Észak-Magyarország, 1991. november (47. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-02 / 257. szám

1991. november 2., szombat ESZAK-MAGYARORSZÁG 3 Szüretelnek, de... Fagyos napok Hegyalján A válság immár kétség­telen tény. A utaló lelek mar tavaly meg mutatkoztak. am. kor szüret előtt a borkombi- nát bejelentette, hogy csak maeas 38 százalékos ka- Ssú hitel felvétele­vei képes a termes felvá­sárlására, a termelők ki­fizetésére. A pénz kifizette­tett a termelők megnyu­godtak, ámbár a. kele.,L0t- nyugtalanság mm akkor gyökeret eresztett Tokaj Hegyalján. És mi lesz J- vőre? Kell-e majd a csak nem 0000 hektár termese Veszik-e, viszik-e a szotot, a mustot? Egya tálán, kell-e valakinek odakint a nagyvilág piacain — 13 már a keleti összeomlott — a tokaji bor? Nos az idén már jóval, a szüret előtt tudott do­log volt, hogy a pincék tel­ve még tavalyi borral, a borkombinát nem vasarol- fel a termest, illetve annak csak a tároiasara vállalkozik. Pénzt pedig majd csak akkor lat meló, majd ha elkel áru. Válság van tehát Hegy- alján. Mégpedig la válság, amilyenre nem volt meg példa <­történetében. Mert _ m ár ugyan va\sag mondják jeles-tudós szole­szek, borászok — de az kát természeti csapas okol­ta — lásd a filoxéra és a több alkalommal megis­métlődő pusztító fagyká­rok, de hogy ne vegyek igyák a tokaji bort, olyat még nem pipált az öreg, Kopasz, amióta az e - só szőlővessző gyökeret eresztett, oldalában. Ezért hát gyakoriak mostanában Hegy alján á kiutat kereső tanácskozá­sok. amelyeken aztan aiie­le helyzetelemzeskent, rendre elhangzik: a válság oka a keleti piacok meg­szűnése, ahová eddig _ jo szerivel minden minőségi követelmény nélkül man- denféle borokat leheteti szállítani. A piacok nyu­gati felén csakis a legjobb minőségre akad vevő, aho egyébként a minőségtől függetlenül, ugyancsak e- értékelődött a tokaji bői, jóformán mindenféle zug­kocsmákban, szatocsbol- tokban, silány vinko-kkat együtt árulják filléreket!. Érthető hát, hogy Bacsó András, a válságkezelés talán legfontosabb teendő­jeként az erőteljes, hata sós marketing-, reklám- munkát jelölte meg, ami természetesen nem kepze hető el a tokaji bot légének erőteljes javulás, nélkül: _ újra vissza kell tér­nünk arra az útra, am ■ a tokaji bort régmúlt idők­ben világhírűvé tette, u metszési módszerekre, az. ideális szüretido megva lasztására, egységes minő ség- és eredeit'vedelemi e. van szükség — mondja. Ám addig még sok víz lefolyik majd a Bodrogon. Szüretelni viszont kell, ha már eljött az ideje. Meg is kezdődött a szüret, Simon —Júda napján, ahogy szo­kásos, századok óta erre­felé, ám a hangulati ko­rántsem szürethez illő. Az. idén talán elmaradnak majd az úgyszintén hagyo­mányos szüreti bálok, mert ugyan kinek van kedve vi­galomra, amikor azt sem tudja, mit hoz a holnap. Mind többször hallatsza­nak aggódó, félő hangok, hiszen a jelek szerint ter­melők ezrei mennek majd tönkre. Azok talán meg­maradnak, akik bírják tő­kével, pincéjük, tárol'óhe- lyük van, s kereskedni tudnak a borral. De inkább a pénztelenség a jellemző. A művelés viszont, ^ezre­ket emészt fel, így hát aki nem bírja pénzzel, az fel­hagy a szőlővel. Népes csoport szüretel a Kopaszhegy északi olda­lán, a Csurgó-völgyben Bartus Györgyné 800 négy­szögölnyi jó szőlejében. Az asszonyok szótlanul, gyor­san válogatják a furmint: fürtökről az aszúszemeket. A puttyonyosok bírják szuflával, de már igencsak várják az ebédet, ami. mint a gazdasszony mond­ja: az idén is jófélie gulyás lesz, mint mindig. És per­sze bor, meg még előtte ami dukál. Ételben, italban nincs hát hiány, valami mégis hibádzik. — Túl sokat töpreng manapság az ember min­denféle dolgokon — mond­ja Filep Sándor, aki az idén is puttonyosként szü­retel a nagymama szőlejé­ben. Aki szőlővel, borral foglalkozik, annak legin­kább az jár az eszében, s kér dezi magától, érdemes lesz-e még kijárni a szőlő­be? Mert munka ugyan van. de pénz az nem llesz. Én iis művelek egy hold- nyit 3 Sajgó dűlőben. Szép, jó szőlő, de ha ilyen reménytelen lesz a dolog, hát felhagyok vele. Hál' Istennek a nagymamáé tán megmarad, hiszen van ho­vá tennie az idei termést, s bizonnyal el is tudja ad­ni, hiszen az ő borára so­ha nem lehetett panasza senkinek. Negyven éve műveli ezt a szőlőt, az idén is sokat dolgozott benne, pedig már 75 éves.; Nem az igazi az idei ter­més. — mondja Ilonka né­ni, azaz Bartus Györgyné, — rájött az eső, a szőlő összetört, az aszú elrohadt. Pedig milyen szépen in­dult. Öröm volt ránézni. Amit meghagyott az idő. az hordóba kerül, ebbe a pincébe itt. Úgyhogy én tudom hová tenni, de azt csak a jó Isten tudja mi lesz azokkal, akik tárolás­ba, — amiért persze fizet­ni kell, akárcsak a nap­számért, vegyszerekért, — leadják a termést, de ki tudja kapnak-e érte vala­mit. A szőlő pedig, én már csak tudom, nem vár. azt dolgozni kell, ha már megvan. De miből, hiszen még a levegő is pénzbe kerül. Úgyhogy írja csak meg fiam, abba az újság­ba, felverii a gaz a hegy­aljai szőlőket, ha nem tesznek valamit azok, akik tehetnének. Azt pedig, hogy elpusztuljon itt minden, amire mündig örömmel, büszkén néztem, nem sze­retném megérni. Még hal­lani sem szeretem a gaz­dákat, amiint mondják végig a völgyön, hogy ki,-» Irtják, elhagyják a szőlőt. Mert már az a szó is jár­ja, hogy jövőre már nem vesznek át semmit, még tárolásra se, vigye minden­ki oda a szőlejét, mustját, ahová akarja. Hát rendjén- való ez? Hogy elzavarják az embert, mint a kutyát? Miféle világ jár most már errefelé? Ki így, ki úgy mondja a szót. Hegyal ja-szerte, de a lényeg ugyanaz, ahogy Ilonka népi fogalmazott az elkeseredésről, arról, hogy végül is reménytelenül magukra maradtak a ter­melők. S ha tetszik, ha) nem, de iki kell mondani; igyenis veszélybe került a hegyaljai szőlőkul'túra. Egyszerűen arról van szó, hogy nem lesz ember, aki a szőlő művelésére vállal­kozna, mert: ugyan ki vé­gez majd olyan munkát, amiért nem jár fizetség? Meggyőződhetnének mind­ezekről az ügyben illetékes urak. ha mondjuk szüret idején némi utat tennének a Kopaszhegy körül, vagy bármely más hegyaljai sző­lő tájékára kormányozód- na az autó. Mondjuk Mádra, a Nyulászó-dűlő- be, ahol a sokszáz holdas gyönyörű ültetvény egyik, kicsiny, mindössze 1100 öles darabját műveli Hor­váth Gyula, nyugdíjas MÁV-főfelügyelő, mádi lakos. — Feleségemnek és ne­kem Is van szőlőm — mondja. — Szerencsére az egyik tag mustját el tud­tuk helyezni saját pincé­be, a másik felét a roko­nok vitték el Abaújkérbe. Különben nem tudtuk vol­na hová tennii a mustot. Ez a rész meg itt, amiben most szüretelünk, már a vöm, Vincze János gond­ja. Hogy jövőre mi lesz? Azt nem tudom. Hiszen, ha nem tudom eladni az idei termést, mern lesz ho­vá tenni a mustot. És ez­zel mindenki így van erre­felé. Csak a munka van, aí költség és az idén először itt. Hegyalíján: fizetség, haszon, meg semmi. Ugyaö ki fog ezért szőlőt művel­ni? Megerősíti Horváth Gyu­la szavait a vő, Vincze János is, aki három és fél hold saját és két hold bé­relt szőlőt művel, annak minden gondjával, költsé­gével együtt. — Nem hittük, hogy ide­jutunk — mondja. —j Olyan nagy a nyugtalanság errefelé, hogy szinte rob­ban a levegő. Ne számol­junk mást, csak az ötven szedő bérét, ami most egyenként napi 500 forint. A többit, amibe az a sző­lő, ebben az évben került, már nem is mondom. És ezért én most nem kapok egy vasat sem. És valóban nem kap egy vasat sem. Dehát, mert Vincze János szereti a sző­lőt, s mert fiatalember, hát kitart a végsőkig, — mint mondja: ő lesz az utolsó, aki abbahagyja, s csak akkor, ha összeomlik min­den. — Amíg élünk, remélünk — mondja fanyar mosoly- lyal. — Mégis miben? — Abban, hogy a hozzá­értő, jószándékű emberek végül is elindulnak azon az úton, amit meghirdet­tek. — Milyen út lenne az? — Szerintem évekbe ke­rül, amíg Hegyalja ki­mászik ebből a gödörből, válságból. És ezt az időt, ezt a kivárást meg kell hitelezni, hogy a termelők ne vágják ki a szőlőket. Pénz kell, nem is kevés. Szerintem nem indul meg semmi a privatizálás, a külföldi tőke és a piac nélkül. Dehát akkor az Is­ten szerelmére privatizál­janak már, engedjék be a külföldi tőkét, ne csak be­széljenek róla .. . Szarvas Dezső Fotó: Laczó József

Next

/
Thumbnails
Contents