Észak-Magyarország, 1992. január (48. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-18 / 15. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 6 1992. január 18., szombat Míg nem sikerült létrehozni az első biztonságos motoros repülőgép-konstrukciókat, míg nem sikerült repülési rekordokat felállítani, addig a mind nagyobb távolságok, magasságok meghódítása volt a cél, a sebesség, a technika bűvöletében éltek a géptervezők. De amikor már igazán nagy technikai ugrásokra alig számíthattak, a pilóták rádöbbentek - elveszítette az emberi repülés szárnyalást idéző szépségét, figyelmüket egyedül a műszerfal köti le. Újra keresni kezdték a motor nélküli repülés lehetőségeit, ezért a vitorlázó repülés az 1920-as évektől új lendületet vett az egész világon. A gyakorló pilóták hamar rájöttek, hogyha a szél a hegyvonulatra merőlegesen fúj, a levegő felemelkedik, és ez az áramlat képes a vitorlázó gépet a magasba emelni. Kezdetét vette a lejtőrepülés korszaka. Németországban a Rhön- hegységben, Amerikában az Elmirari dombokon voltak híres vitorlázó terepek. Egy év alatt is kiváló eredményeket értek el a vitorlázók: 1921-ben már 13 percig repültek egyfolytában. az elért magasság pedig meghaladta a 100 métert. A termik, vagyis a függőlegesen felfelé áramló meleg levegő felfedezése újabb lendületet adott a vitorlázásnak. A pilóták elszakadhattak a domboktól, és változott a géptervezés technikája is. Még a lejtőrepülésben hosszú egyenes távot tehettek meg a hegy magasságától függően, addig a termikelésnél meg kellett tanulni körözni, és így bentmaradni az emelkedő légoszlopban. Magyarországon mintegy 10 év késéssel indult a vitorlázás, a magyar gépek és pilóták mégis megállták a helyüket világviszonylatban is. Sok gépet maguk a pilóták terveztek. Közülük feltétlenül meg kell említeni Rotter Lajos és idősebb Rubik Ernő nevét. Rotter Lajos 1924-től tervezett gépeket. Janka Zoltánnal közösen készítették a Vándort. A híres Karakán már Rotter saját tervezésű gépe volt. Az 1936-os berlini olimpiára készítették a Nemerét. Anyagi támogatás híján azonban a gép későn készült el, berepülésre nem maradt idő. De Rotter Lajos - akkor már elméletileg és gyakorlatilag egyaránt jól felkészült pilóta volt - tökéletesen bízott gépében. Kísérletét előre bejelentette: megrepüli a Berlin-Kiel közötti 336 kilométeres távot. Ezt még a szakemberek többsége is lehetetlennek tartotta. Végül Rot- ternek lett igaza, és a táv meg- repiilésével a világranglista első helyére került. Idősebb Rubik Ernő a kor zseniális tervezője volt. Atelje- sen kezdők számára készítette nyitott törzsű Tücsök siklógépét: a növendék ezzel sajátíthatta el a gépvezetés és a leszállás technikáját. Ezt követte a Vöcsök, amelynek nemcsak a kormányozhatósá- ga volt jobb, hanem a siklószáma is, tehát hosszabb távot tett meg 1 méter süllyedés mellett, mint társai. Az egykormányos repülők nagy hátránya volt, hogy a kezdő pilóták leszálláskor gyakran összetörték a gépet. Rubik alkotása volt a Koma, az első kétkormányos magyar gép. Itt a növendék és az oktató egymás mellett ült, így a rossz kormánymozdulatot azonnal korrigálni lehetett. A Koma rendkívül jól sikerült konstrukció volt, csak a rossz menedzselés miatt nem lett belőle világsiker. A kétkormányos oktatás lerövidítette a kiképzési időt. A gép kormányozhatósá- ga, érzékenysége is jobb lett, és ami a leglényegesebb: sikló- szánta a kezdeti 10-14 méterről 25 méterre növekedett. Rubik legsikeresebb gépe a Góbé volt, ennél már az alumíniumot is fölhasználta. A gép annyira bevált, hogy még ma is használják kiképzésre, távrepülésre, sőt még a dugóhúzó oktatására is. Mivel jelenleg nem gyártanak hazánkban vitorlázó gépeket, e típusok elhasználódása után nem lesz magyar tervezésű gép jp életünkben. Brrrrr! Látni se bírom, mit csinálnak szegény kollégával - gondolja a hucul ló... ...pedig öt tényleg így kell fogni. Meg is haragudnának a tenyésztők, ha valaki mint egy macskát próbálná kézbe venni, simogatni. Fülénél pedig - mint a nyuszit-azért nem lehet tartani, mert alig van neki. Azaz van pont kettő, csak kicsit aprócska. Talán tudjátok, hogy milyen állatról van szó. De a biztonság kedvéért mégis elárulom. A csincsillákat szokták gazdáik, így, a farkuknál fogva tartani. Merthogy prémjükért tenyésztik őket, s a bundájuk nagyon sérülékeny. Egy-egy elegáns csincsillabunda elkészítéséhez bizony 150-200 csincsilla bundájára is szükség van... Kíváncsiak klubja Almodnak-e az állatok? - Nem tudja senki pontosan a választ, de a tudósok szerint a magasabb rendű emlősök igen. Én azért kíváncsi lennék, miről álmodik egy gorilla? Melyik a világ legalacsonyabb fája? - Egy fűzfa, ami arra adta a fejét, hogy Grönlan- don próbál szerencsét. De a rövid sarkvidéki nyárban csak 5 centiméterre nőtt. Mit jelent a Nílus neve? - Görög eredetű, ez a formája a latinból ered, és nem árulkodik túl nagy fantáziáról. Jelentése ugyanis semmi más, mint „folyó, folyam”. Urbán Tibor rajza Vitorlázó repülők A repülés története V. KERESZTREJTVÉNY íme egy könnyed, vidám, nyáridéző „Tini Zsibongó” fejlécterv Borkúti Eszter miskolci, 5. osztályos olvasónktól. Vasárnap Csereberesarok! Vasárnap, azaz január 19-én ismét Csereberesarkot rendezünk a miskolci Vadászklub Diana presz- szójában (Bajcsy-Zsilinszky u. 4. szám). Délelőtt 10-től délután két óráig várunk mindenkit, aki szeretne túladni régi, megunt tárgyain, vagy képeslap-, bélyeg-, pénzgyűjteményét szeretné felfrissíteni egy-egy új darabbal. Természetesen szívesen látjuk „lutrázó” vendégeinket is lapunk Cserebere- sarkán! Összeállította: Csörnök Mariann, Dobos Klára Előző rejtvényünk helyes megfejtése: Korhelyleves, lencse, újévi malac. Szerkesztőségünk ajándékát, a 100 forintos könyvutalványt Derdák Zoltán miskolci, Horváth István be- kecsi és Telekes Marianna répáshutai olvasónk kapja. Nyereményüket postán küldjük el. E héten egy kicsit „kísérteties” a rejtvényünk. Segítségül még annyit: a fő sorokban egy, a Miskolci Nemzeti Színházban is játszott gyermekdarab címét rejtettük el. Megfejtésként a vízszintes 1., és a függőleges 20. sorokat kell beküldeni január 28-ig. Címünk: Észak-Ma- gyarország Szerkesztősége, Miskolc, Pf.: 351. A levelezőlapra vagy borítékra ragasszátok rá a Zsibongó fejlécében lévő rajzot. A helyes megfejtést beküldők között három, egyenként 100 forintos könyvutalványt sorsolunk ki. Vízszintes: 1. A beküldendő cím első része. - 8. Párosán kikap! - 10. Verscsengő, itt névelővel. -11. Különleges ételeket kedvelő. - 13. Dátummal ellátó. - 15. Kutya teszi. - 16. Szótárban van! - 17. Olimpiai bajnok holland úszónő. - 19. Tulajdonában. - 21. A Micimackó írójának egyik keresztneve. -23. Páratlan nász! - 24. Kávé! - 26. Tárd szélei! - 27. Menni kezd! -28. Svéd autómárka. - 30. Északi férfinév. - 32. Ravel híres műve. - 34. Erre a helyre. - 35. Óvoda. - 36. Néha levelet ír. - 38. Víz pusztító munkája. - 40. Sakkdöntetlen. -41. Duplázva: légyféle. Függőleges: 1. Híres énekesnő. 2. Nyári mezőgazdasági munka. -3. Idéz.-4. Kevert vám! -5. Egyenirá- nyításra használt elektroncső. - 6. Engedni kezd! -7. Folytonossági hibát szenvedő. - 8. Az izmokat kötik össze a csontokkal. - 9. Törvény angolul. - 12. Férfinév. - 14. A lantán vegyjele. - 18. Női hangnem. - 20. A beküldendő cím második, befejező része. - 22. Filmet bemutat. - 25. ...victis! (Jaj alegyőzötteknek!)-27. Francia nők megszólítása.-28. Édes mártás. - 29. Finom péksütemény. - 31. Ritkás erdő. - 32. Csere-... - 33. Sorvég! -35. Téli hónap (röv.). -37. Szaglószerv. - 39. Római kettes. István György Havas táj Havas a táj, csodaszép, fehér takaró az ég, semmi sem fekete, csak a kémény teteje. A gyerekek örülnek a hónak, mint madarak a kitett cipónak. Hóemberek, hóvárak a réten, olyan minden, akár a mesében. Danyikó Éva Halmaj TOP 15 A magyar TOP 15 a TOP 40, a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége által szponzorált nagylemez, kazetta és CD eladási sikerlista rövidített változata. A zárójelben lévő számok az előző listán elért helyezést jelölik. 1. (1) Gergely Róbert Gergely Róbert Magneoton 2. (5) Válogatás Filmslágerek Magneoton 3. (4) 100 Folk Celsius Miki Manó meséi Zebra 4. (2) Szandi Szerelmes szívek Hungaroton 5. (8) Válogatás 60-as évek slágerei Zebra 6. (6) Válogatás Supra-hits’91 Zebra 7. (11) Kabos László K. L. élő műsora Kadencia 8. (12) Demjén Ferenc A föld a szeretőm Proton 9. (7) Queen Greatest Hits II. MMC/EMI 10. (3) Republic Hoppá-hoppá Quint 11. (9) Halász Judit Vannak még... Quint 12. (10) Guns N’Roses Use Your Illusion II. Quint/Geffen 13. (16) Guns N' Roses Use Your Illusion I. Quint/Geffen 14. (23) Miqhael Jackson Dangerous MMC/Epic 15. (17) Bonanza Banzai A pillanat emlékműve Pepita