Észak-Magyarország, 1991. november (47. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-02 / 257. szám
1991. november 2., szombat ESZAK-MAGYARORSZÁG 3 Szüretelnek, de... Fagyos napok Hegyalján A válság immár kétségtelen tény. A utaló lelek mar tavaly meg mutatkoztak. am. kor szüret előtt a borkombi- nát bejelentette, hogy csak maeas 38 százalékos ka- Ssú hitel felvételevei képes a termes felvásárlására, a termelők kifizetésére. A pénz kifizettetett a termelők megnyugodtak, ámbár a. kele.,L0t- nyugtalanság mm akkor gyökeret eresztett Tokaj Hegyalján. És mi lesz J- vőre? Kell-e majd a csak nem 0000 hektár termese Veszik-e, viszik-e a szotot, a mustot? Egya tálán, kell-e valakinek odakint a nagyvilág piacain — 13 már a keleti összeomlott — a tokaji bor? Nos az idén már jóval, a szüret előtt tudott dolog volt, hogy a pincék telve még tavalyi borral, a borkombinát nem vasarol- fel a termest, illetve annak csak a tároiasara vállalkozik. Pénzt pedig majd csak akkor lat meló, majd ha elkel áru. Válság van tehát Hegy- alján. Mégpedig la válság, amilyenre nem volt meg példa <történetében. Mert _ m ár ugyan va\sag mondják jeles-tudós szoleszek, borászok — de az kát természeti csapas okolta — lásd a filoxéra és a több alkalommal megismétlődő pusztító fagykárok, de hogy ne vegyek igyák a tokaji bort, olyat még nem pipált az öreg, Kopasz, amióta az e - só szőlővessző gyökeret eresztett, oldalában. Ezért hát gyakoriak mostanában Hegy alján á kiutat kereső tanácskozások. amelyeken aztan aiiele helyzetelemzeskent, rendre elhangzik: a válság oka a keleti piacok megszűnése, ahová eddig _ jo szerivel minden minőségi követelmény nélkül man- denféle borokat leheteti szállítani. A piacok nyugati felén csakis a legjobb minőségre akad vevő, aho egyébként a minőségtől függetlenül, ugyancsak e- értékelődött a tokaji bői, jóformán mindenféle zugkocsmákban, szatocsbol- tokban, silány vinko-kkat együtt árulják filléreket!. Érthető hát, hogy Bacsó András, a válságkezelés talán legfontosabb teendőjeként az erőteljes, hata sós marketing-, reklám- munkát jelölte meg, ami természetesen nem kepze hető el a tokaji bot légének erőteljes javulás, nélkül: _ újra vissza kell térnünk arra az útra, am ■ a tokaji bort régmúlt időkben világhírűvé tette, u metszési módszerekre, az. ideális szüretido megva lasztására, egységes minő ség- és eredeit'vedelemi e. van szükség — mondja. Ám addig még sok víz lefolyik majd a Bodrogon. Szüretelni viszont kell, ha már eljött az ideje. Meg is kezdődött a szüret, Simon —Júda napján, ahogy szokásos, századok óta errefelé, ám a hangulati korántsem szürethez illő. Az. idén talán elmaradnak majd az úgyszintén hagyományos szüreti bálok, mert ugyan kinek van kedve vigalomra, amikor azt sem tudja, mit hoz a holnap. Mind többször hallatszanak aggódó, félő hangok, hiszen a jelek szerint termelők ezrei mennek majd tönkre. Azok talán megmaradnak, akik bírják tőkével, pincéjük, tárol'óhe- lyük van, s kereskedni tudnak a borral. De inkább a pénztelenség a jellemző. A művelés viszont, ^ezreket emészt fel, így hát aki nem bírja pénzzel, az felhagy a szőlővel. Népes csoport szüretel a Kopaszhegy északi oldalán, a Csurgó-völgyben Bartus Györgyné 800 négyszögölnyi jó szőlejében. Az asszonyok szótlanul, gyorsan válogatják a furmint: fürtökről az aszúszemeket. A puttyonyosok bírják szuflával, de már igencsak várják az ebédet, ami. mint a gazdasszony mondja: az idén is jófélie gulyás lesz, mint mindig. És persze bor, meg még előtte ami dukál. Ételben, italban nincs hát hiány, valami mégis hibádzik. — Túl sokat töpreng manapság az ember mindenféle dolgokon — mondja Filep Sándor, aki az idén is puttonyosként szüretel a nagymama szőlejében. Aki szőlővel, borral foglalkozik, annak leginkább az jár az eszében, s kér dezi magától, érdemes lesz-e még kijárni a szőlőbe? Mert munka ugyan van. de pénz az nem llesz. Én iis művelek egy hold- nyit 3 Sajgó dűlőben. Szép, jó szőlő, de ha ilyen reménytelen lesz a dolog, hát felhagyok vele. Hál' Istennek a nagymamáé tán megmarad, hiszen van hová tennie az idei termést, s bizonnyal el is tudja adni, hiszen az ő borára soha nem lehetett panasza senkinek. Negyven éve műveli ezt a szőlőt, az idén is sokat dolgozott benne, pedig már 75 éves.; Nem az igazi az idei termés. — mondja Ilonka néni, azaz Bartus Györgyné, — rájött az eső, a szőlő összetört, az aszú elrohadt. Pedig milyen szépen indult. Öröm volt ránézni. Amit meghagyott az idő. az hordóba kerül, ebbe a pincébe itt. Úgyhogy én tudom hová tenni, de azt csak a jó Isten tudja mi lesz azokkal, akik tárolásba, — amiért persze fizetni kell, akárcsak a napszámért, vegyszerekért, — leadják a termést, de ki tudja kapnak-e érte valamit. A szőlő pedig, én már csak tudom, nem vár. azt dolgozni kell, ha már megvan. De miből, hiszen még a levegő is pénzbe kerül. Úgyhogy írja csak meg fiam, abba az újságba, felverii a gaz a hegyaljai szőlőket, ha nem tesznek valamit azok, akik tehetnének. Azt pedig, hogy elpusztuljon itt minden, amire mündig örömmel, büszkén néztem, nem szeretném megérni. Még hallani sem szeretem a gazdákat, amiint mondják végig a völgyön, hogy ki,-» Irtják, elhagyják a szőlőt. Mert már az a szó is járja, hogy jövőre már nem vesznek át semmit, még tárolásra se, vigye mindenki oda a szőlejét, mustját, ahová akarja. Hát rendjén- való ez? Hogy elzavarják az embert, mint a kutyát? Miféle világ jár most már errefelé? Ki így, ki úgy mondja a szót. Hegyal ja-szerte, de a lényeg ugyanaz, ahogy Ilonka népi fogalmazott az elkeseredésről, arról, hogy végül is reménytelenül magukra maradtak a termelők. S ha tetszik, ha) nem, de iki kell mondani; igyenis veszélybe került a hegyaljai szőlőkul'túra. Egyszerűen arról van szó, hogy nem lesz ember, aki a szőlő művelésére vállalkozna, mert: ugyan ki végez majd olyan munkát, amiért nem jár fizetség? Meggyőződhetnének mindezekről az ügyben illetékes urak. ha mondjuk szüret idején némi utat tennének a Kopaszhegy körül, vagy bármely más hegyaljai szőlő tájékára kormányozód- na az autó. Mondjuk Mádra, a Nyulászó-dűlő- be, ahol a sokszáz holdas gyönyörű ültetvény egyik, kicsiny, mindössze 1100 öles darabját műveli Horváth Gyula, nyugdíjas MÁV-főfelügyelő, mádi lakos. — Feleségemnek és nekem Is van szőlőm — mondja. — Szerencsére az egyik tag mustját el tudtuk helyezni saját pincébe, a másik felét a rokonok vitték el Abaújkérbe. Különben nem tudtuk volna hová tennii a mustot. Ez a rész meg itt, amiben most szüretelünk, már a vöm, Vincze János gondja. Hogy jövőre mi lesz? Azt nem tudom. Hiszen, ha nem tudom eladni az idei termést, mern lesz hová tenni a mustot. És ezzel mindenki így van errefelé. Csak a munka van, aí költség és az idén először itt. Hegyalíján: fizetség, haszon, meg semmi. Ugyaö ki fog ezért szőlőt művelni? Megerősíti Horváth Gyula szavait a vő, Vincze János is, aki három és fél hold saját és két hold bérelt szőlőt művel, annak minden gondjával, költségével együtt. — Nem hittük, hogy idejutunk — mondja. —j Olyan nagy a nyugtalanság errefelé, hogy szinte robban a levegő. Ne számoljunk mást, csak az ötven szedő bérét, ami most egyenként napi 500 forint. A többit, amibe az a szőlő, ebben az évben került, már nem is mondom. És ezért én most nem kapok egy vasat sem. És valóban nem kap egy vasat sem. Dehát, mert Vincze János szereti a szőlőt, s mert fiatalember, hát kitart a végsőkig, — mint mondja: ő lesz az utolsó, aki abbahagyja, s csak akkor, ha összeomlik minden. — Amíg élünk, remélünk — mondja fanyar mosoly- lyal. — Mégis miben? — Abban, hogy a hozzáértő, jószándékű emberek végül is elindulnak azon az úton, amit meghirdettek. — Milyen út lenne az? — Szerintem évekbe kerül, amíg Hegyalja kimászik ebből a gödörből, válságból. És ezt az időt, ezt a kivárást meg kell hitelezni, hogy a termelők ne vágják ki a szőlőket. Pénz kell, nem is kevés. Szerintem nem indul meg semmi a privatizálás, a külföldi tőke és a piac nélkül. Dehát akkor az Isten szerelmére privatizáljanak már, engedjék be a külföldi tőkét, ne csak beszéljenek róla .. . Szarvas Dezső Fotó: Laczó József