Társbérlő a várban: Mezey Mária Mezey Mária Alig vonult él a második világháború vihara a zempléni vidékiről, amikor 1945. július 1-én Sárospa­tak ’ főjegyzője, egyben, a lakáshivatal vezetője, egy véghatáirozaitot írt alá és látott el hivatalos pecsét­jével. Lakáskiutalás volt ez, amely az ősi sárospataki vár egy lakrészének odaíté­léséről intézkedett. Maga a vár — akár a korábbi év­tizedekben — most is la­kott volt. A magyar törté­nelem közelmúltjából jól ismert Windischgrätz-csa- lád birtokolta, s itthon, tar­tózkodott ekkor a „várúr­nő” Wiindiséhgratziné Szé­chenyi Mária. (Ugyancsak történelmi család sarja.) Vele, a hercegnővel ke­rült társbérleti viszonyba a régi falak között az új la­kó, aki szintén nem volt is­meretlen a korabeli közvé­lemény előtt: Mezey Mária a híres budapesti színésznő. Számára nem lehetett ide­gen ez a hercegi szomszéd­ság, hiszen előtte másfél évtizeden át előkelő főúri és polgári hölgyeket sze­mélyesített meg a fővárosi színpadokon és az egész országban vetített filme­ken. —o#o— „A lakáshivatal a 34/1945. M. E. számú rendeletben gyökerező jogánál fogva kiutalja Mezey Mária bu­dapesti lakos részére a Windisohigrátz-féle kastély egy, a könyvtár melletti földszinti, és három, a sub rosa körüli szobáját lakás céljára 1945. július 1-től kezdődően” — szólta hivatalos irat. S a főjegyző elrendelte, hogy a négy szoba bére havi 40 pengő, de ezt a bérlőnek nem készpénzben kell fizetnie, hanem a szo­bák • rendbehozatalának költségeit számítják fel a lakbér kiegyenlítéseként. A bérlő tehát „lerakja” a lakbért. A lakáshivatal eze­ket a szobákat „az igénylő birtokában hagyja addig_ az ideig, amíg az általa előle­gezett összeg lakibérben le nem törlesztődik.” A háború utáni zűrza­varban alighanem minden fontosabb volt, mint mű­emlékeink sorsa. Sárospa­tak nagyközség elöljárósá­ga úgy gondolta, hogy ily módon — vagyis társbér­lőknek a várba való tele­pítésével — megoldható, legalább is ideiglenesen az épület állagmegóvása. A Mezey Máriának átadott véghatározat megokolásá- ban ugyanis így fogalmaz­tak: Miskolcon, a rendszer- £ váltós óta, idén volt az első, jelentős mértékű havazás. Az új szervezésű városüzemeltetés ezzel a hóval nem tudott megbirkóz­ni. így a karácsonyi fehér hótakaró öröme az új évben hullott hóval megvastagod­va: a polgárok bánatává változott. A süvöltő szélben a megye sok helyén kelet­keztek hótorlaszok, a város területén pedig a letaposott hó alkotott jeges páncélt. Azokban a szilveszter utáni napokban, aki csak tehette, otthon maradt. Akit dolga- végzése arra kényszerített, félve lépett ki az otthonából: a síkos utakon nagy volt a baleseti veszély. Nemrég „A kiutalni kért lakás a sárospataki Windischgrätz- féle kastélyban van. Ezen épület Felső-JVIagyarország egyik legértékesebb építé­szeti és történelmi vonatko­zású létesítménye. A har­cok során azonban jelentő­sen megrongálódott, és ha azonnal nem reparáltatom, a pusztulás veszélyének van kitéve.” Mivel azon­ban sem a tulajdonos, vagyis a Windischgrätz- család, sem egyéb hivatalos szerv nem vállalkozik a helyrehozatalára, a lakás­hivatal „úgy látja legcél­szerűbbnek, ha bérbeadás útján az épület egy részét hasznosítja: az építkezés költsége pedig a bérlet cí­mén amortizálódna.” Mezey Mária színművész- nő tehát 1945. július 1-én, mint Windischgrätz-herceg- nő társbérlője, beköltözött a pataki várba. —0*0— De nem az üdülés, a nyaralás szándékával érke­zett. A háború utolsó hó­napjaiban ugyanis — hir­telen ötlettel — elhatároz­ta, hogy hátat fordít eddi­gi színpadi szerepeinek és ezután szemben, a háborús gyűlölettel, pusztítással, embertelenséggel, a szín­padról a szeretet földi or­szága megteremtésének szolgálatába szegődik. A szeretet prédikátora, pap­nője lesz, és 'ezzel a sze- retet-üzenettel járja majd az országot, falvakat és városokat, színházakat, mo­zikat, kultúrtermeket. E legújabb „szerep’’-ének kí­sérleti műhelyéül szánta a pataki várat. Regényes szánességgel számolt be erről életére visszatekintő könyvében 1981-ben. —o#o— „Gyermekkoromban min­dig szerettem volna várúr­kapott tájékoztatást a me­gyeszékhely lakossága arról, hogy a hóeltakarításnak kik is a „bábái" gazdái. Nem ok nélkül idézem fel egy régi, 1914-ből származó miskolci szabályrendelet idő­szerű passzusait. „A házak előtti gyalog­útokat és járdákat kötelesek a háztulajdonosok tisztán tartani, különösen pedig azokról sarat, havat és jeget azonnal és teljesen letakarí­tani: ónos, vagy síkos idő­ben a gyalogútokat és jár­dákat homokkal, fűrészporral vagy hamuval behinteni. nő lenni” — írta. 1945. jú­niusában a Tátrából jövet Sátoraljaújhelybe érkezett, s itt hívták fel a figyelmét Patakra. Nyomban odain­dult. „Valóban ott állt a vár! Nem volt ugyan hegy­tetőn, de volt régi tornya, bástyái, boltívei, kikopott lépcsői, s Rákóczi lakott benne valaha! Nagyon tet­szett ... EJhatáirozitaim, hogy nemcsak papnő, ha­nem várúrnő is leszek!” S a Iközségházám elintézve a hivatalos formaságokat, hozzáfogott új lakása rend­betételéhez, de a további életfeltételeket is biztosíta­ni kellett. „Szekéren járva a környéket cseréltem ru­háért tyúkot, mézet, lisztet, fát, mindent, amire egy várúmőnek szüksége lehet.” De miit szólt mindehhez a társbérlő? „Windisoh- grátz-hercegnő, a vár régi tulajdonosa minit egy őrül­tet nézett, de megkért, őriz­zem meg a muzeális értékű bútorait, képeit, szőnyegeit, csillárjait — én vállal­tam ...” S a művésznő álmodozni kezdett. „Gyönyörű loggiás lépcső a vadszőlős őrto­ronnyal, a nagy hronzkaipu tökéletes színpadi díszlet... Milyen gyönyörű szabad­téri előadásokat lehetne itt rendezni... S elképzeltem, hogy a várban nyaranként minden hónapban, egy má­sik színház üdülne, s tar­tana ott a díszletnek meg­felelő előad ásokat. Hi széni Sárospatak Lehetne a ma­gyar Salzburg!” De egyelőre fontosabb­nak tartotta a saját műso­rát: ezt akarta előadni a várudvaron. Első ízben fi­gyelve meg annak hatását a közönségre. Vajon elfo­gadják-e ebben az új, tőle szokatlan papnői szerep­körben? Megszerezte az engedélyeket, a helyi elöl­Ezen kötelezettségek teljesí­téséért a háztulajdonos, ha pedig az ott nem laknék, megbízottja felelős. A gya­logjárdára fagyott havat, vagy jeget baltával, vagy más éles vagy hegyes esz­közzel, mely a gyalogjárdát rongálná, felvágni tilos.” Óh, boldog békeidők vilá­ga, mikor jön el ismét? Még, hogy baltával törné valaki is a járdára fagyott jeget? Bármily hihetetlennek is tűnik, ez idén: megtörtént! A napokban egy főútvonalon levő közintézmény bejárata előtt, igaz, hogy csak a ka­járóságon. Patakon és a környékbeli falvakban ki- doboltatta, plakátokat ra- gasztatott, az ismert mű­vésznő neve most is vonz­erőnek bizonyult. A vár udvarát padokkal zsúfol­ták tele, elhelyezték az elő­adói dobogóra irányuló autóreflektorokat, s eljött a nagy nap estélye. „A várudvar zsúfolásig megtelt, hiszen, rpint ké­sőbb hallottam, éppen ak­koriban ment a környéken egy amolyan csavaros de­rekú régi démon-filmem, s a jó vidéki atyafiak el­jöttek megnézni körzelről azt a fránya bestia pesti színésznőt!” S ebből lett a bonyodalom, sőt a botrány. Mezey Mária ugyanis valami egészen más mű­sort akart nekik bemutatni: a szeretet hírnökeként ver­seket, dalokat, prózát a szeretetről, s mindezek kö­zéppontjában a saját „isze- retet”-üzenetét kívánta elő­adni, amelyet Hoztam va­lamit a hegyekből címmel foglalt írásba. „Fes'tók nél­kül, egyszerű ruhában,, sima fekete hajjal léptem ki a dobogóra, s elkeztem beszélni embertársaimnak a szeretetről, a jóságról, az igazságról!... ” A fogadtatás meglepő volt: a nézősereg nem ezt várta — korábbi szerepei után — a pesti színésznő­től. Egy idegi némán hall­gatták, nem hittek a fü­lüknek, majd zajongani kezdtek, közbeszóltak, fü­tyültek. „Rettenetes volt a csalódásuk. Ki ez a csúnya nő? Mit prédikál ez itt nekünk? — emlékezett vissza Mezey Mária. — Az eső is eleredt, s végig folyt az arcomon könnyeimmel együtt, mert az én csalódá­som is rettenetes volt.” Közben a toronyban meg­szólalt — a program sze­rint — tárogatón a Rákó- czi-nóta, de hamisan, re- csegőn. „Olyan tragikomi­kus volt az egész, hogy ki­tört belőlem a nevetés.” — írta később a művésznő. — Gyorsan rázendített né­hány magyannótára, hogy „legyen végül egy kis si­ker iís”. Másnap pedig a „szép reneszánsz íróasztalnál fájó szívvel, de megírtam Bár­dosnak (Bárdos Artúrnak, a pesti Vígszínház igazga­tójának) a levelet, hogy egyelőre lemondok Rákó­cziról, Salzburgról, papság­ról, s mégis elvállalom „Az egy pohár víz” őszi felújításán régi szerepe­met.” S még aznap össze­csomagolt, s visszautazott Pestre. Gyorsan elfelejtet­te sikertelen, bukásba fulladt „szere tet-papnői” szerepét, s tovább játszot­ta a hozzá jobban illő fél­világi nőszerepeket. Visszaemlékezéseiben azt írta, „negyven évre szólt a bérleti szerződés” a pataki várban. Néhány hét lett belőle. pu szélességének megfelelő­en, egy férfi baltával törte fel a járdán levő jeget. Napjainkban újabb gondo­kat okoz a hó, immár a las­sú olvadásával. Nagy tócsák vannak a járdán, utak széle­in, alig lehet kikerülni őket gyalogosoknak, járműveknek. Az utak víznyelő rácsain nem tud lefolyni a csergedező hóié, mert ezek többségéről1 elfelejtették letakarítani a jeget, havat. A bosszankodókat azzal vigasztalják, hogy nemsoká­ra 3 ember is elvégzi a hó­eltakarítást: Sándor, József, és Benedek...! Ám addig is, mi lesz a tavalyi (idei) hó­val .. .? Iglói Gyula- „Negyven évre szólt a bérleti szerződés" Régi, téli szabályok // Vi Eszak-Magyarország honismereti és néprajzi maaazinia REGELO Egy emlélj talapzatára A ÄI csata A beözönlő cári hadak még mielőtt beavat­koztak volna a harcokba, már eldöntötték az 1848—49-es szabadságharc sorsát. Az 1849 ta­vaszán kibontakozó sikeres hadjárat Komá­rom térségében megtorpant. Az osztrákok el­leni harc sikereit nem lehetett kiaknázni, mert híre jött, hogy a Keleti- és Déli-Kárpá­tokon át hatalmas orosz seregek nyomulnak be az országba. A haditanács úgy határozott, hogy a Görgey vezette főhadsereg, amely Ko­márom térségében tevékenykedett, vonuljon Nagyváradra, majd a Bánságba, és egyesül­jön az Erdélyben és a Délvidéken harcoló csapatokkal. Innen kíséreljék meg felvenni a döntő küzdelmet külön az osztrák, s külön az orosz hadakkal. Görgey, Komárom sáncai között hátrahagy­ván csapata kisebb részét, megindult Vácon át — sarkában a Komárom környékén ha­dakozó osztrákokkal —, hogy Gödöllőn, Gyön­gyösön keresztül elérje Tiszafüredet, ahol át­kelhetett volna seregével a Tiszántúlra, Nagy­várad felé. Azonban 1849. július 15-én, még Vác térsé­gében szembe találta magát Zass tábornok ezredéivel. Elzárták előle a Tiszántúlra ve­zető utat. Megkísérelhette volna az áttörést, de ez — siker esetén is — valószínűleg a fő­sereg pusztulását eredményezte volna. Görgey hirtelen elhatározással váratlan lé­pésre szánta el magát. Július 17-re virradó éjjel otthagyta a kétséges kimenetelű váci csatát, és seregével északnak fordult, hogy megkerülve a Cserhát, Mátra és a Bükk vo­nulatait Balassagyarmat, Losonc, Rimaszom­bat útvonalon Putnokon át elérje Miskolcot, illetve Miskolc alatt a Sajó átkelőhelyeit, híd­jait, hogy majd innen továbbhaladva Tokaj­nál jusson át a Tiszántúlra. E merész és vakmerő terv megvalósulása attól függött, sikerül-e előbb elérni hadaival Miskolcot, mint a váci csatából Gödöllőn, Gyöngyösön át Miskolcra visszatérő cári csa­patoknak. Görgey három hadtestének 27 ezer emberével és sokezer civil menekülővel jú­lius 21-én éri el Dubicsány és Vadna között a Sajót. Itt egy gyorsan mozgó rész átkelt a folyón, s a bal parton a fősereggel párhuza­mosan haladva biztosította Görgeyt egy Kas­sa irányából érkező váratlan támadástól. A fősereg Saj őszen tpéteren át Miskolc alá ént, s itt felderítői jelentették, hogy nincs orosz csapat a városban, mert az itt hagyott 4—5 ezer fős őrség két nappal ezelőtt el­hagyta a várost és dél felé elvonult. Görgey gyorsan cselekedett. Serege nagyobb részével átkelt ő is a folyó bal partjára, s innen, jól védhető állásokból, ellenőrzése alatt tartotta a Sajó átkelőhelyeit. Mindenekelőtt a nagy hadseregek mozgását is lehetővé te­vő, Miskolc és Felsőzsolca közötti árterület fölött épített két nagyobb és több kisebb kő- hidat. De nem hagyta el Miskolcot sem teljesen: a VII. hadtestet Poeltenberg tábornok veze­tésével Miskolcon, a Sajó jobb partján hagy­ta. Poeltenberg csapatokat küld Diósgyőrbe, majd elindul az ellenség elé a pesti ország­úton, mely ekkor Görömböly után a hegyek felé fordulva Harsányon át Vattára vezetett. Görömbölytől délre, Nyék és Mályi irá­nyába csak nehezen járható szekérút volt. innen oldalról gyilkos tüzet nyitott a túl­parton lévő magyar egységekre, a fiatal, szinte az iskolapadból jött magyar honvé­dek által irányított ütegekre. Gőzön Lajos alezredes, a 66. honvédzász­lóalj alig harmincéves parancsnoka mentet­te meg a helyzetet, és állította helyre a csata egyensúlyát. Gőzön Lajos fiatal pesti ügyvédként lett önkéntes a szabadságharc­ban. A Mansworth alatti csatában, majd az ácsi erdőknél halált megvető személyes bátorságával tűnt ki, s lett honvédtisztté, s nevezték ki zászlóaljparancsnoknak. Őszinte hazaszeretetéből fakadó bátorsága itt sem hagyta el. Jókai Mór A zsolcai hős című elbeszélé­sében tiszteleg volt iskolatársa, a fiatal honvéd alezredes hősiessége előtt: „A kis­fiúk ütegéből már két ágyú a földön fe­küdt, a harmadiknak a kerekei sérülve vol­tak már, a szegény kisfiúkat egyiket a má­sik után hurcolták el holtan, összezúzottan az ágyúk mellől. Gőzön Lajos nem nézhet­te ezt, átadta a zászlóalj vezényletét a leg­idősebb századosnak, kijelentve, hogy ő ma­ga saját felelősségére önként vállalkozókkal fog támadást intézni az orosz üteg ellen. Azzal elindult lóháton gázlót keresni a Sajóban. Mikor azon szerencsésen áthatolt, keresztüllovagolt a Sajó partján elterülő erdőn, egészen odáig, ahonnan az orosz ütegállásokat kikémlelhető. Ezzel visszalovagolt zászlóaljához. — Nos, fiúk! — szólt hozzájuk —, aki­nek a hazája élete kevesebb, mint a ma­gáé, az jöjjön velem! De az ily szóra az egész zászlóalj vele akart menni. Végül kiválasztott egy századot, s azok­kal átlopakodva a gázlón és az erdőn (...) csapott le az orosz ütegekre a maroknyi önkéntes csapat, s abban a percben le volt ölve minden tüzér, beszegezve minden ágyú, egy sortüzeléssel szétriasztva a fede­zet. E perc alatt elvolt döntve a nap sor­sa.” Nem volt ez világrengető ütközet, győze­lem, de példát mutatott arra, hogy a sok­szoros túlerőben lévő cári hadaknak is el­len lehet állni, meg lehet őket verni, s emellett lehetővé tette, hogy Görgey rende­zetten tovább vonuljon a Hernád vonalá­ba, hogy azután július 28-án Gesztelynél ismét eredményesen hárítsa el az orosz se­reg támadását. Így haladhatott kitűzött cél­ja felé Tokajon át a Tiszántúlra. Gózon Lajos honvéd alezredes nevét Mis­kolcon (Diósgyőr-Vasgyárban) és Felsőzsol- cán utca viseli. Az emlékező utódok a megyeháza dísz­termének mennyezetén, csataképet ábrázoló freskón örökítették meg a Zsolca környéki ütközetet. A csatában a hazájukért, hazájuk szabad­ságáért küzdők emlékét, s a hősi halottak földi maradványait Felsőzsolcán a Borsod megyei Honvédegylet által, az országban az elsők között, 1867. szeptember 2-án emelt emlékmű őrzi. A téli hónapokban, hétvégeken jó időtöltés a családoknak egy- egy szép kiállítás megtekintése. Ehhez adunk egy kis ajánlatot. Miskolcon, a Herman Ottó Mú­zeum, Papszer 1. szám alatti ki­állítótermében látható a Miskolci évszázadok című állandó város­történeti kiállítás, valamint a Szép tárgyak dicsérete című ál­landó népművészeti bemutató. A Papszeren látható a Kassai céhek Múzeumok Miskolcon Kfl; ti emlékei című idősza*, is, mely a kassai KeF Múzeum anyagából a£ múzeum Görgey Arte gyei képtára jelenleg , zés miatt — zárva te, Lillafüreden, az #7 tány 33. szám alatt Ke az érdeklődők a Herman Ottó Emlékházat, amelyben a nagy po­lihisztor életét és munkásságát reprezentáló kiállítás, valamint a Bükk élővilága című állandó be­jutató tekinthető meg. Ajánljuk jég figyelmükbe a Magyar Or­Zsíros Sándor todox Egyházi Múzeum Deák tér 7. szám alatti épületében a ha­zai ortodox egyházművészet és kulturális örökség állandó bemu­tatóját. Az állandó kiállítások minden­nap — hétfő kivételével — dél­előtt 10 órától délután 4 óráig láthatók. A Herman Ottó Emlék­házat délelőtt 11 órától délután 3 óráig kereshetik fel a látoga­tók. Felderítő f«rre az útra is kül­dött. Még. o, július 23-án harci érintkezés. * az orosz előőrsök­kel Göröt\’ amelyeket Harsány térségéig í s®ap azonban hatal­mas oros*. «Ja Harsány irányá­ból a »ti dombokon lévő VII. hadts­„Több j ®Ves küzdelem után, melyben L tábornok a Göröm- bölytől % ekvö magaslaton az ellensége5 LJ®2ÜI helytállt, a bal oldalában felében) mutatkozó erős ellen-^ Ulg oszlop felbukka­nása után. Volt visszavonulni. Folyvást °dott hátra a gyön­gyösi úton;, majd — miután a diósgyőri ki is bevonta — to­vább a ka ton Felsőzsolcára, a Sajó bal ( “oeltenberg tábornok alkonyatk»' 6s azt az utasítást kapta, hoí. ^testtel még az éj­szaka íóWvtoeg a Sajó vona­lát Alsójáig, Gróf Leningen tábornokn9®Icától Arnótig terje­dő szaka5ZJJ;?szevonni a III. had­testet” -'i lss?-a Görgey e napok eseménye''! Közben |. °r József tábornok vezette I-‘“arnóttól Sajóvámosig terjedő háttérben Szikszóra támaszkon.., Putnok felől, vagy Kassa iráe., ásba jöhető támadás ellen a íe élőhelyeket, Hl. Gör­gey csapat Július * az orosz csapatok a Sajó ész3V ^ornultak előre, és nagy erőt, a in. és VII. had­test állasak _ Szűcs ‘ci polgár a Tetem­várról szCirgi ;anúja volt a csa­tának. Na>| 1 „‘gy számol be: „Délbenidősen kezdtek dübö­rögni az M . tetemvári pincékből néztem 3 iiá®netet. Az orosz se­regek eg^ti Miskolcz alatt, a Zsolczai AV naey fánál volt fel­állítva. M i,Volt ott is> V°H a legközelePjt ’ a magyarok ágyúi pedig F-.VWaT ütk?zet a mis- kolczi, ’ arn°ti, zbuskai, szirmabeSA tá.aa> s ezek vidékén ment véAsajak°n,. melyek a te­temvári P'sspf szemmel belátha­tok — ,fá u ,A. magyar tábor ugyancsak g "eiyet és sűrűn lö­völdözött, g "agyszerű volt látni az ágyú^' Iar>got és füstöt, s hallani »A fH~?nydörS5 morajt. F. ZsolcZ hel°l része felgyújta- tott, s ^ a mZfdtak el- A lán­gok vérv", inkáhvfgasra, Somolygó fekete fuY ?abb nevelek a har­C°Ugryan»Kí:ÍOk®resztúrról Arnótra vivő szén rös lovassági táma­dás bontnijint; _ „ A csat»i 5a Felsozsolcától dél­re, a Saifjtt Vasutl h‘d térsé­gében) n* a *fy °r°3z üteg két zászlóalj,'iPartián ,bokr?k fedeze­tében SZÍ" tján foglalt állást, %

Next

/
Thumbnails
Contents